A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki Dr. Márton Albert gyászoló családjának. Távozásával intézményünk munkaközösségét megrázó veszteség érte. Az elkötelezett munkatárs emlékét megőrizzük.
Temetése 2012. május 30-án 14 órakor lesz a kézdivásárhelyi római katolikus temetőben.
A rektor megválasztási módját eldöntő referendum eredménye
Az akadémiai közösség az általános, közvetlen, titkos és egyenlő szavazat alapján történő rektorválasztás mellett döntött.
Európai Egyetemek Börzéje
A Sapientia EMTE is ott lesz a 2012. május 24-én Sepsiszentgyörgyön megszervezett egyetemi börzén.
Börtönviszonyok a feudális Magyarországon
Az Egyetemi Esték – Világpolitika a XXI. században előadássorozat következő eseményére 2012. május 22-én kerül sor Kolozsváron.
ECN 2012
Az idén május 12-én kerül megrendezésre a Sapientia-ECN nemzetközi programozói és matematikaverseny Marosvásárhelyen.
Az európai magánjog jelene és jövője
A Jogtudományi Intézet 2012. május 10–11. között európai jogi nemzetközi konferenciát szervez Kolozsváron.
Nyílt Laborajtók Csíkszeredában
A Sapientia EMTE Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszékei 2012. május 10-11. között harmadik alkalommal szervezik meg a Nyílt Laborajtók c. rendezvényt.
Nyílt Napok Kolozsváron
2012. május 3-6. között nyílt napokat szervez a kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kar.
Hétvégi programajánló: rendhagyó városnézés Kolozsváron
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2012. május 5-én rendhagyó, fellegvári városnéző sétát szervez Kolozsváron.
Tudományos Diákköri Konferencia Marosvásárhelyen
2012. április 27-28. között tizenegyedik alkalommal szervezi meg a TDK-t marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat.
Barátunk, az adatbank
Bárdi Nándor, a Transindex Adatbank szakmai vezetője tart előadást 2012. április 25-én Marosvásárhelyen.
A politikai hisztériaelemzés alkalmazása
A Sapientia–Jakabffy Klub hetedik találkozójára csütörtökön, 2012. április 26-án kerül sor Kolozsváron.
Népek és nyelvek a korai magyar Erdélyben
Bereznay András történelmi térképész, az Erdély történetének atlasza szerzője tart előadását Marosvásárhelyen 2012. április 25-én.
Vállalkozói és gazdasági trendek a Kárpát-medencében
A Gazdaság- és Humántudományok Kar 2012. április 20-22. között gazdaságtudományi konferenciát szervez.
Rektorválasztás – tájékoztató napok
A Sapientia EMTE vezetősége 2012. április 24-26. között minden helyszínen belső vitafórumot rendez, amelynek során felvilágosítja az egyetemi közösséget a referendummal, illetve ennek következményeivel kapcsolatban.
Megváltozott felvételi kritériumok!
A Tanügyminisztérium 3313/2012.02.23 rendelete értelmében módosultak a felvételi kritériumok.
Rektorválasztás - referendum
A rektor megválasztási módját eldöntő referendumra 2012. május 16-án kerül sor.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem - akkreditált egyetem!
Az akkreditált Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozását kimondó törvény a Hivatalos Közlöny 222. számában jelent meg 2012. április 3-án.
A magyar nemzetpolitika keretei
A Sapientia–Jakabffy Klub hatodik találkozójára csütörtökön, 2012. április 5-én kerül sor Kolozsváron.
A nyelvi jogok szabályozása és annak következményei a közép- és kelet-európai térség országaiban
Az Egyetemi Esték – Világpolitika a XXI. században előadássorozat következő eseményére 2012. április 4-én kerül sor Kolozsváron.
Álláshirdetés: könyvtárost keres a kolozsvári kar
A Sapientia EMTE kolozsvári kara versenyvizsgát hirdet könyvtárosi munkakör betöltésére.
Pályázati kiírás oktatói állások betöltésére
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pályázatot hirdet oktatói állások betöltésére a 2012/2013-as egyetemi év első félévétől.
Kása Zoltán: In memoriam Bege Antal
2012. március 22-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Bege Antal, a marosvásárhelyi Matematika és Informatika Tanszék vezetője. A búcsúztatására és a temetésre 2012. április 2-án 12:00 órakor kerül sor a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Választások Szlovákiában magyar szemmel
A Sapientia–Jakabffy Klub ötödik találkozójára 2012. március 21-én kerül sor Kolozsváron.
A tér diskurzusai / Discourses of Space
A magyar és angol nyelvű konferenciára 2012. március 30-31. között kerül sor Csíkszeredában, a Gazdaság- és Humántudományok Kar szervezésében.
Nyílt napok Marosvásárhelyen
2012 márciusában az érdeklődöknek háromszor nyílik lehetőségük ellátogatni a marosvásárhelyi campusra.
Szórvány és asszimiláció. Egy modell vitája
Az előadásra és vitára 2012. március 6-án 18 órától kerül sor Kolozsváron.
A felsőoktatás küldetésének értelmezése és teljesítményének mérhetősége
Az Egyetemi Esték – Világpolitika a XXI. században előadássorozat következő eseményére 2012. március 8-án kerül sor Kolozsváron.
Felhívás: XI. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Verseny
A csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karon működő Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium 2012. május 4-6. között tizenegyedik alkalommal szervezi meg a nemzetközi Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Versenyt.
V. Új Média Konferencia
Új média-valóság: hálók, kapcsolatok címmel 2012. március 2-3. között ötödik alkalommal szervezik meg Marosvásárheyen az Új Média Konferenciát.
Megvan az akkreditáció!
A képviselőház mai ülésén megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását. A döntés egy többéves akkreditációs folyamat lezárását jelenti.
A gazdasági válság hatásai és következményei
A Sapientia–Jakabffy Klub negyedik találkozójára kedden, 2011. február 28-án kerül sor Kolozsváron.
Egyetemi Esték dr. Gyulai Ivánnal
A Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszékének szervezésében az Egyetemi Esték előadássorozat keretén belül kerül sor a Kihívások a XXI. század elején. Tévutak és kiút a válságból című előadásra.
Pályázati kiírás tanársegédi állás betöltésére - Marosvásárhely
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pályázatot hirdet meghatározott időre szóló tanársegédi állás betöltésére a 2011/2012-es egyetemi év második félévétől.
Az Egyetem házhoz jön!
2012. február 13-17. és 20-24. között ismét megszervezzük a már hagyományossá vált felvételi tájékoztató körutat.
Pályázati kiírás tanársegédi állás betöltésére - Csíkszereda
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pályázatot hirdet meghatározott időre szóló tanársegédi állások betöltésére a 2011/2012-es egyetemi év második félévétől.
Felhívás: esszéíró pályázat
A csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar Humántudományok Tanszéke „Szabadságom az írás” címmel magyar nyelvű esszéíró versenyt hirdet középiskolásoknak.
Felhívás: Vállalkozói és gazdasági trendek a Kárpát-medencében
A Gazdaság- és Humántudományok Kar 2012. április 20-22. között gazdaságtudományi konferenciát szervez Csíkszeredában.
Könyvbemutató Kolozsváron: Többlet
Az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság által létrehozott lap 2011. évi lapszámainak bemutatójára kerül sor 2012. január 19-én.
Komyathy ösztöndíj - eredményhirdetés
Egy magyar származású amerikai úr, Brian Komyathy, ösztöndíjat alapított és ajánlott fel 2000 RON értékben két végzős kommunikáció szakos diákunk számára. A pályázat lejárt, megvannak az eredmények!
Jogtudományi konferencia Kolozsváron
2011. december 8-9. között Római jogi hagyomány és modern magánjog címmel szerveznek konferenciát Kolozsváron.
Díjazott sapientiás alkotások a V. Ffest Nemzetközi Diákfilmfesztiválon
A kolozsvári Filmművészet, fotóművészet, média szak diákjai 15 filmmel neveztek be a versenybe, ebből kettőt díjazott a zsűri.
Eredményhirdetés
Megvannak a 2011/2012-es Sapientia Doktori Ösztöndíjprogram nyertesei!
Felhívás: trendence Graduate Barometer 2012
Pályaválasztásra és egyetemi képzésre vonatkozó kérdőív, értékes nyereményekkel!
A Magyar Tudomány Ünnepe Csíkszeredában
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kara, valamint a Kolozsvári Akadémiai Bizottság két csíkszeredai székhelyű szakbizottsága konferenciát szervez Csíkszeredában 2011. november 11-én.
Együttműködés az ELTE-vel
Az ELTE küldöttsége a Sapientia EMTE vendége volt 2011. október 20-22. között.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Rektori Hivatal
400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4
Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro