Kolozsvári Kar

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Kolozsvári Kar

kv.sapientia.ro

A Sapientia EMTE 2002-ben hozta létre kolozsvári oktatási helyszínét, amelynek székhelyéül a belváros szívében levő neves műemléképületet, a Bocskai-házat választotta. Tíz év elteltével a Kolozsvári Kar saját fejlesztésbe kezdett: 2010-ben letette alapkövét az új, Tordai úti ingatlannak, amelyben 2013 őszén indult el az oktatás.

A kolozsvári helyszín fő értékekként a színvonalas diák- és piaccentrikus oktatást, a szellemi és intézményi nyitottságotrugalmasságot képviseli. Közel háromszáz hallgatóval, illetve mintegy ötven külföldi és hazai jól képzett oktatóval, magyar adminisztrációval, alacsony tandíjakkal, halmozható és speciális ösztöndíjakkal, valamint egy 35 személyes bentlakással várja az új hallgatókat. Az oktatás minőségét továbbá a jól felszerelt tv- és filmstúdió, környezettudományi és médialaboratóriumok, illetve a Tonk Sándor Könyvtár szakkönyv- és folyóirat-állománya biztosítja.

 A Kolozsvári Kar a környezettudomány szak indításával kezdte el működését. A kínálat 2003-ban a filmművészet, fotóművészet, média szak, majd 2006-ban a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak bevezetésével bővült, legfrissebb szakunk, a jog szak pedig 2010 szeptemberében indult be. Hallgatóink mind a négy szak esetében sikeresen szerepeltek szakmai konferenciákon, filmfesztiválokon, fotókiállításokon és más tudományos rendezvényeken. 

A kar minden tavasszal Nyílt Napot szervez, amely keretében a karon működő szakok képviselői (oktatók, hallgatók és meghívottak) különböző tevékenységekkel, programokkal várják az ide látogató középiskolás diákokat: bevezetik őket az egyetemi előadások, kutatások világába, versenyekkel, játékokkal, előadásokkal várják őket az ilyenkor különleges program szerint működő könyvtárban, laboratóriumokban. Ugyanakkor a Nyílt Nap remek lehetőség arra is, hogy a középiskolás diákok a felvételivel, oktatással, hallgatói élettel és általában az egyetemista élettel kapcsolatos kérdéseikre közvetlen választ kaphassanak a Kolozsváron tevékenykedő oktatóktól és hallgatóktól.

Az egyetem keretei között zajló hallgatói élet pezsgését évek óta a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) biztosítja. Az HÖK elsődleges feladata a hallgatók érdekeinek képviselete az egyetemi és kari szintű döntéshozatalban, ugyanakkor emellett számos minőségi kulturális és sportesemény szervezője: gólyabálok, gólyatáborok, pályázatírói képzések, játékestek, kirándulások, focimeccsek szervezésével HÖKkentik meg a hallgatókat. Részletek a http://khok.sapientia.ro/ honlapon találhatóak.

Elérhetőségek

 

Hírek
2023-09-22
2023-09-22
2023-09-21
2023-09-15
Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign