Őszi felvételi 2025
Ha lemaradtál a júliusi iratkozásról, nyár végén még elcsípheted az alap- és mesterképzéseken megmaradt helyek egyikét. Az iratkozás online történik a felveteli.sapientia.ro platformon augusztus 27-től.
Nemzetközi workshopon vettek részt tájépítészeink Csehországban
A nyári szakmai gyakorlat keretében a Sapientia EMTE tájépítész szakának hallgatói a magyarországi szakmai szervezet, a Hellowood szervezésében a csehországi Ceska Kamenice-ben megtartott nemzetközi workshopon vettek részt.
Előkelő helyen a Sapientia az Universități Digitale rangsorban
A romániai egyetemek digitális jelenlétét értékelő rangsorban a Sapientia a „zöld zónába” került: az előkelő 17. helyet foglalta el a 87 intézmény közül.
I. szintű pedagógia modul, posztgraduális képzés – felvételit hirdet a Sapientia EMTE Tanárképző Intézete
Iratkozni 2025. szeptember 1. és 13. között lehet. A képzés helyszíne a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara.
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság 2025. II. félévére szóló pályázati felhívása
2025 második félévében tudományos konferenciák, szimpóziumok, workshopok, valamint egyéb rangos tudományos rendezvények megszervezésének támogatására lehet pályázni.
Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozattal tüntették ki oktatónkat
Állami kitüntetéseket és művészeti díjakat adtak át 2025. augusztus 19-én, kedden, Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából a Pesti Vigadóban, ahol a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának professzorát, dr. TAPODI ZSUZSANNA-MÓNIKÁT is kitüntették.
Tanulmányi út a Román Alföldön – Agrármérnök-hallgatók szakmai gyakorlata
A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karának I., II. és III. éves agrármérnöki szakos hallgatói kísérő oktatóikkal és adminisztratív munkatársakkal közösen 2025. július 8–12. között egyhetes tanulmányi úton vettek részt.
Sapientiás program a 16. Kolozsvári Magyar Napokon
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara idén is izgalmas vetítésekkel és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket.
KáVéPONT x Tusványos: Erdélyből keletre, Sapientiáról a Dubaji Kereskedelmi és Iparkamaráig
Hogyan került valaki Székelyföldről a Dubaji Üzleti Tanács vezetőségébe? Milyen az élet Dubajban? Kiknek és hogyan segít az említett cég? Beszélgetésre hívtuk Birtalan Csanádot, a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak volt hallgatóját, aki jelenleg a Dubaji Magyar Üzleti Tanács főtitkára.
Indiai kutatás a Liszt Intézetben – sapientiás hallgatók terepmunkája Delhiben
A Sapientia EMTE Kutatási Programok Intézetének támogatásával egyetemünk két mesteris hallgatója, Horváth-Kovács Mátyás és Bereczki Lilla kutatási célból utazott ki Indiába, Új-Delhibe.
KáVéPONT Tusványoson: Szárnyakat adni – a tehetséggondozás szerepe
Mit tehetünk társadalmilag, szervezetileg és egyénileg is az ígéretes diákokért? Mennyire jelent kihívást a kisebbségi lét? Mi a siker mércéje? Dr. Tonk Mártonnal, a Sapientia EMTE rektorával, dr. Szász Leventével, a BBTE rektorhelyettesével és Talpas Botonddal, az MCC erdélyi igazgatójával beszélgettünk.
Így telt a SapiRun – Jótékonysági Futás
Május 21-én több mint 150 kilométert futottunk együtt a SapiRun – Jótékonysági Futás keretében, melyek a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat szervezett. Az eseményen több mint 50 résztvevő vett részt, és közösen több mint 2500 lej adományt gyűjtöttünk össze a FÉBÉ Alapítvány által működtetett Fogyatékkal Élő Felnőttek Készségfejlesztő és Rehabilitációs Otthona javára.
Emberi azonosítás modern módszerekkel - szakmai út
2025. június 23–27. között a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának hallgatói és oktatói Blended Intensive Programme (BIP) keretében megrendezett nemzetközi képzésen vettek részt a szlovákiai Prešovi Egyetemen.
Egyetemek kooperációja a székelyföldi vidékért – kerekasztal-beszélgetés és együttműködési megállapodások Tusványoson
Együttműködési nyilatkozat született a Székelyföldi Agrár Szolidaritási Program megvalósítása érdekében, mely egy összehangolt segítségnyújtás a parajdi katasztrófa által érintett és a székelyföldi árvízkárosult gazdák részére. A szerződés-aláírást követő beszélgetésben részt vettek Hankó Balázs és Nagy István miniszter, valamint a MATE és a Sapientia EMTE rektorai.
Innovációt aktívan művelő szakemberek jelölhetők – megjelent a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívása
A Gábor Dénes-díjakra való felterjesztés általános szabálya szerint olyan, Magyarországon élő, magyar állampolgárságú, vagy határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, egyetemi vagy főiskolai oktató, műszaki-gazdasági vezető, vállalkozó) szakemberek jelölhetők, akik a gazdasági, műszaki vagy tudományos élet bármely szakterületén (élettudományok, energiagazdálkodás, gépjárműipar, felsőoktatás, infokommunikáció, informatika, ipar, környezetvédelem, közlekedés, logisztika, egészségügy, mezőgazdaság, szolgáltatás, vízgazdálkodás, …)
Párbeszéd a tanárképzés jövőjéről – szakmai találkozó Sepsiszentgyörgyön
A rendezvény társszervezője a Sapientia EMTE Tanárképző Intézete volt, a programon pedig részt vettek Sepsiszentgyörgy közoktatási intézményeinek vezetői, a Kovászna megyei tanfelügyelők, valamint a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karának oktatói is.
Nemzetközi szemlélet a tanító- és tanárképzésben
2025. július 16-17 között a Sapientia EMTE Tanárképző Intézetének oktatói részt vettek a Sepsiszentgyörgyön megszervezett ,,Párbeszédben a jövőért. Közoktatás és felsőoktatás együttműködése a tanárképzés megújításáért” című konferencián.
Elnökévé választotta dr. Tonk Mártont az MRK Határon Túli Felsőoktatási Intézmények Bizottsága
2025. július 8-án Budapesten tartotta meg soron következő ülését a Magyar Rektori Konferencia (MRK) Határon Túli Felsőoktatási Intézmények Bizottsága.
Terepgyakorlat a Domogled–Cserna Nemzeti Parkban és a Vaskapu Természeti Parkban
A 2025. június 30. és július 6. között zajlott terepgyakorlat során a Csíkszeredai Kar Turisztikai mérnök-menedzser és Génsebész szakos hallgatóit dr. Máthé István, dr. Orbán Csongor és dr. Tánczos Szidónia oktatók kísérték el.
Sikeresnek bizonyult az I. Sapientiás Társadalomtudományi Nyári Egyetem
Első alkalommal szerveztük meg 2025. július 14–17. közt a Sapientia EMTE társadalomtudományi képzéseihez kapcsolódó Társadalomtudományi Nyári Egyetemet, amely a „Felkészülés a munkavállalásra” címet viselte.
Tusványos 2025 – csütörtökön a Taberna Universitatis helyszínén
Idén is ott leszünk Tusványoson: 2025. július 24-én találkozunk az Egyetemi Sátorban (Taberna Universitatis), ahol előadásokkal és beszélgetésekkel, workshopokkal, mozgáskihívással és nyereményjátékokkal várjuk az érdeklődőket.
RE-FEM Talk | Közös gondolkodás a női vállalkozók érdekében – Tanulságok a RE-FEM World Café eseményekből
A RE-FEM Erasmus+ projekt keretében – melyben a Sapientia EMTE képviseli Romániát – az elmúlt hónapokban mind a hét partnerországban World Café műhelyeket szerveztek.
Hódmezővásárhelyen nyári gyakorlatoztak a kertész- és agrármérnök hallgatóink
2025. június 29. és július 4. között a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi és Sepsiszentgyörgyi Karának kertész- és agrármérnök hallgatói a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram keretében szervezett hódmezővásárhelyi tanulmányúton vehettek részt.
Debrecenben jártak a Makovecz-program keretében az élelmiszeripari mérnök hallgatók
2025. június 30. és július 3. között a Makovecz-hallgatói ösztöndíjprogram keretén belül első-, másod- és harmadéves élelmiszermérnök hallgatók a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karára látogattak.
Együttműködési megállapodást írtunk alá a Bertis húsipari vállalkozással
2025. július 8-án, szerdán dr. Pap Levente, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánja, és Berszány Tibor, a Bertis tulajdonosa tartalmas megbeszélést folytattak a közös munka lehetőségeiről.
Sapis hallgatók filmjei a Câmpulung Moldovenesc Fesztivál döntőjében
Közzétették a Câmpulung Moldovenesc Fesztivál 5. kiadásának rövidfilmversenyének döntőseit. A versenyre összesen 132 rövidfilm érkezett, ezek közül 17 alkotást választott ki a szakmai zsűri, melyek között nagy örömünkre három sapientiás hallgató vizsgafilmje is helyet kapott.
Második díjat nyertek tájépítész hallgatóink a Le Notre tervpályázati versenyen
Az ECLAS (European Council of Landscape Architecture Schools), a Le Notre Institute és a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem szervezésében Budapesten került sor a Le Notre nemzetközi tájépítészeti hallgatói tervpályázat legjobb terveinek a díjazására.
Legjobb Cikk Díjat kapott oktatónk
Egy 2023-as tudományos cikk, melynek a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense, dr. Mátyás László is társszerzője, a Computation folyóirat Legjobb Cikk Díját nyerte el.
Két ezüst és egy bronz minősítés az V. Ákovita Nemzetközi Pálinka és Párlat versenyen
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának oktatói és hallgatói közösen értek el figyelemre méltó szakmai eredményeket az idei Ákovita párlatversenyen.
Csombordi Rózsafesztiválon alkottak a Sapientia EMTE tájépítész hallgatói
A június 28-29-én XXII. alkalommal megrendezett ünnepség keretében az „Amicii Rozelor” Egyesület Fehér megyei kirendeltségének meghívására a tájépítész szak II. és III. éves hallgatói dr. Henning Anna Imola vezetésével installációkat készítettek.
Tájépítészeink részt vettek a West Side Flower Festen
A Marosvásárhelyi Kar tájépítészmérnöki szakának oktatói és hallgatói részvételével sikeresen lezajlott a West Side Flower Fest szakmai-egyetemi rendezvény ezévi kiadása, amelyre Bukarestben, a fővárosi hatodik kerület önkormányzata szervezésében került sor.
Képregénytudomány a KáVéPONTban
A kolozsvári podcast legújabb adásának vendége dr. Maksa Gyula, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének habilitált docense, a PTE BTK Képregénytudományi Kutatóközpontjának alapító vezetője.
Akadálymentes turizmus - terepoktatás
Az Accessible projekt keretében 2025. április 16-án az elsőéves Turisztikai mérnök-menedzser szakos hallgatók Nagy Benedek és Gergely Norbert oktatókkal közösen terepgyakorlaton vettek részt.
Nyílt órákon vettek részt román–angol szakos hallgatók Székelyudvarhelyen
2025. május 13-án a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának román–angol szakos III. éves hallgatói nyílt órákon vettek részt a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceumban.
A balatonfüredi Magyar Fordítóházban voltak bölcsészeink
A Csíkszeredai Kar hallgatói egy hetet töltöttek el szakmai fejlődéssel.
Felhívás etikai bizottsági tagságra való jelentkezésre
Az Etikai bizottság egyik tagjának eltávozása nyomán a Vezetőtanács 2025. július 2-i ülésén elhatározta, hogy elindítja az Etikai Bizottság adminisztratív képviselői tagjának kiválasztási folyamatát. A szándéknyilatkozatok benyújtási határideje 2025. szeptember 1., hétfő.
25 év után: Merre tart a Sapientia? beszélgetés dr. Tonk Mártonnal (Transzilván)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem negyedszázada alapköve az erdélyi magyar felsőoktatásnak – de vajon mit jelent ez ma? Milyen kihívásokkal néz szembe egy kisebbségi egyetem a 21. században? És hogyan néz ki a jövő? A Mélyvíz legújabb epizódjában dr. Tonk Mártonnal, a Sapientia rektorával beszélgettek a kezdetekről, identitásról, versenyképességről.
A Kolozsvári Karra látogattak a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai
Az „Együtt bátrabbak leszünk” projekt részeként a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának II–IV. és VI–VII. osztályos tanulói látogatták meg a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetét.
SapExperience 2025 – ott leszünk a VIBE Fesztiválon
A Koli Sétány külön helyszíneként hozunk állandó programokat a sapientiás hallgatói önkormányzatokkal közösen a megpihenni-szórakozni-tanulni vágyóknak 2025. július 3–6. között a Maros-parton, ráadásul oktatóink, hallgatóink a VIBE Koli programját is erősítik. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Frissen vágott vizsgafilmjek szemléje a Sapientián: pénteken First Cut 8
2017-ben azzal a céllal indították az eseményt, hogy a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Filmművészet, fotóművészet, média szakos (BA), illetve Filmtudomány (MA) szakos hallgatóinak munkáit a nagyközönség is megismerhesse.
Tíz éve a székelyföldi agrárképzés szolgálatában – jubileumot ünnepeltek Sepsiszentgyörgyön
Tíz éve indult el Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem agrármérnöki szakja, mely mára a székelyföldi gazdatársadalom nélkülözhetetlen támaszává vált. Az elmúlt évtized nem csupán a mérföldkövekről, hanem közösségépítésről, fejlődésről és a magyar nyelvű felsőoktatás megerősítéséről is szólt.
Megjelent a Collegium Talentum ösztöndíjprogram pályázati kiírása a 2025/2026-os tanévre
Pályázati feltétel, hogy a 2025/2026-os tanév első félévétől a pályázó rendelkezzék elsődlegesen PhD/DLA, esetleg MA/MSc jogviszonnyal. Beadási határidő: 2025. július 21., hétfő, 23:59 – magyarországi idő.
Felvételi 2025
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem széles oktatási kínálatot ajánl a továbbtanulni vágyóknak: 34 alapképzésen és 13 mesterképzésen indul az oktatás 2025 őszén. A folyamatos fejlődésre és szakmai felkészítésre törekvő egyetem hat tudományterületen, társadalomtudományok, humántudományok és művészet, mérnöki, matematika és természettudományok, valamint testnevelés és sporttudomány területén indít alap- és mesterképzési szakokat Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, melyekre online lehet iratkozni 2025. július 1-jétől.
Két oktatónk elnyerte az OTDK Mestertanár Aranyérem elismerését
A 2025. évi kitüntetettek dr. Tonk Szende Ágnes (Kolozsvári Kar) és dr. Prohászka Rád Boróka (Csíkszeredai Kar).
Sapviz – a 2025-ös érettségieredményekről készítettek kimutatást hallgatóink
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának hallgatói dr. Jánosi-Rancz Katalin Tünde vezetésével vizualizálták, hogyan teljesített az ország az érettségi vizsgán.
Elismerés tanárképzésben elért kiemelkedő tanulmányi eredményekért
Dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora elismerésben részesítette László Violát, a Csíkszeredai Kar Könyvelés és gazdálkodási informatika szakos hallgatóját, a tanárképzésben elért kiemelkedő tanulmányi eredményeiért, valamint a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai szekcióban elnyert különdíjáért.
Sapientiás különdíj a TIFF Helyi Filmek versenyén
Antal Bence és Fazakas Lehel filmtudomány mesterszakos hallgatóink közös, A menekülés lehetőségei című filmjét a legjobb különleges/formabontó alkotásnak járó The Unusual Award különdíjban részesítette a Nicoleta Hâncu (színésznő), Monica Lăzurean-Gorgan (producer) és Florin Șerban (rendező) alkotta zsűri.
Részt vettünk a 6. Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumon
2025. június 13-án részt vettünk a 6. Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumon, melynek idén a Partiumi Keresztény Egyetem adott otthont. Egyetemünk tudományos diákköri munkájának eredményeit Balog Adalbert professzor mutatta be.
Planetáriummal gazdagodik a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara
Csíkszereda újabb különlegességgel gazdagodott: planetáriumot avattak 2025. június 16-án a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. A gömbkupola a jövőben nemcsak az egyetemistákat örvendezteti majd meg, hanem középiskolai látogatócsoportok, városlakók részére is lehetőség lesz annak élvezetére, különböző tematikus vetítésekre és bemutatókra számíthat a nagyközönség.
Ballagási ünnepségek a Sapientián
Június folyamán mind a négy karon ballagási rendezvényekkel búcsúzunk végzős hallgatóinktól.
Molnár Beáta-díj: Kiértékelés 2025
A zsűri döntése alapján a Molnár Beáta-díjat 2025-ben Surinás Tamás, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Filmművészet, fotóművészet, média szakos, másodévet végzett hallgatója kapja.
Két dobogós helyet zsebeltek be csapataink a sepsiszentgyörgyi Nagy Mozgáskihíváson
A Sapientia EMTE három csapata szaladt váltót a sepsiszentgyörgyi Nagy Mozgáskihívás keretében. A munkaközösségek 6 órás kategóriájában az egyetem sport és edzőképző szak I. évfolyama második helyen végzett 172 körrel (68,8 km), harmadik helyre pedig a SepsiSapi került 166 körrel (66,4 km).
Egyeztetés a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karára látogatott dr. Sterbenz Tamás rektor, aki előadást tartott, majd egyetemünk vezetőivel beszélgettek az együttműködésről.
Eredmények a budapesti protokollversenyen
A Kolozsvári Kar Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, valamint Diplomácia és interkulturális tanulmányok szakos hallgatói különdíjjal és közönségdíjjal tértek haza a XIII. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyről.
Csipsz és karrier: volt sapientiások vezették körbe a jelenlegi hallgatókat
A Csíkszeredai Kar harmadéves élelmiszermérnök hallgatói szakmai látogatáson vettek részt dr. Molnos Éva tanárnő kíséretében a csíkszentsimoni csipszgyárban.
Cipruson folytatódott a SPIRIT Erasmus+ projekt háromnapos nemzetközi szakmai találkozóval
A háromnapos esemény célja a pilot során megvalósított tanulási tevékenységek, STEAM-napok és játékalapú pedagógiai eszközök értékelése, valamint a projektmenedzsment aktuális feladatainak előkészítése volt.
Apáczai öröksége ma is tanít: dr. Tódor Imre oktatónk előadása az Apáczai 400 konferencián
Kiemelte a rendszerszemléletű gondolkodás, az erkölcsi nevelés és a közösségi felelősség máig érvényes tanításait, melyek ma is irányt mutatnak az erdélyi magyar tanárképzésben.
Mentortanár találkozó a Tanárképző Intézet marosvásárhelyi helyszínén
Az esemény célja az volt, hogy erősítse a tanárképzésben részt vevő szereplők közötti együttműködést, valamint fórumot biztosítson a gyakorlati képzés tapasztalatainak megosztására és a mentori tevékenységek megbeszélésére.
Az Év egyeteme 2025 miniszteri különdíjat kapott Tonk Márton rektor
A díjat Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter adta át a Sapientia EMTE vezetőjének.
Élni kell! - Megjelent a KáVéPONT Sapientia tizedik epizódja ebben az évadban
A kolozsvári KáVéPONT Sapientia podcast vendége Buglya Sándor, a Média Tanszék egykori és mindenkori oktatója, aki pályája kezdetéről, karrierjéről, az Erdélyhez fűződő viszonyáról mesél, illetve arról is szó esik, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyek nélkülözhetetlenek egy filmes alkotó esetében.
Beszámoló a Kárpát-medencei Felsőfokú Gyakornokprogramról
Az Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztálya 2013 óta működteti az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Gyakornokprogramját, melynek idei rendezvényén 18 sapientiás hallgató és hat kísérő tanár vett részt.
Ilyen volt a II. Szociológus Napok
2025. május 14-én, szerdán délután kerekasztalbeszélgetésen vettek részt a Csíkszeredai Kar szociológia szakos hallgatói, amelynek keretében sikeres szociológusok meséltek egyetemi és munkahelyi életpályájukról.
Szakpolitikai párbeszéd a vállalkozónőkért – sikerrel zárult a RE-FEM World Café Csíkszeredában
2025. május 22-én a Magyar Ügyek Házának konferenciaterme adott otthont a RE-FEM projekt keretében megszervezett World Café típusú szakmai egyeztetésnek, amelynek fókuszában a vidéki vállalkozónők támogatása és a szociális gazdaság fejlesztése állt.
Sapientia Podcast: Rövid utazás a „kommunista szellem vasútján”
A csíkszeredai Sapientia Podcast legújabb részének vendége B. Kovács András erdélyi magyar újságíró, költő, szociográfus, aki nemcsak túlélője, de hiteles krónikása is a múlt rendszernek.
Marketing szakmai napok a Csíkszeredai Karon
2025. május 15–16. között tartották meg azt a rendezvényt a marketing szakos hallgatók számára, ahol vállalkozások vezetői első kézből adtak betekintést a szakmai kihívásokba.
Együtt a tudományért Erdélyben – konferenciát szerveztünk az MTA200 keretében
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem konferenciát szervezett Budapesten 2025. május 15-én az MTA székházában, így tisztelegve a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója alkalmával. A konferencia keretében a plenáris előadások, kiállítások, filmvetítés és egy könyvbemutató is fogadta az érdeklődőket, ráadásul átadásra került a Teller Ede-emlékérem is.
I. Sapientiás Társadalomtudományi Nyári Egyetem
Felkészülés a munkavállalásra címen meghirdetjük az I. Sapientiás Társadalomtudományi Nyári Egyetemünket, melyre 2025. július 14-17 között kerül sor a Marosvásárhelyi Karon.
Harmadik helyezést ért el a Nexus csapata az V. Ács Antal Esettanulmány Megoldó Versenyen
Egyetemünk Csíkszeredai Karának újonnan alakult csapata, a Nexus sikeresen vett részt első határon túli esettanulmány versenyén, amelyet a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara szervezett.
Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2025
A Sapientia EMTE Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a SAPIENTIA MAXIMUS HALLGATÓI DÍJRA, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként. A díj oklevélből és pénzjutalomból áll, annak átadására a kari évzáró ünnepségek alkalmával kerül sor. Határidő: 2025. június 2.
TANÁROK AKADÉMIÁJA: Miért oktatunk? – dr. Aáry-Tamás Lajos
Az előadás választ keres arra, milyen összefüggés van az oktatáshoz való jog és a tankötelezettség között. Egyetlen állampolgári jogunk ugyanis az oktatáshoz való jog, amellyel kötelesek is vagyunk élni.
Felhívás: május 18-i választások
Mi, a magyar nyelven oktató romániai felsőfokú intézmények vezetői, arra kérjük minden volt és jelenlegi diákunkat, oktatóinkat, munkatársainkat, közösségünk tagjait, hogy vegyenek részt a választásokon, és szavazatukkal a magyar felsőoktatás jövőjét támogassák.
Pályázati felhívás oktatási és képzési célú mobilitási támogatás elnyerésére a 2025/2026-os tanévben
A pályázatokat 2025. május 30. péntekkel bezárólag lehet benyújtani.
Állashirdetés: Pályázati és projektkoordinátor munkatárs
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pályázatot hirdet Pályázati és projektkoordinátor munkakör betöltésére. A pályázatok benyújtásának határideje: 2025. május 23.
Együtt a tudományért Erdélyben – MTA200 konferenciát szervezünk Budapesten
A konferenciára 2025. május 15-én, csütörtökön kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója alkalmából.
Arany János-díjjal és -éremmel ismerte el két oktatónk munkáját az MTA
A Magyar Tudományos Akadémia dr. Pethő Ágnest Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díjjal, dr. Veress Emődöt pedig Arany János-éremmel tüntette ki.
Habilitált dr. Sztranyiczki Szilárd
A Sapientia EMTE rektorhelyettese és a Kolozsvári Kar Jogtudományi Tanszékének docense 2025. május 5-én a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán (DEÁJK) sikeres habilitációs vizsgát teljesített.
Charta módosítás közvitája
Az akadémiai közösség tagjai 2025. május 23-ig fejezhetik ki véleményüket írásban.
Sapientia Podcast: Tanuljunk a valóságból – Esettanulmányok a gazdasági oktatásban
2025. március 29-én került sor a XVI. Sapientiás Esettanulmány Versenyre, melynek apropóján a az esetadó vállalat, a 2024-ben alapított Bloom Express egyik tulajdonosával, dr. Bíró Boróka Júliával beszélgettünk.
Sajtótájékoztató keretében mutatták be a PRIME projekt eredményeit
A projektről dr. Tonk Márton rektor, valamint dr. Toró Tibor és dr. Varga Szilvia, a kolozsvári Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék oktatói számoltak be.
ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2025 – felhívás
Jelentkezési határidő: 2025. június 8.
Tudományos tavasz: kiemelkedő eredményt szereztek a Sapientia hallgatói a 37. OTDK-n
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nemcsak szervezőként csatlakozott a diáktudományos mozgalomhoz, hanem hallgatói is kiemelt eredményeket szereztek: a 37. OTDK-ra benevezett 104 pályamunkával 37 díjat zsebeltek be a sapientiás egyetemisták.
Sapientia Podcast: Túra szezON – a Bucsecs-hegységtől a Himalájáig
A csíkszeredai Sapientia Podcast legújabb részében Benedek Szabolcs másodéves Turisztikai mérnök-menedzser szakos hallgatónk mesélt az Észak-Indiában eltöltött időszakáról, arról, hogy hogyan mászták meg a Himalája egyik legkevésbé ismert, 5823 méteres csúcsát, a Stongde Kangri csúcsot.
Marosvásárhelyi félmaraton – az OTDK maraton idején
Miközben néhány hete zajlik a 2025. évi „OTDK-maraton” (melynek szekcióiban minden idők legjobb eredménye körvonalazódik egyetemünk számára…), a Sapi újabb lelkes futócsapata vett részt az idei Marosvásárhelyi Félmaratonon.
Két napon át Csíkszereda a magyar agrártudomány fővárosa – elkezdődött a 37. OTDK Agrártudományi Szekciója
Köszönjük a Maszol.ro-nak a beszámolót!
Bukarestben jártak a Jogtudományi Tanszék hallgatói
Szakmai tanulmányi úton vettek részt a Kolozsvári Kar Jogtudományi Tanszékén működő Collegium Iuridicum Szakkollégium hallgatói Bukarestben, melyet azzal a céllal szerveztek, hogy a szakkollégisták betekintést nyerjenek a román állam meghatározó közhatóságainak belső működésébe.
Római tanulmányúton vettek részt harmadéves tájépítészeink
A féléves tanrend részeként a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának harmadéves tájépítész hallgatói a Köztértörténet tárgy előadásain bemutatott történeti szabadtérépítészeti helyszíneket ismerhették meg.
„Szülőföldön magyarul” - pályázati felhívás hallgatóknak
Hallgatói támogatásban részesülhet az a nappali tagozatos hallgató, aki Romániában működő felsőoktatási intézményben alap vagy magiszteri tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. A pályázatok benyújtási határideje: 2025. április 8. – 2025. május 8.
OTDK-t szervez a Sapientia: Csíkszeredában gyűl össze a jövő agrárértelmisége
Első ízben kerül Magyarország határain kívül megszervezésre a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Agrártudományi Szekciója , a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán. A 2025. április 24–26. között zajló eseményen gyűlnek össze a Kárpát-medencei intézmények legkiválóbb, agrártémával foglalkozó hallgatói.
Irány a világűr: Kapu Tibor kutatóűrhajós virtuális kísérőjévé válunk űrutazásán
A Sapientia EMTE is ott lesz virtuálisan a tervek szerint hónapokon belül útnak induló Crew Dragon űrhajó fedélzetén.
TANÁROK AKADÉMIÁJA: Testnevelés 2.0 – dr. habil. Révész László
Az előadás célja, hogy bemutassa a testnevelés oktatásának korszerű megközelítéseit a 21. században, kiemelve a minőségi testnevelés alapelveit és a módszertani megújulás lehetőségeit. A Tanárképző Intézet következő online előadásának időpontja 2025. április 16., 18:00 óra.
Minden idők legnépesebb sapis csapata és jótékonysági futás a 14. kolozsvári WizzAir maratonon
A 2025. évi futóeseményen immár 14 fősre nőtt a Sapientiát képviselő közösség, a versenyen részt vettek a kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi karok, a rektori hivatal és a Sapientia Alapítvány munkatársai.
Sapientiás sikerek a XIII. Jogász Esettanulmány-versenyen
Három első helyezést, egy második, valamint egy harmadik helyet értek el hallgatóink.
XVI. Sapientiás Esettanulmány Verseny
A 2025. március 29-én, szombaton zajló versenyre négy országból érkeztek csapatok: Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a szervező régióból, valamint Magyarországról.
Közvetítés/Transmitere/Transmission - nemzetközi konferencia
A Csíkszeredai Kar Humántudományok Tanszékének Kultúraközi Kölcsönhatások Kutatóközpontja a Kolozsvári Akadémiai Bizottsággal társszervezésben 2025. március 21-22-én nemzetközi konferenciát rendezett.
Sapientia Podcast: Szövegek hálójában – irodalom, kritika, kultúra
A csíkszeredai Sapientia Podcast legújabb részében dr. Bence Erika egyetemi tanárral, kritikussal, szerkesztővel beszélgettünk a kortárs magyar irodalomról és annak közvetítési lehetőségeiről, különös tekintettel a vajdasági kulturális és irodalmi életre.
Sapientiás díjözön a 2025-ös OTDK-n
Tavasz a diákköri tudományos munkák időszaka: ekkor kerülnek kétévente megszervezésre az Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcói. Hírünkben a Sapientia EMTE 2025-ös díjazott hallgatóinak eredményeit gyűjtjük össze.
Dr. Gyenge Csaba-emlékdíjat kapott Gergely Attila Levente egyetemi docensünk
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Gergely Attila Levente részére dr. Gyenge Csaba-emlékdíjat adományozott kiemelkedő kutatási tevékenysége elismeréséül, a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakán bemutatott igényes előadásáért, valamint további kutatásra való ösztönzésként.
Együttműködési megállapodást kötöttünk a Székely Gazdaszervezetek Egyesületével
A szerződés aláírására 2025. március 20-án került sor Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumának keretében.
Doctor Honoris Causa címet adományoz egyetemünk dr. Menyhárd Attila egyetemi tanárnak
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Doctor Honoris Causa címet adományoz dr. Menyhárd Attila egyetemi tanárnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatójának. A cím átadására ünnepi szenátusi ülés keretében kerül sor 2025. március 28-án, pénteken 11 órától a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Hunyadi Mátyás dísztermében (Tordai út 4. szám).
KáVéPONT Sapientia Podcast: Az alkotmánybíróság szerepe és működése
A márciusi adás vendége dr. Varga Attila, a Jogtudományi Tanszék főállású oktatója, Románia jelenleg egyetlen magyar nyelvű alkotmánybírója.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Rektori Hivatal
400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4
Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro