A Kolozsvári Karon tartott előadást az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
A Kolozsvári Karon tartott előadást az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja
A Kolozsvári Karon tartott előadást az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja
A Kolozsvári Karon tartott előadást az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja
2018. december 6.

A Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetéről és a nyelvi jogok érvényesüléséről tájékoztatták Fernand de Varennest, aki a Magyar kisebbségi közösségek: küzdelmek és lehetőségek című konferencián vett részt.

„Fontos alkalmat teremteni arra, hogy első kézből tájékoztassuk a nemzetközi szervezeteket a magyar kisebbség helyzetéről, problémáiról, nehézségeiről. Fontos ugyanakkor, hogy ez alkalomból is megmutathatjuk a magyar közösségek belső szolidaritását, ezért örülök, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségek politikai vezetői is megtiszteltek a jelenlétükkel” – mondta Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségi különmegbízottjának erdélyi látogatása alkalmából szervezett Magyar kisebbségi közösségek: küzdelmek és lehetőségek című konferencia megnyitóján. A Sapienta EMTE Kolozsvári Karán szervezett szerdai konferencián a FUEN elnöke kiemelte, de Varennes látogatása azért is fontos, mert a kisebbségeknek a nemzetközi színtéren is partnereket kell találniuk célkitűzéseik markánsabb megjelenítése érdekében.

A házigazda szerepében Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora köszöntötte a jelenlevőket, az oktatás minőségére, mint az ország fejlődésének zálogára, és ezen belül az anyanyelvi oktatás fontosságára hívva fel a figyelmet. Bodó Barna, a konferencia társszervezője, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának nyugalmazott docense a civil szféra szerepére reflektálva elmondta, a kisebbségi identitás a civil szervezetek hozzájárulása, munkája által is megerősítést kell, hogy nyerjen.

Fernand de Varennes hangsúlyozta, erdélyi látogatása alkalmából nem véleményezi a tapasztaltakat, látogatásának fő célja az információszerzés, így elsősorban az ENSZ keretében kifejtett tevékenységét ismertette.  Az ENSZ szakértőjeként mandátumának egyik fő tevékenysége kivizsgálni a kisebbségek emberi jogainak megsértését illető panaszokat, felhívni a figyelmet és nagyobb láthatóságot biztosítani a kisebbségek nemzetközi emberi jogaira, szaktanácsadással és jó gyakorlatok terjesztésével segíteni a kisebbségi jogok érvényesítését, és elősegíteni a párbeszédet a kisebbség és az országvezetők között, a kisebbségek helyzetének javítása érdekében. Megjegyezte, rengeteg a tennivaló, mert a kisebbségekkel való bánásmód tekintetében egyetlen ország sem tökéletes, mindenhol a kisebbségek válnak a jogfosztások, jogtiprások első áldozataivá.

Elmondta, a kisebbségek egyenesen hozzá fordulhatnak a problémájukkal, hiszen neki nem kell megvárnia a bírósági procedúrák lejártát, azonnal beavatkozhat, mint az ENSZ kisebbségügyi megbízottja. A legfontosabb tevékenysége a jelzett problémákkal megkeresni az illető ország kormányzatát és felszólítani őket a helyzet tisztázására. Hároméves mandátumának következő állomása a kisebbségi nyelv és oktatás. Ezzel a két témával kapcsolatosan számos konferenciát és regionális fórumot fognak szervezni, hiszen tisztázni kell, hogy milyen emberi jogokat feltételez az oktatás és a kisebbségi nyelv kérdésköre.

A konferencia második részében a Kárpát-medencei magyar közösségek képviselői tájékoztatták az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottját helyzetükről: ismertették a kihívásokat, illetve felvázolták a lehetséges megoldásokat.

A délutáni panelben a nyelvi jogok gyakorlati alkalmazása volt a téma. Az előadók között ott volt Toró Tibor politológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója is, aki a civil szervezetek szerepének fontosságát hangsúlyozta a nyelvi jogok érvényesítésében. Elmondta, hogy a rendszerváltás óta a magyar képviselet nem egyszer volt kormányon és gyakran formális egyezségek köttettek, de éppen a Szőcs Izabelláék által végigvitt perek mutatják, hogy milyen jellegű cselekvésre lett volna szükség a pártok részéről is. Véleménye szerint a civil szervezetek több opciót mutattak fel a jogérvényesítés tekintetében. Más hangok a pártpolitikai képviselet miatt alig jelentek meg, vagy tudtak érvényesülni, mivel a pártok gyakran nem partnerként, hanem vetélytársként tekintenek a civilekre. 

A főbiztos egyetemünkön tett látogatása a Hantz Péter tudományos kutató által koordinált Kárpát-medencei munkacsoport kezdeményezésére és előkészítő munkája révén jött létre, közreműködésüket ezúton is köszönjük. 

(Forrás: rmdsz közlemény/transindex)

Címlapfotó: Mihály László

Részletes beszámoló az eseményről ITT olvasható.

Hírek
2024-04-17
2024-04-16
2024-04-16
2024-04-15



Tagek

SapiSentia II - Eredményhirdetés
Erős mezőny, kreativitás és lendület jellemezte a 2018. november 27-én második alkalommal megrendezett SapiSentia vetélkedőt, amelyet a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjaszervezett középiskolások számára.

Balla Géza nyerte az Év bortermelője Magyarországon címet
Első határon túli borászként Balla Géza, a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszékének adjunktusa nyerte el a 28. Év bortermelője Magyarországon címet. A "borvilág Kossuth-díjával" kitüntetett termelő elmondta, továbbra is küzdeni fog egy határoktól független, egységes magyar borvilágért.

Otthont adunk a Magyar kisebbségi közösségek: küzdelmek és lehetőségek c. konferenciának
A 2018. december 5-én 11 órától kezdődő konferencián tiszteletét teszi Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja. A konferencia célja a magas rangú diplomata tájékoztatása a határon túli magyar közösségek helyzetéről, illetve a nyelvi jogok gyakorlati alkalmazásáról.

Kari TDK-k és ETDK-k: Elindult a jelentkezési folyamat
A Sapientia EMTE Kari Tehetséggondozó Bizottságai és Hallgatói Önkormányzatai a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére hirdetik meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciákat. A XXII. Agrártudományi ETDK-nak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központja ad otthont, míg a XX. Műszaki ETDK-t a Sapientia EMTE és a Temesvári Műszaki Egyetem közösen szervezik.

Sapientiás vizsgálat: Nem iható a szejkei borvízforrás vize
2018 januárjában, márciusában és novemberében összesen öt alkalommal bevizsgált főút melletti szejkei borvízforrás vize egyik alkalommal sem bizonyult ihatónak – derült ki a Sapientia EMTE csíkszeredai laboratóriumaiban elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok során.

SapiTranslatio 3.0 fordítóverseny - eredmények
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke harmadik alkalommal szervezte meg a SapiTranslatio fordítóversenyt 2018. november 22-én, melyre rekordszámú jelentkező regisztrált: 212 személy az angol-magyar/román nyelvpárra és 37 személy a német-magyar/román nyelvpárra, összesen 32 középiskolai tanár és egyetemi oktató vezetésével.

Megtartották a második Sapis Thanksgiving rendezvényt a Humántudományok Tanszéken
A Csíkszeredai Kar Humántudományok Tanszéke által szervezett rendezvényen több mint 50 középiskolás és a humánszakos hallgató mellett, a Care2Travel részéről, Kedves Péter és két ausztrál vendég is részt vett.

„Gúzsba kötve táncolni” fordítóverseny eredményei
2018 őszén a Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke a 10. alkalommal szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt középiskolák 11–12. osztálya számára. Ötven tanuló 57 fordítást küldött felhívásunkra, mivel a jelentkezők közül négyen két kategóriában is indultak, egy tanuló pedig mind a négy kategóriában jelentkezett.

Sapiophile: Milyen klasszikus egyetemista karakter vagy?
Megérkezett a Sapiophile következő része, amelyben a négy egyetemi oktatónk mellé most négy egyetemista csatlakozik, hogy közösen mutassák be milyen volt régen egyetemistának lenni és milyen ez napjainkban.

Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/2019-es tanév II. félévében (KA107)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban (Ukrajnában) megvalósuló oktatási és képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanév második félévében.

Magyar Tudomány Napja Erdélyben: Fejezetek Erdély jogtörténetéből
Hol: Sapientia EMTE JTI, Tordai út 4. szám, B301-es terem Mikor: 2018. november 20., kedd 17 óra

Fordító és tolmács szakos hallgatóink a Shades of Meaning fordítóversenyen
A temesvári Nyugati Egyetemen megrendezett versenyen a magyar-német szakos Razman Noémi-Katalin II. helyezést ért el. Ez a szak fennállásának eddigi legjobb eredménye más egyetem által rendezett fordítóversenyen.

Elhunyt Dr. Filep Emőd, a Sapientia EMTE tiszteletbeli professzora
Fájó szívvel tudatjuk, hogy kedves kollégánk, dr. Filep Emőd tiszteletbeli professzor, a Marosvásárhelyi Kar nyugalmazott oktatója 2018. november 14-én elhunyt. Őszinte együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak.

Elhunyt D. dr. Pap Géza, az EREK volt püspöke
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közössége megrendüléssel értesült arról, hogy 2018. november 13-án tragikus hirtelenséggel elhunyt D. dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspöke, intézményünk lelkes támogatója. Emléke legyen áldott!

Párizsban versenyeztek hallgatóink
2018. október 21-22. között került megszervezésre az Ecotrophelia Europe 2018 ökoinnovációs verseny nemzetközi szakasza a SIAL Paris kiállítás keretein belül, ahol a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának csapata, a Sapbakers Magyarországot képviselte.

Online is lapozható a 2019-es felvételi tájékoztató füzet
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem minden évben kiadja felvételi tájékoztató füzetét, mellyel a pályaválasztás előtt állókat szeretné segíteni. A külsőleg is megújult kiadványban, az egyetemi felvételire készülő diákok megtalálhatják a számukra leginkább tetsző szakot!

Könyvbemutatóval egybekötött Egyetemi Esték a Környezettudományi Tanszéken
2018. november 19-én, hétfőn 18 órától a Kolozsvári Kar Tordai úti épületének Hunyadi Mátyás dísztermében mutatják be a Székelyföldi mofettás könyv. Gyógygázok az egészség szolgálatában című kötetet.

Gyimesi iskola nyerte az idei Venczel vetélkedőt
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke által, hatodik alkalommal megrendezett Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum csapata nyerte.

Felavattuk a Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumot
Kolozsváron átadták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) magyar állami támogatással kialakított Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumát, és a benne kialakított Kolosváry Bálint Jogtudományi Kutatókönyvtárat.

Challenges100 – Nemzetközi konferencia az elmúlt száz évről
A Sapientia EMTE Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszéke a Challenges100 nemzetközi konferenciára várja az érdeklődőket 2018. november 15–17. között Kolozsváron. A Tordai úti épület A303-as termében megszervezett rendezvényen az ülésszakok mellett könyvbemutatók is várják az érdeklődőket.

Bevizsgálták és fogyasztásra alkalmasnak találták a kirulyfürdői borvízforrások vizét
A kirulyfürdői Tábori borvíz és a Festőborvíz minősége megfelelő emberi fogyasztásra – derítették ki a Sapientia EMTE laboratóriumaiban elvégzett mikrobiológiai és vízkémiai vizsgálatok során.

V. SapiLine Tracer robotverseny a Marosvásárhelyi Karon
A 2018. december 11-én tartandó versenyt a Sapientia EMTE Villamosmérnöki Tanszéke és a Marosvásárhelyi Kar Hallgatói Önkormányzata közösen szervezi.

A Marosvásárhelyi Kar HeptaCube elnevezésű csapata nyerte a XI. Robochallenge nemzetközi robotversenyt
A robotversenyen, 15 országból (Bulgária, Bolívia, Kolumbia, Ecuador, Mexikó, Moldovai Köztársaság, Lettország, Litvánia, Paraguay, Peru, Lengyelország, Románia, Oroszország, Törökország és Spanyolország) összesen 140 csapat indult.

Köztes terek / Spaţii intermediare / Spaces In Between ‒ Nemzetközi konferencia 2019
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara, Humántudományok Tanszékének Kultúraközi Kölcsönhatások Kutatóközpontja háromnyelvű konferenciát szervez Köztes terek/Spaţii intermediare/ Spaces In Between címmel, az egyetem csíkszeredai helyszínén, 2019. április 26-27. között. Jelentkezési határidő: 2019. január 31.

A Kolozsvári Kar menzáját tesztelte a Hoppipolla
A blog szerkesztőjét felkészületlenül érte, hogy az erkélyen hideg volt, de ez mit sem változtatott az értékelésén, miszerint az eddig tesztelt menzák közül itt volt a legfinomabb az ebéd.

"Apasági teszt bérmentve – mivé lett a Sapientia?"
"Elmúlt az az időszak, amikor a Sapi csak az állami egyetemekről lepattanó felvételizőket célozta meg, és mostanra komoly versenytársként jelennek meg a felsőoktatás piacán. Diák legyen a talpán, aki ellenállni tud nekik" - írta az uh.ro tudósítója felvételi bemutatónk megtekintése után.

VII. Pénzidomár - pénzügyi és gazdasági vetélkedőt hirdetünk
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, az OTP Bank Románia és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa idén is meghirdeti a Pénzidomár - pénzügyi és gazdasági vetélkedőt középiskolások számára.

Philip Zimbardo: Hogyan válhatunk hőssé vagy szörnyeteggé? - online előadás
2018. november 5-én, hétfőn, 18 órától a Philip Zimbardo világhírű szociálpszichológus a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara és a Pro Scientia Siculorum Egyesület felkérésére tart online előadást a Csíki Moziban.

Sapiophile: Nem büdös nekik a munka, csak a rendszer rossz
Új generációk tűntek fel a munkaerőpiacon (ők az Y és Z), akik a régi 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás munkamodellbe nem tudnak beilleszkedni.

INNOVER 2 - II. Innovációs csapatverseny
Ha műszaki fejlesztési ötleteid vannak és ezek piaci értékesítéséről álmodozol, készíts egy hiteles üzleti tervet és mutasd be! Az innováció témaköre: gépészeti, villamosmérnöki, számítástechnikai, mezőgazdasági termékek és szolgáltatások. Jelentkezési határidő: 2018. november 2., 14 óra.

II. SapiSentia verseny középiskolásoknak
A Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszéke második alkalommal szervezi meg a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjában a SapiSentia elnevezésű interdiszciplináris vetélkedőt középiskolás diákok számára.

Egészségügyi témájú nemzetközi diákvetélkedőn vettek részt hallgatóink
A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjában tartott, BrainMarathon for Health elnevezésű verseny témája az elszigetelt települések egészségügyi ellátásának javítása, tágabb értelemben az egészségi állapot javítása, a jövő egészségügyének fejlesztése innovatív ötletekkel.

Tudományos eredményei mérik az egyetemet
A tudományegyetemeket különböző szempontok szerint évi rendszerességgel rangsorolják. Romániai egyetem nincs a legjobb ötszázban. A Sapientia EMTE rektorával, Dávid Lászlóval arról beszélgett az Erdélyi Napló, hogy behozható-e a térségben a tudományos kutatások terén tapasztalt nagy lemaradás.

Öt sapientiás hallgató nyert Collegium Talentum ösztöndíjat
A 2018/2019-es akadémiai évben a Collegium Talentum (CT) programban résztvevő hallgatók ösztöndíjban, konferencia részvételi- és nyelvvizsgaköltség-támogatásban, képzések, szakmai és nemzeti identitást erősítő programok biztosításában részesülnek.

Ezüst Akadémia: dr. Gergely Orsolya - Született feleségek? Női szerepek es szerepelvárások tegnap és ma
2018. október 23-25. között kerül sor a második előadásra az Ezüst Akadémia Oktatási Program keretében. Ezúttal a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának egyetemi adjunktusa, dr. Gergely Orsolya lesz az előadó.

FreedomRun – Futással a vallásszabadságért
Közös futással hívja fel a figyelmet öt amatőr sportoló a vallásszabadság jubileumi évfordulójára a Magyar Unitárius Egyház által kezdeményezett FreedomRun mozgalom keretében. A futók október 21-én a Kolozsvár–Torda közötti 30 km-es távot teljesítik.

Öt csíki forrás vizét vizsgálták be, van, amelyiket egyáltalán nem ajánlják emberi fogyasztásra
Míg a Taplocai-, Somlyói- és Zsögödi-borvízforrás vizének minősége megfelelő, a Piricskei-forrás vize nem ajánlott emberi fogyasztásra – derült ki a Sapientia EMTE hallgatóinak mikrobiológiai vizsgálatából - számolt be a Székelyhon.

Nemzetközi film- és médiatudományi konferencia a Kolozsvári Karon
A Sapientia EMTE Média Tanszékének oktatói immár 18. alkalommal szerveznek kutatásaikhoz kapcsolódó filmtudományi konferenciát, amelyet az utóbbi években egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés övezett.

Apáczai-díjat kaptak a Csíkszeredai Kar oktatói Szovátán
2018. október 13-án, szombaton Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Apáczai-díjjal jutalmazta a kutatást végző pedagógusokat. A Sapientia EMTE oktatóit is díjazták.

Startol a Sapientia EMTE felvételi tájékoztató körútja
A korábbi évekhez képest egy hónappal korábban vág neki „Az egyetem házhoz jön” elnevezésű, 2019-es egyetemi felvételi tájékoztató körútnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

Csomád-Bálványos régió „népi feredőit” vizsgálták a biomérnök mesterisek
Összesen 30 vizes élőhely (kénes fortyogók, ásványvizes források- és medencék, mofetta-forrás) esetében végeztek helyszíni vizsgálatokat az első éves Fenntartható Biotechnológia szakos hallgatók, dr. Máthé István oktató vezetésével.

Az Egyetem Napját ünnepeltük Csíkszeredában
2018. október 3-án, szerdán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának 18. évfordulóját Csíkszeredában ünnepeltük. Az Egyetem Napi ünnepségnek a Csíki Mozi épülete adott otthont.

A Marosvásárhelyi Kar oktatójából és volt hallgatóiból álló csapat a nyertese a My City Marosvásárhely pályázatnak
A megyeszékhely főterének korszerűsítésére kiírt pályázatra nyolc pályamunka érkezett. Első díjat nem osztottak ki, így a második helyezett lett a nyertes.

Tonk Sándor (1947–2003) Emlékkonferencia
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézete, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete tisztelettel meghívja a Tonk Sándor emlékére 2018. október 5–6-án Kolozsváron tartandó konferenciára.

Egyetem Napja Csíkszeredában
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának 18. évfordulóját Csíkszeredában ünnepeljük. Az Egyetem Napi rendezvénysorozat 2018. október 3-án, szerdán, 11 órától kezdődik a Csíki Mozi nagy termében.

Egyetemisták képzésére is kibővíti együttműködését a Kolozsvári Kar és az MCC
Az elmúlt tanév sikeres együttműködésének fényében újra megállapodást írt alá a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara nevében dr. Tonk Márton dékán, és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ügyvezetőigazgató-helyettese, Lánczi Péter csütörtökön, 2018. szeptember 27-én.

Barabási Albert-László: A képlet - könyvbemutató és előadás
2018. október 5-én, pénteken 16:30-tól a Sapientia egyetem és a Pro Scientia Siculorum Egyesület vendége lesz Barabási Albert-László magyar fizikus, hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2018/19-as tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2018/2019-as tanév második félévében.

VI. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő – pályázati felhívás
Venczel József társadalomkutató születésének évfordulója alkalmából a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának a szervezésében hatodik alkalommal hirdetjük meg a romániai magyar középiskolások számára a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt.

Lezártuk az Ezüst Akadémiára a jelentkezést
Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Kézdivásárhelyen is beteltek a meghirdetett helyek az Ezüst Akadémia Oktatási Programra, így már nem lehet jelentkezni a programra. A három helyszínen több mint 1000 résztvevő kezdi meg az új tanévet.

Könyvbemutató: Búcsú a Babeş-Bolyaitól
Szeptember 20-án mutatták be Kolozsváron Dr. Kása Zoltánnak, a Sapientia EMTE professzorának, az egyetem Szenátusa korábbi elnökének Búcsú a Babeş-Bolyaitól című könyvét, amely a Scientia Kiadó gondozásában jelent meg.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2018/19-es tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára az Erasmus+ tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2018/2019-es tanév második félévében.

Indul a nagy sikerű Ezüst Akadémia Oktatási Program
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara a 2018/2019-es tanévben is elindítja Oktatási Programját az 50 év fölötti korosztály számára. Az idei évben is várjuk azon jelentkezőket Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről, akik szívesen részt vesznek az ingyenes előadássorozaton. Jelentkezni szeptember 24-től lehet!

Álláshirdetés honlapkezelői állás betöltésére
A Sapientia EMTE Rektori Hivatala versenyvizsgát hirdet honlapkezelői állásra, egyéves határozott időre szóló munkaszerződéssel. A munkatárs feladata az egyetem háromnyelvű honlapjának tartalommal való feltöltése és a feltöltendő tartalmak fordítása. A feladatát rugalmas munkaidőben végezheti.

Álláshirdetés gazdasági titkár pozíció betöltésére
A Sapientia EMTE Rektori Hivatala versenyvizsgát hirdet gazdasági titkári munkakör betöltésére. A munkatárs feladatai közé a gazdasági ügyvitellel kapcsolatos teendők tartoznak.

Újabb nagyszabású nemzetközi konferenciát szervez a Média Tanszék
2018. október 18–20. között kerül sor a Kolozsvári Karon az Intermediality Now: Remapping In-betweenness nemzetközi konferenciára. Október 18–20. között kerül sor az Intermediality Now: Remapping In-betweenness nemzetközi konferenciára, melynek keretében érdekes előadásokkal, filmvetítéssel, a stúdióban kipróbálható VR installáció várja az érdeklődőket.

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása Domus magyarországi ösztöndíjak elnyerésére
Az Akadémia Domus ösztöndíjprogramja senior és junior ösztöndíjakkal kívánja támogatni a külföldi kutatók szakmai munkásságát, magyarországi tevékenységét, segítve bekapcsolódásukat a magyarországi tudományos életbe, akadémiai és egyetemi kutatásokba, magyarországi szakmai partnerek, témavezetők és befogadó intézmények közreműködésével.

Ünnepélyes tanévnyitó a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán
2018. szeptember 17-én, hétfőn 11 órai kezdettel kerül sor a 2018/2019-es tanév ünnepélyes évnyitójára a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. Az esemény helyszínéül egyetemünk Nagy Aulája szolgál.

Tanévnyitó ünnepség a Kolozsvári Karon
Ünnepélyes megnyitó keretében kezdi meg a 2018/2019-es tanévet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara. A tanévnyitóra szeptember 18-án, kedden kerül sor a kar Tordai úti épületének Hunyadi Mátyás (Aula Magna) dísztermében, 12 órai kezdettel.

Tanévkezdés a Marosvásárhelyi Karon
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán 2018. szeptember 17-én kezdődik a tanév. A 2018. szeptember 17 – 23. közötti periódusban kötelező a regisztráció és a tantárgyfelvétel lebonyolítása minden hallgató számára. Ugyancsak ekkor zajlanak az elsőévesek számára szervezett tájékoztató és ismerkedési programok is.

Légy a Sapientia arca!
Szeretsz arról beszélni, hogy hol és mit tanulsz? Akkor te vagy a mi emberünk. Vállalkozó szellemű hallgatókat keres a Csíkszeredai Kar, akik az egyetemi tájékoztató körúton mutatják be hol is tanulnak.

Szekszárd városa díjat adományozott dr. Bakk Miklós oktatónknak
Az ünnepi közgyűlés keretében Közjóért kitüntető díjat kapott dr. Bakk Miklós, a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék docense, a Lugos és Szekszárd közötti testvérvárosi kapcsolat előmozdítójaként.

PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására – 2018/II.
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), valamint a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) főállású oktatói és kutatói számára nemzetközi konferenciákon való részvétel támogatására.

Ásványvizes konferencia a bártfafürdői „Sisi-villa” árnyékában
2018. augusztus 22-24. között a szlovákiai Bártfafürdőn került megrendezésre a XIV. „Kárpát-medence Ásványvizei” elnevezésű nemzetközi tudományos vándorkonferencia.

A Sapientiára látogatott dr. Kásler Miklós miniszter
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjével a jövőbeni együttműködésről beszélgettek az egyetem vezetői.

Kivettük a részünket a 9. Kolozsvári Magyar Napokból
A filmvetítések mellett előadásokkal, főzéssel, focizással kapcsolódott be a programokba a Kolozsvári Kar, dékánunk a futóversenyen is részt vett.

Meghosszabbították a Mit üzen nekünk Czetz János honvédtábornok? pályázat határidejét
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából a Fővárosi Örmény Önkormányzat és a Csíkkörzeti Magyar Örmény Szentháromság Alapítvány pályázatot hirdet Magyarországon és Romániában élő magyar, valamint Argentínában élő argentin és magyar fiatalok számára. A pályázat beadási határideje: 2018. október 12., 24 óra.

Őszi felvételi a Marosvásárhelyi Karon
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karára 2018 szeptember 8-án, szombaton és 10-én, hétfőn lehet iratkozni, a tandíjas helyek mellett tandíjmentes helyek is várják a jelentkezőket.

Őszi felvételi időpontok a Kolozsvári Karon
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán 2018. szeptember 3-12. között zajlik az őszi felvételire való beiratkozás. Tandíjmentes és költséghozzájárulásos helyek egyaránt várják a jelentkezőket. A végleges eredményeket 2018. szeptember 17-én teszik közzé.

Őszi felvételin is kínál tandíjmentes helyeket a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara
Mindazon jelentkezőket várjuk, akik a nyári felvételi lehetőségről lemaradtak. A jó hír az, hogy a képzéseinkre maradtak meg tandíjmentes helyek, így lehetőség van azokra is pályázni. Felvételi időszak: 2018. szeptember 4-10.

Első nyári egyetemét tartotta a Sapientia EMTE
A vakáció kellős közepén bolydult meg a Sapientia koronkai kampusza, ahol diákok, előadók, vendégek és érdeklődők körében zajlott az első Sapientia Nyári Egyetem. Szó esett mindenről, ami érdekelheti az egyetemistákat, legyen az tudomány, technológia, protokoll, biológia vagy éppen politika.

Számos érdeklődőt vonzott a Sapientia-sátor Tusványoson
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2018-ben is jelen volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Egyetemünk oktatói mellett magyarországi partneregyetemünk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) előadói is színesítették a Sapientia-sátor programkínálatát.

Részképzés 2018/2019 ősz – pályázati felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2018/2019-es tanév őszi szemeszterében.

Pályázati felhívás: Collegium Talentum program (2018/2019-es tanév)
A sikeres pályázók ösztöndíjban, konferencia részvételi- és nyelvvizsgaköltség-támogatásban, képzések, szakmai és nemzeti identitást erősítő programok biztosításában, tutoraik pedig honoráriumban részesülnek. A pályázatot benyújtási határideje 2018. augusztus 28.

Marosvásárhelyen zajlik a Sapientia EMTE első Nyári Egyeteme
Nagy magyarországi egyetemek példájára szerveznek idén először Nyári Egyetemet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán. Az augusztus 7-12. között zajló rendezvény fókuszában a tudományos, technikai újdonságok, valamint az aktualitások kerülnek: három kerekasztal-beszélgetés mellett 26 előadás tarkítja a hatnapos rendezvény programját.

Aláírták a Sapientia EMTE és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia közötti megállapodást
Sapientia U23 lesz a neve a Székelyföldi Jégkorong Akadémia és a Sapientia EMTE közös alakulatának, mely a 2018/19-es jégkorongidényben a román és magyar bajnokságokban indul. Elhangzott, hogy testnevelői kart is tervez indít a közeljövőben a Sapientia Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában.

Találkozzunk Tusványoson!
2018. július 25-27. között ismét vár titeket a Sapientia-sátor Tusványoson. Izgalmas előadásokkal készülnek egyetemünk oktatói, ugyanakkor lehetőségetek van találkozni hallgatóinkkal is.

Sapiophile: Hogyan válasszunk egyetemet?
Tudatos döntéseket nagyon nehéz meghozni, főleg 18 évesen. A #Sapiophile új részében Tánczos Levente-József és Prohászka-Rád Boróka bemutat két jó módszert, hogy hogyan is válasszunk egyetemet. Reméljük, hogy neked is segít a döntésben.

Előkelő helyen a Sapientia EMTE a nemzetközi egyetemi rangsorban
Mara Gyöngyvér rektorhelyettes szerint az elért helyezések bizonyítják, hogy minőségi oktatás zajlik az erdélyi felsőoktatási intézmény három karán, és még inkább hozzáad az érdemhez, hogy a mindössze 17 éves múlttal rendelkező egyetem sok nagyobb múltú felsőoktatási intézményt utasított maga mögé.

Ökológiai mérnök szakos hallgatóink a Retyezát csúcsán
A korábbi évek helyszínei után (Herkulesfürdő és Néra-völgye, Duna-delta, Radnai-havasok, Pádis karsztfennsík, Verespatak és környéke, Királyerdő-hegység) az idén a Retyezát Nemzeti Parkban szakmai gyakorlatoztak a Csíkszeredai Kar ökológiai mérnök szakos hallgatói 2018. július 3-9. között, dr. Máthé István oktató vezetésével.

Bolyai-plakettet és emléklapot kapott dr. Lupescu Radu, a Kolozsvári Kar oktatója
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék tanszékvezetőjét a Bolyai Nap keretében tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia, egyháztörténeti és művészettörténeti kutatási eredményei elismeréseként.

Előzetes pályázati felhívás Collegium Talentum programban való részvételre a 2018/2019-es tanévben
A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma értesíti az érdeklődőket, hogy az alapítvány 2018. július végéig megjelenteti a honlapján a 2018/2019-es tanévre szóló Collegium Talentum (CT) ösztöndíjprogramját.

Új baktériumfajt azonosítottak a Sapientia EMTE és az ELTE mikrobiológusai a Szent Anna-tóban
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mikrobiológusai a Szent Anna krátertó baktérium közösségének vizsgálata során egy új baktériumfajt izoláltak és írtak le Rhizobium aquaticum néven.

Csíkszentmihályi Mihály professzor tart előadást a Sapientián
2018. július 3-án, kedden, 18 órától vendégünk lesz dr. Csíkszentmihályi Mihály, Széchenyi-díjas pszichológus, Magyar Érdemrend nagykereszt tulajdonosa, pedagógus, egyetemi tanár, az MTA külső tagja, szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás.

Közegészségügy szakos hallgatóink nemzetközi sikerei
Három hallgatónk vett részt az EHMATHON nemzetközi egészségügyi menedzsment versenyen Budapesten, a Semmelweis Egyetemen. A június 20-22. között tartott rangos megmérettetésen az EIT (European Institute of Innovation and Technology) különdíját nyerte a STORK nevű csapat.

A SapiEngineering csapat megnyerte a Zadarban rendezett folyamatirányítási versenyt
A Kardos Tamás volt és Hobaj Zsolt végzős hallgatókból álló SapiEngineering csapat a harmadik fordulóban megelőzte a belgrádi egyetem hallgatóiból álló rivális csapatot és megnyerte a zadari Mediteran Control Conference keretein belül meghirdetett folyamatirányítási versenyt.

Egység a változatosságban – projektzáró esemény a Sapientián
A „Nyelvi és interkulturális kompetenciák a vendéglátóiparban: egység a változatosságban az EU-s munkaerőpiacon” („Language skills and intercultural issues in the hospitality industry: unity in diversity in the EU labour market”) nevű Erasmus+ projekt záró rendezvényére került sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán, 2018. június 13-án.

Megjelent a Csíkszeredai Kar legújabb egyetemnépszerűsítő videója
A 2018/2019-es tanévben 14 alapképzésre és 5 mesterképzésre hirdet felvételit a Csíkszeredai Kar. Több mint 600 hely várja az érdeklődőket. A videóból az derül ki, hogy mi is vár rád az elkövetkezendő években, ha a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karára felvételizel.

Évzáró bemutatót tartanak a Média Tanszéken
A Kolozsvári Kar Média Tanszékén idén is lesz First Cut: június 22-én várunk mindenkit az évzáró bemutatóra, melyen a Filmművészet, fotóművészet, média szakos diákok munkái tekinthetők meg.

Pályázati felhívás tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek kiadására - 2018
A Scientia Kiadó, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kiadója nyílt pályázatot hirdet erdélyi vonatkozású tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek megjelentetésére.

Első helyezést értek el hallgatóink az Ecotrophelia Magyarország élelmiszer-innovációs versenyen
2018. június 11-én az Ecotrophelia Magyarország élelmiszer-innovációs versenyen a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának csapata első helyezést nyert el. Ez a helyezés azzal jár, hogy az Ecotrophelia Europe nemzetközi fordulójána nyertes csapat Magyarországot képviseli 2018. október 21-22. között, Párizsban.

Ellballagtak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának hallgatói
Az idei ballagási ünnepségen 217 végzős vett búcsút az intézménytől. Június 8-án, pénteken ballagási szentmisére került sor a Csíksomlyói Kegytemplomban, ahová a végzősök népviseletbe öltözve, gyalog vonultak ki.

Sapientia Nyári Egyetem 2018 - Poszterverseny
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara és a Kar Hallgatói Önkormányzata idén első alkalommal szervezi meg a Sapientia Nyári Egyetem 2018 elnevezésű rendezvényt 2018. augusztus 7-12. között a Marosvásárhelyi Kar Kampuszán. Egyetemünk hallgatói poszterversenyen is részvételt nyerhetnek.

Kétnyelvű kultúrtörténeti vetélkedő a Kolozsvári Karon
A Robert Schumann Egyesület, a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara, illetve a Kolozs megyei Tanfelügyelőség által szervezett megmérettetésre kolozsvári magyar és román iskolák neveztek be. Összesen tizennégy csapat mutatja meg kreativitását, illetve tudását Kolozsvár elmúlt száz esztendejének ismert román és magyar személyiségeiről.

Elballagtak a végzősök a Marosvásárhelyi Karon
A tizennegyedik végzős évfolyamot búcsúztatták szombaton a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán, újabb erdélyi magyar értelmiségi-nemzedéket engedtek útjára. Olyan fiatalokat, akik az itt szerzett versenyképes tudás birtokában remélhetőleg itthon, a szülőföldjükön találnak munkahelyet, alapítanak családot.

Ecotrophelia ökoinnovációs versenyen különdíjasok lettek hallgatóink
2018. május 29-31. között került megszervezésre a VII. Romániai Ecotrophelia ökoinnovációs verseny, ahol a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának csapata, a Sapbakers különdíjban részesült. Az európai szintű verseny országos szakasza Galacon zajlott.

Challenges100 – konferencia a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszéken
Challenges100 címmel szervez angol nyelvű konferenciát a Kolozsvári Kar Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszéke 2018. november 15–17. között Kolozsváron. A konferencia témája. Kihívások, konfliktusok és lehetőségek. 100 év állami és nemzeti lét Közép- és Kelet-Európában.

Szakmai közleményt adtak ki a rovarászok a székelyföldi „sáskainvázió” ügyében
Az elmúlt napokban a helyi és az országos sajtót is bejárta egy székelyföldi (kiemelten gyergyói) „sáskainvázió” híre. E kapcsán pontosítanak a Sapientia EMTE és a BBTE oktatói, akik szerint egy normális természeti jelenségről van szó.

Az Acta Universitatis Sapientiae egyetemi folyóirat bemutatója az MTA Könyvtár és Információs Központban
Az Acta Universitatis Sapientiae, a Sapientia EMTE angol nyelvű tudományos folyóirata 2018-ban lett 10 éves. Az évforduló kapcsán május 24-én folyóirat-bemutatóra került sor, a szerkesztők részvételével Budapesten, az MTA Könyvtár és Információs központban.

Véget ért Sepsiszentgyörgyön az Ezüst Akadémia Oktatási Program
2018. május 22-én, kedden tartottuk az oktatási program tanévzáró ünnepségét. Sepiszentgyörgyön a 2017/2018-as tanévben először sikerült megszervezni a rendezvényt, melynek hatalmas sikere volt.

Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign