Hevesi Endre életmű díjat kapott dr. Oláh-Gál Róbert, a Csíkszeredai Kar adjunktusa

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Hevesi Endre életmű díjat kapott dr. Oláh-Gál Róbert, a Csíkszeredai Kar adjunktusa
Hevesi Endre életmű díjat kapott dr. Oláh-Gál Róbert, a Csíkszeredai Kar adjunktusa
Hevesi Endre életmű díjat kapott dr. Oláh-Gál Róbert, a Csíkszeredai Kar adjunktusa
2019. május 13.

A hagyományokhoz híven az idén is átadásra kerültek a Hevesi Endréné Kalmár Magda által alapított Hevesi Endre-díj.  A díjban azok az újságírók – indokolt esetben újságírói munkát végző szakemberek is – részesülhetnek, akik az előző évben a tudomány és a technika új lehetőségeinek, eredményeinek népszerű ismertetése érdekében a legtöbbet tették, illetve a legérdekesebb és közérthető magyarsággal fogalmazott cikkeket írták.

Az alapítvány kuratóriumának (Dürr János, Gilicze Bálint, Gimes Júlia, Hankó Ildikó, Kapitány Katalin, Palugyai István, Staar Gyula, dr. Szentgyörgyi Zsuzsa) döntése értelmében Életműdíjat ebben az évben DR. OLÁH-GÁL RÓBERT, egyetemi adjunktus vehette át a Dimenzió Média Alapítvány támogatásával - olvasható a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) honlapján

Gratulálunk a sikerekhez!

Hírek
2024-04-17
2024-04-16
2024-04-16
2024-04-15



Tagek

Dura László Díj pályázati hirdetmény - 2019
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázatot, amelyre a 2019. január 1-jétől 2020. február 19-ig terjedő időszakban megvédett diplomatervek, szakdolgozatok nyújthatók be. A díjak oklevéllel és pénzjutalommal járnak.

A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott előadást Orbán Viktor miniszterelnök
Erdélyi körútja első állomásaként a Kolozsvári Karra látogatott Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke egy beszélgetés után a Sapientia EMTE hallgatóinak, oktatóinak és meghívottjainak tartott előadást, az esemény végén pedig kérdésekre is válaszolt.

“Székelybacillust” írtak le a Szent Anna-tóból
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mikrobiológusai a Szent Anna krátertóból a tudományra nézve új baktériumnemzetséget izoláltak és írtak le Siculibacillus lacustris néven, meghatározva annak teljes génállományát.

Kiváló szereplés a XXXIV. OTDK-n
Sikeres megmérettetésen vannak túl Sapientia EMTE hallgatói, akik összesen 17 díjat nyertek a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). Három első, négy második és négy harmadik hely mellett hat különdíjat is szereztek hallgatóink.

Az XXXIV. OTDK művészeti és társadalomtudományi szekciója is hozott sapientiás sikereket
Két első helyet, két harmadik helyet, valamint két különdíjat is szereztek hallgatóink a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi, valamint Társadalomtudományi szekcióiban.

Az Erdélyi Párt második világháború alatti történetéről szóló kötet jelent meg a Scientia Kiadó gondozásában
Megjelent a Scientia Kiadó legfrissebb kiadványa: Murádin János Kristóf „Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt története 1940 és 1944 között című könyve. Megvásárolható a kiadó székhelyén, a Bocskai-házban.

XXXIV. OTDK: Az informatika és közgazdaságtan szekcióban is díjazták hallgatóinkat
Egy harmadik helyet és két különdíjat szereztek a Sapientia EMTE hallgatói a XXXIV. OTDK informatika és közgazdaságtan szekcióiban. A szekcióülések az Óbudai Egyetemen illetve a Pécsi Tudományegyetemen zajlottak. Gratulálunk!

Hat díjat szereztek a sapientiás hallgatók a XXXIV. OTDK Agrártudományi Szekcióján
Egy első, két második, egy harmadik helyet szereztek, valamint különdíjakban is részesültek a Sapientia EMTE hallgatói a XXXIV. OTDK Agrártudományi Szekcióján, Debrecenben. A megmérettetésen tizennégy diák képviselte az egyetemet. Gratulálunk!

Elhunyt Hámos László, a HHRF elnöke
Hosszú és méltósággal viselt betegség után 2019. április 17-én New Yorkban elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) társalapítója és elnöke. Világos jövőképe és elkötelezettsége egy egész mozgalom hajtóereje volt, és alapjaiban formálta a HHRF-munkatársak és támogatók közösségét szerte a világon.

Magyarországi e-könyves adatbázisok böngészhetők a Sapientián
A magyarországi Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának köszönhetően, az Akadémiai Könyvtárban működő EISZ Nemzeti Programon keresztül a Sapientia EMTE-n mintegy 5000 elektronikus könyvhöz való hozzáférés vált lehetővé, az alábbi magyar e-könyves adatbázisokon keresztül.

A XVIII. Marosvásárhelyi Kari TDK díjazottai
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa és a Kar Hallgatói Önkormányzata szervezésében 2019. április 12-13. között zajlott a XVIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (TDK).

Pályázati felhívások
Az RMDSZ pályázatot hirdet alkotói ösztöndíj elnyerésére valamint oktatók, kutatók tudományos tanácskozásokra, művészek fesztiválokra, mesterkurzusokra való kiutazásának résztámogatására. A részletes információk és pályázati űrlapok az alábbi hivatkozásokon érhetők el.

Hallgatói pályázati felhívás: ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2019
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 21. alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem programot 2019. július 10. és július 15. között. A program 9 szekcióban várja a hallgatókat.

A Magyar Tudományos Akadémia Domus pályázati felhívása szülőföldi ösztöndíjak elnyerésére
Az Akadémia Domus ösztöndíjprogramja senior és csoportos ösztöndíjakkal segíti a szülőföldi magyar nyelvű és tárgyú kutatások folyatását, a Kárpát-medencei magyar kutatók együttműködését.

Ott voltunk a bécsi maratonon
Sapientiás színekben szaladta le a 42,195 kilométeres távot a Kolozsvári Kar dékánja, dr. Tonk Márton egyetemi tanár a 2019. április 7-én, vasárnap megszervezett 36. Vienna City Marathonon. A maratoni távot 3 óra 48 perc alatt sikerült teljesíteni. Ezúton is gratulálunk!

12. Új Média Konferencia
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke 12. alkalommal szervezi meg az Új Média Konferenciát 2019. április 5-6-án. A konferencia programja megtekinthető itt.

Konferencia a legfrissebb környezeti kutatásokról a Kolozsvári Karon
2019. április 3–6. között zajlik a XV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Környezettudomány Tanszékének és az EnviroScientia Egyesületnek a közös szervezésében. A nemzetközi konferenciára a Kolozsvári Kar épületében, a Tordai út 4. számnál kerül sor.

Valamennyien tanúk vagyunk
Tisztelettel meghívjuk Önt a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kara által szervezett Valamennyien tanúk vagyunk elnevezésű, a klímaváltozás jelenlegi állapotát és következményeit a világ több országában bemutató kiállítás megnyitójára.

Átvehetőek az oklevelek a Csíkszeredai és Marosvásárhelyi Karokon
Azon végzett hallgatók, akik a Sapientia EMTE által szervezett államvizsgán/disszertáción vettek részt, személyesen átvehetik egyetemi/mesteri oklevelüket Marosvásárhelyen, 2019. március 22-én, pénteken 11-18 óra között, Csíkszeredában 2019. április 4-én, csütörtökön 15-18 illetve 2019. április 5-én, pénteken 9-13 óra között.

Sapiophile: Így védekezz a vásárlási kényszer ellen
Egyetemi oktatónk, Tánczos Levente-József egy veszélyes műveletet hajt végre ebben a Sapiophile részben, kifürkészi az áruházak vásárláskeltő ingereit, és ad pár tippet, hogyan maradjon mégis több pénz a zsebünkben egy bevásárlás után.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2019/20-as tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2019/2020-as tanév első és második félévében.

Sikeresen zárult a IX. Laborkukac diákvetélkedő a Csíkszeredai Karon
A Biomérnöki és Élelmiszermérnöki Tanszék közösen szervezte meg a IX. Laborkukac diákvetélkedő döntőjét. A próbatétel során kémia és élelmiszertudomány, valamint biológia és természettudomány szakterületen mérték össze tudásukat az általános és középiskolás diákok.

Második díjat nyert a Marosvásárhelyi Kar hallgatója a XXXIV. OTDK-án
Hallgatóink az Elektronikai és számítástechnikai eszközök, beágyazott rendszerek szekcióban valamint a Géptervezés szekcióban mutatták be dolgozataikat. Ferencz Katalin elsőéves mesteris hallgatónkat második díjjal jutalmazták.

Dísznövényekkel nyit a közösség felé a Sapientia EMTE
A „zöldszakmát” és az egyszerű növényszeretőket is megcélozza a marosvásárhelyi Sapientia egyetem dísznövény és kertészeti kiállítása és vására. Az április 12–14. között zajló esemény célja többek között, hogy az egyetem kilépjen az oktatás kereteiből, s kapcsolatot teremtsen a közösséggel.

Továbbra is népszerű a Csíkszeredai Karon a Tudományos Diákköri Konferencia
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a Csíkszeredai Karon tudományos kutatásokba bekapcsolódó diákok létszáma. Míg tavaly a kari TDK esetében rekordnak számító 58 hallgató jelentkezett be 43 dolgozattal, addig az idei TDK-n minden korábbinál több hallgató kíván részt venni: 87 diák jelentkezett 79 dolgozattal.

Irány Kolozsvár! – Nyílt Napok a Sapientia Kolozsvári Karán
2019. április 11–12. között újra megnyitjuk kapuinkat a középiskolások előtt. A Nyílt Napok célja lehetőséget teremteni az érettségi vizsga előtt álló diákok számára, hogy személyes betekintést nyerjenek az Egyetem működésébe, struktúrájába, a képzési kínálatba és a diákéletbe. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretné kipróbálni, milyen sapientiásnak lenni!

Idén is szervez felvételi előkészítőt Média Tanszékünk
A Sapientia EMTE Média Tanszéke felvételi előkészítőt tart 2019. április 26-án, szombaton. Az érdeklődők a Filmművészet, fotóművészet, média szak idei nyári felvételijére készülhetnek fel az elméleti és a gyakorlati vizsga követelményeiből egyaránt. A foglalkozásokat (10-12: elméleti foglalkozás, 14-18: gyakorlati felkészítő) a tanszék tanárai tartják.

A székelyföldi ásványvizekről beszélt oktatónk a víz világnapján
A víz világnapja alkalmából interjút adott az Erdély FM-nek dr. Máthé István, a Csíkszeredai Kar oktatója, akit a székelyföldi ásványvizek, ásványvízvízforrások állapotáról, a forrásvizek fogyaszthatóságának vizsgálatairól, valamint a témához kapcsolódó közérdekű tudnivalókról kérdeztek. A beszélgetés a MixCloudon hallgatható meg.

Boldogságkutatás: elégedettebbek a székelyföldiek a magyarországiaknál
Befejeződött az adatfelvétel abban a kutatásban, melynek célja Székelyföld lakói lelkiállapotának, globális jóllétének felmérése volt. A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Wellbeing Kutatócsortja a budapesti ELTE Pozitív Pszichológia Tanszékkel együttműködve 1100, 15-70 éves Maros, Kovászna és Hargita megyei személytől gyűjtött adatokat.

Az MTA pályázati felhívása Domus magyarországi ösztöndíjak elnyerésére
A Magyar Tudományos Akadémia Domus ösztöndíjprogramja senior és junior ösztöndíjakkal kívánja támogatni a külföldi kutatók szakmai munkásságát, magyarországi tevékenységét, segítve bekapcsolódásukat a magyarországi tudományos életbe, akadémiai és egyetemi kutatásokba, magyarországi szakmai partnerek, témavezetők közreműködésével.

Újra felvételit hirdetünk a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolába
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara pályázatot hirdet a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola keretében elvégzendő doktori képzésre a 2019 szeptemberétől kezdődő tanulmányi időszakra.

Trans-linguistica 5. nemzetközi konferencia a Marosvásárhelyi Karon
A SAPIENTIA EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke ötödik alkalommal szervezi meg a Trans-linguistica nemzetközi konferenciát, „Nyelvek és kultúrák közötti közvetítés a digitális forradalom után – a 21. század kihívásai” címmel. Jelentkezési határidő: márc. 15.

Nyílt napok a Csíkszeredai Karon
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara nyílt napot szervez 2019. április 8-12. között, Légy egy napra egyetemista! névvel. A program középiskolás diákok számára van, amely keretén belül megtekinthetik az egyetem infrastruktúráját, megismerkedhetnek a képzési kínálattal, valamint betekintést nyerhetnek az egyetemi életbe.

Több mint 120 diák vett részt az ERASMUS+ OPEN DOORS tájékoztatókon
A rendezvények célja az volt, hogy a Sapientia EMTE Erasmus koordinátorai bemutassák a diákoknak az Erasmus+ programot, felhívják a figyelmüket a 2019 nyarára és a 2019/2020-as tanévre szóló Erasmus+ hallgatói pályázatokra, valamint bátorítsák őket az Erasmus+ programban való részvételre.

Pályázati felhívás: Petőfi Sándor Program ösztöndíja
A Programot annak érdekében hozták létre, hogy a magyar szórványközösséget támogassák és az anyaországgal való kapcsolattartást erősítsék. Ennek érdekében olyan, a magyar nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek pályázatait várják, akik segítenek e célok elérésében.

Pályázati felhívás: Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíja
A Program a diaszpóra magyarság magyar identitásának erősítése érdekében végzett ismeretátadási, oktatási, szervezési, hitéleti tevékenység ellátására nyújt ösztöndíjat legfeljebb 150 fő részére (amely létszámból legfeljebb 30 fő egyházi pályázó) a 2019. május hónap és 2020. június hónap között megvalósuló Program időtartama alatt.

Csíkszeredai Kari TDK: Idén is a mérnöki szekció a legnépszerűbb
Egy hete járt le a jelentkezési határidő a 16. Csíkszeredai Kari Tudományos Diákköri Konferenciára. Ennek okán dr. Máthé István egyetemi docenst, a Sapientia–EMTE Csíkszeredai Kara Tehetséggondozó Bizottságának az elnökét, a kari TDK főszervezőjét kérdezte a Hargita Népe a konferencia előzményeiről, részleteiről, valamint pozitív hatásairól.

Erdély-szintű biológiaverseny a Sapientia Kolozsvári Karán
Harmadik alkalommal szervezte meg a Herman Ottó biológiaverseny erdélyi fordulóját a Magyar Természettudományi Társulat, a Sapientia EMTE, valamint a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2019. március 2-án. Erdély 25 településéről több mint 60 diák versenyzett azért, hogy továbbjuthasson a XXIX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Versenyre, illetve részt vehessen a III. Kárpát-medencei Tehetségtáborban is Kárpátalján.

Közegészségügy szakos hallgatóink sikerei a Debreceni Egyetem Egészségtudományi TDK-ján
A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Tudományos Diákköri Konferenciáját február 15-én rendezték meg Nyíregyházán. A Sapientia EMTE-ről öt közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakos hallgató vett részt a rangos megmérettetésen.

A IX. Laborkukac Diákvetélkedőt szervezzük
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának keretein belül működő Biomérnöki- és Élelmiszertudományi Tanszékek kilencedik alkalommal hirdetik meg a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános- és középiskolások számára.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2019 nyara) és tanulmányi mobilitás (2019/20-as tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2019 nyarán, és tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2019/2020-as tanévben.

IX. Kiss Elemér Programozói Tábor
A tábor célja elsősorban az, hogy érdekes előadások és gyakorlati órák keretén belül mutassanak be gondolkodást és kreativitást igénylő informatikai, illetve matematikai feladatokat. Mint újdonság, idén a diákok Robot-programozással is megismerkedhetnek, mely keretén belül akár előzetes, robotikával kapcsolatos projektjeiket is bemutathatják.

EMTER 2019
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara 2019. április 6-án szervezi meg az EMTER - Matematika, informatika és fizika versenyt középiskolások számára. Érdemes részt venni a versenyen, hisz a díjazottak 10-es jeggyel nyernek felvételt a kar bármelyik reál szakjára.

Elérhető online a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945-1989 c. dokumentumfilm
A Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete közzétette a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945-1989 című dokumentumfilmet interneten.

Álláshirdetés: Műszaki szakértő (projektmenedzser)
A Sapientia Alapítvány pályázatot hirdet műszaki szakértő (projektmenedzser) feladatkör ellátására az Alapítvány támogatásával és felügyelete alatt Sepsiszentgyörgyön megvalósuló kulturális és művészeti központ tervezése és felépítése, valamint műemléképület felújítása céljából.

Recsk, a magyar Gulag – kiállításmegnyitó, filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés a Sapientián
A kommunista terror jelképének számító kényszermunkatáborok témakörében kerül sor kiállításmegnyitóval egybekötött filmvetítésre és kerekasztal-beszélgetésre a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. A Tordai úti épületben szervezett esemény 2019. március 1-én, pénteken 18 órakor kezdődik, a kiállítás a Hunyadi Mátyás díszterem előterében egészen március 14-éig megtekinthető.

Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés
Kíváncsi vagy, hogy milyen lehet az Erasmus+ programban részt venni, külföldön tanulni ösztöndíjjal? Pályáznál, de vannak kérdéseid? Bátorításra van szükséged? Meghallgatnád, hogy másoknak milyen élményei vannak? Most megismerheted a programot, valamint azok tapasztalatait, akik már részt vettek mobilitáson, és intézményünk Erasmus+ koordinátorai válaszolnak kérdéseidre!

Kolozsvár az idei Bocskai-zarándoklat első állomása
Immár 13. alkalommal kerül sor a Bocskai-zarándoklatra, melynek során 2019. február 22–23. között egy magyarországi küldöttség tagjai a fejedelem életéhez kötődő helyszínekre látogatnak el. Már hagyomány, hogy Kolozsváron is állomásoznak a látogatók, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara látja vendégül őket február 22-én, pénteken.

Család – Iskola – Média: A média hatása a gyermekekre és fiatalokra - konferencia
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete, a Spektrum Oktatási Központtal és a Pro Educatione Egyesülettel közreműködve konferenciát hirdet Család – Iskola – Média: A média hatása a gyermekekre és fiatalokra címmel.

Trans-linguistica nemzetközi konferencia a Marosvásárhelyi Karon
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke ötödik alkalommal szervezi meg a Trans-linguistica nemzetközi konferenciát, a „Nyelvek és kultúrák közötti közvetítés a digitális forradalom után – a 21. század kihívásai” címmel.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre
Az Alapítvány tehetségeket támogató programja Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését várja, akik egyénre szabott támogatásban részesülnek.

Sapiophile: 5 illembaki, amitől hátast vetünk
Milyen ruhát viseljünk egy eseményen? Hogyan fogalmazzunk meg egy e-mailt? Mennyire vagyunk elviselhetőek? Ezekre a kérdésekre ad választ dr. Prohászka-Rád Boróka, egyetemi adjunktus az új Sapiophile részben.

Néptáncművészeti szakot indít a Kolozsvári Kar
Az erdélyi néptáncművészeti és néptánc-pedagógiai oktatás felkarolását célozza meg a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara: az intézmény 2019 őszén egy alapképzést tervez indítani. A képzés együttműködésben jön létre a Magyar Táncművészeti Egyetemmel és a Hagyományok Házával, akikkel partnerségben egy speciális képzés is indul a már alkalmazásban levő hivatásos táncosok számára.

Felmérik a székelyek lelkiállapotát
A Sapientia EMTE a budapesti ELTE – Pozitív Pszichológia Tanszékével együttműködve elkészíti Székelyföld boldogságtérképét. A felmérésbe egy on-line kérdőív kitöltésével lehet bekapcsolódni. A kérdőívet kitöltők között kisorsolnak egy kétszemélyes wellness hétvégét is a Bálványos Resort-ban, mely 2019 április hónap folyamán vehető igénybe.

Hallgatónkat díjazták a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen
Vargyasi Levente rendező-operatőr, fotográfus, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának kommunikáció szakos hallgatója, a Tehenesek című dokumentumfilm képi világával érdemelte ki a rangos szakmai díjat.

Pályázati felhívás: Egyetemi Kutatási Program - 2019/2020
Az Egyetemi Kutatási Program (EKP) célja az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat keretében zajló magas színvonalú kutatási tevékenység támogatása, valamint kiemelkedő tudományos eredményeket felmutatni tudó egyetemi kutatóközpontok kialakítása és fejlesztése. Pályázatot lehet benyújtani a 2019. május 1. és 2020. október 31. közötti időszakban lebonyolításra kerülő kutatásokra.

A Sapientia EMTE 2019-ben is megrendezi a tudományos diákköri konferenciákat
A Kari TDK-k a Sapientia EMTE hallgatóin kívül minden más felsőoktatási intézmény diákjai számára is nyitottak, amennyiben az általános jelentkezési feltételeket teljesítik. A Kari TDK-k a humán- és reáltudományi szakterületeken, valamint az ETDK-k egyben jelölő fórumok a 2021-es magyarországi XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.

Esszépályázat - A választás illúziója: a szabad akarat végét jelenti az ajánló algoritmus?
Angol nyelvű esszépályázatot hirdetett a 365 Data Science oktatási karrieroldal, melyre sapientiás hallgatók jelentkezését is várják. A legjobb esszé szerzője 1000 dolláros jutalomban részesül, míg a második és harmadik helyezett nyereménye 300 illetve 200 dollár. Jelentkezési határidő: 2019. április 28.

PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon, kiállításokon való részvétel támogatására – 2019
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), valamint a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) főállású oktatói számára nemzetközi konferenciákon, fesztiválokon illetve művészeti kiállításokon való részvétel támogatására.

Felhívás - V. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia
Ötödik alkalommal szervezi meg a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszéke a gödöllői Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési Karával, a budapesti Ökopszichológiai Intézettel és az Erdélyi Múzeum Egyesülettel közösen az Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciát 2019. április 12-13. között, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi kampuszában.

Ezüst Akadémia: dr. Pap Levente - Az asszonyi cicomáról - szépségápolás a római korban
2019. január 22-24. között három városban hallgathatják meg az Ezüst Akadémia résztvevői dr. Pap Levente, egyetemi docens előadását.

Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny - felhívás
A Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny a Kárpát-medence felsőoktatási képzésben résztvevő ifjúsága számára megszervezett számviteli-adózási esettanulmányi vetélkedő. A külhoni, magyar oktatási nyelvű képzést folytató intézmények közül az alábbi intézmények és szakok hallgatóinak jelentkezését várjuk.

Megjelent a Nyelvi tájkép, nyelvi sokszínűség I-II. konferenciakötet
Jelen kiadvány a 2017. szeptember 22–23-án Nyelvi tájkép és nyelvi sokszínűség témakörében megszervezett konferencián elhangzott előadások jelentős részét tartalmazza. A rendezvény arra összpontosított, hogy a címében mellérendelő struktúraként megjelenő kulcsfogalmak kapcsolatára vonatkozóan kérdések sorát fogalmazza újra, a Kárpát-medencei magyarság összefüggésében.

Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Versenyt rendeztek a Marosvásárhelyi Karon
2019. január 12-én zajlott Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny.

Magyarországon is valós továbbtanulási alternatívát jelent a Sapientia EMTE
Népszerűnek bizonyult a Sapientia EMTE standja a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, ahol évről-évre nagyobb az érdeklődés az egyetem képzései iránt. A 2019. január 10-12. között tartott rendezvényen mintegy 50 felsőoktatási intézmény és több mint 52 ezer látogató vett részt.

Herman Ottó biológia tantárgyverseny Kolozsváron – 2019
A versenyre biológia iránt érdeklődő, magyarul tanuló VII. és VIII. osztályos általános iskolások jelentkezhetnek. A regisztráció határideje: 2019. február 1., a verseny időpontja: 2019. március 2. délelőtt 10 óra.

Gábor Dénes-díjjal tüntették ki dr. Kolozsváry Zoltánt, a Marosvásárhelyi Kar oktatóját
Oktatónk az anyagtudomány terén elért eredményeiért – amelyeket 15, Magyarországon, Romániában, Németországban és az USA-ban bejegyzett szabadalom véd –, továbbá a felsőoktatásban betöltött kiemelkedő oktatásszervezői és oktatói tevékenységéért részesült Gábor Dénes-díjban.

Sapiophile: Hulladékmentes kihívás
Megjött a Sapiophile legújabb része, melyben Mara Gyöngyvér megküzd a hulladékokkal. Megpróbál öt napig hulladékmentesen élni. A videóból kiderül, hogy oktatónknak hogyan sikerült a kihívás.

Találkozzunk a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon!
2019. január 10-12. között várunk minden érdeklődőt Budapesten a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Hungexpo "A" csarnokában! A Sapientia EMTE standja a DA24-es jelzésű helyet foglalja el.

Pályázati felhívás: ,,Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban"
Az Országgyűlés elnöke, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője pályázatot hirdetett. A pályázaton magyarországi, valamint Magyarországgal szomszédos államok magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézményeinek 30 évnél fiatalabb, nappali vagy levelező tagozatos, aktív státuszú hallgatói pályázhatnak.

Felvételit hirdetünk a 2019-es hangmester felnőttképzésre
Szakmáját jól végző, komoly elméleti felkészültséggel és gyakorlati tapasztalattal rendelkező hangmesterekre/hangtechnikusokra minden rádió- és tévéműsor közvetítésekor, zenei stúdiófelvétel elkészítésekor, zenei fesztivál és más esemény hangosításakor valamint, filmalkotás megvalósításakor szükség van.

Pályázati felhívások fiatal egyetemi oktatók, doktori hallgatók számára és a 2018/2019-es tanév tavaszi szemeszterére vonatkozó részképzésre
Megjelentek a 2018/2019-es tanévre vonatkozó fiatal egyetemi oktatói pályázat valamint a doktori hallgatók számára kiírt tanulmányi támogatás (volt Soós Kálmán ösztöndíj) és a 2018/2019-es tanév tavaszi szemeszterére vonatkozó részképzés pályázatok teljes körű felhívásai.

Az örökmozgó terei – Bodó Barna 70. születésnapjára
Magyarország kolozsvári Főkonzulátusa és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara 2018. december 18-án, kedden 17 órától könyvbemutatót szervez a kolozsvári főkonzulátus rendezvénytermében, melynek keretében Az örökmozgó terei: Bodó Barna hetvenedik születésnapjára című kötetet ismerhetik meg a résztvevők.

Agrárminisztériumi ösztöndíjat kaptak a kiváló tanulási eredményeket elérő kertészmérnöki, agrármérnöki és tájépítész mérnöki szakos hallgatók
A Marosvásárhely Kar Kertészmérnöki tanszékének hallgatói immár negyedik alkalommal részesültek az egész Kárpát-medencére kiterjedő, a Magyar nyelvű egyetemi agrárképzést támogató ösztöndíjban.

Beszámoló a X. „Gúzsba kötve táncolni” fordítói versenyről
2018. december 7-8-án tizedik alkalommal szerveztük meg és bonyolította le a középiskolák 11-12. osztálya számára szervezett „Gúzsba kötve táncolni” fordítói versenyét a Csíkszeredai Kar.

Végzett hallgatónk nyert díjat a CineMAiubit Nemzetközi Diákfilmfesztiválon
A 22. CineMAiubit Nemzetközi Diákfilmfesztivál legjobb rendezésért járó Cristian Nemescu-díját a kolozsvári Gábor Loránd, a Bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem (UNATC) mesterképzős diákja, a Sapientia EMTE végzettje vehette át Cum înalţi un zmeu? című filmjéért.

ELTE mikrobiológusainak előadássorozata
A Biomérnöki Tanszék szervezésében 2018. december 12-14. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Mikrobiológiai Tanszékének oktatói tartanak környezeti biotechnológiákkal kacsolatos előadásokat, mely nyitott minden érdeklődő számára.

Diákjaink sikerei a 14. Pannonfíling Mozgóképes Találkozón
Megosztott I. helyezést nyert Benedek Szabolcs a Your Face Without the Screen filmjével, a II. helyezett pedig Nagy Anita Noémi lett Cukor nélkül c. alkotásával. A zsűri különdíját Csurka László-Csongor Szevasz, Laci!-ja kapta. A nyerteseknek és minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk!

Karácsonyi könyvbemutató a Jogtudományi Intézetünknél
A könyvbemutató keretében a Jogtudományi Intézet rövid áttekintőt nyújt a 2018. évben megjelent legfontosabb köteteiről – tudományos műveket, egyetemi jegyzeteket –, majd ismertetik a jövő évi terveiket, és mindeközben erdélyi borok csodálatos válogatását kóstolhatják meg a résztvevők.

A Kolozsvári Karon tartott előadást az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja
A Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetéről és a nyelvi jogok érvényesüléséről tájékoztatták Fernand de Varennest, aki a Magyar kisebbségi közösségek: küzdelmek és lehetőségek című konferencián vett részt.

SapiSentia II - Eredményhirdetés
Erős mezőny, kreativitás és lendület jellemezte a 2018. november 27-én második alkalommal megrendezett SapiSentia vetélkedőt, amelyet a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjaszervezett középiskolások számára.

Balla Géza nyerte az Év bortermelője Magyarországon címet
Első határon túli borászként Balla Géza, a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszékének adjunktusa nyerte el a 28. Év bortermelője Magyarországon címet. A "borvilág Kossuth-díjával" kitüntetett termelő elmondta, továbbra is küzdeni fog egy határoktól független, egységes magyar borvilágért.

Otthont adunk a Magyar kisebbségi közösségek: küzdelmek és lehetőségek c. konferenciának
A 2018. december 5-én 11 órától kezdődő konferencián tiszteletét teszi Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja. A konferencia célja a magas rangú diplomata tájékoztatása a határon túli magyar közösségek helyzetéről, illetve a nyelvi jogok gyakorlati alkalmazásáról.

Kari TDK-k és ETDK-k: Elindult a jelentkezési folyamat
A Sapientia EMTE Kari Tehetséggondozó Bizottságai és Hallgatói Önkormányzatai a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére hirdetik meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciákat. A XXII. Agrártudományi ETDK-nak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központja ad otthont, míg a XX. Műszaki ETDK-t a Sapientia EMTE és a Temesvári Műszaki Egyetem közösen szervezik.

Sapientiás vizsgálat: Nem iható a szejkei borvízforrás vize
2018 januárjában, márciusában és novemberében összesen öt alkalommal bevizsgált főút melletti szejkei borvízforrás vize egyik alkalommal sem bizonyult ihatónak – derült ki a Sapientia EMTE csíkszeredai laboratóriumaiban elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok során.

SapiTranslatio 3.0 fordítóverseny - eredmények
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke harmadik alkalommal szervezte meg a SapiTranslatio fordítóversenyt 2018. november 22-én, melyre rekordszámú jelentkező regisztrált: 212 személy az angol-magyar/román nyelvpárra és 37 személy a német-magyar/román nyelvpárra, összesen 32 középiskolai tanár és egyetemi oktató vezetésével.

Megtartották a második Sapis Thanksgiving rendezvényt a Humántudományok Tanszéken
A Csíkszeredai Kar Humántudományok Tanszéke által szervezett rendezvényen több mint 50 középiskolás és a humánszakos hallgató mellett, a Care2Travel részéről, Kedves Péter és két ausztrál vendég is részt vett.

„Gúzsba kötve táncolni” fordítóverseny eredményei
2018 őszén a Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke a 10. alkalommal szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt középiskolák 11–12. osztálya számára. Ötven tanuló 57 fordítást küldött felhívásunkra, mivel a jelentkezők közül négyen két kategóriában is indultak, egy tanuló pedig mind a négy kategóriában jelentkezett.

Sapiophile: Milyen klasszikus egyetemista karakter vagy?
Megérkezett a Sapiophile következő része, amelyben a négy egyetemi oktatónk mellé most négy egyetemista csatlakozik, hogy közösen mutassák be milyen volt régen egyetemistának lenni és milyen ez napjainkban.

Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/2019-es tanév II. félévében (KA107)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban (Ukrajnában) megvalósuló oktatási és képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanév második félévében.

Magyar Tudomány Napja Erdélyben: Fejezetek Erdély jogtörténetéből
Hol: Sapientia EMTE JTI, Tordai út 4. szám, B301-es terem Mikor: 2018. november 20., kedd 17 óra

Fordító és tolmács szakos hallgatóink a Shades of Meaning fordítóversenyen
A temesvári Nyugati Egyetemen megrendezett versenyen a magyar-német szakos Razman Noémi-Katalin II. helyezést ért el. Ez a szak fennállásának eddigi legjobb eredménye más egyetem által rendezett fordítóversenyen.

Elhunyt Dr. Filep Emőd, a Sapientia EMTE tiszteletbeli professzora
Fájó szívvel tudatjuk, hogy kedves kollégánk, dr. Filep Emőd tiszteletbeli professzor, a Marosvásárhelyi Kar nyugalmazott oktatója 2018. november 14-én elhunyt. Őszinte együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak.

Elhunyt D. dr. Pap Géza, az EREK volt püspöke
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közössége megrendüléssel értesült arról, hogy 2018. november 13-án tragikus hirtelenséggel elhunyt D. dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspöke, intézményünk lelkes támogatója. Emléke legyen áldott!

Párizsban versenyeztek hallgatóink
2018. október 21-22. között került megszervezésre az Ecotrophelia Europe 2018 ökoinnovációs verseny nemzetközi szakasza a SIAL Paris kiállítás keretein belül, ahol a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának csapata, a Sapbakers Magyarországot képviselte.

Online is lapozható a 2019-es felvételi tájékoztató füzet
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem minden évben kiadja felvételi tájékoztató füzetét, mellyel a pályaválasztás előtt állókat szeretné segíteni. A külsőleg is megújult kiadványban, az egyetemi felvételire készülő diákok megtalálhatják a számukra leginkább tetsző szakot!

Könyvbemutatóval egybekötött Egyetemi Esték a Környezettudományi Tanszéken
2018. november 19-én, hétfőn 18 órától a Kolozsvári Kar Tordai úti épületének Hunyadi Mátyás dísztermében mutatják be a Székelyföldi mofettás könyv. Gyógygázok az egészség szolgálatában című kötetet.

Gyimesi iskola nyerte az idei Venczel vetélkedőt
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke által, hatodik alkalommal megrendezett Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum csapata nyerte.

Felavattuk a Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumot
Kolozsváron átadták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) magyar állami támogatással kialakított Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumát, és a benne kialakított Kolosváry Bálint Jogtudományi Kutatókönyvtárat.

Challenges100 – Nemzetközi konferencia az elmúlt száz évről
A Sapientia EMTE Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszéke a Challenges100 nemzetközi konferenciára várja az érdeklődőket 2018. november 15–17. között Kolozsváron. A Tordai úti épület A303-as termében megszervezett rendezvényen az ülésszakok mellett könyvbemutatók is várják az érdeklődőket.

Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign