Kronológia

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Kronológia

2024. április 26.

Együttműködési megállapodás a Maros megyei Pedagógusok Házával

2024. április 19.

Átadásra kerül a felújított Melody/Központi Szálló, melyben a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészet szakos hallgatói tanulhatnak. Az esemény díszvendége dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

2023. november 28.

Együttműködési megállapodás megújítása, és oktatási együttműködésre vonatkozó kiegészítő megállapodás aláírása a Soproni Egyetemmel

2023. november 27.

Együttműködési megállapodás megújítása a Miskolci Egyetemmel
2023. október 17. A Sapientia Alapítvány Alapítói Közgyűlése rendelkezik a Kuratórium új összetételéről: Kató Béla – elnök, Brendus Réka Lakatos Sándor, Jakab Ilona, Kállay Péter, dr. Tamási Zsolt József, Lászlófy Pál István, Barbara Zoltán, Módi Kinga.

2023. október 7.

Az Egyetem Napja ünnepség Marosvásárhelyen. Ennek keretében Bocskai-díjban részesül dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

2023. szeptember 18.

A 2023/2024-es tanév kezdete

2023. július 3.

Felvételi vizsga: a Sapientia EMTE 32 alapképzési szakra 1165, 13 mesterszakra pedig 316 helyet hirdet meg.

2023. június 21.

Együttműködési megállapodás megújítása a kecskeméti Neumann János Egyetemmel

2023. május 26.

A Sepsiszentgyörgyi Kar megalakulását követően dr. Náhlik András egyetemi tanár megbízott dékáni kinevezést kap.

2023. május 4.

Együttműködési megállapodás megújítása a Pécsi Tudományegyetemmel

2023. április 16–19.

Első ízben kerül megszervezésére Magyarország határán túl az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatikatudományi Szekciója, melynek a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara ad otthont.

2023. február 10.

Az egyetem Szenátusa elhatározza a Sepsiszentgyörgyi Kar (Facultatea de Științe ale Vieții și Sport din Sfântu Gheorghe) létrehozását a 2023/24-es tanévtől kezdődően.

2022. december 21.

Újabb hazai intézménnyel bővül a Sapientia EMTE partnerségi hálózata: együttműködési megállapodást kötünk a gyulafehérvári „1 Decembrie 1918” egyetemmel.

2022. december 13.

Együttműködési megállapodást kötünk a budapesti Semmelweis Egyetemmel.

2022. december 6.

Új képzési területekkel bővül és megújul együttműködésünk a Debreceni Egyetemmel.

2022. december 5.

Együttműködési megállapodás megkötése a Baptista Teológiai Akadémiával és Baptista Szeretetszolgálattal

2022. november 25.

Az egyetem Doctor Honoris Causa címet adományoz dr. Abrudean Mihail Ioan professzor úrnak.

2022. október 25.

Együttműködési megállapodás meghosszabbítása az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel

2022. október 1.

Együttműködési megállapodás és Makovecz-szerződés megkötése a Budapesti Metropolitan Egyetemmel

2022. október 1.

Az Egyetem Napja ünnepség Kolozsváron. Ennek keretében Bocskai-díjban részesül Brendus Réka.

2022. szeptember 30.

A Magyar Rektori Konferencia keretében az MRK, az OTDT és partnerintézményei újabb hosszú távú együttműködést írnak alá a Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) program sikeres folytatására.

2022. szeptember 12.

A 2022/2023-es tanév kezdete

2022. július 28.

Az ARACIS jóváhagyja az Sport és edzőképző szak (Sepsiszentgyörgy) ideiglenes működési engedélyét. A szak a 2023/24-es tanévtől indul.

2022. június 24.

Felvételi vizsga: a Sapientia EMTE 31 alapképzési szakra 1115, 13 mesterszakra pedig 316 helyet hirdet meg.

2022. május 27.

Együttműködési megállapodást kötünk a szabadkai székhelyű Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karával a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramon belül.

2022. május 26.

Az ARACIS időszakos minőségi felmérése nyomán a Sapientia EMTE megkapta a legmagasabb szakmai besorolást, kiemelt bizalmi minősítéssel.

2022. május 11.

Együttműködési megállapodás és Makovecz-szerződés megkötése a Tokaj-Hegyalja Egyetemmel

2022. április 1.

A Pro Bono Publico Konzorcium Igazgatótanácsának alakuló ülése

2022. március 29.

Bemutatásra kerül a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban az Erős bástyánk nékünk című dokumentumfilm, mely a Sapientia EMTE 20 éves történetét dolgozza fel.

2022. február 24.

Az ARACIS akkreditálja a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjában működő Agrármérnöki szakot.

2022. február 21.

Együttműködési megállapodás megkötése a temesvári I. Mihály király Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemmel

2022. február 14–18.

Az ARACIS szakértői csoportja hibrid módon (online és személyes látogatások keretében) végzi el az intézmény minőségi felmérését.

2022. január 20.

Bejegyzésre kerül a Pro Bono Publico Konzorcium, a Sapientia EMTE, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet által kezdeményezett társulás, mely elsősorban az erdélyi magyar közösség, tágabb értelemben pedig a romániai társadalom egészének a javát kívánja szolgálni.

2021. december 17.

A Sapientia EMTE Szenátusának ünnepi ülése keretében Bocskai-díjban részesül dr. Dávid László szenátusi elnök, az egyetem volt rektora, és dr. Trócsányi László európai parlamenti képviselő, Magyarország volt igazságügyi minisztere.

2021. december 16.

A kolozsvári új Jogi életpályák mesterszak akkreditációja

2021. november 26.

A Szenátus elfogadja konzorciumi szerződés megkötését a Partiumi Keresztény Egyetem, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Sapientia EMTE között.

2021. október 12.

A Sapientia Alapítvány Alapítói Közgyűlése rendelkezik a Kuratórium új összetételéről: Kató Béla – elnök, Brendus Réka, Lakatos Sándor, Jakab Ilona, Kállay Péter, Dr. Kun Imre Zoltán, Lászlófy Pál István, Barbara Zoltán, Szilágyi Éva Gabriella.

2021. október 3.

Egyetem Napja, a Sapientia EMTE 20. éves jubileumi ünnepsége Csíkszeredában.

Dr. Szendrő Péter, az OTDT elnöke díszdoktori címet kap.

2021. szeptember 13.

A 2021/2022-es tanév kezdete

2021. július

Felvételi vizsga: az EMTE 31 alapképzési szakra 1122, 12 mesterszakra pedig 296 helyet hirdet meg.

2021. május 21.

A 115 éve állított, azóta elveszett Bocskai-táblára emlékeztető tabló kerül a Sapientia EMTE Rektori Hivatalának otthont adó Bocskai-házba.

2021. április

Hallgatóink részt vesznek a XXXV. OTDK szekcióin, ahol 21 díjat, köztük 2 első díjat nyernek.

2021. március 26.

A Szenátus elhatározza a Sepsiszentgyörgyi Helyszíni Tanács létrehozását, és kinevezi a tanács tagjait.

2021. január 22.

A Szenátus elnökének javaslatára a Szenátus jóváhagyja dr. Makó Zoltán egyetemi tanár állandó általános alelnöki kinevezését.

2021. január 22.

Szenátus megerősíti a rektor által kiválasztott dékánok kinevezését: a Csíkszeredai Kar dékánja dr. Lázár Ede docens, a Kolozsvári Kar dékánja dr. Szenkovics Dezső adjunktus, a Marosvásárhelyi Kar dékánja pedig dr. Domokos József docens lesz.

2021. január 22.

A Szenátus a rektor javaslatára jóváhagyja dr. Mara Gyöngyvér docens oktatási és minőségbiztosítási rektorhelyettesi, dr. Balog Adalbert professzor tudományos rektorhelyettesi, valamint dr. Farkas Csaba egyetemi tanár informatikai hálózatért és kommunikációért felelős rektorhelyettesi rangú igazgatói tisztségbe való kinevezését.

2021. január 22.

A Szenátus dr. Dávid László egyetemi tanárt választja meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Szenátusának elnöki tisztségébe.

2020. december 31.

Dr. Tonk Márton rektori kinevezését megerősítő oktatási miniszteri rendelet kibocsátása

2020. december 22.

A Sapientia EMTE elnyeri a 2021-2027 időszakra érvényes Erasmus Felsőoktatási Chartát (Erasmus Charter for Higher Education, ECHE)

2020. december 9.

A Sapientia EMTE akadémiai közössége dr. Tonk Márton egyetemi tanárt választja meg az egyetem rektori tisztségébe.

2020. november 6.

Megalakul a Sapientia EMTE új Szenátusa. A Szenátus elnöke dr. Tonk Márton egyetemi tanár.

2020. október 3.

Az Egyetem napja ünnepség Marosvásárhelyen. Ennek keretében Bocskai-díjban részesül dr. Szili Katalin.

2020. szeptember 14.

A 2020/2021-es tanév kezdete

2020. szeptember

A Sapientia Alapítvány megvásárolja a Melody Hotel épületét Kolozsvár főterén.

2020. július

Felvételi vizsga: az EMTE 31 alapképzési szakra 1125, 12 mesterszakra pedig 291 helyet hirdet meg. Első online felvételi beiratkozás.

2020. február 27.

Az ARACIS jóváhagyja az Erdőmérnöki szak (Sepsiszentgyörgy) ideiglenes működési engedélyét.

2020.január 23.

Együttműködési szándéknyilatkozat létrejötte a Szegedi Tudományegyetem és a Sapientia EMTE között, egyúttal együttműködési megállapodás aláírása a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara és a Sapientia EMTE karai között

2019. december 19.

A csíkszeredai Humánerőforrás szak akkreditációja

2019. november 28.

Az ARACIS jóváhagyja a Táncművészet szak ideiglenes működési engedélyét

2019. október 15.

A Sapientia Alapítvány Alapítói Közgyűlése rendelkezik a Kuratórium új összetételéről: Kató Béla – elnök, Brendus Réka Gyerő Dávid, Jakab Ilona, Kállay Péter, Dr. Kun Imre Zoltán, Lászlófy Pál István, Matuz Zsolt, Szilágyi Éva Gabriella.

2019. október 3.

Együttműködési megállapodás megkötése az Óbudai Egyetemmel

2019. október 3.

Az Egyetem Napja ünnepség Kolozsváron.

2019. szeptember 16.

A 2019/2020-as tanév kezdete

2019. július

Felvételi vizsga: az EMTE 30 alapképzési szakra 1070, 12 mesterszakra pedig 303 helyet hirdet meg.

2019. május 27.

A kolozsvári Jog szak akkreditációja

2019. május 24.

Bocskai díjban részesül Balog Zoltán

2019. április 22.

A marosvásárhelyi Tájépítészet szak akkreditálása

2019. április

Hallgatóink részt vesznek a XXXIV. OTDK szekcióin, ahol 17 díjat, köztük 3 első díjat nyernek.

2019. február 27.

Együttműködési megállapodás aláírása az Országos Magyar Diákszövetséggel

2018. november 12.

Collegium Iuridicum épületének felavatása Kolozsváron

2018. október 10.

A révkomáromi Selye János Egyetemmel megkötött intézményközi együttműködési megállapodás meghosszabbítása

2018. október 3.

Együttműködési megállapodás létrejötte a Magyar Táncművészeti Egyetemmel

2018. október 3.

Az Egyetem Napja ünnepség Csíkszeredában. Ennek keretében Bocskai-díjban részesül Lászlófy Pál.

2018. szeptember 17.

A 2018/2019-es tanév kezdete

2018. július

Felvételi vizsga: az EMTE 30 alapképzési szakra 1110, 12 mesterszakra pedig 318 helyet hirdet meg.

2018. június 28.

A csíkszeredai Gazdasági informatika szak akkreditálása

2018. április 26.

A marosvásárhelyi Közegészségügyi politikák és szolgáltatások szak akkreditálása

2018. április

A Budapesti Gazdasági Egyetemmel megkötött együttműködési megállapodás meghosszabbítása

2018. április 27

Együttműködési megállapodás meghosszabbítása a Soproni Egyetemmel

2018. február 19.

Együttműködési megállapodás aláírása az egri Eszterházy Károly Egyetemmel

2017. október 30.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával megkötött együttműködési megállapodás meghosszabbítása

2017. október

A Debreceni Egyetemmel megkötött együttműködési megállapodás meghosszabbítása

2017. október

A Pécsi Tudományegyetemmel megkötött együttműködési megállapodás meghosszabbítása

2017. október 3.

Az Egyetem Napja ünnepség Marosvásáhelyen. Ennek keretében Bocskai-díjban részesül dr. Jávor András és dr. Mezey Barna, illetve felavatják a marosvásárhelyi campus C épületének új szárnyát és az egyetemi kápolnát.

2017. szeptember 18.

A 2017/2018-as tanév kezdete

2017. szeptember 16.

Elhunyt dr. Szilágyi Pál, a Sapientia EMTE volt rektora, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának alelnöke.

2017. július

Felvételi vizsga: az EMTE 30 alapképzési szakra 1100, 12 mesterszakra pedig 323 helyet hirdet meg.

2017. május 30.

A Gépészmérnöki szak (Marosvásárhely) akkreditálása

2017. május 12.

Az egyetem első Doctor Honoris Causa avatási ünnepsége. Az EMTE díszdoktori címét dr. Vékás Lajos akadémikusnak ítélte a Szenátus.

2017. április 27.

A csíkszeredai Turisztikai mérnök-menedzser szak akkreditációja

2017. április–május

Tudományos Diákköri Konferenciák megszervezése. Az EMTE hallgatói 9 díjat szereznek a magyarországi OTDK szekcióin, illetve 21 díjat az ETDK-n.

2017. február 24.

A Szenátus a rektor javaslatára jóváhagyja a dékánok kinevezését: dr. Lázár Ede docens – Csíkszeredai Kar, dr. Kelemen András adjunktus – Marosvásárhelyi Kar, dr. Tonk Márton – Kolozsvári Kar.

2017. február 10.

A Szenátus a rektor javaslatára jóváhagyja dr. Mara Gyöngyvér docens oktatási és minőségbiztosítási rektorhelyettesi, valamint dr. Balog Adalbert professzor tudományos rektorhelyettesi tisztségbe való kinevezését.

2016. december 15.

A csíkszeredai Marketing szak (Csíkszereda) akkreditálása

2016. december 14.

Az egyetemi közösség újraválasztja dr. Dávid László professzort a rektori tisztségbe.

2016. november 24.

Az ARACIS jóváhagyja az Infokommunikációs rendszerek (távközlés) szak (Marosvásárhely) akkreditálását.

2016. november 7.

Az új egyetemi Szenátus alakuló ülése. A Szenátus tagjai dr. Tonk Márton egyetemi tanárt választják a Szenátus elnökévé.

2016. október 3.

Egyetem Napja ünnepség Kolozsváron. Sándorné dr. Kriszt Éva professzor asszony és dr. Rostoványi Zsolt professzor úr Bocskai-díjban részesülnek.

2016. szeptember 19.

Tanévkezdés, egyúttal az egyetemi választási eljárás kezdete

2016. július 20.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közzétett felhívás nyomán az Egyetem csatlakozik a Makovecz Kárpát-medencei Felsőoktatási Együttműködési Keretprogramhoz.

2016. július

Felvételi: 1170 hely 31 alapszakon, 318 hely 12 mesterszakon.

2016. május 26.

Az ARACIS jóváhagyja a Környezetvédelem és környezeti monitoring mesterszak (Kolozsvár) akkreditálását.

2016. április–május

Tudományos Diákköri Konferenciák megszervezése. A Sapientia EMTE hallgatói az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia különböző szekciói keretében 28 díjat szereznek.

2016. április 8.

Rektorválasztási referendum. A szavazás eredménye nyomán a Sapientia EMTE rektorát közvetlen, titkos, általános választások nyomán jelöli ki az akadémiai közösség.

2016. március 31.

Az ARACIS tanácsa BIZALOMMAL minősítéssel hagyja jóvá az intézmény minőségi felmérését, egyúttal az Általános közgazdaság, Szociológia, Román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom, Informatika, valamint az Automatizálás és ipari informatika szakok újraakkreditálását.

2015. december 2-5.

Az ARACIS szakértői csoportjának látogatása az intézmény minőségi felmérésének céljából

2015. november 26.

Az ARACIS jóváhagyja a Kommunikáció és PR szak (Csíkszereda) újraakkreditálását.

2015. október 29.

Az ARACIS jóváhagyja a Környezetmérnök és Élelmiszeripari mérnök szakok (Csíkszereda) újraakkreditálását.

2015. október 28.

Az Ezüst Akadémia 50 év felettieknek szóló oktatási program első tanévnyitója

2015. október 3.

Egyetem Napja ünnepség Csíkszeredában

2015. szeptember 25.

Együttműködési megállapodás aláírása a németországi Ilmenau-i Műszaki Egyetemmel

2015. szeptember 17.

A Sapientia Alapítvány Alapítói Közgyűlése megerősíti tisztségükben a Kuratórium korábbi tagjait: Kató Béla – elnök, Brendus Réka, Csenteri András Levente, Daradics Kinga Ágnes, Diósi László, Gyerő Dávid, Jakab Ilona, Kállay Péter, Dr. Kun Imre Zoltán, Lászlófy Pál István, Dr. Szilágyi Pál, Szilágyi Éva Gabriella.

2015. szeptember 14.

Az akadémiai év ünnepélyes megnyitója és épületátadó ünnepség Sepsiszentgyörgyön, a Sapientia EMTE új helyszínén

2015. szeptember 11.

A Csíkszeredai Kar megalakulását követően dr. Makó Zoltán egyetemi tanár megbízott dékáni kinevezést kap.

2015. szeptember

Együttműködési megállapodás aláírása az ecuadori Universidad Técnica del Norte Egyetemmel

2015. július 27.

Az intézményi akkreditációra vonatkozó megállapodás megkötése az ARACIS-szal

2015. július

Felvételi: 1165 hely 31 alapszakon, 308 hely 11 mesterszakon

2015. június 25.

Az ARACIS jóváhagyja az Agrár- és élelmiszeripari gazdaság szak (Csíkszereda) újraakkreditálását.

2015. június 24.

A budapesti Corvinus Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás meghosszabbítása

2015. május 27.

Az ARACIS jóváhagyja az Agrármérnöki szak (Sepsiszentgyörgy) ideiglenes működési engedélyét.

2015. április – május

Tudományos Diákköri Konferenciák szervezése

2015. április 23.

A constanţai Ovidius Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás aláírása

2015. április 20.

A csíkszeredai karok felújított épületének átadása

2015. április 10.

Szenátusi döntés a két csíkszeredai kar összevonásáról a 2015/2016-os tanévtől kezdődően. Egyúttal a Szenátus elhatározza a karok nevének megváltoztatását a következő módon: Csíkszeredai Kar, Kolozsvári Kar, Marosvásárhelyi Kar.

2015. április 14-18.

A Sapientia EMTE a magyarországi FIFÖMA tudományos diákköri ülés társszervezője

2015. március 27.

A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás aláírása

2015. február 26.

Az ARACIS jóváhagyja a Környezettudomány szak (Kolozsvár) akkreditációját.

2015. február 6.

A Szenátus létrehozza az Egyetemi Tehetséggondozási és Diákköri Tanácsot (ETDT) és dr. Balog Adalbert professzort nevezi ki annak elnökévé.

2014. december 18.

Az ARACIS jóváhagyja a Filmtudomány  mesteri szak (Kolozsvár) akkreditációját.

2014. november 27.

Az ARACIS jóváhagyja a Fordító és tolmács szak (Marosvásárhely) akkreditációját valamint a Számítástechnika és Mechatronika szakok (Marosvásárhely) újraakkreditálását.

2014. október 3.

Az Egyetem Napján felavatásra kerül a marosvásárhelyi kampusz bentlakásának új épülete.

2014. szeptember 15.

Az akadémiai év ünnepélyes megnyitása

2014. augusztus 28.

Az ARACIS jóváhagyja a Génsebészet szak (Csíkszereda) ideiglenes működési engedélyét.

2014. július

Felvételi: 1170 hely 27 alapszakon, 218 hely 8 mesterszakon

2014. június 25.

Az ARACIS jóváhagyja a Vezetés és szervezés mesterképző (Csíkszereda), a Diplomácia és interkulturális tanulmányok mesterszak (Kolozsvár) akkreditációját, valamint a Humánerőforrás szak (Csíkszereda) ideiglenes működési engedélyét.

2014. március 27.

A Könyvelés és gazdasági informatika szak újraakkreditálása

2014. március 25.

A 2014-2020 időszakra vontakozó Erasmus+ Charta jóváhagyása

2014. február

A Szegedi Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás aláírása

2014. január

A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás aláírása

2013. december 6.

A budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás aláírása

2013. október 4.

Az Egyetem Napján felavatásra kerül a kolozsvári Természettudományok és Művészeti Kar új épülete.

2013. szeptember 16.

Az akadémiai év  megnyitása

2013. július

Felvételi: 1170 meghirdetett hely 27 alapszakon, 203 hely 7 mesteri szakon

2013. július 25.

Az ARACIS jóváhagyja a Sapientia EMTE Kommunikáció és közkapcsolatok szakának akkreditációját.

2013. június 27.

Az ARACIS jóváhagyja a Sapientia EMTE Fenntartható biotechnológiák, Fordító és tolmács, Számítógépes irányítási rendszerek valamint a Fejlett mechatronikai rendszerek mesteri szakok  (Marosvásárhely) akkreditációját.

2013. május 30.

Az ARACIS jóváhagyja a Sapientia EMTE pedagógiai moduljának valamint a Szoftverfejlesztés és Növényorvos mesteri szakok (Marosvásárhely) akkreditációját.

2013. április 24.

Az ARACIS jóváhagyja a Sapientia EMTE Gazdasági informatika szakának ideiglenes működési engedélyét.

2013. február 22.

A Szenátus a rektor javaslatára a Sapientia EMTE rektorhelyettesévé nevezi ki dr. Székely Gyula egyetemi tanárt.

2013. február 22

A Szenátus a rektor javaslatára kinevezi a dékánokat: dr. Makó Zoltán docens – Gazdaság- és Humántudományok Kar, Csíkszereda, dr. Kósa István, docens – Műszaki és Társadalomtudományok Kar, Csíkszereda, dr. Kelemen András, adjunktus – Műszaki és Humántudományok Kar, Marosvásárhely, dr. Tonk Márton, docens – Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár.

2012. november 16.

Az egyetemi választások eredménye nyomán a Sapientia EMTE rektora dr. Dávid László egyetemi tanár marad.

2012. október 26.

Az új Szenátus dr. Kása Zoltán  professzort választja a Szenátus elnökévé.

2012. október 5.

A Sapientia EMTE megkapja az Erasmus Chartát.

2012. október 3.

A Sapientia EMTE első alkalommal ünnepli meg az Egyetem Napját, emlékezve a 2001-es első tanévnyitóra. Az eseményre Marosvásárhelyen kerül sor, díszvendég Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

2012. szeptember 17.

17. tanévét nyitja meg a Sapientia EMTE. A 2012/2013-as tanévben 28 szakon 1988 diák kezdi meg tanulmányait.

2012. július

Felvételi: 1170 meghirdetett hely, 4 kar, 28 alapszak

2012. június

19 szakon 301 diák fejezi be felsőfokú tanulmányait. Az első alkalom, amikor az Egyetemen államvizsgát szervezhet.

2012. május 31.

Az ARACIS jóváhagyja a Sapientia EMTE Kommunikáció és közkapcsolatok szakának (Marosvásárhely) akkreditációját, valamint a Tájépítészet szak (Marosvásárhely) ideiglenes működési engedélyét.

2012. április 3.

A Sapientia EMTE létrejöttére vonatkozó 58/2012.03.29. számú törvény megjelenése a Hivatalos Közlöny 222/I/2012. április 3-ai számában

2012. március 29.

Az ARACIS jóváhagyja a Sapientia EMTE Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok (Kolozsvár) szakának akkreditációját.

2012. március 28.

Románia államelnöke kihirdeti a Sapientia EMTE akkreditált felsőoktatási intézmény létrejöttére vonatkozó törvényt.

2012. február 29.

A japán National Institute of Radiological Sciences intézettel kötött együttműködési megállapodás aláírása

2012. február 29.

A Kodolányi János Főiskolával kötött együttműködési megállapodás aláírása

2012. február 28.

A Képviselőház elfogadja a Sapientia EMTE (Universitatea „Sapientia” din municipiul Cluj-Napoca) létrejöttéről szóló törvényt.

2011. december 6.

Románia Parlamentjének Szenátusa megszavazza azt a törvénytervezetet, mely kimondja a Sapientia EMTE akkreditált felsőoktatási intézményként való létrejöttét.

2011. december 1.

A gödöllői Szent István Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás aláírása

2011. november 24.

Az ARACIS jóváhagyja a Sapientia EMTE Kertészmérnöki szakának akkreditációját.

2011. október 21.

A Sapientia Alapítvány Alapítói Közgyűlése rendelkezik a Kuratórium új összetételéről: Kató Béla – elnök, Berky Anna Mária, Csenteri András Levente, Daradics Kinga Ágnes, Diósi László, Gyerő Dávid, Jakab Ilona, Kállay Péter, Dr. Kun Imre Zoltán, Lászlófy Pál István , Dr. Szilágyi Pál, Szilágyi Éva Gabriella.

2011. október 20–22.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem küldöttségének látogatása az Egyetemen, az együttműködési kapcsolatok szélesítése érdekében

2011. szeptember 19.

Tizenegyedik tanévét nyitja meg a Sapientia EMTE. A három helyszínen összesen 1959 diák kezdi el tanulmányait az új tanévben. A Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kar keretében elindul a Szociológia mesteri képzés.

2011. augusztus 22.

Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke meglátogatja az Egyetemet Kolozsváron. Dr. Dávid László, az intézmény rektora magyar állami kitüntetésben részesült: a Köztársasági Elnöktől átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

2011. július

A Sapientia EMTE a négy karon 27 szakra, összesen 1150 helyre hirdet felvételit.

2011. június

20 szakon 455 diák fejezi be a tanulmányait. A hetedik végzős évfolyam sikeresen államvizsgázik tíz akkreditált felsőoktatási intézményben.

2011. március 28.

Martonyi János, a Magyar Köztársaság külügyminisztere Kolozsváron meglátogatja az Egyetemet.

2011. március 8.

A Budapesti Corvinus Egyetemmel kötött Együttműködési Megállapodás meghosszabbítása újabb 5 évre

2011. február 4.

A tehetséggondozás támogatására vonatkozó szándéknyilatkozat aláírása a Sapientia EMTE, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Felsőoktatási Tudományos Tanács között.

2011. február

A Budapesti Gazdasági Főiskola kihelyezett képzéseként Kolozsváron keresztféléves rendszerben elindul a Nemzetközi tanulmányok mesteri képzés.

2010. október 19.

Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke első hivatalos romániai útja során Marosvásárhelyen meglátogatja az Egyetemet, és részt vesz a bentlakás épületének alapkőletételén.

2010. október 4.

A Eötvös Loránd Tudományegyetemmel kötött Együttműködési Megállapodás meghosszabbítása újabb 5 évre.

2010. szeptember 19.

Tizedik tanévét nyitja meg a Sapientia EMTE. A jubileumi ünnepségre a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában kerül sor. A három helyszínen összesen 1940 diák kezdi el tanulmányait az új tanévben. A Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar keretében elindul a Vezetés és szervezés mesteri képzés.

2010. szeptember 3.

A Nyíregyházi Főiskolával kötött együttműködési megállapodás meghosszabbítása újabb 5 évre

2010. július 22.

Az ARACIS jóváhagyja a Sapientia EMTE intézményi akkreditációját.

2010. július

A Sapientia EMTE a négy karon 27 szakra, összesen 1120 helyre hirdet felvételit. Ideiglenes működési engedéllyel 7 új szak indul a 2010/2011-es tanévben.

2010. június 11.

Együttműködési megállapodás aláírása a Miskolci Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Főiskolával

2010. június 11.

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Sapientia EMTE Román–magyar Felsőoktatási Fórumot szervez Kolozsváron. A fórumon a magyar felsőoktatási intézmények rektorai, a magyarországi és romániai oktatáspolitika alakításában meghatározó szerepet betöltő intézményvezetők, felsőoktatási szakemberek és politikusok, a tudományos akadémiák képviselői vesznek részt.

2010. június

20 szakon 406 diák (mindannyian a Bologna-rendszerű képzésben) fejezi be a tanulmányait. A hatodik végzős évfolyam sikeresen államvizsgázik kilenc akkreditált felsőoktatási intézményben.

2010. május 25.

Együttműködési megállapodás aláírása a Lambda cégcsoporthoz tartozó Procontrol céggel egy közös, mikroelektronikai, folyamatszabályozási és távközlési tanulmányi és kutatóközpont felépítéséről a marosvásárhelyi campus területén

2010. május 20.

Az ARACIS jóváhagyja a Jog (Kolozsvár), Egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások (Marosvásárhely) szakok ideiglenes működési engedélyét.

2010. április 22.

Az ARACIS jóváhagyja a kolozsvári Filmművészet, fotóművészet, média és a Kommunikáció és PR (Csíkszereda) szakok akkreditációját és öt új csíkszeredai szak – Marketing, Statisztika és gazdasági előrejelzés, Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom, Ipari biotechnológia, Közélelmezési és agroturisztikai mérnök-menedzser – ideiglenes működési engedélyét.

2010. április 13–16.

Az ARACIS által kinevezett intézményi akkreditációs szakértői bizottság felméri az Egyetemet.

2010. március 24.

Az Alapítványt létrehozó erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői az Alapítói Közgyűlés keretében találkoznak az Egyetemen.

2010. március 18.

Az ARACIS jóváhagyja a Környezetmérnöki és az Élelmiszeripari mérnök szakok akkreditációs kérelmét.

2009. december 17.

Az ARACIS jóváhagyja az Agrár- és élelmiszeripari gazdaság szak akkreditációs kérelmét.

2009. december 11.

A Kuratórium dr. Székely Gyula egyetemi tanárt nevezi ki a Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar dékáni tisztségébe.

2009. október 23.

Szili Katalin, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának elnöke meglátogatja az Egyetemet.

2009. szeptember 12.

1847 diák kezdi el tanulmányait az új tanévben.

2009. szeptember 8.

A japán Tokyo Institute of Technology-val közösen tudománytechnológiai kutatólaboratóriumot (International Physics House) avatnak a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar campusában.

2009. július 31.

Az ARACIS jóváhagyja a Számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás és a Távközlés szakok ideiglenes működési engedélyét.

2009. július

A Sapientia EMTE a négy karon működő 21 szakon 935 helyre hirdet felvételit. A meghirdetett helyekre 737-en jelentkeznek.

2009. június

19 szakon 513 diák (381 a Bologna-rendszerű képzésben, 132 a korábbi rendszerben) fejezi be a tanulmányait. Az ötödik végzős évfolyam sikeresen államvizsgázik tíz akkreditált felsőoktatási intézményben.

2009. június 25.

Az ARACIS jóváhagyja a marosvásárhelyi Kommunikáció és közkapcsolatok szak akkreditációs kérelmét.

2009. június 19.

A Sapientia EMTE kérvényezi az intézményi akkreditációt.

2009. május 28.

Az ARACIS jóváhagyja az Általános közgazdaság szak akkreditációs kérelmét.

2009. március 26.

Az ARACIS jóváhagyja a Mechatronika, a Számítástechnika és az Automatika és alkalmazott informatika szakok akkreditációs kérelmét.

2009. február 7.

A Kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények Debrecenben együttműködési szándéknyilatkozatot írnak alá.

2009. január 5.

Együttműködési egyezmény aláírása a Szolnoki Főiskolával

2009. január 29.

Az ARACIS visszautasítja a Pedagógia szak akkreditációs kérelmét.

2008. október 24.

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke meglátogatja az Egyetem marosvásárhelyi helyszínét.

2008. október 22.

Együttműködési egyezmény aláírása a soproni Nyugat-magyarországi Egyetemmel

2008. október 15.

A Debreceni Egyetemmel 2003-ban kötött együttműködési megállapodás meghosszabbítása újabb 5 évre

2008. szeptember 29.

Az ARACIS visszautasítja az Agrár- és élelmiszeripari gazdaság szak akkreditációs kérelmét.

2008. szeptember 26.

A Szenátus jóváhagyja a finanszírozó MEH képviselőivel közösen kidolgozott normatív finanszírozási rendszer alapelveit és sarokszámait a 2008/2009-es tanévre.

2008. szeptember 15.

Együttműködési egyezmény aláírása az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel

2008. szeptember 15.

2007 diák kezdi meg tanulmányait az új tanévben.

2008. július 22.

Együttműködési megállapodás aláírása a Nemzeti Villamosmérnöki Kutatás-fejlesztési Intézettel

2008. július 17.

Az ARACIS jóváhagyja a Könyvelés és gazdálkodási informatika szak akkreditációs kérelmét.

2008. július

A Sapientia EMTE 830 helyre hirdet felvételit, a négy karon működő 19 szakon. A meghirdetett helyekre 853-an jelentkeznek.

2008. július 8.

A Szenátus jóváhagyja az első kutatóközpontok létrehozását, és kérvényezi ezek ANCS (Országos Tudományos Kutatási Ügynökség) általi elismerését.

2008. június 5–8.

Tőkés László európai parlamenti képviselő meghívására a Sapientia Alapítvány és a Sapientia EMTE vezetői látogatást tesznek Brüsszelben, az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságnál.

2008. június

18 szakon 607 diák (176 a Bologna-rendszerű képzésben, 431 a korábbi rendszerben) fejezi be a tanulmányait. A negyedik végzős évfolyam sikeresen államvizsgázik tíz akkreditált felsőoktatási intézményben.

2008. június

Diákcserére vonatkozó együttműködési egyezmény aláírása a kanadai B.C. Burnaby városban működő Simon Fraser University-vel

2008. május

Együttműködési megállapodás aláírása az olaszországi Viterbóban működő Università degli Studi della Tuscia egyetem vezetőségével

2008. április 17.

Az ARACIS jóváhagyja a Szociológia szak akkreditációs kérelmét.

2008. március 20.

Az ARACIS jóváhagyja a Román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom szak akkreditációs kérelmét.

2008. március 7.

A Kuratórium dr. Makó Zoltán docenst nevezi ki a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánjává.

2008. március 7.

A Kuratórium jóváhagyja a Kutatási Programok Intézetének átszervezését.

2008. február 29.

A Szenátus elhatározza a Tudományos Kutatásszervezési Osztály létrehozását a Rektori Hivatal keretén belül, és kinevezi a Sapientia EMTE tudományos igazgatóját dr. Kása Zoltán professzor személyében.

2008. február 28.

Az ARACIS jóváhagyja az Informatika szak akkreditációs kérelmét.

2008. február 22.

Együttműködési megállapodás aláírása a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel

2008. február

Együttműködési megállapodás aláírása a Virginia állambeli Norfolk városban működő Old Dominion University-vel

2007. december 20.

A Sapientia Alapítvány Alapítói Közgyűlése rendelkezik a Kuratórium új összetételéről: Kató Béla – elnök, Csenteri András Levente, Diósi László, Kállai Péter, Dr. Kun Imre Zoltán,Lászlófy Pál István, Molnos Lajos, Szilágyi Éva Gabriella, Dr. Szilágyi Pál, Toró Tibor, Dr. Várady Zoltán, Dr. Zilahi László.

2007. november 5.

Együttműködési megállapodás aláírása a szlovákiai Selye János Egyetemmel

2007. október 4.

Együttműködési megállapodás aláírása a Nyíregyházi Főiskolával

2007. szeptember 19.

A Kuratórium dr. Biró A. Zoltán professzort nevezi ki a csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánjává. A Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Jelentőségű Intézménnyé nyilvánítja az Egyetemet.

2007. szeptember 18.

2224 diák kezdi el tanulmányait az új tanévben.

2007. július

A Sapientia EMTE 830 helyre hirdet felvételit, a négy karon működő 19 szakon. A meghirdetett helyekre 889-en jelentkeznek.

2007. június

464 diák ballag el az Egyetemről. A harmadik végzős évfolyam sikeresen államvizsgázik hat akkreditált felsőoktatási intézményben.

2007. május 25.

A Szenátus jóváhagyja a Sapientia EMTE 2007–2011 közötti időszakra vonatkozó Fejlesztési Stratégiáját.

2007. május 11.

Stratégiai együttműködési megállapodás aláírása a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel

2007. március 6.

Együttműködési megállapodás aláírása a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel

2007. február 13.

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, első hivatalos romániai útja alkalmával látogatást tesz az Egyetem csíkszeredai helyszínén.

2007. február 5.

Együttműködési megállapodás aláírása a Román Akadémia Gazdasági Prognózis Intézetével

2006. december 6.

A Szenátus elfogadja dr. Dávid László rektori programját, és dr. Szép Sándort rektorhelyettessé választja.

2006. október 2.

A Kuratórium kinevezi dr. Dávid Lászlót az egyetem új rektorának. Mandátuma 2007. január 1-től lép életbe.

2006. szeptember 18.

Az új tanévben 2200 diák kezdi meg tanulmányait.

2006. július

A Sapientia EMTE 830 helyre hirdet felvételit a négy karán működő 18 szakára. A meghirdetett helyekre 1027-en jelentkeznek.

2006. július

Második kifutó generáció: a 12 szakon 309 diák fejezi be tanulmányait. Sikeresen államvizsgáznak a Bukaresti Egyetemen, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, a brassói Transilvania Egyetemen és a temesvári Nyugati Egyetemen.

2006. május 19.

Együttműködési megállapodás aláírása a Kecskeméti Főiskolával

2006. március

Együttműködési megállapodás aláírása a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel

2006. március 1.

Együttműködési megállapodás aláírása az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel

2006. március

A Sapientia Alapítvány Kuratóriuma dr. Tonk Márton docenst nevezi ki a Sapientia EMTE kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának élére.

2005. október

Együttműködési megállapodás aláírása a Bukaresti Műszaki Egyetemmel

2005. szeptember 26.

Ötödik tanévét nyitja meg az egyetem négy kara. 2126 hallgató kezdi el és folytatja tanulmányait 337 oktató irányításával.

2005. július 20.

A polgármesteri hivatallal folytatott kétéves pereskedés nyomán kétnyelvű tábla kerülhet a Sapientia EMTE kolozsvári főépületére.

2005. július

A 2005/2006-os tanévre meghirdetett felvételin 889-en jelentkeznek a 790 tandíjas és tandíjmentes helyre.

2005. július 1.

A Sapientia EMTE első végzősei sikeresen záróvizsgáznak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és a Bukaresti Egyetemen.

2005. június 4.

Elballagnak a Sapientia EMTE első végzős évfolyamai: Csíkszeredában 81 diák és Marosvásárhelyen 51 diák.

2005. május 12.

Dr. Tonk Sándorról nevezik el a kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kar könyvtárát.

2005. április 18.

Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke látogatást tesz az Egyetem marosvásárhelyi helyszínén.

2004. november 7.

Marosvásárhelyen ünnepélyesen átadják a kar új épületét.

2004. november 3.

Előzetes együttműködési megállapodás aláírása a japán Tokyo Institute of Technology-val

2004. október 21.

A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium e-Magyarország pontot hoz létre a marosvásárhelyi campus diákklubjában, amely bekapcsolódhat a magyar egyetemi informatikai klubhálózatba.

2004. október 18.

Ideiglenes működési engedélyt kap a kolozsvári Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak.

2004. október

Együttműködési megállapodás aláírása a Brassói Transilvania Egyetemmel

2004. szeptember 27.

Tanévnyitó ünnepség: 1907 diák kezdi el tanulmányait az egyetem négy karán.

2004. szeptember 20.

Csíkszeredában két különálló kar – a Gazdaság- és Humántudományok Kar, valamint a Műszaki és Társadalomtudományi Kar – jön létre. A Sapientia Alapítvány Kuratóriuma dr. Bakacsi Gyula és dr. Rostás Zoltán dékánokat nevezi ki a karok élére.

2004. augusztus 6.

A Sapientia EMTE csíkszeredai karai 49 évre használatba kapják a Csíki Magánjavaktól azt a csíksomlyói ingatlant, amelyet a román állam szolgáltatott vissza a helyi közösségi vagyont kezelő egyesületnek. Elkezdődik a korábban árvaházként működő ingatlan felújítása.

2004. július

A Sapientia EMTE negyedik alkalommal szervez felvételit. A három oktatási helyszínen, 18 szakon meghirdetett 750 helyre összesen 1009 jelentkező felvételizik.

2004. június 29.

A Szenátus egyhangú szavazattal megválasztja dr. Dávid László professzort a Sapientia EMTE oktatási és kutatási rektorhelyettesi funkciójába, és dr. Bakacsi Gyula docenst a Sapientia EMTE gazdasági rektorhelyettesi funkciójába.

2004. június 11.

Együttműködési megállapodás aláírása a Pécsi Tudományegyetemmel

2004. március 19.

A Kuratórium dr. Györfi Jenő professzort nevezi ki a csíkszeredai karok megbízott dékánjává.

2004. február

Elkezdődik az oktatás a marosvásárhelyi kar új épületében.

2003. október 26.

Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke látogatást tesz az Egyetem kolozsvári helyszínén.

2003. október 4.

A marosvásárhelyi Campus alapkőletétele. Csíkszeredában 826, Marosvásárhelyen 594, Kolozsváron 56 diák kezdi meg a tanévet, mintegy 225 oktató irányításával.

2003. szeptember 4.

Az alapító egyházak vezetői Kató Bélát nevezik ki a Kuratórium új elnökének, és javaslatot tesznek a Sapientia EMTE rektorának a személyére. Az Alapítvány Kuratóriuma egyhangú szavazattal elfogadja az Alapítók javaslatát, és kinevezi Dr. Szilágyi Pált a Sapientia EMTE rektori tisztségébe.

2003. augusztus 14.

Elhunyt dr. Tonk Sándor professzor, a Sapientia Alapítvány elnöke, a Sapientia EMTE első rektora. Váratlan távozásával az erdélyi magyar felsőoktatást és a magyar tudományos életet pótolhatatlan veszteség érte. Hite, szelleme és elkötelezett, fáradhatatlan munkája döntően hozzájárult az önálló magyar egyetem elindításához.

2003. július 21–25.

Harmadízben szervez felvételi vizsgát a Sapientia EMTE. A három oktatási helyszínen, 18 szakon meghirdetett 760 helyre összesen 1050 jelentkező felvételizik.

2003. június 24.

A Sapientia EMTE együttműködési megállapodást ír alá az egri Eszterházy Károly Főiskolával.

2003. június 6.

A Sapientia EMTE központi adminisztrációjának, a Kolozsvári Karnak, a Sapientia Alapítványnak és a KPI-nak székhelyet biztosító, frissen felújított Bocskai-ház avatása. Az avatón részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is.

2003. június

A Román Akkreditációs Bizottság pozitívan véleményezi a kolozsvári Fotóművészet, filmművészet, média szak, valamint a csíkszeredai Társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok szak indítási kérelmét.

2003. május–június

A második hivatalos oktatói versenyvizsga meghirdetése és lebonyolítása. A vizsgák nyomán 48 új oktatót alkalmaz az Egyetem.

2003. április 25.

Együttműködési megállapodás aláírása a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemmel (ma: Budapesti Corvinus Egyetem)

2003. január 1718.

Debrecenben ünnepélyes keretek között megállapodás születik a Sapientia EMTE és a Debreceni Egyetem közötti együttműködésről.

2003. január

Oktatói versenyvizsgák lebonyolítása nyomán 46 főállású oktatója lesz a Sapientia EMTE-nek.

2002. december 6.

A SA Alapítói Közgyűlése rendelkezik a Kuratórium új összetételéről: Dr. Tonk Sándor – elnök, Dr. Tánczos Vilmos – alelnök, Dr. Marton József – titkár, Dr. Brassai Zoltán, Kató Béla, Kolumbán Gábor, Dr. Kun Imre, Dr. Szilágyi Pál, Tolnay István, Toró Tibor – tagok.

2002. október 10.

Bevezetik a normatív finanszírozási rendszert a Sapientia EMTE működési költségeinek fedezésére.

2002. október 4.

Központi egyetemi tanévnyitó és ünnepi kuratóriumi ülés a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar hét szakján 415 diák kezdi a tanévet.

2002. szeptember 30.

Évnyitó a kolozsvári Természettudományi Karon. Megkezdődik az oktatás a környezetföldrajz szakon, 20 diákkal.

2002. szeptember 28.

A Csíkszeredai Kar tanévnyitóján 2002-ben hét szakon 480 diák kezdi el az egyetemi évet.

2002. augusztus 29.

Újabb kormányhatározat (944/2002.08.29.) ad ideiglenes működési engedélyt az Akkreditációs Bizottság által már előzőleg jóváhagyott öt szaknak: Általános közgazdaság, Környezetmérnöki és élelmiszeripari mérnök (Csíkszeredában), Társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok, illetve Kertészmérnöki (Marosvásárhelyt), valamint Környezetföldrajz (Kolozsvárt).

2002. július

A Sapientia EMTE második alkalommal szervez felvételit. A három helyszínen – Csíkszeredában, Marosvásárhelyt és Kolozsvárott – a meghirdetett tizenöt szak 675 helyére összesen 879-en jelentkeznek.

2002. június

A Sapientia EMTE kutatási tevékenységét összehangoló Kutatási Programok Intézete Tudományosság Erdélyben címmel konferenciát szervez. A konferencia anyagait összefoglaló kötetekben jelenteti meg.

2002. május 23.

A román kormány 410/2002.05.23. sz. határozatában engedélyezi a következő kilenc szak működését: Agrár- és élelmiszeripari gazdaság, Könyvelés és gazdálkodási informatika, Szociológia (Vidékfejlesztés szakiránnyal), Román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom (Csíkszeredában), Pedagógia (Szociálpedagógia szakiránnyal), Informatika, Mechatronika, Számítástechnika, Automatika és alkalmazott informatika (Marosvásárhelyt).

2002. március 14.

A Kuratórium elhatározza egy kolozsvári telek megvásárlását a kolozsvári egyetemi campus felépítése céljából.

2002. február

A kolozsvári oktatási helyszín elindítása érdekében a SA benyújtja az Akkreditációs Bizottsághoz a Környezetföldrajz, illetve a Fotóművészet, filmművészet, média szak iratcsomóját.

2001. november

A magyar Oktatási Minisztérium hozzáférési lehetőséget adományoz a Sapientia EMTE számára az Elektronikus Információs Szolgáltatási Programhoz (EISZ), amely több magyar és idegen nyelvű elektronikus szakfolyóirathoz és tudományos forrásmunkákhoz biztosít hozzáférést.

2001. október 26.

A Szenátus elfogadja a Sapientia EMTE Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát, és kinevezi az egyetemi és kari ösztöndíjtanácsokat.

2001. október 8.

Elindul az oktatás a két karon. Csíkszeredában négy szak kezdi el működését – Agrár- és élelmiszeripari gazdaság, Könyvelés és gazdálkodási informatika, Szociológia, Román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom –, Marosvásárhelyt pedig öt: Informatika, Mechatronika, Automatika és alkalmazott informatika, Számítástechnika, Pedagógia.

2001. október 5.

Évnyitó a Csíkszeredai Karon (színhely: Szakszervezetek Művelődési Háza).

2001. október 3.

Évnyitó a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karon (színhely: a marosvásárhelyi Kultúrpalota).

2001. október 3.

Ünnepi kuratóriumi ülés Kolozsváron, amely elhatározza az oktatás elindítását a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.

2001. szeptember

Létrejönnek a Csíkszeredai Kar és a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar kari tanácsai.

2001. augusztus 31.

A SA vezetősége elhatározza egy egyetemi könyvkiadó – a Scientia Kiadó – létrehozását a KPI keretén belül.

2001. augusztus

A Szenátus jóváhagyja a versenyvizsgák eredményeit, kinevezi a tanszékvezetőket, és létrehozza a szenátusi bizottságokat (tanulmányi, kutatási és szociális).

2001. július–augusztus

A Szenátus jóváhagyja az oktatói álláskereteket, és lezajlanak az oktatói versenyvizsgák. A Sapientia EMTE az első tanári versenyvizsgán összesen 57 tanári állást hirdet meg, amelyre 135-en jelentkeznek.

2001. július 23.

Lezajlik az első felvételi vizsga. A Csíkszeredai Karon 209 helyre 481, a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karon 165 helyre 385 jelentkező volt.

2001. június 6.

A SA Kuratóriuma határozatot hoz arról, hogy a létrehozandó egyetem megnevezése Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (románul: Universitatea Sapientia) legyen. Sor kerül a Sapientia EMTE Ideiglenes Szenátusának első, alakuló ülésére. A Szenátus elfogadja a Sapientia EMTE Chartáját, Felvételi Szabályzatát, valamint Ösztöndíjszabályzatát. Megkezdődik a felvételi előkészítése.

2001. május

A bukaresti Akkreditációs Bizottság megadja az ideiglenes működési engedélyt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem első szakjainak.

2001. április

A SA Kuratóriuma kinevezi a Marosvásárhelyi és a Csíkszeredai Kar megbízott dékánjait, dr. Hollanda Dénes és dr. Lányi Szabolcs személyében.

2001. április 7.

A Kuratórium határozatot hoz az EMTE ideiglenes vezetőségi struktúráját illetően. A Szenátus szerepét az Alapítvány Kuratóriuma látja el, a karok dékánjaival, illetve a PKE rektorával kiegészülve. Az Egyetem megbízott rektora az Alapítvány elnöke.

2001. március

További szakok akkreditációs iratcsomójának benyújtása: Informatika, Mechatronika, Automatika és alkalmazott informatika, Számítástechnika (Marosvásárhely), továbbá Román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom (Csíkszereda).

2001. március

A SA megvásárolja a csíkszeredai oktatási helyszín részére a volt Hargita Szálló épületét.

2001. február

Létrejön a Sapientia Hungariae Alapítvány (SHA), melynek célja az egyetemhez kapcsolódó magyarországi tevékenységek összehangolása és adminisztrálása.

2001. február

Döntés születik a Marosvásárhely határában található koronkai telek megvásárlásáról egy felépítendő egyetemi campus céljaira.

2000. december

A SA megvásárolja az EMTE Rektori Hivatala számára a kolozsvári Bocskai-házat.

2000. december 6.

A SA Kolozsváron létrehozza a Kutatási Programok Intézetét (KPI), mely az Alapítvány fiókszervezeteként működik.

2000. október 7.

A SA Kuratóriuma dönt az Alapítvány csíkszeredai és marosvásárhelyi fiókjainak létrehozásáról, melyek feladata az oktatási helyszínek előkészítése a 2001/2002-es egyetemi év elindításához.

2000. október 7.

A SA Kuratóriuma elfogadja a létesítendő Magánegyetem Koncepcióját, és eldönti, hogy az intézmény az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) nevet viselje. A Koncepciónak megfelelően az indítandó egyetemi rendszer négy oktatási helyszínt ölel fel (Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad).

2000. június–július

Az ideiglenes működési engedély megszerzése érdekében a SA leadja az első szakok akkreditációs iratcsomóit a bukaresti Akkreditációs Bizottsághoz. A kérvényezett szakok a következők: Agrár- és élelmiszeripari gazdaság, Könyvelés és gazdálkodási informatika, Környezetmérnöki, Élelmiszeripari mérnök, Szociológia (Csíkszereda), valamint Pedagógia (Marosvásárhely).

2000. május

Döntés születik a PKE ingatlanberuházásainak támogatásáról. A Sapientia Alapítvány finanszírozza a nagyváradi Református Püspöki Palota oktatás céljaira történő átalakítását, valamint az Arany János Kollégium épületének felújítását.

2000. május

A SA Kuratóriuma elbírálja a szakindításhoz kiírt pályázatokat, és dönt az első szakok akkreditációs iratcsomójának összeállításáról.

2000. április

A SA és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vezetői elvi döntést hoznak arról, hogy a nagyváradi intézmény betagolódik a SA által létrehozandó egyetemi hálózatba.

2000. április

Megszületik a SA és a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) közötti Együttműködési Megállapodás az Erdélyi Magyar Magánegyetem finanszírozásáról.

2000. április 14.

A SA Kuratóriumának első ülése. Az ülést követően nyilvánosságra hozzák a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának Nyilatkozatát az Erdélyi Magyar Magánegyetem Létrehozásáról.

2000. március 16.

A Sapientia Alapítvány (SA) hivatalos bejegyzése, kolozsvári székhellyel. Az Alapítványt az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői hozták létre. Az Alapítvány vezető testülete a kilenctagú Kuratórium. A Kuratórium tagjai: dr. Tonk Sándor (elnök), dr. Tánczos Vilmos (alelnök), dr. Marton József (titkár), dr. Birtalan Ákos, dr. Brassai Zoltán, az MTA külső tagja, dr. Szilágyi Pál, Tolnay István, Toró Tibor, az MTA külső tagja, Tőkés Elek.

 

 

Hírek
2024-10-11
2024-10-09
2024-10-09
2024-10-08
Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign