2022. december 13-án együttműködési megállapodást írt alá Budapesten a Semmelweis Egyetem rektora, dr. Merkely Béla és a Sapientia EMTE rektora, dr. Tonk Márton.
A Sapientia EMTE nagy hangsúlyt fektet intézményi kapcsolatainak fejlesztésére és fenntartására. A két intézmény a jövőben szeretné erősíteni szakmai együttműködését, tudományos programok és kutatások, csereprogramok által, valamint egyéb közös projektek megvalósításával.
Reakció a Transtelex portálon megjelent cikkre
A vonatkozó írás „Fejetlenség az erdélyi magyar felsőoktatásban: az állami képzés kárára erősödik a magyar kormány támogatásával a Sapientia” címen jelent meg 2022. december 15-én.
Urbanus Hits - városszociológiai zenelista
A Csíkszeredai Kar hallgatói a Városszociológia tárgy témái kapcsán állítottak össze egy Spotify lejátszási listát olyan dalokkal, amelyek a városi életet és tartozékait jelenítik meg: #zaj, #egyenlőtlenség, #gettó, #elidegenedés, #globalizáció, #fogyasztás. Have fun!
Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak agrármérnök hallgatóink az Agrovirtuson
A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának tíz agrármérnök szakos hallgatója vett részt idén aktívan az Agrovirtus nemzetközi digitális agrármenedzsment verseny online selejtezőjében.
Erdőmérnök hallgatóink szakmai tanulmányúton vettek részt Sopronban
A Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ másodéves erdőmérnök szakos hallgatói négynapos szakmai tanulmányúton vettek részt a "leghűségesebb" magyar városban, Sopronban. Dr. Molnár Gábor, az erdőmérnöki szak koordinátorának beszámolója.
Diskurzus, kultúra, reprezentáció - konferenciafelhívás
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Humántudományok Tanszéke 2023. április 21-22-én rendezi meg a Diskurzus, kultúra, reprezentáció III. című nemzetközi konferenciát a kar campusán. A konferencia nyelvei: magyar, román, angol.
Gyászhír - elhunyt dr. Farsang Andrea, a Környezettudomány Tanszék vendégoktatója
A Sapientia EMTE megrendülve értesült vendégoktatója december 13-i haláláról.
Fejlődik a Sapientia: tudományos rangsorba került, digitalizál, és új kart indítana
2012-ben vált a Sapientia EMTE a romániai nemzeti felsőoktatási rendszer szerves részét képező, törvénybe foglalt és akkreditált intézménnyé, 2022-ben viszont már ugyanennek a rendszernek megkerülhetetlen és figyelmen kívül nem hagyható intézményévé fejlődött mind az oktatás, mind a kiválósági kutatás, mind pedig a közösségi, társadalmi szerepvállalás tekintetében.
Megújította együttműködési megállapodását a Debreceni Egyetem és a Sapientia EMTE
Új képzési területekkel bővül az együttműködés: a partnerség révén a gazdaság- és agrártudomány mellett a sport és turizmus tudományterületére is kiterjedhet a közös munka. Az erről szóló megállapodást ünnepélyes keretek között írták alá 2022. december 6-án, kedden.
„Ebbe sót tettünk, ugye?” – Szenkovics Dezső főzés közben mesél indiai útjairól a KáVéPONT Sapientia új epizódjában
A KáVéPONT Sapientia legújabb epizódjában a csirkés tikka masala mellett a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara dékánjának indiai útjai is terítéken vannak!
Sapientiás eredmények a Price Media Law Moot Court Competition perbeszédversenyen
Idén, a december 1–3. között megszervezett médiajogi perbeszédverseny közép-kelet-európai döntőjén a Kolozsvári Kar jogász csapata a 8. helyen végzett.
Balázs Ferenc Ifjúsági Díjat nyert hallgatónk, András Bernadett
Az Országos Magyar Diákszervezet által meghirdetett Balázs Ferenc Ifjúsági Díj egyik nyertese a Kolozsvári Kar harmadéves hallgatója, András Bernadett, aki a XXV. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott dolgozatával pályázott.
XVIII. Agrártudományi Konferencia: az agrártudomány az éltető jövőnk alapja
Kapcsolódva a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2022-es rendezvénysorozathoz, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi szakosztálya és Sepsiszentgyörgyi Fiókszervezete a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Kertészmérnöki Tanszékével, valamint az illyefalvi LAM Alapítvánnyal közösen 2022. november 25-én szervezte meg a XVIII. Agrártudományi Konferenciát.
A csíkszeredai Sapientia Podcast új témája: Drog és alkohol: ad vagy elvesz?
Az Egészségügyi nevelés rovat házigazdája, dr. Albert Beáta, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának oktatója, valamint meghívottja, dr. Sinkó János igazságügyi orvosszakértő főként arra keresi a választ, hogy milyen hatásuk van ezeknek a szereknek, miért leszünk függők.
Marosvásárhelyi hallgatóink nyertek fődíjat tervpályázaton
A gyergyóújfalusi kőbánya újrahasznosítása projekt hallgatói pályázatát a „Portól a tiszta levegőig” fantázianéven induló tájépítész szakosainkból álló csapat nyerte.
Látó-nívódíjban részesült oktatónk
Dr. Ármeán Otília, a Marosvásárhelyi Kar adjunktusa 2022. december 15-én veheti át a Látó szépirodalmi folyóirat nívódíját.
Becsatlakozunk a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatba
Különböző témájú konferenciákkal várjuk a tudomány iránt érdeklődőket 2022 novemberében is.
Domus Emléklappal tüntették ki oktatóinkat
A kitüntetettek között szerepel a Marosvásárhelyi Karról dr. Bitay Enikő egyetemi tanár és dr. Tamási Zsolt óraadó oktató, valamint dr. Urák István, a Kolozsvári Kar egyetemi docense.
Együttműködés a Baptista Teológiai Akadémiával és Baptista Szeretetszolgálattal
A megállapodás aláírására 2022. december 5-én, hétfőn került sok a Rektori Hivatalunknak otthont adó kolozsvári Bocskai-házban.
TANÁROK AKADÉMIÁJA – A transzlingválás és roma tanulók (nyelvi) nevelése
Tanárok Akadémiája névvel indított online előadás-sorozatot egyetemünk Tanárképző Intézete az előző tanévben azzal a céllal, hogy különböző témákban segítsen a fejlődésben nemcsak a tanároknak, tanárjelölteknek, hanem mindazoknak, akiket foglalkoztat a nevelés, oktatás. Az új „évad”, a 2022/2023-as tanév negyedik témája A transzlingválás és roma tanulók (nyelvi) nevelése.
Karácsonyi könyvbemutató a Jogtudományi Tanszék szervezésében
Ötödik alkalommal szervez karácsonyi könyvbemutatót a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Jogtudományi Tanszéke 2002. december 8-án.
Diákból állampolgár: Érdekképviseletre tanítják a fiatalokat a Kárpát-medencében
A PRIME Projektindító Szakmai Találkozónak Székesfehérvár adott otthont 2022. november 25-26-án, ahol intézményünket dr. Tonk Márton rektor és a projekt sapientiás szakmai munkatársa, dr. Toró Tibor képviselte.
Pályázati felhívás - NTK Start Program 2023
A Design Terminal és a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében második alkalommal indul el a Start Program.
Díjat hozott hallgatónk a Pannonfíling Mozgóképes Találkozó versenyprogramjából
A hét sapientiás alkotás közül egy zsűrikülöndíjat kapott: legeredetibb humor kategóriában Nagy Márton filmjét díjazták (Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon).
A csíkszeredai Sapientia Podcast új témája: Irodalom, történelem és egyéni tragédiák: Daday Loránd
Egy elfelejtett, enigmatikus írót ismerhetünk meg a csíkszeredai Sapientia Podcast e heti részben. Daday Loránd munkásságáról dr. Pap Levente docens és dr. Tapodi Zsuzsanna-Mónika professzor beszélgetnek.
A csíkszeredai Sapientia Podcast új témája: KépernyőGenerációk
A Szociótükör házigazdája dr. Gergely Orsolya, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának adjunktusa, vendégei pedig Balázs Brigitta, tréner, kommunikációs szakember, valamint dr. Tódor Imre, a Sapientia EMTE Tanárképző Intézetének adjunktusa.
Gr. Mikó Imre-emléklappal tüntették ki oktatónkat
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Gergely Attila-Levente egyetemi adjunktus részére adományozott emléklapot jelentős oktatói és kutatói tevékenysége, valamint az EME anyagtudományi kutatócsoportjában végzett munkája elismeréséül.
Első díj a 10. Student in Bucovina Nemzetközi Tudományos Diákkonferencián
A szucsávai Ștefan cel Mare Egyetem Élelmiszermérnöki Kara 2022. november 10-11-én hibrid formában rendezte meg a 10. Student in Bucovina nemzetközi konferenciát.
Doctor Honoris Causa címmel tünteti ki dr. Mihail-Ioan Abrudean professzort a Sapientia EMTE
A cím átadására a 2022. november 25-én, pénteken 11 órától megszervezett ünnepi szenátusi ülés keretében kerül sor.
Több mint 3500 magyar középiskolás ismerkedhetett a Sapientiával
Két év kihagyás után újra házhoz ment a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem: felvételi tájékoztató körútján az ország magyar középiskolásaihoz látogatva adtak teret a képzéskínálatról és a sapientiás életről szóló kérdéseknek. A 2022. november 14–18. között tartó körút alatt a Sapientia EMTE hallgatóiból álló diákcsapatok összesen közel 100 bemutatót tartottak meg.
Beavató szakmai napon vettek részt elsőéves tájépítész hallgatóink
A résztvevők a beavató szakmai nap keretében előadásokat hallgattak meg, illetve tájábrázolási és kertépítési gyakorlatokat végeztek a keresdi Bethlen-kastélynál.
Németországi tanulmányúton vettek részt tájépítész hallgatóink
A Marosvásárhelyi Kar harmadéves tájépítész hallgatóinak látogatása a Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége (IFLA) által lebonyolított Le Notre nemzetközi hallgatói tervpályázat keretében valósult meg.
150 éves a kolozsvári magyar jogtudományi egyetemi oktatás
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben elnevezésű rendezvénysorozat keretében 150 éves a kolozsvári magyar jogtudományi egyetemi oktatás címmel konferenciára kerül sor 2022. november 17-én, csütörtökön 18.00 órától a Bocskai-ház Óváry-termében.
Mentortanár találkozó a Tanárképző Intézet csíkszeredai helyszínén
Az évente tartandó mentortanár találkozóra az idei tanévben 2022. november 9-én került sor a Sapientia EMTE Tanárképző Intézetének csíkszeredai helyszínén.
TANÁROK AKADÉMIÁJA – prof. dr. Forray R. Katalin: Az iskola szerepe a cigányság felemelkedésében
A következő online, nyílt előadás időpontja 2022. november 22., 18:00.
Versenyfelhívás: V. Innover – innovációs csapatverseny a Marosvásárhelyi Kar hallgatóinak
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán idén is megrendezzük a hallgatók innovációs készségét fejIesztő üzleti terv csapatversenyt. Ha műszaki fejlesztési ötleteid vannak és ezek piaci értékesítéséről álmodozol, készíts egy hiteles üzleti tervet és mutasd be!
A Tudomány Erdélyi Mestere Díjban részesült Hollanda Dénes emeritus professzor
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferencia keretében 2022. november 11-én, Marosvásárhelyen adták át a Kolozsvári Akadémiai Bizottság 2022. évi tudományos díjait.
Álláshirdetés: személyzeti felelős
A pályázatokat (önéletrajz, végzettséget igazoló iratok, ajánlólevél) 2022. december 15-ig, hétköznapokon 9–17 óra között, az egyetem Mátyás király utca 4. szám alatti titkárságán lehet benyújtani.
Nagy sikernek örvendenek a Jogtudományi Tanszék oktatóinak román nyelvű monográfiái
A bukaresti Hamangiu könyvkiadó gondozásában jelent meg dr. Vallasek Magdolna Raportul juridic de muncă és dr. Kokoly Zsolt Dreptul media european și român című kötete.
Újra házhoz megy az egyetem – erdélyi iskolákba látogatunk
Két év kihagyás után újra megszervezi felvételi tájékoztató körútját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az ország magyar középiskolásaihoz látogatva adnak így teret a képzéskínálatról és a sapientiás életről szóló kérdéseiknek. A 2022. november 14–18. között tartó körút során 50 települést keresnek fel, és közel 100 középiskolába látogatnak el a Sapientia EMTE hallgatóiból álló diákcsapatok.
XXIII. Műszaki Tudományos Ülésszak
Személyes jelenléttel kerül sor idén a Műszaki Tudományos Ülésszakra 2022. november 19-én Kolozsváron, az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának közös szervezésében, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében.
Az MTA doktora lett a kolozsvári Jogtudományi Tanszékünk vezetője
Dr. Veress Emőd egyetemi tanár védésére november 4-én került sor.
Intézményvezetők szakmai találkozóján vettünk részt Révkomáromban
Dr. Tonk Márton, egyetemünk rektora, valamint dr. Farkas Csaba informatikai hálózatokért és kommunikációért felelős rektorhelyettes 2022. november 5-én a Selye János Egyetemre látogatott.
Jelen voltunk a 27. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon
Dr. Balog Adalbert, dr. Nyárádi Imre-István és dr. Biró-Janka Béla, a Marosvásárhelyi Kar oktatói képviselték egyetemünket az október 19-20-án Debrecenben megtartott 27. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon.
Erdőmérnök szakos hallgatóink és oktatóik is részt vettek a XXI. Erdészeti Szakkonferencián
A 2022. október 21–23. között zajló eseményt az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Erdészeti Szakosztálya és a magyarországi Országos Erdészeti Egyesület Erdélyi Helyi Csoportja szervezte.
Elstartolt a KáVéPONT Sapientia Podcast második évada
A KáVéPONT Sapientia Podcast második évadának első vendége dr. Toró Tibor egyetemi docens, a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék oktatója, aki a nyelvi önérvényesítésről, kisebbségi nyelvhasználatról beszél, illetve a LISTEN nevű nemzetközi projektről, melynek fő témája a nyelvi asszertivitás.
Könyvbemutató Csíkszeredában: A gyorsan változó Szent Anna-tó
2022. november 2-án, szerdán 18 órától kezdődően kerül sor egy rövid vetítettképes előadásra, amelyet dr. Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense tart A mi Szent Anna-tavunk – 10 éve nagyító alatt címmel.
Uncanny Intermediality - Nemzetközi filmtudományi konferencia
A konferenciára az "Affective Intermediality. Cinema between Media, Sensation and Reality" kutatási projekt keretén belül került sor 2022. október 21-22. között a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.
Elindult a Csíkszeredai Kar által készített Sapientia Podcast harmadik évada
Ebben a tanévben is változatos témákkal, napjainkat meghatározó jelenségekkel és izgalmas, aktuális diskurzusokkal várják a hallgatókat.
Egyetemünkre látogatott az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem küldöttsége
A háromnapos program keretében többek között frissítettük a két intézmény közötti együttműködési megállapodást is.
A táncművészeti képzés helyzete a romániai magyar közoktatásban – konferenciát szervez egyetemünk Kolozsvári Kara
A Táncművészeti szak eseményének időpontja 2022. október 29.
Évkezdő szakmai workshopot tartottak tájépítészmérnökeink
A 2022. október 11-i rendezvény keretében a Marosvásárhelyi Kar tájépítészmérnök hallgatói és oktatói bemutatták a nyári szakmai gyakorlatok eredményeit, valamint elhelyezték a campus területén a gyakorlatok során elkészült építményeket.
TANÁROK AKADÉMIÁJA – dr. habil. Kovács-Nagy Klára: A sportolás és a tanulmányi eredményesség összefüggései egyetemi hallgatók körében
Az előadáshoz 2022. október 27-én, csütörtökön 18 órától lehet csatlakozni online.
Majláth Gusztáv Károly-díjjal tüntették ki dr. Tódor Erika-Mária oktatónkat
A Tanárképző Intézet vezetője a pedagógusok világnapja alkalmából kapott díjat.
Online tájékoztató workshop az MSCA Staff Exchanges és COFUND 2022 pályázatairól
Az online workshopra elsősorban olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik pályázataikat a Marie Skłodowska-Curie-akciók (MSCA) aktuális felhívásaira kívánják benyújtani.
Könyvbemutató a Bocskai-házban: Várady Tibor – Mi legyen a bronz utazóórával?
A Jogtudományi Tanszékünk által szervezett eseményre 2022. október 19-én, szerdán 18 órától kerül sor.
Részt vettünk a Kolozs megyei magyar oktatási intézmények vezetőinek találkozóján
2022. október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján zajlott az esemény a kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskolában, ahol Tonk Márton rektorunk is köszöntő beszédet mondott, majd részt vett a tanácskozáson.
Megjelent dr. Zsigmond Andrea oktatónk új kötete
A kolozsvári Környezettudományi Tanszék munkatársa „Adatfeldolgozás alapjai R-rel. Alkalmazások a környezettudományban” címmel publikálta új könyvét.
Olaszországi szakmai tanulmányút a HealAll projekt keretében
Nemzetközi Erasmus+ projekt keretében Olaszországban, Veneto tartományban szakmai tanulmányi úton vettek részt a Csíkszeredai Kar munkatársai.
Részt vettünk a Lost Millennials projekttalálkozón Burgosban
2022. szeptember 27-28-án került sor a Lost Millennials nemzetközi projekt második személyes találkozójára a spanyolországi Burgosban.
Professzionalizmus a kutatásmenedzsmentben és adminisztrációban
A foRMAtion projekt keretében újabb nyilvános eseményre kerül sor 2022. október 28-án a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.
Ki miért (nem) fesztiválozik? – lehet jelentkezni a X. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőre
Venczel József (1913–1972) társadalomkutató születésének évfordulója alkalmából a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara tizedik alkalommal hirdeti meg a romániai magyar középiskolások számára a vetélkedőt, jelentkezni október 28., éjfélig lehet.
Hallgatóink megosztva kapták az idei Filmgalopp fődíját
Emellett a közönségdíjban és a két különdíjban is volt sapientiás hallgatók filmjei részesültek.
Tóth Hunor államvizsga-fotósorozata is kiállításra kerül Bukarestben
A 9. DIPLOMA Show elnevezésű, a feltörekvő romániai képzőművészek munkáit felvonultató multidiszicplináris kiállítás-sorozat október 7 és 16. között lesz a bukaresti Combinatul Fondului Plastic-ban.
A varsói filmfesztiválon lesz oktatónk új filmjének világpremiere
A 38. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválra október 14 és 23. között kerül sor.
Volt hallgatónk, Nagy Márton filmjét díjazták a 30. Alter-Native filmfesztiválon
Az Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon című rövidfilm kapta a legjobb regionális filmnek járó Schnedarek Ervin-díjat.
Újra Közegészségügyi Konferenciát szervez a marosvásárhelyi Társadalomtudományi Tanszékünk
Az október 6-ai konferencia témája Adatelemzés az egészségügy és a közigazgatás határán.
Együttműködési megállapodást kötöttünk a HTDK program folytatására
2022. szeptember 30-án Nagyváradon zajlott a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése, melynek keretében újabb hosszú távú együttműködést írtunk alá az OTDT-vel, valamint a magyar felsőoktatási intézményrendszer képviselőivel.
Lövéte környéki ásványvizeket vizsgáltak a biomérnök mesteris hallgatók
A Csíkszeredai Kar Fenntartható biotechnológiák mesteri szakának hallgatói a helyszínen vizsgálták meg Székely-Szeltersz és Kirulyfürdő négy ásványvízforrását.
Pedagógiai képzés Komáromban
2022. szeptember 22-26. között zajlott Komáromban az INDEHEP (Innovative Digital Development of Health Pedagogics) projekt keretén belüli következő képzés, melynek témáját a pedagógia tudományterülete képezte.
Kolozsváron ünnepelte az Egyetem Napját idén a Sapientia
Idén is megszerveztük a már hagyományossá vált Egyetem Napja eseményt: szombaton, 2022. október 1-jén gyűltek össze a Kolozsvári Kar Hunyadi Mátyás dísztermében a meghívottak és az egyetemi közösség. Az esemény keretében a beszédeket követően díjak és kitüntetések átadására is sor került.
Sapis nagykövetprogram – elstartolt a jelentkezés
Hallgatóink nagyon gyakran vesznek részt olyan tevékenységekben, ahol az egyetemről beszélnek, ajánlják a szakokat, vagy segítenek rendezvényszervezésben, ötletekkel gyarapítják a tudásunkat, és arcukkal képviselik az intézményt. Mindhárom kar hallgatói számára nyitott a lehetőség, hogy ezt nagykövetként tegyék meg az új tanévben.
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitásra a 2022/23-as tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával hallgatók számára tanulmányi mobilitáson való részvételre a 2022/2023-as tanév második félévében.
Zöld városi akupunktúra - Nemzetközi szakmai workshop a Marosvásárhelyi Karon
A Marosvásárhelyi Kar Tájépítészet szakának szervezésében került sor a "Zöld városi akupunktúra" nemzetközi workshopra a kampuszon és a város különböző helyszínein.
Csiszár-fürdő vizeit vizsgálták a biomérnök mesterisek
Szakmai terepnap keretében a Csomád-Bálványos régióban található Csiszár-fürdő különböző forrásvizeit, népi feredőit vizsgálták az elsőéves Fenntartható biotechnológiák mesterszakos hallgatók.
Kapcsolaterősítés a Budapesti Corvinus Egyetemmel
Dr. Farkas Csaba informatikai hálózatokért és kommunikációért felelős rektorhelyettesünk látogatott a magyarországi intézményhez szeptember 13–15. között.
Szakmai egyeztetést tartottunk Sepsiszentgyörgyön a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektorával
Dr. Sterbenz Tamás a megbeszélést követően közösen nézte végig a TSFE–Alexandria kosárlabda-mérkőzést dr. Tonk Mártonnal, egyetemünk rektorával.
I. szintű posztgraduális képzésre hirdet felvételit Tanárképző Intézetünk
Iratkozni 2022. szeptember 12–20. között lehet.
TANÁROK AKADÉMIÁJA – dr. habil. Sántha Kálmán: A kutatásmódszertan kihívásai
Újraindul a nyílt, online előadás-sorozatunk: a tanév első eseménye szeptember 27-én, kedden 18 órától lesz.
Dr. Szilágyi László oktatónk is csatlakozott az Óbudai Egyetem tudományos programjához
Idén első alkalommal írt ki ösztöndíjpályázatot nemzetközileg elismert kutatók számára.
Részt vettünk a a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén
A Szatmárnémetiben megszervezett évnyitón dr. Farkas Csaba informatikai hálózatokért és kommunikációért felelős rektorhelyettes képviselte a Sapientiát.
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott dr. Bakk Miklós
A kolozsvári Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék docense 2022. szeptember 10-én vehette át a kitüntetést.
Becsatlakoztunk a Sepsi Tabakó Fesztivál programjába
Egyetemünk rektora, dr. Tonk Márton is csatlakozott a Sepsiszentgyörgy mint tudásközpont című beszélgetéshez a fesztivál keretében.
Tanévnyitók a Sapientián
Szeptember 12-én kezdődik a 2022/2023-as tanév a Sapientia EMTE-n, a hét folyamán szervezünk tanévnyitó rendezvényeket az oktatási helyszíneinken.
Ott voltunk a 11. kolozsvári WizzAir maratonon
Népes csapattal képviseltette magát a hétvégén megrendezett kolozsvári maratonon a Sapientia EMTE.
Pályázati felhívás: Székely Előfutár Ösztöndíj 2022.
Megjelent a Székely Előfutár Ösztöndíj idei pályázati felhívása, melynek célja a Székelyföldről és Erdélyből származó alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában.
A Kárpát-medence ásványvizei - XVI. Nemzetközi Tudományos Konferencia
2022. augusztus 25-27. között a szlovákiai Selmecbánya szomszédságában, Hegybányán került sor "A Kárpát-medence ásványvizei" elnevezésű, immár 16. alkalommal megszervezett nemzetközi tudományos konferenciára.
Megjelent a Hunyadi János ösztöndíj 2022/2023-as tanév őszi szemeszterére vonatkozó felhívása
Pályázni teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra lehet elektronikus úton 2022. szeptember 18., 23:59-ig (magyarországi idő szerint).
Sapientiás programok a 13. Kolozsvári Magyar Napokon
Filmvetítésekkel, kiállításokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Sapientia az augusztus 14–21. közötti Kolozsvári Magyar Napokon.
MACRo 2022 nemzetközi konferencia a Marosvásárhelyi Karon
2022. november 21-22. között nyolcadik alkalommal szervezi meg a MACRo nemzetközi konferenciát a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Gépészmérnöki és Villamosmérnöki Tanszéke, valamint az Óbudai Egyetem Neumann János Informatika Kara, az IEEE Hungary Section és a Magyar Fuzzy Társaság.
Őszi felvételi – 2022
Tandíjmentes helyekkel is várjuk szeptemberben azokat, akik lemaradtak a nyári beiratkozásról.
Szakmai workshopon vettek részt tájépítész hallgatóink Nantes-ban
A The Builder Method - Action-oriented educational approaches in architecture projekt keretében a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán működő tájépítész szak oktatói és hallgatói nemzetközi szakmai workshopon vettek részt július 3-10. között.
A Budapesti Metropolitan Egyetem delegációját fogadtuk a Sapientián
A július 14-i látogatás során a két intézmény vezetői együttműködési lehetőségekről tárgyaltak.
Díjat nyert a Kolozsvári Kar egyik hallgatója a Filmul de Piatră filmfesztiválon
Orbán Orsolya Szőke és Barna című államvizsgafilmjéért kapta meg a fikciós kategória fődíját.
XXIII. ENELKO és XXXII. SzámOkt Multi-konferencia a Marosvásárhelyi Karon
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) 2022. október 13-16. között a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán szervezi meg a XXIII. Energetika-Elektrotechnika – ENELKO és XXXII. Számítástechnika és Oktatás – SzámOkt Multi-konferenciát.
Idén is ott leszünk Tusványoson
2022. július 20–22. között szakmai programokkal és érdekes foglalkozásokkal várjuk az érdeklődőket a Sapientia-sátorban.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a foRMAtion-projekt
Lisszabonban találkoztak a pandémia ideje alatt online térbe kényszerült foRMAtion projekt partnerintézményei 2022. május 16. és 18. között.
Mérnök hallgatók szakmai terepgyakorlaton a Cserna völgyében
A Csíkszeredai Kar első- és másodéves Turisztikai mérnök-menedzser szakos hallgatói, valamint harmadéves génsebész hallgatói a Domogled-Cserna Nemzeti Parkban szakmai gyakorlatoztak 2022. június 24-29. között.
Csíkszeredai kollégáink is részt vettek a Run for epilepsy jótékonysági futáson
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának munkatársai is részt vettek az Epilepsy Challenge projekt keretében 2022. július 3-án megszervezett Run for epilepsy jótékonysági futáson.
Korszerű pálinkafőző berendezést adományozott a csíkszeredai Élelmiszertudományi Tanszék számára a magyarországi Patina Works kft.
2022. július 1-jén a második Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny díjkiosztó ünnepség keretében került sor egy egylépcsős pálinkafőző berendezés hivatalos átadására.
Oktatóink is bekapcsolódnak a Válts irányt! IKE Fesztivál programjába
A 2022. július 5–9. között Zeteváralján zajló rendezvényen előad dr. Mara Gyöngyvér rektorhelyettesünk és dr. Szenkovics Dezső, a Kolozsvári Kar dékánja.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Rektori Hivatal
400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4
Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro