Erasmus+ pályázati felhívás az uniós tagállamokban és a programhoz társult harmadik országokban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) 2022-2023-ban (KA131)

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Erasmus+ pályázati felhívás az uniós tagállamokban és a programhoz társult harmadik országokban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) 2022-2023-ban (KA131)
2022. február 23.

I. A pályázat célja: lehetőség biztosítása oktatási célú mobilitás (oktatási tevékenység) megvalósítására külföldi felsőoktatási intézményben, az Európai Unió Erasmus+ programjának keretén belül. Az oktatási mobilitás hozzájárul az oktató személyes és szakmai fejlődéséhez, és elősegíti a fogadó intézménnyel való kapcsolattartást és együttműködést. A program keretében az uniós tagállamok vagy a programhoz társult harmadik országok olyan felsőoktatási intézményeiben lehet oktatási tevékenységet folytatni, amelyekkel az érvényes Erasmus+ intézményközi megállapodása van/lesz egyetemünknek adott oktatási szakterületre a mobilitás elkezdésének pillanatában (aktuális lista kari bontásban az I. sz. mellékletben).

 A mobilitás kizárólag fizikai mobilitás lehet, azaz feltételezi a kiutazást a fogadó országba, itthonról teljesített online oktatás esetén a résztvevő nem jogosult Erasmus+ ösztöndíjra.

II. Ösztöndíj: A résztvevők a mobilitás ideje alatt Erasmus+ ösztöndíjban részesülnek a 2021-es KA131 mobilitási projektből, amely megélhetési támogatást és útiköltség támogatást foglal magába. Megélhetési támogatás a fizikai mobilitási napokra adható, mértéke a fogadó országtól függően:

Ország

EUR / nap

Dánia, Finnország, Írország, Izland, Liechtenstein, Luxemburg, Norvégia, Svédország

180

Ausztria, Belgium, Ciprus, Németország, Görögország, Franciaország, Olaszország, Málta, Hollandia, Portugália, Spanyolország

160

Bulgária, Cseh Köztársaság, Horvátország, Észtország, Lettország, Litvánia, Észak-Macedónia, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Magyarország

140

Amennyiben a fogadó ország nem Magyarország, akkor a résztvevő a támogatott mobilitási napokon felül egy igazolt utazási napra is jogosult megélhetési támogatást kapni.

 Az útiköltség támogatás egyszeri összeg, amely az EMTE székhelye (Kolozsvár) és a fogadó intézmény közötti egyirányú útnak az Európai Bizottság által kijelölt távolságkalkulátorral mért távolsága alapján kerül kiszámításra:

Távolság (a kalkulátor alapján)

Standard utazás

Zöld utazás („green travel”)

100-499 km

180 EUR/fő

210 EUR/fő

500-1999 km

275 EUR/fő

320 EUR/fő

2000-2999 km

360 EUR/fő

410 EUR/fő

Zöld utazás („green travel”): az az utazás, amely az utazás fő részéhez alacsony károsanyag-kibocsátású közlekedési eszközöket – úgymint buszt, vonatot vagy közös autóhasználatot – vesz igénybe. A zöld utazást bizonyos esetekben a program kiegészítő támogatásban részesíti, a résztvevő nyilatkozata és az utazás megtörténtének bizonyítása alapján, további információk az EMTE vonatkozó mobilitási szabályzatában.

Az Erasmus+ támogatás hozzájárul a mobilitás megvalósításához, de előfordulhat, hogy nem fedezi teljes egészében a kiutazás és a kint tartózkodás költségeit, ezért – esetenként – szükség lehet egyéni vagy más anyagi hozzájárulásra is. Megengedett bármely egyéb, nem Európai Uniós finanszírozási forrásból származó támogatás igénybevétele, és nyertes pályázat esetén nyilatkozni kell arról, hogy a pályázó a mobilitás ideje alatt nem részesül más uniós támogatásban.

III. Az oktatási célú mobilitás megvalósítása

1. A mobilitás megvalósításának periódusa: Jelen pályázat keretében 2022. április 25. és 2023. október 15. között megvalósuló oktatási mobilitásra lehet pályázni.

Oktatási mobilitás keretében megélhetési támogatás csak a fogadó intézmény oktatási időszakában, a fogadó országban munkanapnak minősülő napokra adható. A fogadó intézmény vakációs periódusaiban vagy a fogadó ország munkaszüneti- és szabadnapjain teljesített mobilitási napok csak zero grantosak lehetnek, kivéve, hogyha a fogadólevélben expliciten feltüntetésre kerül az ilyen napokon történő munkavégzés.
Minden nyertes pályázónak egyéni felelőssége idejében tájékozódni afelől, hogy melyek a fogadó intézményben a tényleges oktatási napok.
Az oktatási mobilitás érvényességének feltétele a személyes jelenlét a fogadó országban, intézményben.

2. A mobilitás lebonyolítása a támogatási szerződés megkötésének pillanatában a 2021-es projektre érvényes Erasmus+ mobilitási szabályzat szerint fog történni. Akinek van még fel nem használt korábbi nyertes pályázata, az az időpont tervezésekor vegye figyelembe, hogy egy félévben csak egy mobilitás teljesíthető, és sorrendben előbb a korábban elnyert mobilitást kell teljesíteni. Amennyiben valamilyen rendkívüli okból, különleges engedély alapján jelen felhívás keretében elnyert mobilitás egy korábban elnyert mobilitással összevontan kerül teljesítésre, akkor nem igényelhető a „green travel” támogatás.

3. Az oktatási mobilitás lehet egyszerű vagy kombinált jellegű.
Egyszerű oktatási mobilitás esetén:
– az oktatási mobilitás célja kizárólag a fogadó intézményben végzett oktatás lehet;
– időtartama minimum 2 egymást követő munkanap, a tevékenység minimum 8 tanítási óra, ha a mobilitás periódusa hosszabb, mint egy hét, akkor a töredék munkahétre számolt minimális oktatási óraszámnak arányban kell lennie az előírt 8 óra/5 munkanap oktatási óraszámmal.
Kombinált oktatási mobilitás esetén:
– a fogadó intézményben végzett oktatási tevékenység mellett a mobilitás célja a pedagógiai és tanterv-fejlesztési készségek („pedagogical and curriculum design skills”) fejlesztésére irányuló képzés is, ezt be kell jelölni és a képzési tervet felvázolni a Mobility Agreementben;
– időtartama minimum 2 egymást követő munkanap, a tevékenység a készségfejlesztési képzés mellett minimum 4 tanítási óra, ha a mobilitás periódusa hosszabb, mint egy hét, akkor a töredék munkahétre számolt minimális oktatási óraszámnak arányban kell lennie az előírt 4 óra/5 munkanap oktatási óraszámmal.

 IV. A pályázás feltételei

1. Erasmus+ oktatási mobilitásra pályázatot nyújthat be a Sapientia EMTE román állampolgárságú vagy Romániában érvényes letelepedési, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkező főállású (azaz határozatlan időre kötött munkaszerződéssel alkalmazott), vagy teljes állást betöltő, meghatározott időre kötött munkaszerződéssel alkalmazott társult oktatója. Nyertes pályázat esetén támogatási szerződés kizárólag aktív munkaszerződéssel rendelkező oktatóval köthető.
2. A pályázó oktatónak a programban való részvételhez megfelelő nyelvtudással kell rendelkeznie.
3. Az egyéni pályázatban megfogalmazott munkatervnek összhangban kell lennie a mobilitás céljával és a pályázó szakterületével (l. még fentebb III. 3.). Az Erasmus+ mobilitási program nem támogat konferencia-részvételt és kutatási tevékenységet.
4. Jelen felhívás keretében vagy csak Magyarországon, vagy csak más uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban megvalósuló mobilitásra lehet pályázni! Aki egyszerre magyarországi és más országbeli intézményben megvalósuló mobilitásra is pályázik, annak esetében elbíráláskor a magyarországi intézményt vesszük figyelembe. A fogadóintézmény utólagos módosítására nincs lehetőség. Ugyanakkor nem lehet pályázatot benyújtani Romániában vagy az oktató állandó lakhelye szerinti országban lévő intézményben megvalósuló oktatási tevékenységre.
5. Az oktató saját tudományterületére kötött Erasmus+ intézményközi egyezmények által biztosított helyekre lehet pályázni. Azon oktatók esetében, akik olyan mobilitásra pályáznak, amelyre az EMTE-nek nincs Erasmus+ intézményközi egyezménye (az adott intézménnyel és/vagy az adott szakterületre), azzal a feltétellel hagyható jóvá a pályázat, hogy az érintett oktató közbenjárásával a mobilitás megkezdése előtt létrejön a szükséges megállapodás.
6. A megpályázott maximális időtartam tekintetében figyelembe kell venni az intézményközi egyezményekben rögzített időtartamokat. A mobilitás periódusába az utazási napok nem számítanak bele.

 V. Pályázati dokumentumok

A pályázatot elektronikusan kérjük elkészíteni, és nyomtatott formában, a szükséges aláírásokkal ellátva, egy eredetei példányban kell benyújtani a kari Erasmus+ koordinátornak.

 A pályázati dossziénak a következő dokumentumokat kell tartalmaznia:

1. Kitöltött pályázati űrlap, a pályázó által aláírva, a tanszékvezető jóváhagyásával ( II. sz. melléklet). Tanszékvezető pályázónak is fel kell tüntetnie saját nevét a megfelelő helyen, de csak a dékántól kell jóváhagyás az űrlapjára.
A dékán aláírásának nem kell rajta lennie a benyújtott űrlapon, a pályázás dékán általi jóváhagyását a kari Erasmus+ koordinátor fogja igényelni, és csak az a pályázat kerül befogadásra, amelyet a dékán jóváhagyott.
2. Angol nyelven kitöltött Mobility Agreement Staff Mobility for Teaching típusnyomtatvány (mobilitási egyezmény, munkaterv, III. sz. melléklet). Maximum két intézmény pályázható, az I. Proposed Mobility Programme részt minden megpályázott intézmény esetén külön ki kell tölteni. Pályázati fázisban a küldő és a fogadó intézmény képviselőjének aláírása nem szükséges.

A pályázati felhívás mellékletei innen tölthetők le:

I. sz. melléklet – az EMTE intézményközi szerződéseinek listája kari bontásban (STA mobilitásokra vonatkozóan);

II. sz. melléklet – Pályázati űrlap 2022-2023 (KA131, STA);

III. sz. melléklet – Mobility Agreement Staff Mobility for Teaching (STA munkaterv).

A pályázati feltételeknek nem megfelelő, vagy határidő után érkező pályázatokat nem fogadunk el. A hiányzó iratok pótlására a felszólítás kiküldését követő 2 munkanapon belül van lehetőség, a felszólítást a pályázati űrlapon megadott e-mail címre küldi az illetékes kari koordinátor.

VI. Bírálati szempontrendszer

 Az elbírálás során alkalmazott kritériumok:

– korábbi részvétel Erasmus mobilitásokon;
– a Sapientia EMTE-n töltött szolgálati idő;
– idegen nyelv;
– hozzájárulás az Erasmus+ mobilitási és egyéb nemzetközi projektek lebonyolításához;
– munkaterv (Mobility Agreement);
– a szervezeti egység vezetője általi értékelés.
A részletes szempontrendszer itt érhető el.

VII. A pályázatok benyújtásának időszaka: 2022. február 24. csütörtök – 2022. március 18. péntek déli 12 óra.

Jelentkezni az illetékes kari Erasmus+ koordinátornál lehet:
Csíkszeredai Kar: Bors Hortenzia
Kolozsvári Kar: Zöld Zsuzsa
Marosvásárhelyi Kar: Kovács Zsuzsánna

 Kolozsvár, 2022. február 23.

Oktatók és felsőoktatási munkatársak


Tagek

Kiegészítő Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2021/2022-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE kiegészítő pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2021/2022-es tanévben azoknak, akik 2020-ban nem pályáztak.

Kiegészítő Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2021/2022-es tanévben
A Sapientia EMTE kiegészítő pályázatot hirdet programországban megvalósuló képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2021/2022-es tanévben azon felsőoktatási munkatársaknak, akik 2020-ban nem pályáztak.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2020/2021-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2020/2021-es tanévben.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2020/2021-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára programországban megvalósuló képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2020/2021-es tanévben.

Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben (KA107)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatók számára partnerországban (Ukrajnában, Kárpátalján) megvalósuló oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2019/2020-as tanévben.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2019/2020-as tanévben.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2019/2020-as tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára programországban megvalósuló képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2019/2020-as tanévben.

Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/2019-es tanév II. félévében (KA107)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban (Ukrajnában) megvalósuló oktatási és képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanév második félévében.

Erasmus+ pályázati felhívás Ukrajnában megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/2019-es tanév első félévében (KA107)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban megvalósuló oktatási és képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanév első félévében.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2018/2019-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanévben.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2018/2019-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára programországban megvalósuló képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanévben.

Eredményhirdetés - STA és STT, KA107 (Ukrajna), 2017/2018, II. félév
Az Erasmus+ pályázati felhívás Ukrajnában megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2017/2018-as tanév II. félévében (KA107) c. felhívás eredményhirdetése.

Erasmus+ pályázati felhívás Ukrajnában megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2017/2018-as tanév II. félévében (KA107)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban megvalósuló oktatási és képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2017/2018-as tanév második félévében.

Eredményhirdetés - Erasmus+ oktatási mobilitások (STA), KA103, 2017/2018
Az Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2017/2018-as tanévben (KA103) c. kiírás eredménye.

Eredményhirdetés - adminisztratív munkatársak Erasmus+ képzési célú mobilitásai (STT), KA103, 2017/2018
Az Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2017/2018-as tanévben (KA103) c. kiírás eredményhirdetése.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2017/2018-as tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2017/2018-as tanévben.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2017/2018-as tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára programországban megvalósuló képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2017/2018-as tanévben.

Eredményhirdetés - Erasmus+ oktatási mobilitások (STA) 2016/2017
Az Erasmus+ pályázati felhívás oktatási célú mobilitásra (STA) a 2016/2017-es tanévben pályázati felhívás eredménye.

Eredményhirdetés - adminisztratív munkatársak Erasmus+ képzési célú mobilitásai (STT) 2016/2017
Az Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitására (STT) a 2016/2017-es tanévben c. pályázati felhívás eredménye.

Erasmus+ pályázati felhívás oktatási célú mobilitásra (STA) a 2016/2017-es tanévben
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2016/2017-es tanévben.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitására (STT) a 2016/2017-es tanévben
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2016/2017-es tanévben.

Eredményhirdetés STA 2015/2016
Az Erasmus+ pályázati felhívás oktatási célú mobilitásra (STA) a 2015/2016-os tanévben pályázati felhívás eredménye.

Eredményhirdetés STT 2015/2016
Az Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitására (STT) a 2015/2016-os tanévben pályázati felhívás eredménye.

Erasmus+ pályázati felhívás oktatási célú mobilitásra (STA) a 2015/2016-os tanévben
A Sapientia EMTE oktatói pályázatot hirdet a 2015/2016-os tanévre.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitására (STT) a 2015/2016-os tanévben
A pályázat célja: Erasmus+ program keretén belül megvalósuló képzési célú mobilitási lehetőség biztosítása az egyetem oktatói és...

Pótpályázati felhívás oktatói mobilitásra az Erasmus+ Program keretén belül (2014/2015)
A Sapientia EMTE oktatói pótpályázatot hirdet a 2014/2015-ös tanévre.

Pályázati felhívás oktatói mobilitásra a 2014/2015-ös tanévre az Erasmus+ Program keretén belül
Pályázati felhívás oktatói mobilitásra a 2014/2015-ös tanévre az Erasmus+ Program keretén belül.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitására (2014/2015)
A Sapientia EMTE új pályázatot hirdet az Erasmus+ Program keretén belül a 2014/2015-ös tanévre.

Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign