Végéhez közeledik a nyári felvételi időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen: Csíkszeredában már lezárult, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön a héten zajlik a helyek visszaigazolása. Az egyetem idén hirdetett először helyeket sport és edzőképző szakra az ősztől különálló Sepsiszentgyörgyi Karon.
Több szak esetében is túljelentkezés volt a Sapientián, mint például a gazdasági informatika, kommunikáció és közkapcsolatok, jog vagy épp a filmművészet, fotóművészet, média szakokon, de az informatika, fordító és tolmács és az erdőmérnöki szak is nagy népszerűségnek örvendett. Az idei évtől a sporttudomány területére is kiterjesztette oktatási kínálatát az intézmény: az ősztől önálló egységként működő Sepsiszentgyörgyi Karon a sport és edzőképző szakra közel kétszeres túljelentkezés volt. „A nagy iratkozói szám jól mutatja, hogy egy létező és vélhetően régóta fennálló igényre nyújt megoldást a Székelyföldön elindított magyar nyelvű sportképzés” – összegezte Tonk Márton rektor, aki azt is kiemelte, az új szakra így ősszel már várhatóan nem fognak helyeket hirdetni. A rektor ugyanakkor kiemelte, az idei felvételi jelentkezési összlétszámok azt mutatják, hogy a Sapientiát választók köre az idén is stabil (mintegy 800 jelentkező iratkozott be az idén), úgy tűnik tehát, hogy az erdélyi fiatalok egyetem iránti bizalma továbbra is töretlen.
A Sapientia bizakodva néz az új tanév elé, remélve, hogy sikerül minél több erdélyi magyar fiatalt itthon tartani azáltal, hogy lakhelyükhöz közel részesülhetnek gyakorlati tudásra építő anyanyelvű oktatásban. Az egyetem vezetősége arra biztat minden érdeklődőt, hogy akik lemaradtak a nyári iratkozásról, augusztus folyamán keressék fel a https://sapientia.ro honlapot, ahol az őszi felvételire meghirdetik a visszaigazolás után megmaradó helyeket.
Gyümölcstermesztés szakgyakorlaton vettek részt a harmadéves kertészmérnökeink
A Marosvásárhelyi Kar kertészmérnöki szakának III. éves hallgatói nyári gyakorlat során, a gyümölcstermesztési tantárgycsoport keretében vesszőn és sarjon is termő korszerű málnaültetvény, illetve gyümölcs- és rózsa szaporítóanyag előállításával foglalkozó faiskolai termelőegység szakmai látogatásán vettek részt.
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság 2023. II. félévére szóló pályázati felhívása
A KAB elnökségének döntése értelmében 2023. II. félévében tudományos rendezvényekre (1. sz. pályázati kategória) illetve tudományos kiadványok megjelentetésére (2. sz. pályázati kategória) igényelhetnek a szakbizottságok támogatást.
Ott leszünk Tusványoson!
Sapientia-napot tartunk 2023. július 21-én, pénteken az Egyetemi Sátorban.
A Sapientián szeretne továbbtanulni Háromszék legjobb magyar érettségizője
Egy ideje körvonalazódott Szabó Barbarában, hogy fordítóként, tolmácsként szeretne majd érvényesülni, ezért egyetemi tanulmányait a marosvásárhelyi Sapientia EMTE román–magyar–angol szakán folytatja.
Szakmai bemutatót tartottak tájépítészeink a Palló Imre Művészeti Líceumban
A Marosvásárhelyi Kar tájépítész hallgatói és oktatói szakmai bemutatót tartottak a "Zöld Hét" alkalmával Székelyudvarhelyen, amelynek keretében a résztvevő középiskolás diákokkal közösen a tájépítészet és a környezetvédelem aktuális kérdéseire fogalmaztak meg lehetséges szakmai válaszokat.
Nemzetközi workshopon vettek részt tájépítész hallgatóink Poznanban
A nyári szakmai gyakorlat keretében a Marosvásárhelyi Kar tájépítész szakának oktatói és hallgatói a lengyelországi szakmai építész szervezet, a SARP szervezésében a Builder Method, action-oriented educational approaches in architecture Erasmus+ kutatási projekthez kapcsolódó nemzetközi workshopon vettek részt Poznanban.
Díjözön az idei mérnökavató ünnepségen
2023. július 7-én, pénteken avatták mérnökké azt a 44 hallgatót, akik tanulmányaikat sikeresen befejezték a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.
Pro Meritis Interfacultatis díjat kapott a Csíkszeredai Kar dékánja, dr. Lázár Ede
2023. július 1-én tartották a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának diplomaosztó ünnepségét, ahol más díjazottak mellett dr. Lázár Ede is átvehette a megtisztelő kitüntetést.
Az Acta Universitatis Sapientiae első ízben kapott impaktfaktort (IF)
Az Acta Universitatis Sapientiae egyetemi folyóirat három sorozata – a Mathematica, az Informatica és a Film and Media Studies – első alkalommal kapott IF tudománymetriai mérőszámot.
Sapientia Podcast: Álommeló - hogyan keressünk és hogyan váltsunk?
Milyen kihívást jelent a munkáltató számára az alkalmazottak megtartása? Mit is jelent pontosan a rugalmasság a munkaerőpiacon? A csíkszeredai Sapientia Podcast legújabb, évadzáró részében ezeket a kérdéseket válaszolja meg a házigazda, Gergely Orsolya és meghívottja, Arros Orsolya.
SapExperience 2023 – ott leszünk a VIBE Fesztiválon
A Koli Sétány külön helyszíneként hozunk különböző állandó programokat a sapientiás hallgatói önkormányzatokkal közösen a megpihenni-szórakozni-tanulni vágyóknak 2023. július 6–9. között a Maros-parton, ráadásul oktatóink, hallgatóink a VIBE Koli programját is erősítik.
Részt vettünk a Márton Áron-ösztöndíjprogram zárókonferenciáján
A Budapesten zajló eseménynek az Óbudai Egyetem adott otthont 2023. június 29-én, csütörtökön.
Bukaresti szakmai kiránduláson vettek részt a szociológus hallgatók
A szakmai kirándulás célja elsősorban az volt, hogy a hallgatók az osztálytermen és az órákon bemutatott szemléltetőanyagokon túl olyan helyszínekkel ismerkedjenek meg, amelyek alátámasztják azokat az ismereteket, amelyekkel több tantárgyból is találkoztak elméleti tanulmányaik során.
First cut 6
Június 30-án 17:00 órától immár hatodik alkalommal kerül sor a First Cut eseményre, melynek keretében a Média Tanszék végzős hallgatóinak a munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.
Megjelent a KáVéPONT Sapientia évadzáró epizódja
A kolozsvári KáVéPONT Sapientia évadzáró részében Kovács Ábel (Filmtudomány mesterképzés, 1. év), Lukács Gergely (Filmtudomány mesterképzés, 1. év) és Kovács Bence Zsolt (Jogász életpályák mesterképzés, 1. év) mesélnek OTDK-s élményeikről.
Pályázati felhívás: MSCA and Citizens
Pályázni lehet a Marie Skłodowska-Curie-akciók (MSCA) aktuális, MSCA és a polgárok (MSCA and Citizens) felhívására.
Érettségi kvízjáték középiskolásoknak
A Csíkszeredai Kar által meghirdetett játékra 2023. június 23-30. között lehet jelentkezni Lilinél, az egyetemi chatbot asszisztensünknél.
Könyvbemutató: Csíki Közgáz. 20 éves a közgazdasági oktatás a csíkszeredai Sapientián
A Csíki Közgáz. 20 éves a közgazdasági oktatás a csíkszeredai Sapientián kötet bemutatójára 2023. július 5-én, szerdán 17:00 órától kerül sor a Csíkszeredai Kar könyvtárában.
Sapientia Podcast: A mesterséges intelligencia nyomában
Igaz az, hogy a mesterséges intelligencia nagyobb felfedezés, mint maga az internet? Milyen hatással lehet a munkaerőpiacra a jövőben? Hasznosíthatjuk az oktatásban? Valóban rendelkezhet emberi tulajdonságokkal az AI? A csíkszeredai Sapientia Podcast legújabb részében erről beszélget dr. Bíró Bíborka Eszter házigazda meghívottjaival, dr. Kádár Beáta egyetemi adjunktussal, valamint Nagy Lajos marketing szakértővel, volt hallgatónkkal.
Érd el önmagad legjobb verzióját a Sapientián! – felvételi 2023
„Érd el önmagad legjobb verzióját!” erre biztatja az iratkozókat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2023-as felvételijét népszerűsítve. Az egyetem összesen 33 alap- és 13 mesterképzésen hirdet 757 tandíjmentes és 724 költség-hozzájárulásos helyet Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, melyekre online lehet iratkozni július 3-ától.
Együttműködési megállapodást kötött a Sapientia EMTE és a Neumann János Egyetem
Együttműködési megállapodást írt alá 2023. június 21-én, szerdán a Neumann János Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Tonk Márton rektor, valamint dr. Sági Norberta, a kecskeméti intézmény oktatási rektorhelyettese.
Elballagtak a Kolozsvári Kar végzős diákjai
Június 17-én, szombaton zajlott a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának ballagási ünnepsége, melynek alkalmával 9 szak 74 diákja vett búcsút az egyetemtől, köztük a Táncművészet szak és a Jogász életpályák mesterképzés első végzős évfolyamai.
Világmárkák támogatják a Hangmester felnőttképzést
A pénteken, június 16-án, az Audio-Technica Central Europe képviselőivel megkötött szerződés értelmében a Sapientia EMTE kolozsvári Hangmester felnőttképzésének működését az Audio-Technica, a Genelec és az Audient hangtechnikai világmárkák támogatják.
I. Erdélyi Napórás Tanácskozás a Sapientián
Eddig még nem látott eseményt szervez 2023. június 24-én, szombaton az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara. Miért éppen Csíkszeredában? Mert az egész országban Hargita megyében található a legtöbb napóra. Valamikor a napórák szabták meg a faluközösségek életritmusát, azok mutatták, mikor kell templomba menni, és mikor mennyi az idő.
Újabb évfolyam ballagott el a Csíkszeredai Karon
2023. június 9–10-én tartottuk a hagyományossá vált ballagási ünnepséget a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán, mely egyben egyetemi tanévzáró ünnepségünk is volt. A 18 alap- és mesterképzésen 221 egyetemi hallgató ballagott el oktatóik kíséretében.
A tanítás kihívásai a romániai magyar közoktatásban konferencia
A Sapientia EMTE Tanárképző Intézete és a PedPsi Kutatóközpont június 12-én A tanítás kihívásai a romániai magyar közoktatásban címmel immár második alkalommal szervezett szakmai konferenciát. Az idei rendezvénynek a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara biztosított helyszínt.
Domus kiadvány- és nemzetközi publikációs pályázatok
Az MTA új típusú Domus pályázatokat hirdet meg tudományos könyvek kiadására és színvonalas nemzetközi publikációk megjelentetésére, illetve nemzetközi konferencia-részvétel támogatására.
A TDK örök – tehetséggondozói fórum Kolozsváron
Ötödik alkalommal került sor a Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumra
az OTDT Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) programjával együttműködve. A kétévente megszervezett eseményre 2023. június 9-én került sor Kolozsváron az eseményt társszervező Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.
90 éves dr. Györfi Jenő emeritus professzorunk
Ezúton is boldog születésnapot kívánunk a Csíkszeredai Kar volt dékánjának, nyugdíjazott egyetemi tanárának!
Az Egészségfejlesztés Szakkollégium látogatása a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóságon
2023. május 23-án az Egészségfejlesztés Szakkollégium hallgatói szakmai látogatást tettek Csíkszeredában, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság székhelyén.
Beszámoló a VII. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciáról, valamint a Kertészmérnöki és Tájépítészet Képzések Évfordulós Szimpóziumáról
Május 12-én és 13-án (pénteken és szombaton) került sor a VII. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciára a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán. Az eseményt a Kertészmérnöki Tanszék szervezte.
Díjözön a XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégium után harmadikként dobogós Sapientia csapata a legsikeresebb határon túli csapatnak bizonyult, amivel eddigi legsikeresebb részvételét érte el a Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen.
Portréival nyert első díjat Fülöp Laura Lilongó első éves hallgatónk
A Kolozsvári Kar Filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgatója a BBTE Kommunikáció-, Közigazgatás- és Politikatudományi Kar által szervezett Média Napok keretében, a FOCUS fotóversenyén vett részt 2023. május 9 és 13 között.
Sapientia Podcast: Népbetegség? ADHD, depresszió
Koncentráció hiánya, feledékenység, elzárkózás, teljesítmény romlása, türelmetlenség, szorongás, étkezési zavarok, vagyis az ADHD és depresszió néhány tünete. Az Egészségügyi nevelés rovatban ezekről beszélget dr. Albert Beáta házigazda dr. Csíki Éva neurológussal és dr. Kovács Lehel Töhötöm pszichológussal.
Önálló kart hoz létre és új szakot indít Sepsiszentgyörgyön a Sapientia
2023 őszétől külön kart hoz létre Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – jelentették be sajtótájékoztató keretében 2023. június 6-án. Az eddig tanulmányi központba kihelyezett képzések így ősztől a Sepsiszentgyörgyi Kar szakkínálatát képezik, ráadásul új, sport és edzőképző szakot is indítanak.
TANÁROK AKADÉMIÁJA - dr. Gósy Mária: Megakadásjelenségek felnőttek és gyermekek beszédében
Tanárképző Intézetünk online előadás-sorozatának júniusi meghívottja dr. Gósy Mária Széchenyi-díjas nyelvész.
Doctor Honoris Causa címet adott át Maróth Miklós professzornak a Sapientia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Doctor Honoris Causa címet adományozott dr. Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnökének, a Sapientia Hungariae Alapítvány volt elnökének. A cím átadására 2023. május 26-án, pénteken 11 órától került sor az egyetem Csíkszeredai Karának Nagy aulájában.
Robot Days 2023
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán szervezzük meg a 21-COP-0027 RoNo Cooperation for Virtual Manufacturing projekt zárókonferenciáját május 24-25-én.
Szakmai látogatásokon, workshopon a Csíkszeredai Kar hallgatói
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának hallgatói májusban húsmarha farmot és élelmiszeripari termékeket előállító üzemet látogattak meg, valamint fordító-tolmács műhelygyakorlaton vettek részt.
Doctor Honoris Causa címet adományoz egyetemünk dr. Maróth Miklós egyetemi tanárnak
A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományoz dr. Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnökének, a Sapientia Hungariae Alapítvány volt elnökének.
Sapientia Podcast: Fordítsunk magyarról magyarra Nádasy Ádámmal
Hogy mennyire nehéz magyarról magyarra fordítani, és hogy hogyan lesz a bánból gróf? A csíkszeredai Sapientia Podcast e heti részében dr. Pap Levente, a Bölcsész sarok házigazdája Nádasdy Ádám műfordítót kérdezte.
„Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díjat kapott dr. Tódor Imre
A Sapientia EMTE Tanárképző Intézetének adjunktusát a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Tehetség Program keretében „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díjjal tüntette ki.
Erősíti együttműködését a Sapientia EMTE és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
A két egyetem a sepsiszentgyörgyi sportképzés indításával kapcsolatosan folytatott egyeztetést május 15-én, hétfőn.
Tanári versenyvizsga tájékoztató
2023. május 9-én 17:00 órától zajlott a Sapientia EMTE Tanárképző Intézete végzős hallgatóinak szervezett tanári versenyvizsga tájékoztató. A tájékoztatót Waczel Ferenc, a Hargita megyei Tanfelügyelőség munkatársa tartotta online a Google Meet felületén.
Startoljunk rá! - Marosvásárhely
2023. május 18-án 10 órától Vincze Loránt EP-képviselő a közvetlenül megpályázható uniós támogatásokat ismerteti Marosvásárhelyen az IncubCenterben.
Barna Imre Ferenc: A diffúziós egyenletek analitikus megoldásai
2023. május 16-án, kedden a Wigner Fizikai Kutatóközpont fizikusa tart előadást a Csíkszeredai Karon.
A marosvásárhelyi Karrieriroda vendége: Arros Orsolya
2023. május 16-án, kedden 12 órától a DreamJobs állásportál vezetője HR trendekről és az employer branding fontosságáról tart előadást.
Antropológus vendégelőadók a Csíkszeredai Karon
2023. május 16-án, kedden 16:00 órától két meghívott antropológus tart előadással egybekötött workshopot a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának könyvtárában.
TANÁROK AKADÉMIÁJA – dr. habil. Dezső Renáta Anna: Intelligencia vagy intelligenciák? Egy negyvenéves elmélet aktualitásai
A Tanárképző Intézetünk online előadás-sorozatának májusi meghívottja dr. habil. Dezső Renáta Anna, a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének egyetemi adjunktusa.
Arany János-éremben részesítette az MTA egyetemünk rektori tanácsosát, dr. Szép Sándort
A Magyar Tudományos Akadémia kitüntetését 2023. május 9-én vette át egyetemünk professor emeritusa.
Erasmus+ pályázati felhívások oktatási és képzési célú mobilitásra - 2023/2024
A Sapientia EMTE Erasmus+ pályázatot hirdet oktatási és képzési célú mobilitási támogatás elnyerésére a 2023-2024-es tanévben
Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2023
A Sapientia EMTE Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a SAPIENTIA MAXIMUS HALLGATÓI DÍJRA, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként. A díj oklevélből és pénzjutalomból áll, annak átadására a kari évzáró ünnepségek alkalmával kerül sor. Határidő: 2023. május 28.
Filmvetítéssel egybekötött beszélgetést szervezünk volt hallgatónkkal, Püsök Botonddal
Május 8-án 18:00 órai kezdettel egy beszélgetéssel egybekötött vetítés keretében Püsök Botond két korábbi filmje lesz megtekinthető a Kolozsvári Kar épületében.
Megérkezett a Nemzetközi járat harmadik része!
A Kolozsvári Kar újonnan indított videósorozatának harmadik részében a Nemzetközi intézmények és szervezetek című tantárgyat ismerhetitek meg, melyet dr. Murádin János Kristóf oktat.
Sapisok Brüsszelben - megjelent a KáVéPONT Sapientia legújabb része
A kolozsvári KáVéPONT Sapientia legújabb epizódjában a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak másodéves hallgatói brüsszeli tanulmányi kirándulásukról számolnak be.
A Stanford Egyetem román filmekre fókuszáló fesztiválján mutattak be sapientiás záróvizsgafilmet
Sós Timothy „Suborbital” című alkotása a San Franciscó-i egyetem és a és New York-i Román Kulturális Intézet által szervezett The Romanian Film Festival keretében kerül vetítésre.
Lakatos Róbertet díjazták a Mediawave Fényírók Fesztiválján
Oktatónk Ki kutyája vagyok én című filmjének bemutatója és a díjátadó április 27-én lesz a budapesti Cirko-Gejzír Filmszínházban.
Sapientia Podcast: Az egészség nem csak brokkolievés
A csíkszeredai Sapientia Podcast mai részében arra keressük a választ, hogy miként fejleszthetjük a lelki állóképességünket, hogyan válasszunk megfelelő sportágat, milyen testi és lelki nehézségek elé állíthat minket a sportolás, illetve hogyan lépjünk túl ezeken.
Sikeresen zárult a tizenegyedik alkalommal megszervezett Laborkukac Diákvetélkedő
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának laboratóriumaiban a péntek délelőtti órákban 28 háromfős diákcsapat végezte el a számukra meghatározott kötelező kísérleteket.
Az alapkutatástól az alkalmazott terápiákig - éves doktorandusz fórum
A Csíkszeredai Kar Biomérnöki Tanszéke, valamint a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház 2023. május 5-én tartja idei éves doktoranduszfórumát, ahol az érdeklődők fiatal kutatók munkáiba nyerhetnek szakmai betekintést.
Egyetemi állásbörze a Csíkszeredai Karon
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara és Hallgatói Önkormányzata egyetemi állásbörzét szervez 2023. május 4-én 10:00 és 14:30 óra között.
Szakmai kirándulásokon, tanulmányutakon vettek részt hallgatóink
Április második felében, a tavaszi szünet utáni új oktatási időszak megkezdésével a Csíkszeredai Kar HR, génsebész, agrár- és élelmiszer-gazdaság, valamint turisztikai mérnök-menedzser szakos hallgatói több szakmai kiránduláson és tanulmányúton is részt vettek.
Világrendváltás – útmutató a 21. századhoz
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem meghívására tart előadássorozatot Erdély nagyobb városaiban dr. Robert C. Castel Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő.
Szakmai egyeztetés hallgatói kérdéseikről a HÖOK új elnökségével
Dr. Tonk Márton rektor fogadta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi delegációját, valamint a romániai magyar diákszervezeti vezetőket.
Megérkezett a Nemzetközi járat második része!
A Kolozsvári Kar nemrég indított videósorozatának második epizódjában dr. Toró Tibor mutatja be a Politikai kommunikáció című tantárgyat.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda ösztöndíjasa lett volt hallgatónk
Dósa Csongort, a Kolozsvári Kar Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékének volt hallgatóját a Miniszterelnöki Kabinetiroda által meghirdetett Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2023-as évfolyamának tagjává választották.
Felvételi előkészítőt tart a Táncművészet szak
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán működő Táncművészet szak oktatói személyes jelenléttel zajló felvételi előkészítőt tartanak 2023. április 28-án.
Egyetemi Esték: "Mohács, 1526 - Rekonstrukció"
2023. április 26-án dr. Pap Norbert, az MTA doktora és történeti földrajz professzora tart előadást a Kolozsvári Kar A204-es termében.
Kárpát-medencei szintű seregszemle a Sapientián: lezárult az OTDK Informatikatudományi Szekciója
A Kárpát-medence 17 magyar felsőoktatási intézményéből gyűltek össze a jövő tudósai a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán 2023. április 16–19. között, hogy összemérjék tudásukat a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatikatudományi Szekciójában. A hallgatók által bemutatott 125 dolgozat nehéz feladat elé állította a zsűri tagjait, a magas színvonalú pályamunkák között összesen 62 díjat osztottak ki.
Sapientia Podcast: Traumákról, stresszbetegségekről, függőségekről őszintén Máté Gáborral
A csíkszeredai Sapientia Podcast e heti epizódjában dr. Máté Gáborral habozás nélkül a húrok közé csapunk, hiszen olyan fontos témákról hallhatunk, mint a csecsemőkori traumák, stresszbetegségek és függőségek.
Elstartolt a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán a 36. OTDK Informatikatudományi Szekciója
TANÁROK AKADÉMIÁJA – Demeter-Karászi Zsuzsanna és Kocsis Zsófia: Az oktatói eredményesség és felsőoktatás-pedagógiai kihívások összefüggései az oktatói jólléttel
Rendhagyó módon személyesen is részt lehet venni a beszélgetésen a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán (20-as terem), április 19-én, szerdán 18 órától.
Marosvásárhely mint az informatikatudomány fellegvára: OTDK-t szervez a Sapientia
A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Informatikatudományi Szekciója első ízben Magyarország határain kívül kerül megszervezésre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán.
Sapientiás díjazottak a 2023-as OTDK-n
Április a diákköri tudományos munkák időszaka: ekkor kerülnek kétévente megszervezésre az Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcói. Hírünkben a Sapientia EMTE 2023-as díjazott hallgatóinak eredményeit gyűjtjük össze.
Közös szavalás a magyar költészet napjára
A Csíkszeredai Kar oktatói és hallgatói közösen emlékeztek József Attilára születésnapján.
Mit (nem) olvasunk? - a csíkszeredai Sapientia Podcast e heti témája
A Sapientia Podcast legújabb részében a Bölcsész sarok házigazdája, dr. Pap Levente arra volt kíváncsi, hogy mit is olvasunk vagy éppen mit nem olvasunk, ezért dr. Tomonicska Ingrid egyetemi adjunktussal beszélgettek olvasási szokásainkról, a műfordításról és irodalomról.
Új videósorozatot indított a Kolozsvári Kar
A Nemzetközi járat című sorozat a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék tanárait, valamint az általuk oktatott tantárgyakat mutatja be.
Ismét csapatosan vettünk részt a kolozsvári maratonon
A korábbi évek hagyományához híven egyetemünk csapata az idén is ott volt a hétvégén Kolozsváron megrendezett 12. Wizz Air Maratonon.
Kisebbségek és biztonságpolitika – kerekasztal-beszélgetés
Az eseményre április 4-én 19:00 órától kerül sor Kolozsváron, a Planetarium Caféban. A beszélgetés egyik meghívottja Toró Tibor politológus, a Kolozsvári Kar Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékének oktatója.
Gál Károly István Maros Dezső-díjban részesült
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának labortechnikusa, Gál Károly István részére Maros Dezső-díjat adományozott eddigi kiemelkedő kutatási tevékenysége elismeréséül.
A klímaváltozás tényeiről és hiedelmeiről szól a KáVéPONT márciusi része
A KáVéPONT Sapientia aktuális epizódjában dr. Poszet Szilárd egyetemi adjunktus, a Környezettudomány Tanszék vezetője a klímaváltozás hiedelmeit és tényeit tárja elénk.
Diskurzus, kultúra, reprezentáció III. nemzetközi konferencia a Csíkszeredai Karon
A 2023. április 21-22-én sorra kerülő eseményen 3 rangos plenáris előadó vesz részt, és 17 szekcióban 64 előadás fog elhangzani. A konferencia nyelvei: magyar, román, angol.
Megtartotta akadémiai székfoglaló előadását dr. Bíró A. Zoltán
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának professzora 2023. március 24-én, pénteken tartotta székfoglaló előadását Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházának nagytermében.
Dr. Gyenge Csaba-emlékdíjat kapott Forgó Zoltán docens
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának docense, dr. Forgó Zoltán részére dr. Gyenge Csaba-emlékdíjat adományozott kiemelkedő kutatási tevékenysége elismeréséül.
Újabb sapientiás oktatókkal bővült a Magyar Gyomkutató Társaság
2023. március 9-10 között zajlott a Dr. Újvárosi Miklós Alapítvány A Gyommentes Környezetért 40. találkozója, valamint a Magyar Gyomkutató Társaság 29. Konferenciája Siófokon.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Fiatal, határon túli, magyar oktatói ösztöndíj és szülőföldi tanulmányi támogatás 2022/2023
A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Tempus Közalapítvány 2022/2023-as tanévre meghirdetett pályázatain a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató, vagy külhoni felsőoktatási doktori képzésben részt vevő román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek vehetnek részt.
Volt hallgatónk fordításában jelent meg Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című műve
Goga Enikő egykori fordító és tolmács mesterszakos hallgatónk munkájának köszönhetően az olvasóközönség most már román nyelven is elérheti Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című művét.
Élelmiszeripari mérnök szakosokat díjaztak a GastroPan kiállításon
2023. március 17-19. között 14. alkalommal szervezték meg Brassóban a GastroPan szakmai kiállítást, ahol hallgatóinkat is díjazták.
A csíkszeredai Sapientia Podcast e heti témája: IQOS, Elf Bar, snüssz - mit mond a tüdőgyógyász?
Újabb hullám söpör végig a fiatalok körében: a füstmentes dohányzás. De vajon mi is ez, mennyire káros, és miért lett ennyire népszerű?
Szakmai workshopon vettek részt tájépítész hallgatóink Szászrégenben
A Marosvásárhelyi Kar tájépítész hallgatói és oktatói március 13-15. között szakmai workshopon vettek részt Szászrégenben Georg Hermannsdorfer német tájépítész és Klaus Birthler műépítész vezetésével.
Sapientia által mentorált középiskolásokat díjaztak a Regionális Környezetvédelmi Diákkonferencián
Lestyán Hanna és Dénes Roland, a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola 12. osztályos diákjai III. díjat nyertek el a Kolozsvári Református Kollégiumban megszervezett XII. Regionális Környezetvédelmi Diákkonferencián.
Online felvételi előkészítőt tart a kolozsvári Média Tanszék
A Fotóművészet, filmművészet, média szak iránt érdeklődők 2023. április 14-én (pénteken) délután, illetve április 15-én (szombaton) vehetnek részt a tájékoztató videókonferencián.
Középiskolásokkal közösen készítettek Petőfi-kisfilmet film szakos hallgatóink
Egyetemünk másodszor csatlakozott az Erdélyi Magyar Televízió által szervezett Forradalom utca 48. elnevezésű projekthez, mely keretén belül együtt dolgoztunk a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum három diákjával.
Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést kapott dr. Lupescu Radu
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának oktatója az erdélyi magyar felsőoktatást és tudományos életet gazdagító, a helyi épített örökség feltárását és megőrzését szolgáló kutatói-oktatói munkájáért vehette át az elismerést.
XXVIII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka
Az idei eseményre 2023. március 16-17-én kerül sor Kolozsváron, az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának, valamint a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának közös szervezésében.
TANÁROK AKADÉMIÁJA – dr. Morvai Tünde: Pedagógusok elit szerepben
Az előadáshoz 2023. március 27-én, hétfőn 18 órától lehet online csatlakozni.
Részt vett a Sapientia EMTE is a Kolozs megyei magyar oktatási intézmények vezetőinek találkozóján
Intézményünket dr. Tonk Márton rektor képviselte a Kolozs megyei Tanfelügyelőség által szervezett eseményen 2023. március 9-én, melynek keretében a megyében működő magyar közoktatási intézmények igazgatóinak, aligazgatóinak és tagozatfelelőseinek tanácskoztak.
Nyílt pályázat kutatási eredmények díjazására
A Román Kutatási és Innovációs Alap által meghirdetett pályázaton romániai intézmények azon kutatói vehetnek részt, akik a Web of Science-en jegyzett folyóiratokban, ezen belül pedig a "Science", a "Social Sciences" vagy az "Arts & Humanities" kiadásokban megjelent tudományos cikkek szerzői.
Egyetemünk rektora is részt vett a Sporttudomány és -innováció a felsőoktatásban szakmai konferencián
Dr. Tonk Márton „Tehetséggondozás a Kárpát-medencében. Intézmények, programok, sport” témában tartott plenáris előadást 2023. március 8-án Budapesten.
Tanárképzős hallgatóink bekapcsolódtak a ProjectBag Egyesület TREES projektjébe
A pedagógia szakmódszertanos diákok a TREES applikációban található információk terepi ellenőrzésében, az adatbázis aktualizásában vállaltak szerepet.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Rektori Hivatal
400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4
Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro