

Mély fájdalommal búcsúzunk dr. Varró Évától, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának és Tanárképző Intézetének volt oktatójától, pszichológustól, pszichodráma-képzőtől és közösségépítőtől.
Dr. Varró Éva egész életét az emberi méltóság szolgálatába állította. Oktatóként, pszichoterapeutaként, szakmai műhelyek és közösségek létrehozójaként generációk számára jelentett iránytűt, támaszt és inspirációt. Munkásságát a szakmai igényesség, az emberség, az együttműködésbe vetett hit és a közösség iránti mély felelősségérzet határozta meg.
A Sapientia EMTE oktatójaként a pszichológiai és pedagógiai képzés meghatározó alakja volt. Hallgatói és kollégái nemcsak kiváló szakemberként, hanem figyelmes, bölcs és emberséges jelenlétként őrzik emlékét. Tevékenysége messze túlmutatott az egyetem falain: jelentős szerepet vállalt az erdélyi iskolai tanácsadói hálózat kialakításában, a pszichodráma meghonosításában, valamint a resztoratív szemlélet romániai elterjesztésében.
Hitte, hogy a közösségek gyógyíthatók, az emberi kapcsolatok építhetők, és hogy a legfontosabb kérdés mindig az: „Legyünk jól.”
Gazdag életműve, szakmai és emberi öröksége tovább él mindazok munkájában és életében, akiket tanított, támogatott vagy elindított saját útjukon.
Emlékét tisztelettel és hálával őrizzük.
A Sapientia EMTE közössége




Sikeresen zajlott a SPIRIT Erasmus+ projekt multiplikációs eseménye a Csíkszeredai Karon
2026. május 20-án a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán került sor a SPIRIT Erasmus+ projekt multiplikációs eseményére (Multiplier Event), amelyen több mint ötven pedagógus és oktatási szakértő vett részt Hargita és Kovászna megye különböző településeiről.
Sapientia Podcast: Kihívás és kaland - Erasmus-sztorik őszintén
Az Erasmus több, mint utazás! Dr. Bíró Bíborka Eszter vendégei az Erasmus+ mobilitásban résztvevő hallgatóink, akik tanulmányi és szakmai tapasztalatszerzésről, személyes élményekről mesélnek.
Média workshop a Csíkszeredai Könyvvásáron
2026. május 8-án került sor a 3. Média workshopra a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság együttműködésében.
Együttműködési megállapodást írtunk alá a Csengő Mezőgazdasági Szövetkezettel
2026. május 15-én, pénteken, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán került sor a szakmai találkozóra, ahol az egyetem képviseletében dr. Pap Levente dékán fogadta a Csengő Mezőgazdasági Szövetkezet elnökét, László Barnát.
Átadták az Arany János-díjakat – két oktatónk részesült kitüntetésben
2026. május 5-én, kedden a MTA Külső Tagok Fórumán adták át ünnepélyes keretek között a márciusban megítélt Arany János-díjakat.
Országhatárokat átívelő közösségi élmény: képzésen a Tanárképző Intézet hallgatói és oktatói
2026. május 5-8. között került megrendezésre az „Oktatási Világpolgárok: Nemzetközi Szemlélet a Tanító- és Tanárképzésben – OKTAV” című projekt keretében a Nemzetközi tavasz címet viselő képzésre az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.
Erasmus+ pályázat oktatási, valamint képzési célú mobilitásokra
A pályázatok 2026. május 29. péntekkel bezárólag nyújthatók be.
Nemzetközi szakmai együttműködés a BME Műszaki Pedagógia Tanszékével
A Sapientia EMTE Tanárképző Intézete május 4. és 8. között vendégül látta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Műszaki Pedagógia Tanszékéről érkező 11 fős delegációt.
Újra jótékonysági futást szervez a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzatunk
Elindult a regisztráció a SapiRUN 2 jótékonysági eseményre, amely idén is a közösségről, az együtt töltött időről és a segítségnyújtásról szól. A szervezők hangsúlyozzák: a részvételhez nem kötelező futni, bárki bekapcsolódhat a programokba. A rendezvényre május 20-án kerül sor a kolozsvári Törökvágásban, 14 órás kezdéssel.
Emléklapot és emlékérmet adományozott egyetemünknek a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara
Május 6-án ünnepeltük Nyitrán a magyar pedagógusképzés fennállásának 65. éves jubileumát, melynek keretében átvehettük az elismerést, ám ami ennél is fontosabb: ismét megerősödhettünk, megbizonyosodhattunk a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás összetartozásáról.
III. Szociológus Napok a Sapientián
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 2026. május 6-7. között rendezi meg a III. Szociológus Napokat. Az esemény alkalmat kínál a találkozásra olyan sikeres szakemberekkel, akik pályájuk során kiemelkedő eredményeket értek el a szociológia területén.
A „csak vicc volt” határán: A bullying jelenségének megértése és megelőzése – előadás Csíkszeredában
A Sapientia EMTE Tanárképző Intézete előadást szervez a Csíkszeredai Karon 2026. május 11-én 18 órától A „csak vicc volt” határán: A bullying jelenségének megértése és megelőzése címmel.
Virtuális kiállítás nyílt Kreatív fotópályázatunk legjobb munkáiból
2026. május 20-ig látogatható az a virtuális tárlat, amelyet Mira Marincaș oktatónk rendezett Kreatív fotópályázatunk nyertes munkáiból.
KáVéPONT Sapientia: Energiaválság vagy politikai játszma?
Tényleg kifogyhatunk az energiából, vagy inkább az elosztás és a politika jelenti a valódi problémát? A Kolozsvári Kar podcastjának új epizódjában dr. Szenkovics Dezső, a Kolozsvári Kar dékánja és dr. Néda Tamás, a Környezettudományi Tanszék oktatója a világ energiatartalékairól, az atomenergia megítéléséről és a globális konfliktusok mögött húzódó energetikai érdekekről beszélgetnek.
A QUANTUM csapata különdíjat nyert a XXVII. Országos Esettanulmány Versenyen
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának hallgatóiból álló QUANTUM csapat a legkreatívabb megoldásért járó különdíjjal tért haza a 2026. április 25–27. között megrendezett XXVII. Országos Esettanulmány Versenyről.
3. Média workshop az NMHH közreműködésével
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közötti együttműködés keretében a Társadalomtudományi Tanszék 2026. május 8-án szervezi meg a 3. Média workshopot a Kommunikáció és PR szakos hallgatók számára.
XXIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciát szervezünk Csíkszeredában
2026. május 13-án, szerdán ünnepeljük a tudomány sokszínűségét a XXIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia keretében a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.
Ünnepeljük együtt a planetáriumok világnapját
A Nemzetközi Planetáriumi Társaság (IPS) döntése alapján a Planetáriumok Világnapja 2026-ban május 7-re, csütörtökre esik. Erre való tekintettel a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara a nagyközönség számára május 9–10. között szervezi meg az ünnepi programokat.
Intersections: Literature, Language, Culture
A Csíkszeredai Kar Humántudományok Tanszékének Kultúraközi Kölcsönhatások Kutatóközpontja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA 200) támogatásával 2026. április 17-18-án angol nyelvű nemzetközi konferenciát rendezett.
Sapientia Lounge: Kreatív irodalmi kalandok a Csíkszeredai Könyvvásáron
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara idén beköltözik a Csíkszeredai Könyvvásár szívébe. 2026. május 7-9. között a Sapientia Lounge várja mindazokat, akik a könyvekre nem poros tárgyakként, hanem élő élményként tekintenek.
Mentális egészség a mindennapokban-stressz kezelése és a kiégés megelőzése egyetemistaként – előadás Csíkszeredában
Az egyetemi évek tele vannak kihívásokkal: vizsgák, határidők, folyamatos teljesítménykényszer. Ezek miatt a mindennapi stressz könnyen felboríthatja a lelki egyensúlyt. De honnan tudhatjuk, hogy „csak” stresszes időszakról van szó, és mikor kezdünk a kiégés felé sodródni? Az előadás során szó lesz a mentális egészség és a jóllét jelentőségéről, a stressz és a kiégés jeleiről, valamint olyan egyszerű, mégis hatékony megküzdési stratégiákról, amelyek segíthetnek megőrizni az egyensúlyt a pörgős egyetemi mindennapokban.
Agrárinnovációs Szakmai Nap
Agrárinnovációs Szakmai Napnak adott otthont a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Kara 2026. április 22-én. A rendezvény célja az volt, hogy bemutassa a mezőgazdaság legújabb innovációit, valamint teret biztosítson a szakmai tapasztalatcserének.
Egészségmegőrzés a gyakorlatban: vegyes intenzív programban vettek rész hallgatóink
A Marosvásárhelyi Kar Közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakának tizenkét másodéves hallgatója látogatott el Komáromba és a Magas-Tátrába, ahol egy héten át az egészségmegőrzés és egészségfejlesztés biológiai, kémiai és társadalmi tényezőivel ismerkedett.
Sapientia Podcast: Mi jön a diploma után? Pályakezdő reality check
Grüman Éva, a DreamJobs Romania operatív vezetője arról beszél, hogy hogyan működik a pályakezdők munkaerőpiaca.
Különdíjakat adtunk át a XXXII. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen
Április 22–26. között Temesváron rendezték meg a XXXII. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt, a Bartók Béla Elméleti Líceum szervezésében. A rangos megmérettetésen a Kárpát-medence különböző régióiból – Délvidékről, Felvidékről, Erdélyből, Magyarországról és Kárpátaljáról – érkezett, kiválóan felkészült diákok mérték össze tudásukat.
KAB-tisztújítás: egyetemünk oktatói az akadémiai bizottság élén
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) május 4–5-én esedékes tisztújítása előtt annak romániai területi szervezete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) is megválasztotta új vezetőségét.
Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2026
A Sapientia EMTE Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a SAPIENTIA MAXIMUS HALLGATÓI DÍJRA, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként. A díj oklevélből és pénzjutalomból áll, annak átadására a kari évzáró ünnepségek alkalmával kerül sor.
Kolozsváron adhattunk otthont a Magyar Rektori Konferenciának
A Magyar Rektori Konferencia első erdélyi kihelyezett Plénumára a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen került sor 2010-ben, az egyetem fennállásának 25. évfordulós évében pedig ismét otthont adhattunk e rangos eseménynek a jubileumi rendezvénysorozatunk keretében.
TANÁROK AKADÉMIÁJA: Az atipikus lesz a tipikus? Okok, következmények és megoldások
Egyetemünk Tanárképző Intézete online előadás-sorozatának május 6-ai előadója dr. Bacskai Katinka, a Debreceni Egyetem adjunktusa.
Transzverzális készségek fejlesztése az alsó tagozaton
Siker övezte a SPIRIT projekt pedagógusképzési pilot tréningjét, melyre 2026. április 18-án került sor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán.
SapiTranslatio 6.0 – fordítóverseny a Marosvásárhelyi Karon
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke hatodik alkalommal szervezi meg a SapiTranslatio fordítóversenyt, melyre szeretettel várják a XI. és XII. osztályos középiskolás diákokat.
Sapientiás eredmények a III. Országos Médiajogi Perbeszédversenyen
A Sapientia eddig a verseny valamennyi kiadásán részt vett és dobogós helyen zárt, Veres-Kupán Hunor (Jogász életpályák mesteri) és Beke Timea Anett (Jog szak I. év) csapata 2026. március 27-én az elődöntőig jutott, ahol a Károli Gáspár Református Egyetem csapatával mérkőzött meg, és az összesítésben a III. helyen zárta a versenyt.
A participatív oktatásról szól az új KáVéPONT epizód
A Kolozsvári Kar márciusi vendége dr. Aáry-Tamás Lajos, Magyarország oktatási jogok biztosa, a kar vendégoktatója és dr. Kokoly Zsolt, a Jogtudományi Tanszék egyetemi adjunktusa volt.
Felvételi előkészítő a táncművészet szakon 2026-ban is
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán működő táncművészet szak oktatói személyes jelenléttel zajló felvételi előkészítőt tartanak 2026. április 24-én, pénteken.
GastroPan kiállításon vettek részt az élelmiszermérnök szakosaink
A Sapientia EMTE Élelmiszertudományi Tanszékének oktatói és hallgatói sikeresen szerepeltek a 2026-os GastroPan kiállításon. 2026. március 20-án a Sapientia EMTE Élelmiszertudományi Tanszékének képviseletében dr. Tamás Melinda és dr. Füstös Zoltán oktatók, valamint élelmiszermérnök hallgatóink – Gáspár András, Bodor Tímea és Mózes Anett – részt vettek a Szebenben megrendezett GastroPan szakkiállításon és versenyen.
Habilitált doktori címet szerzett Dr. Biró Piroska, egyetemünk adjunktusa
Dr. Biró Piroska a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar Gazdaságtudományi Tanszékének és a Debreceni Egyetem Informatikai Kar Információ Technológia Tanszékének adjunktusa 2025. december 17-én a Debreceni Egyetemen az informatikai tudományok területén habilitált doktori címet szerzett. Oklevelét a Debreceni Egyetem Doktoravató Ünnepségén 2026. március 20-án vette át.
Rimalizálás: rímek rivalizálása – versíró vetélkedő
József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara sem marad ki ebből, hiszen #RIMALIZÁLÁS - rímek rivalizálása névvel versíró vetélkedőre hívunk! Pályamunkák beküldési határideje: 2026. április 3., péntek, déli 12:00.
Újraindult az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
Hosszabb szünet után újraindult az Ezüst Akadémia oktatási program, amelyet a csíkszeredai városháza a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karával együttműködve szervez a 60 év feletti korosztály számára ingyenes részvétellel. Részletek a Maszol.ro-n.
Ezüst emlékéremmel tüntette ki oktatónkat a Magyar Tudományos Akadémia
A kitüntetést 2026. március 28-án, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tisztújító közgyűlésén vette át dr. habil. Bitay Enikő egyetemi tanár, az EME elnöke .
TANÁROK AKADÉMIÁJA – Dr. Varga László : Okosan szeretni – egy kis neuropedagógia
Egyetemünk Tanárképző Intézete online előadás-sorozatának április 14-ei előadója dr. Varga László, a Soproni Egyetem dékánja, oktatója.
Médiaszolgáltatások és akadálymentesítés digitális környezetben. Társadalmi innováció és jogi megoldások a fogyatékosságügy normatív keretének újdonságaiban
A konferencia a fogyatékosságügy és digitális környezet összefüggéseiben vizsgálja az esélyegyenlőség, akadálymentesítés, önálló döntéshozatal intézményéhez kapcsolódó jogok érvényesítésének kérdéseit, a jogszabályi környezet mellett tágabb társadalmi keretbe helyezve. 2026. március 27-én 11:00 órától várjuk szeretettel az érdeklődőket a Sapientia EMTE (Tordai út 4. sz) A303-as termébe
TransylvanAI konferencia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Transylvania Bloom Initiative egyesület, valamint Pro Economica Alapítvány közösen szervezik meg első nagyszabású, mesterséges intelligenciára fókuszáló konferenciájukat TransylvanAI néven.
Domus ösztöndíj – 2026-os pályázati felhívások
Megjelentek a Magyar Tudományos Akadémia Domus ösztöndíjának 2026-os pályázati felhívásai.
Összefogás a Kárpát-medence agráriumáért – közös konferencia a Sapientia EMTE és a MATE szervezésében
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közös szervezésében kétnapos szakmai konferenciára került sor március 17–18. között Gödöllőn, amelynek középpontjában a Kárpát-medence agráriumának aktuális kihívásai és jövőbeli lehetőségei álltak.
A Sapientia EMTE csatlakozik az Európa Kulturális Fővárosai Egyetemi Hálózathoz
Egyhangú döntéssel nyert felvételt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a UNeECC nemzetközi hálózatába, amely az európai kulturális együttműködések egyik jelentős egyetemi fóruma.
Állami kitüntetésben részesült a Sapientia EMTE óraadó oktatója
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tanárképző Intézetének oktatója, dr. Bartalis Izabella, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetője Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.
FELHÍVÁS: XXVII. Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia
A Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Hallgatói Önkormányzata (msHÖK) az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Tanács szakmai irányításával szervezi meg a XXVII. Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferenciát 2026. május 15–17. között.
Átadásra került a Bocskai-ház – megújult térben folytatódik a Sapientia munkája
2026. március 14-én ünnepélyes keretek között adták át a felújított Bocskai-házat Kolozsváron, amely a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Rektori Hivatalának és a Sapientia Alapítványnak ad otthont. Az esemény díszvendége dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese volt, részt vettek az egyetem és az alapítvány vezetői és munkatársai, egyházi és közéleti személyiségek, valamint különböző partnerintézmények képviselői.
2026 tavaszán ismét indul a 60+ Akadémia
A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében 2026 tavaszán ismét megnyitja kapuit a 60 Plusz Akadémia. Az elmúlt években a város egyik legkedveltebb ismeretterjesztő programsorozatává vált kezdeményezés idén is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek.
Tizedik alkalommal szerveztük meg a Herman Ottó Biológia Verseny Erdélyi fordulóját
Az Erdély-szinten meghirdetett versenyre az idei tanévben 23 iskolából összesen 65 diák jelentkezett 20 szaktanár felkészítésével.
Harmadik helyezés a XXV. Tímár László Esettanulmány Megoldó Versenyen
Egyetemünk Csíkszeredai Karának csapata, a Novum, sikeresen szerepelt az immár huszonötödik alkalommal megrendezett Tímár László Esettanulmány Megoldó Versenyen, amelyet a veszprémi Pannon Egyetem szervezett.
Megújult Erasmus+ megállapodás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és a Sapientia között
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vendége volt Szakál Imre, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem tudományos és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettese 2026. március 9-én. A látogatás során Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora egyeztetett a beregszászi intézmény képviselőjével.
Mentortanárok találkozója Csíkszeredában – tapasztalatcsere a jövő pedagógusaiért
Az esemény főbb célja az volt, hogy teret biztosítson a mentor-mentorált kapcsolatokat támogató szakmai párbeszédeknek.
Mentálhigiénés műhelyt szervez a KarrierKözpont – a mentális jóllét támogatásáért
A foglalkozásokat dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Marosvásárhelyi Kar egyetemi adjunktusa tartja a sapientiás hallgatóknak.
Álláskeresés A-tól Z-ig – karrierorientációs műhely szervez KarrierKözpontunk
A sapientiás hallgatóknak szervezett foglalkozásokat dr. Tőkés Gyöngyvér Erika egyetemi docens, szociológus, a KarrierKözpont vezetője tartja.
Kié a tested a digitális térben? – új epizóddal jelentkezik a KáVéPONT
A Kolozsvári Kar podcastjének meghívott vendége Orosz Andrea negyedéves joghallgató.
Sapientiás rövidfilmek a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon
A berlini „Titu Maiorescu” Román Kulturális Intézet a Sapientia Tudományegyetem Kolozsvári Karával és más egyetemekkel partnerségben ad otthont a Berlinale ideje alatt (2026. február 12 – február 22) a Playlab #2 – „Love, Fear, and Other Rituals. Romanian Film & Art Lounge” című projektnek, ahol egyetemünk részéről is vetítésre kerülnek Fazakas Lehel és Orbán Orsolya rövidfilmjei.
Sapientia Podcast: Edzés – fogadalomtól a fenntartható célokig
Neked maradt még az újévi lendületből? Mai epizódunkban arról beszélgetünk, hogyan lehet a mozgást elkezdeni, és meg is tartani. Dr. Nistor Laura házigazdánk vendége Koncsag Tamás, a Sapientia EMTE testnevelő tanára, visszavonult élsportoló.
Első alkalommal szerveztünk Biotech Karrier Napokat
2026. február 27-28. között sikeresen lezajlott a Biotech Karrier Napok a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán, amelynek kifejezett célja az volt, hogy hidat építsen az egyetemi elmélet és a munkaerőpiaci valóság között.
Sapientiás oktatókat díjaz a Magyar Tudományos Akadémia
2026. március 2-án Budapesten került sor a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának rendes ülésére. Az ülésen döntés született az idei, májusban ünnepélyes keretek között átadásra kerülő Arany János-díjakról, külön öröm számunkra, hogy két kategóriában is sapientiás kitüntetett van.
Erasmus+ hallgatói pályázati felhívás: szakmai gyakorlat mobilitás (2026 nyara) és tanulmányi mobilitás (2026/27-es tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával hallgatók számára szakmai gyakorlat mobilitáson való részvételre 2026 nyarán, és hosszú (egyetemi féléves) tanulmányi mobilitáson való részvételre a 2026/2027-es tanévben.
Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés – 2026
2026 márciusában is várunk minden hallgatót, aki szeretné megtudni, milyen az Erasmus+ programban részt venni, külföldön tanulni ösztöndíjjal.
TANÁROK AKADÉMIÁJA – Marunák Mária: Bloom taxonómia és AI alkalmazása a tanulási eredményességért
Egyetemünk Tanárképző Intézete online előadás-sorozatának március 16-ai előadója Marunák Mária tanulásmódszertan szaktanácsadó, a Szegedi Tudományegyetem oktatója.
Kolozsváron járt a Bocskai-zarándoklat 2026-ban is
A hajdúságbeli Bocskai-kultuszt ápolók Kolozsváron is állomásoztak: 2026. február 23-án, hétfőn koszorúztak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Rektori Hivatalának otthont adó Bocskai-háznál is.
Tankönyvprogram itthon Erdélyben – pályázat magyar nyelvű tankönyvek megírására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet tankönyvírók és szerzői csapatok számára, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Kreatív Kiadó és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szakmai partnerek közreműködésével.
Sapientiás oktató nyerte a Magyar Növényvédelmi Társaság Publikációs Díját
Ezúton is gratulálunk Csorba Artúrnak, a marosvásárhelyi Kertészmérnöki Tanszék adjunktusának!
Csatlakoztunk a romániai és moldovai magánegyetemek konzorciumához
Stratégiai lépéssel erősíti intézményi kapcsolatait a Sapientia EMTE: egyetemünk hivatalosan is csatlakozott a romániai, illetve a Moldovai Köztársaság magánegyetemeit tömörítő egyesülethez. Ez a partnerség egy kifejezetten pozitív, hasznos és fontos új fejezetet nyit intézményünk életében.
Negyedik alkalommal találkozott az OKTÁV projekt konzorciuma – Nemzetközi workshop Nagyváradon
2026. február 3–5. között zajlott az „Oktatási Világpolgárok: Nemzetközi Szemlélet a Tanító- és Tanárképzésben” című Erasmus+ projekt negyedik nemzetközi találkozója, amelynek a Partiumi Keresztény Egyetem adott otthont Nagyváradon.
Veled egész a sztori – nyílt napokra vár a Sapientia EMTE négy kara
Nyílt napokra várja az érdeklődő középiskolásokat és pályaválasztás előtt álló fiatalokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem idén tavasszal is. A programsorozat jó alkalom arra, hogy a résztvevők személyesen is megtapasztalják, milyen a sapientiás élet: találkozhatnak oktatókkal és hallgatókkal, betekinthetnek a képzésekbe, és közelebbről is megismerhetik a kampuszokat.
Tudományos ülésszak dr. Lányi Szabolcs professor emeritusunk 80. születésnapjára
2026. február 18-án, szerdán dr. Lányi Szabolcs professzor urat köszöntjük 80. születésnapja alkalmából a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.
Kiváló TDK Szervező Díjakban részesültek oktatóink
A kitüntetést 2026. február 9-én vehették át az OTDT ülésén.
Pályázati felhívás oktatóknak és doktoranduszoknak: fiatal oktatói ösztöndíj és szülőföldi tanulmányi támogatás – 2025/2026
Pályázni elektronikusan lehet a https://palyazat.tpf.hu/ oldalon, a beadási határidő mindkét pályázat esetén 2026. március. 2., 17:00 óra (közép-európai idő /CET/ szerint).
Közel 30 oktatónk részesült tudományos, illetve oktatási kiválósági minősítési bérkiegészítésben
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem minden évben pályázatot hirdet a Sapientia EMTE főállású oktatói számára a pályázati felhívást megelőző három évben közölt tudományos, illetve oktatási munkák díjazására, minősítési bérkiegészítés formájában.
Jelentkezz egyéni pályaválasztási tanácsadásra
A Sapientia EMTE KarrierKözpontja online szolgálatást biztosít hallgatók és alumni számára.
Innovatív start-up ötleteken dolgoznak hallgatóink a HSUP program második félévében
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem idén első alkalommal csatlakozott a Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett HSUP – Hungarian Startup University Programhoz, amelynek keretében a második félévben a hallgatók által javasolt innovációs elképzelés közül öt startup-projekt jutott tovább.
XIII. Kreativitás és innováció az oktatásban – országos konferencia
A 2026. április 24–25-én sorra kerülő esemény helyszíne a "Dimitrie Cantemir" Egyetem lesz, a program pedig több intézmény, többek között a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának közreműködésével valósul meg.
Pályázati felhívás: Kreatív írás- és fotópályázat középiskolásoknak
A pályázatot 11. és 12. osztályos diákoknak ajánljuk, akik a magyar nyelvterület valamelyik líceumában tanulnak. Jelentkezési határidő: 2026. március 14.
Megjelent a KáVéPONT januári része
A kolozsvári KáVéPONT Sapientia podcast januári adásában az erdélyi rockzene került fókuszba.
Közös szakmai együttműködés indul Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségével
A kezdeményezés céljai közé tartozik, hogy az egyetemi tudás közvetlen módon kapcsolódjon a helyi gazdaság fejlesztéséhez.
Megjelent a Molnár Beáta-díj felhívása – 2025/2026
Pályázni olyan alkotásokkal lehet, amelyek illeszkednek a következő kategóriák valamelyikébe: 8–10 összefüggő, kötetbe vagy ciklusba szerkeszthető vers; 3–5 elbeszélés; egy kisregény vagy regény; 3–5 esszé; fotósorozat (8–10 fotó); illetve (a mindenkori TDK-dolgozattal szemben támasztott követelményeknek megfelelő, a kiírásnak megfelelő tematikájú) tudományos dolgozat. A fentebb megnevezett tematikai és mennyiségi megkötések mellett formai elbírálási szempontként szerepel a koncepció kiforrottsága, a többsíkú, árnyalt, magas színvonalú bemutatás, az új nyelvi elemek és kifejezési módok keresése.
Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki dr. Balla Géza oktatónkat
A marosvásárhelyi Kertészmérnöki Tanszékünk adjunktusa, a ménesi borvidék meghatározó borásza vehette át a magyar agrárium egyik legrangosabb elismerését január 15-én. A Nemzet Gazdásza díjat több évtizedes szakmai munkája, a minőségi borkészítés iránti elkötelezettsége és az erdélyi magyar borászatért végzett közösségépítő tevékenysége elismeréseként nyerte el.
Közösség és nemzetközi láthatóság – évindító sajtótájékoztató a Sapientián
A 25. évfordulóját ünneplő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetői, dr. Tonk Márton rektor és dr. Farkas Csaba általános rektorhelyettes a legfrissebb történésekről és az elkövetkező év fontosabb részleteiről beszéltek.
Tájépítészeink nyerték a 21. Média Építészeti Díjat Budapesten
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának volt tájépítész hallgatója, Ferencz Krisztina részvételével a lengyelországi Poznan-ban megépített madárles és kilátója az épített környezet kategória közönségdíját nyerte el a budapesti 21. Média Építészeti Díja szakmai rendezvényén.
Magyarországon is van érdeklődés a Sapientia EMTE képzései iránt – ott voltunk a 2026-os Educatión
Egerben voltunk az ERASMUS+ KA220-HED projekttalálkozón
A projekt témája A nemzetközi hallgatók létszámának növelése és a hallgatói lemorzsolódás megelőzése a Kárpát-medencei felsőoktatási intézményekben.
Beszámoló: Harmadéves tájépítészeink Le Notre-tanulmányúton
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának harmadéves tájépítész hallgatói tanulmányúton vettek részt Portugáliában.
Beszámoló: XVII. „Gúzsba kötve táncolni” fordítói verseny
2025. december 6-án sor került a középiskolák 11-12. osztálya számára szervezett Gúzsba kötve táncolni fordítói verseny 17. kiadására.
Pályázati felhívás: AgriFood 4.0 - Digitális megoldások termőföldtől az asztalig
A pályázat célja, hogy felkeltse a pályázati anyagok olvasóinak, nézőinek figyelmét a hazai digitális megoldások lehetőségére, elérhetőségére, hasznosságára és szükségességére a mai mezőgazdaságban, élelmiszeriparban és rövid ellátási láncban. Benyújtási határidő: 2026 január 10., 24:00 óra.
VIII. Innover - Innovációs csapatverseny - Eredmények
A december 10-i döntőben 5 csapat mérte össze tudását, ennek megfelelően 5 innovatív ötlet és üzleti terv került bemutatásra.
Második helyezést ért el az Országos Controlling Esettanulmányi Versenyen egyetemünk csapata
Összesen 26 csapat jelentkezett a Kárpát-medencéből, melyből a zsűri kiválasztotta a 7 döntős csapatot, köztük az X-PACT-et egyedüli külhoni döntősként.
Részt vettünk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáján
A rendezvényen hallgatóink kimagasló eredményeket értek el.
Római tanulmányúton vettek részt a Sapientia EMTE Jogtudományi Tanszék és a Collegium Iuridicum a hallgatói
A program célja az volt, hogy közelebbről megismerjék Róma és a Vatikán jogi örökségét, valamint azt, hogyan hat ma is a római jog Európában.
Diákfilmek a Cinemaiubit filmfesztiválon
Több diákunk filmjét is vetítik Bukarestben, a I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
VII. Társadalomtudományi Seregszemle
A Sapientia EMTE társadalomtudományi tanszékeinek közös, éves konferenciájára és találkozójára idén Kolozsváron kerül sor.
Potápi Árpád János-díjjal tüntették ki Lászlófy Pál-Istvánt
A Sapientia Alapítvány kurátorának az erdélyi magyarságért, különösen az erdélyi magyar nyelvű oktatás megerősítéséért és támogatásáért végzett hosszú éveken át tartó kiemelkedő munkáját ismerték el.
Díszdoktor lett a Sapientián Bakacsi Gyula, a vezetéstudomány meghatározó alakja
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Doctor Honoris Causa címmel tüntette ki Bakacsi Gyula professzort, elismerve a vezetéstudományban végzett úttörő munkáját és a csíkszeredai gazdasági képzés felépítésében betöltött kulcsszerepét.
Dr. Borhy László akadémikus egyetemünk díszdoktora lett
A Doctor Honoris Cause címátadó ünnepségre 2025. december 5-én került sor Kolozsváron, a volt Melody/Központi Szállóban.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Rektori Hivatal
400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4
Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: office
sapientia.ro