A nagysikerű dokumentumfilm csíkszeredai bemutatójára kerül sor május 9-én.
Az elbűvölő Szerelempatakban 80-90 éves erdélyi bácsik és nénik vallanak szerelemről, szexről, boldogságról.
A vetítés helyszíne: Sapientia EMTE, Csíkszereda, Nagy Aula
Időpont: 2014. május 9., péntek, 19 óra
A vetítésen jelen lesz Sós Ágnes rendező, Dr. Balázs Lajos, tudományos tanácsadó
A film végén lehetőség nyílik beszélni a rendezővel, valamint kérdéseket lehet feltenni, kritikákat megfogalmazni.
A Szerelempatakról:
Az Uránia-beli ünnepi fogadtatásának előzményeiből: a filmet a dokumentumfilmek Cannes-jaként számon tartott Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (IDFA) a legjobb 16 alkotás közé választották, január 23-án pedig a Trieszti Filmfesztivál fődíját nyerte el. Ráadásul az „Espansioni” Női Szervezetek Szövetségének Fődíját is a Szerelempatak-nak ítélték.
A szakmaiság termékeny együttműködése révén a székelység immár nemcsak vizuális és auditív, hanem lelki, szellemi, érzelmi világának, műveltségének rejtett vagyonából is küldhettünk egy szeletet Európába.
A filmről bővebben az alábbi cikkben olvashatnak:
http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20140129-ugy-hivtak-a-hogyos-csocsu-lany-szerelempatak-kritika-sos-agnes.html
Mindenkit várunk szeretettel!
Egyetemi Esték az oktatási jogok biztosával
Újabb beszélgetésre kerül sor az Egyetemi Esték rendezvénysorozat keretén belül csütörtök délután a Sapientia EMTE új Tordai úti épületegyüttesében.
Beszélgetés Frei Tamással Skype-on!
Az egyetem meghívására Frei Tamás, a Frei Dosszié riportfilmsorozat műsorvezetője tart beszélgető estet Csíkszeredában A világ és ami mögötte van címmel.
Szombaton zajlott a II. Tavaszi Bál
Második alkalommal szervezte meg legjelentősebb kulturális rendezvényét a Sapientia EMTE kolozsvári karának Hallgatói Önkormányzata a sétatéri Kaszinóban.
Sapientia ECN 2014
2014. május 10-én lesz a Sapientia ECN nemzetközi programozói és matematika verseny Marosvásárhelyen
Tavaszi bált szervez a kolozsvári Hallgatói Önkormányzat
Az immár hagyományossá váló eseményre április 26-án, szombaton 19 órától a sétatéri Kaszinóban kerül sor.
Kultúraközi párbeszéd - kerekasztal beszélgetés
2014. április 11-én sor került a Kultúraközi párbeszéd című kerekasztal-megbeszélésre.
TDK és ETDK 2014 - eredmények
Sikeresen zárult a XIII. Tudományos Diákköri Konferencia és az első Agrártudományi ETDK.
Kiváló Sapientiás programozói eredmény
A Morgan Stanley által szervezett programozói világverseny budapesti fordulóján második és harmadik, míg az európai összesítésben harmadik helyezést értek el a Sapientiás diákok.
Felvételi felkészítő Filmművészet, fotóművészet, média szakra
Idén április 12-én, szombaton tartja felvételi előkészítőjét a Filmművészet, Fotóművészet, Média tanszék, amelyre várja a leendő diákokat.
Nézz be az egyetemre!
A Nyílt napokat az Iskola másképp (Scoala Altfel) rendhagyó oktatási hétre ütemeztük.
Sapixel Nemzetközi Fotóverseny újratöltve!
Harmadik alkalommal hirdeti meg a Sapientia EMTE kolozsvári karának Hallgatói Önkormányzata a Sapixel Nemzetközi Fotóversenyt.
Sapientia Filmszemle
Idén is bemutatjuk a csíkszeredai Kommunikáció és PR szak hallgatóinak kisfilmjeit.
Pályázati felhívás: ERASMUS+ hallgatói mobilitási program
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Erasmus+ Program keretén belül hallgatói mobilitásban való részvételre a 2014/2015-ös tanévre.
Színházi világnapot ünnepeltünk
2014. március 26-án hallgatóink a III. Sapientiás Kultúrnap alkalmával ünnepelték a Színház világnapját Csíkszeredában.
Álláshirdetés - mezőgazdasági munkás (meghatározott időre)
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara pályázatot hirdet az alábbi munkakör betöltésére: mezőgazdasági munkás (meghatározott időre).
Újra itt a Pénzmágnes vetélkedő
Áprilisban értékes nyereményekkel gazdagíthat a tudásod, ha részt veszel a középiskolás diákoknak szervezett Pénzmágnes című versenyen.
Diákjaink önkéntes munkája
Beszámoló az angol nyelvű felkészítőről a Szent László Gyermekvédelmi Központban.
Kommunikációs Napok
Első alkalommal szerveznek Kommunikációs Napokat a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói!
Oktatási intézmények börzéje
Idén is részt veszünk az Oktatási intézmények börzéjén Marosvásárhelyen, amelyet 2014. március 28-30. között a Promenada Mall bevásárlóközpontban szerveznek.
X. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
Környezettudományi Konferenciát szervez a héten a Sapientia EMTE kolozsvári Karának Környezettudományi Tanszéke.
Előadás az IT Klub szervezésében
Információtechnológiai Klub alakult a a Gazdasági informatika szakos diákok kezdeményezésére a Sapientia EMTE csíkszeredai Karain.
Pályázati felhívás nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia EMTE, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem főállású oktatói és kutatói számára nemzetközi konferenciákon való részvétel támogatására.
Pénteken kezdődik a MédiaTér konferencia
Nemzetközi médiakonferenciát szervez partnerségben a Sapientia EMTE kolozsvári kara 2014. március 20-23. között, amelynek a Kar Tordai úti, új épületegyüttese ad otthont.
A Sapientia videója a világ legjobb Happy adaptációi között
Pharrell Williams és az ENSZ összefogott a Boldogság Nemzetközi Napjának alkalmából. Március 20-án Pharrell kihirdette a legjobb alkotásokat, amelyek közé a Sapientia EMTE Happy videóját is beválasztották.
Böjte Csaba tart előadást Csíkszeredában
A Nyílt előadások programsorozat keretén belül 2014. március 24-én, 18 órától Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Sapientia csíkszeredai campusának nagy aulájában előadást tart.
Új Média Konferencia Marosvásárhelyen
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Alkalmazott Társadalomtudományok tanszéke hetedik alkalommal szervezi a konferenciát március 21-én.
Egyetemi Esték dr. Duray Miklóssal
Egyetemi Esték beszélgetésre kerül sor csütörtökön, 2014. március 20-án 18 órától a Sapientia EMTE kolozsvári campusán a A314-es termében.
A modern kor rabszolgái
A Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium szervezésében Tánczos Levente-József tart előadást A modern kor rabszolgái címmel Csíkszeredában.
"Vétkesek közt cinkos, aki néma"
Vétkesek közt cinkos, aki néma címmel a külföldi országokban munkát vállaló személyek kizsákmányolásáról tartanak előadást a Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusán.
Dr. Henk Tamás tart előadást Marosvásárhelyen
Távközlési rendszerekről tart előadást Dr. Henk Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos tanácsadója.
Hazaért a Transilvania 4Africa csapat a Budapest-Bamako Rallyról!
Életre szóló élményekkel, tapasztalatokkal és díjjal tértek haza a Budapest-Bamako Rally erdélyi versenyzői.
50,000 fölé ugrott a YouTube nézettsége
Alig 5 nap leforgása alatt a Happy Sapientia videó nézettségi rekordot döntött.
Esettanulmány verseny: Víz és Energia
A víz világnapja alkalmából esettanulmány versenyt hirdet a Harvíz RT és a Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszéke. Fődíj: 500 RON!
Nyílt esték: sokszínű Caritas
Előadás- és beszélgetéssorozatot indít a Caritas Hargita megyében. Céljuk betekintést nyújtani azon témákba, társadalmi problémákba, amelyek a programjaik alapját képezik.
Kari Tudományos Diákköri Konferencia újratöltve!
Idén is szervez kari TDK-t a Sapientia EMTE kolozsvári kara, hogy tudományos kutatómunkára ösztönözze a hallgatókat. 2014. április 16! Jelentkezz!
Happy Sapientia
A pár perces kisfilm Pharrell Williams népszerű Happy című videoklipje alapján.
III. Sapientiás Kultúrnap
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai harmadik alkalommal szervezik meg a Sapientiás Kultúrnapot.
Velux ösztöndíj
A Velux ösztöndíjprogram keretében két dániai felsőoktatási intézmény fogad hátrányos anyagi vagy szociális helyzetű, tehetséges hallgatókat.
Egyetemi Esték dr. Dibó Gábor egyetemi docenssel
Szakmai beszélgetést szervez a Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszéke, amelynek meghívott előadója dr. Dibó Gábor egyetemi docens.
Corvinus Nyári Egyetem
Megnyílt az internetes jelentkezés a 2014-es Corvinus-i Nyári Egyetemre.
Nyelvtanulási lehetőség Csíkszeredában!
Heti rendszerességgel román és angol társalgási kört szervezünk hallgatóinknak.
Ismét Kolozsvárra érkezett az évente körútra induló Bocskai-zarándoklat
Magyarországi küldöttség tisztelgett és koszorúzott péntek délben Bocskai István fejedelem emlékművénél.
Bővült az egyetemen elérhető adatbázisok köre
A JSTOR Archívum és a Science Direct több tudományterületet is felölel, a folyóiratok mellett könyveket is tartalmaz. Használatukhoz jelszó nem szükséges.
Humanitárius tevékenységéért kapott díjat a Transilvania 4 Africa Team
Banjulban örömmel és hálával fogadták a csapat által szétosztott felszereléseket, ruhákat és tanszereket.
ETDK a Sapientián
Az Erdélyi Magyar Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományok szekcióját az idén először rendezzük meg az Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán.
III. Erdélyi Politikatudományi Konferencia
Hétvégén startol a tematikussá és nemzetközivé vált politikatudományi konferencia, amelynek egyik helyszíne a Sapientia EMTE új épülete.
Volt hallgatónk kiadta első ebook verseskötetét
Pálffy Tamás Szabolcs, volt hallgatónk, unitárius lelkész, kiadta első ebook verseskönyvét.
Vállalkozói életutak 2.0
A Gnome Design és a Mikro Atlas cégek vezetői előadást tartanak.
Felhívás szakmai gyakorlatra
A Szent György Napok szervezőcsapata gyakornokokat keres.
Ingyenes érettségi felkészítők Marosvásárhelyen!
Minden szombat reggel a Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusán 9 és 11 órától.
Bernády monodráma a Sapientián Marosvásárhelyen
Orbán Márton Bernády című monodrámáját adja elő Kozsik József, 2014. február 18-án, 18 órától, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának aulájában.
Interaktív beszélgetések
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, 2014 február 17-én, 16 órakor, “Interaktív beszélgetést” kezdeményez a Sapientia EMTE hallgatóival.
Hidvéghi Balázs tart előadást a Sapientián
„népem, te szent, te kárhozott, te drága!” Kihívások a magyar nemzetpolitikában az ezredfordulón címmel tart előadást Hidvéghi Balázs.
Interethnia Ifjúsági konferencia
Magyarok Európa Ifjúsági Fővárosában címmel szervez partnerségben konferenciát a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Kara.
Könyvesbolt nyílik az egyetemen, Kolozsváron
Az IDEA Könyvtér ünnepélyes keretek közt nyitja meg könyvesboltját 2014. február 19-én, 17 órakor a Sapientia EMTE kolozsvári karának az előterében.
Móricz Zsigmond felolvasó maraton
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai is bekapcsolódnak a Kájoni János Megyei Könyvtár által szervezett felolvasó maratonba.
Professzorok Erdélyben következő előadása
„Professzorok Erdélyben” előadássorozat keretében Botos Katalin közgazdászprofesszor asszony, az Antall-kormány volt tárca nélküli minisztere lesz az előadó.
Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny a Sapientián
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán szervezték idén az immár hagyományossá vált Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny erdélyi döntőjét 2014. január 11-én.
XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK)
Idén május 15–18. között szervezik meg Kolozsváron a 34 szekcióban meghirdetett XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK), amelynek fővédnöke dr. Mezey Barna, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) rektora.
Csíkszeredai humoristákat keresünk!
A Sapientia EMTE Hallgatói önkormányzatai humoristákat keresnek hamarosan útnak induló turnéjukhoz.
Álláshirdetés: Hálózat - felügyeleti informatikus / műszaki ügyintéző
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére: hálózat - felügyeleti informatikus / műszaki ügyintéző
Dr. Christian Mühlig tart előadást Marosvásárhelyen
Egyetemünkre látogat Dr. Christian Mühlig fizikus, a Leibniz - Institute of Photonic Technology kutatóintézet lézer diagnosztikai osztály egyik szakembere.
Meghosszabbított konferencia jelentkezési határidő
A Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke 2014. április 11-12. között harmadik alkalommal szervez angol nyelvű konferenciát, ezúttal Discourse, Translation and Intercultural Transfer címmel.
Jégkarnevál
A csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat idén is jégre viszi a várost. Az eseményt február 19-re szervezik.
Megjelent az Új média, médiakonvergencia, kulturális változások című konferenciakötet
A kötet szerkesztői Tőkés Gyöngyvér és Sántha Ágnes. A kiadvány teljes anyaga lapozható formába is elérhető.
Elrajtolt a Budapest-Bamako Rally erdélyi képviselete
A kolozsvári Deák Ferenc utcából rajtolt január utolsó hetében a Transilvania 4 Africa Team, akik Erdélyt képviselik a Budapest–Bamako Rallyn.
„Szülőföldön magyarul” című program - hallgatói támogatás
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2014. január 31-től meghirdette a „Szülőföldön magyarul” című program felhívását, többek közöt „hallgatói támogatás” igénylésére a 2013/2014-es tanévre.
Februártól folytatódnak az érettségi felkészítők Csíkszeredában
Február 15-én veszi kezdetét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karai által szervezett ingyenes érettségi felkészítők második modulja.
Boldogságra nevelés. Tökéletes élmény a tanulásban.
Csíkszentmihályi Mihály, a Chicagói Egyetem professzora tart előadást Skype-on keresztül a Sapientián.
Oktatónk is részt vett a Szerelempatak című film létrejöttében
2014. január 29-én került sor Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Szerelempatakcímű 70 perces néprajzi dokumentumfilm díszbemutatójára.
Eredményhirdetés: Egyetemi Kutatási Program 2013/2014
A Tudományos Tanács 2014/2. sz. határozata alapján az Egyetemi Kutatási Program keretében a 2013-2014-es tanévben a következő kutatások részesülnek támogatásban:
Eredményhirdetés: Sapientia Doktori Ösztöndíjprogram 2013/2014
A 2013-2014-es tanévben a következő oktatók részesülnek Sapientia Doktori Ösztöndíjban.
Sapientiás Sítábor
Sítábort szervez a Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat!
Nyelvvizsga államvizsgázóknak!
A Linguasap központ nyelvvizsgát hirdet államvizsga előtt állóknak.
A Sapientia is felolvasott Marosvásárhelyért!
Tegnap, a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Studium Alapítvány által szervezett Olvass fel Marosvásárhelyért! rendezvényen a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának több oktatója és hallgatója is képviselte az egyetemet.
Új média és ifjúsági hálózatok - felhívás
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Alkalmazott Társadalomtudományok tanszéke hetedik alkalommal szervezi meg az Új Média Konferenciát.
Határtalan pszichológia - jelentkezés
Marosvásárhelyen tartja a Magyar Pszichológiai Társaság XXIII. Országos Tudományos NagygyűlésétHatártalan pszichológia címmel. Regisztrálni és prezentációra jelentkezni kivonattal lehet 2014. január 15-ig.
Román társalgási kör Csíkszeredában
Minden csütörtökön 19 órától a csíkszeredai karok campusán.
Komyathy ösztöndíj - eredményhirdetés 2013
Egy magyar származású amerikai úr, Brian Komyathy, ösztöndíjat alapított és ajánlott fel 2000 RON értékben két végzős kommunikáció szakos diákunk számára. A pályázat lejárt, megvannak az eredmények!
Újabb együttműködési megállapodás
Együttműködési megállapodást írt alá Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Sapientia EMTE kolozsvári kara.
Partnerség a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel
Együttműködési megállapodást írt alá a Sapientia EMTE a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel.
Egyetemi esték dr. Kása Zoltánnal Kolozsváron
A beszélgetésre szerdán, 2013. december 18-án 17 órától kerül sor a Tordai úti épületegyüttes (Tordai út 4. szám) Aula Magna termében.
Híres magyar nők. Felső-Magyarország nagyasszonyai
Tircsné dr. Propper Valéria, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese Híres magyar nők. Felső-Magyarország nagyasszonyai címmel tart előadást.
Marosvásárhelyen Erasmus pótpályáztatás decemberi határidővel
Az Erasmsus ösztöndíj keretén belül megmaradt helyeket újra meg lehet pályázni. Aktív hallgatóink 2013. december 2-6 periódusban pályázhatnak.
Egyetemi Esték Kolozsváron dr. Propper Valériával
Egyetemi Esték beszélgetésre kerül sor csütörtökön, 2013. december 5-én 18 órától a Bocskai-ház Óváry termében (Mátyás király u. 4. sz.)
Épül a bentlakás!
Modern diákotthont épít a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara!
Pályázati kiírás tanársegédi állások betöltésére - Marosvásárhely 2013/2014/II.
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet meghatározott időre szóló tanársegédi állások betöltésére a 2013/2014-es egyetemi év második félévétől.
Az inkák kincse Magyarországon
Az inkák kincse Magyarországon avagy az amaránt termesztés technológiájának és felhasználásának gépesítése címmel tart előadást dr. Sikolya László.
Teljesítményforgácsolás – a jövő szerszámai
Teljesítményforgácsolás – a jövő szerszámai, címmel Fövényesi Erwin, igazgató úr és munkatársai a SECO-TOOLS Kft. szerszámfejlesztő cég részéről előadást tartanak.
Mini kosárlabdamaraton Marosvásárhelyen
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara hagyományteremtő szándékkal megszervezi a „Mini maraton” kosárlabda tornát.
Yepp-elnök jön Kolozsvárra
YEPP as a youth-led policy maker címmel tart előadást az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének elnöke november 18-án, hétfőn 18 órától.
Egyetemi Esték Szidiropulosz Archimedesszel Kolozsváron
Egyetemi Esték beszélgetés csütörtökön, 2013. november 14-én 17 órától a kolozsvári Bocskai házban.
Gúzsba kötve táncolni - V. fordítói verseny középiskolásoknak
A Sapientia EMTE csíkszeredai kara idén ötödik alkalommal hirdeti meg fordítói versenyét a középiskolások számára.
Ingyenes érettségi felkészítők Csíkszeredában
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai helyszíne idén is útjára indítja az Érettségi felkészítő programsorozatát.
Pályázati felhívás kommunikáció szakos diákok figyelmébe: Komyathy-ösztöndíj
Brian Komyathy úr támogatásával az egyetem ösztöndíjat hirdet a 2013/ 2014-as tanévre.
Együttműködés az ETV-vel
Sajtótájékoztató keretében írt alá együttműködési megállapodást az Erdélyi Magyar Televízió és a Sapientia EMTE kolozsvári kara hétfőn, 2013. október 21-én.
Elkezdődött a bentlakás építése!
2013. október 16-án, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán átadták a munkaterületet egy modern diákotthon építésének céljából.
Indul a Pénzidomár pénzügyi és gazdasági vetélkedő középiskolásoknak
A Sapientia EMTE, az OTP Bank Románia és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának közreműködésével idén is megrendezésre kerül a Pénzidomár vetélkedő középiskolások számára.
Európai elismerést nyert a Sapientián kidolgozott informatika oktatási módszer
Az „Informatics Europe” a Microsoft-tal karöltve harmadik éve hírdette meg a „Best Practices in Education” díjat, amelyet idén a Sapientia színei alatt pályázó Dr. Kátai Zoltán, Tóth László és Adorjáni Alpár által kidolgozott módszer nyerte el.
Élő közvetítésben a Sapientia EMTE új, kolozsvári épületének avató ünnepsége
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében avatják fel a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának a magyar állami támogatással felépített új, kolozsvári épületét.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Rektori Hivatal
400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4
Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro