Az elmúlt napokban a helyi és az országos sajtót is bejárta egy székelyföldi (kiemelten gyergyói) „sáskainvázió” híre. E kapcsán pontosítanak a Sapientia EMTE és a BBTE oktatói, akik szerint egy normális természeti jelenségről van szó.
A hír nyomán a megyei és országos hatóságok rögtön felléptek és Gyergyószárhegy határában el is rendeltek rovarirtást az érintett kaszálók egy részén. A hatóságok gyors reagálása ugyan üdvözlendőnek tűnik, de ez az eset több komoly problémát is felvet, ami a rovarirtóval való beavatkozás szükségességét és tényleges hatását is megkérdőjelezi –olvasható a közleményben.
A pánikkeltés és találgatás helyett fontos leszögezni, hogy ez egy normális természeti jelenségről van szó, ráadásul a valóban nagyszámú rovar ellenére eddig nem keletkezett szinte semmilyen mezőgazdasági kár. A vegyszeres beavatkozás tehát nem indokolt, sőt kifejezetten káros, hiszen szinte minden más rovart (is) elpusztít, felszámolva ezzel az itt élő madarak nagy részének a táplálékbázisát (is) – írják.
A számos helyen tömeges megjelenésével pánikot keltő rovarfaj valójában egy nagytestű, Székelyföldön őshonos, sőt Európa jelentős részén is elterjedt, helyenként közönséges szöcskefaj (tehát nem sáska), a fogasfarkú szöcske (Polysarcus denticauda). Egyike a legnagyobb testű rovarfajainknak, az üde rétek, kaszálók lakója, és lomha mozgásával, erős rágóival valóban néha kifejezetten ijesztőnek tűnhet. Három színváltozatát is meg lehet figyelni: a szinte teljesen barnás-feketés mellett, zöldes-fekete, illetve teljesen zöld egyedek is vannak. Ez a faj a nem is olyan régmúltban dívó permetezéseknek köszönhetően mára már sokfelé megritkult Európában, s így több országban (Németország, Ausztria stb.) valamiféle védettséggel bír. Növényekkel és, alkalomadtán, rovarokkal egyaránt táplálkozik, de nem minősíthető kifejezetten konyhakerti vagy mezőgazdasági kártevőnek – vázolják a szakemberek.
Fogasfarkú szöcskék Gyergyószárhegy határában
A Gyergyó-medencei esetek mellett Hargita megyében még „sáskajárást” jeleztek Szentegyháza és Kápolnásfalu környékéről, de Boldogfalva határában is megfigyelték ezt a jelenséget. Dr. Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara docensének szentegyházi és gyergyóditrói, helyszíni vizsgálatai alapján elmondható, hogy az egyedek lassan vonultak egyik helyről a másikra, de eközben számottevő kárt termesztett növényekben, ültetvényekben nem okoztak. Főként a közönséges bojtorján, pitypang, fekete nadálytő, imola növényfajokon lehetet helyenként látványosabb rágásnyomot látni, illetve vörös lóhere esetében is voltak növényegyedek kisebb rágásnyomokkal. „Szentegyházán egy közeli búzatáblát illetve burgonyaültetvényt is végigjárva nem észleltünk rágásnyomokat. Ehhez hasonlóan szintén nem találtunk kártevésre utaló nyomokat egy kisebb háztáji veteményesben, amelyen korábban átvonultak a szöcskék, és amelyben burgonya, vörös- és sárga hagyma, takarmányrépa, saláta, petrezselyem, paszuly volt. Gyergyószárhegy közelében a lepermetezett kaszáló tőszomszédságában volt az egyetlen burgonyás terület, amelyen néhány tövön megfigyelhető volt rágásnyom” – fogalmazott a szakember.
Hangsúlyozta: az élőlényeknél nem ritka jelenség a gradáció, azaz a populációk hirtelen, gyakran szabályos periódusonkénti (ún. ciklikus) megnövekedése. Egyik legjellemzőbb és legismertebb ilyen ciklusokat produkáló rovarunk a májusi cserebogár, ami többé-kevésbé négyévente jelenik meg nagyobb mennyiségben. Ezek a magas egyedszámok azonban hamarosan a normális szintre térnek vissza, hisz természetes ellenségeik, a ragadozók előszeretettel fogyasztják a könnyen elérhető, gyakori táplálékot, ami több évre újra leviszi az egyedszámát az elszaporodott rovarfajnak.
A szakemberek szerint a fogasfarkú szöcske esetében is ismeretesek hasonló ciklusok, ezek néha tíz évente ismétlődnek, de akár az idei szokatlanul meleg tavasz is kiválthatta az egyedek fejlődési idejének lerövidülését és időben koncentrált megjelenésüket. Összegezésképpen elmondható, hogy valóban helyenként nagy számban fordultak elő a szöcskék, de kimutatható jelentősebb kár nem volt megfigyelhető. A „szöcskejárás” azért is kaphatott nagy médiafigyelmet, mert Gyergyószárhegy és Gyergyóditró közötti nagy kiterjedésű nedves füves kaszálókról dél irányba mozgó szöcskék útját több száz méter hosszan kettészeli az E578 jelzésű európai út, ahol az intenzív autósforgalomnak köszönhetően ezresével gázolták el az úton átvándorló szöcskéket.
A szöcskejárásra válaszul a hatóságok Gyergyószárhegynél és Gyergyóditrónál rovarölőszereket vetettek be több helyen, összesen mintegy 20-30 ha kaszálón. A szakemberek úgy tudják, hogy piretroid alapú hatóanyagok kerültek alkalmazásra. Ezek a hatóanyagok méhekre mérsékelten veszélyesek (sok piretroid származék veszélyes a méhekre is, de fontos megjegyezni, hogy egyik sem teljesen hatástalan). Hatásmechanizmusuk a hírhedt DDT-vel azonos. Gyomorban felszívódó mérgek, amelyek az idegrendszerre hatnak, és hatásuk 1-2 óra vagy akár másfél nap után jelentkezhet. Ez a magyarázata annak, hogy a permetezés után is még maradnak élő egyedek. Sajnos ez a hatásmechanizmus arra készteti a felhasználókat, hogy rövid időn belül újra alkalmazzák a szert. A szöcskék ellen most használt szer halakra és kétéltűekre kifejezetten veszélyes, ezért a vizekbe való bekerülésük nagyon komoly problémát okoz. Veszélyesek lehetnek továbbá a hasznos ízeltlábú szervezetekre, védett területek közelében tehát az alkalmazásuk kerülendő. Mindenképpen kerülendő a repülővel való kijuttatás, mivel így az elsodródást, és a vizek szennyezését nem lehet elkerülni. További problémát jelenthet, hogy a méreganyag a táplálékláncon keresztül bekerülhet rovarevő madarak, mint például gólyák, fecskék szervezetébe is, amelyekre nézve ugyan nem halálos, de ez nem jelenti azt, hogy nem káros. Összességében a nagymértékű rovarirtószerezés komolyan károsíthatja a kaszálók, legelők életközösségeit, amelynek a mezőgazdaságra is távlatilag negatív hatása lehet – írják.
Hangsúlyozzák: a fogasfarkú szöcske székelyföldi jelenléte azt jelzi, hogy itt még mindig vannak gazdag, virágos kaszálók, ahol ez a faj is otthon érezheti magát, ellentétben az intenzívebb mezőgazdaság következtében szegényesebb biodiverzitású nyugati tájakkal, ahol ma már nagyon kicsi populációi maradtak fenn. Gyergyó környékén mindig is volt, és, remélhetőleg, mindig is lesz ez a faj, s többek között e nagy testű rovar nagy populációi által (más rovarok és kétéltűek mellett természetesen) biztosított bőséges tápláléknak is köszönhető a Gyergyói medence gólyapopulációjának kiemelkedő mérete.
Reméljük, hogy jelzésünk hozzájárul ahhoz, hogy a továbbiakban a tényleges szakmai vélemények is teret kapjanak a sajtóban, és ezáltal is a szakma hozzá tudjon járulni a helyes döntések létrejöttéhez, elkerülve a fölösleges pánikot és megkérdőjelezhető hatású, akár káros beavatkozásokat természetes élőhelyeken, így például kaszálókon. Ugyanakkor amennyiben károkat okoznak a szöcskék mezőgazdasági kultúrákban indokolt lehet ezeken az ültetvényeken a célzott védekezés – fogalmaznak.
A közlemény szerzői: dr. Máthé István docens (Sapientia EMTE), dr. Markó Bálint docens (BBTE), prof. dr. Balog Adalbert (Sapientia EMTE) – rovarász szakemberek
A közleményben foglaltakkal egyetértenek: dr. Hartel Tibor (docens, BBTE), dr. Keresztes Lujza (docens, BBTE), dr. László Zoltán (docens, BBTE), Papp Tamás (elnök, Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület), dr. Urák István (docens, Sapientia EMTE), Vizauer Tibor Csaba (szakértő, Román Lepkészegyesület), dr. Ionuț Ștefan Iorgu (kutató, Grigore Antipa Természettudományi Múzeum), dr. Mara Gyöngyvér (docens, Sapientia EMTE).
Az Acta Universitatis Sapientiae egyetemi folyóirat bemutatója az MTA Könyvtár és Információs Központban
Az Acta Universitatis Sapientiae, a Sapientia EMTE angol nyelvű tudományos folyóirata 2018-ban lett 10 éves. Az évforduló kapcsán május 24-én folyóirat-bemutatóra került sor, a szerkesztők részvételével Budapesten, az MTA Könyvtár és Információs központban.
Véget ért Sepsiszentgyörgyön az Ezüst Akadémia Oktatási Program
2018. május 22-én, kedden tartottuk az oktatási program tanévzáró ünnepségét. Sepiszentgyörgyön a 2017/2018-as tanévben először sikerült megszervezni a rendezvényt, melynek hatalmas sikere volt.
TIFF-helyszínné válik tíz napra a Sapientia Kolozsvári Kara
Idén is a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) helyszíne a Tordai úti épület – összesen 63 eseményt és filmvetítést fogad be a Kolozsvári Kar Hunyadi Mátyás díszterme.
A harmadik tanévet zárta Csíkszeredában az Ezüst Akadémia program
2018. május 23-án, szerdán találkoztunk a 2017/2018-as tanévben utoljára az Ezüst Akadémia Oktatási Program résztvevőivel, hiszen a harmadik év is véget ért az előadássorozat keretében. Idén közel 420 aktív hallgató vehetett át oklevelet.
Erasmus+ pályázati felhívás Ukrajnában megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/2019-es tanév első félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban megvalósuló oktatási és képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanév első félévében.
Hallgatónkat díjazták az Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencián
Vincze Éva Boglárka, a Csíkszeredai Kar II. éves hallgatója jutalomban részesült az Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencián, témavezetője dr. Mara Gyöngyvér egyetemi docens volt.
Születésnapi meglepetés – 70 éves dr. Kása Zoltán volt rektorhelyettes
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége 70. születésnapja alkalmából köszöntötte dr. Kása Zoltánt, az általa rendezett Matematika a Bolyain. Adalékok a matematika történetéhez a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959 c. film bemutatóján.
Három helyszínen zárja a tanévet az Ezüst Akadémia Oktatási Program
Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is végéhez ért a Csíkszeredai Kar Ezüst Akadémia Oktatási Programja az 50 év fölöttiek számára. Korábbi évekhez hasonlóan, idén is hivatalos ünnepség keretén belül búcsúztatják a program résztvevőit.
Sapiophile: Lufi vagy arany? Egyszerűen a bitcoinról
200 millió dollár egy pizzáért? Egyszerűen nem hisszük el, de tényleg. A #bitcoin a jövő digitális aranya, az évszázad befektetése? Vagy csak egy nagy lufi, ami nemsokára kipukkad? Vegyünk vagy ne vegyünk?
A Marosvásárhelyi Kar hallgatója dicséretben részesült a Digilent Design Contest 2018 verseny európai szakaszán
Székely István-Zsolt, III éves Automatika és alkalmazott informatika szakos hallgató Localization based on RF modules című dolgozatával dicséretet kapott a Digilent Design Contest 2018 verseny európai szakaszán.
Pályázati felhívás: Kárpát-medencei Nyári Egyetem
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem várja Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék és Őrvidék magyar ajkú hallgatóit Magyarország legnagyobb és első számú kutatóegyeteme által kifejezetten nekik szervezett kurzusaira.
Hallgatóink sikere a XIII. Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok versenyen
Második helyezést ért el a Marosvásárhelyi Kar csapata a Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén, közismertebb nevén a Magyarok a Marson elnevezésű robotika megmérettetésen.
A Kárpát-medence vizes élőhelyei: új mikrobafajok és új biotechnológiai lehetőségek forrásai
2018. május 10-én, csütörtökön kerül sor egy előadássorozatra, amelynek programja az alábbiakban érhető el. Az esemény helyszíne a Kis Aula.
Ferber-ösztöndíj a 2017/2018-as tanévre
Ferber Miklós, az Eastern Michigan University Ipari Technológia Karának tanára már az alapításától kezdve támogatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, és 2007 óta a kar Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakát is. Az ő jóvoltából a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara idén is ösztöndíjpályázatot hirdet a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgatók számára.
Dr. Máthé István: „Csökkenteni kellene az emberi behatást a Szent Anna-tó védelme érdekében.”
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense szerint a vízminőséget az algák túlzott mértékű elszaporodása veszélyezteti, ennek fő oka pedig a tó vizéből kimutatható jelentős mennyiségű nitrogén és foszfor, amelyek nagyobbrészt emberi eredetre utalnak.
Innovation and technology in the knowledge based economy - 14th Annual International Conference
14th Annual International Conference on Economics and Business, CHALLENGES IN THE CARPATHIAN BASIN.
Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2018/2019-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanévben.
Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2018/2019-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára programországban megvalósuló képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanévben.
Szobrot állítottak Gidófalvy Istvánnak a Kolozsvári Karon
Április 27-én szobrot állítottak dr. Gidófalvy István szövetkezeti politikus, kolozsvári királyi közjegyző emlékére. Illyés Antal szobrászművész alkotását dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke és dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Szenátusának elnöke avatta fel.
Sikeresen lezárult a VIII. Kolozsvári Kari Tudományos Diákköri Konferencia
Közel hetven diák vett részt a VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencián. Az idei megmérettetés más egyetemek számára is nyitott volt, hallgatóinkon kívül még öt intézmény diákjai vettek részt. Gratulálunk minden kedves TDK-zónak!
Rekordszámú érdeklődés a Sapientia Csíkszeredai Karán tartott Tudományos diákkonferencián
2018. április 25-én, szerdán zajlott a XV. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) illetve a XXI. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán, amelyen összesen 77 diák 54 dolgozat és kutatás eredményét mutatta be.
Border Crossings ‒ Nemzetközi konferencia zajlott a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán
2018. április 20-21-én a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán angol nyelvű nemzetközi konferenciára került sor Border Crossings címmel, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, Humántudományok Tanszéke, Kultúraközi Kölcsönhatások Kutatóközpontjának szervezésében.
Továbbra is együttműködik a Sapientia EMTE és a Budapesti Gazdasági Egyetem
Meghosszabbította a Budapesti Gazdasági Egyetemmel (BGE) fennálló együttműködési keretmegállapodást a Sapientia EMTE. Az erről szóló dokumentumot 2018. április 25-én írta alá dr. Heidrich Balázs, a BGE rektora és dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Szenátusának elnöke Kolozsváron.
Gidófalvy István közjegyző szobrának avatása
A 2018. április 27., péntek 10 órakor kezdődő rendezvény helyszíne a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Hunyadi Mátyás díszterme.
Agrártudományi ETDK és Kari Tudományos Diákköri Konferencia programja
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 15. alkalommal szervez TDK-t, azzal a céllal, hogy tudományos és alkotói kutatómunkára ösztönözze az erdélyi felsőoktatásban résztvevő diákokat. Ugyanakkor idén Csíkszeredában lesz a XXI. Agrártudományi ETDK is.
A VIII. Kolozsvári Kari Tudományos Diákköri Konferencia programja
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara immár nyolcadik alkalommal szervez TDK-t, azzal a céllal, hogy tudományos és alkotói kutatómunkára ösztönözze az erdélyi felsőoktatásban résztvevő diákokat.
Border Crossings
2018. április 20-21-én a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán angol nyelvű nemzetközi konferenciára kerül sor Border Crossings címmel.
A XVII. Marosvásárhelyi Kari TDK díjazottai
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa és a Kar Hallgatói Önkormányzata szervezésében, 2018. április 13-14. között zajlott a XVII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (TDK).
A malária hatékony gyógyítását elősegítő kutatási eredmények születtek a Sapientián
A kutatás Dr. Balog Adalbert, a Sapientia EMTE professzora és Dr. Domokos Erzsébet, a MOGYE adjunktusa vezetésével folyt, és az egynyári üröm (Artemisiaannua) által termelt artemisinin hatóanyag növelésének lehetőségeit vizsgálta.
Sapiophile: Hogyan osszuk meg érzelmeinket emotikonok és tucatidézetek helyett?
Megjelent a #Sapiophile legújabb része, amelyben tippeket adunk, hogy legyünk igényesek a digitális világban, hogyan fejezzük ki magunkat az emojik mellett.
Internet az iskolában, internet a családban
Internet az iskolában, internet a családban címmel jelent meg a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán működő A média hatása a gyermekekre és fiatalokra kutatócsoport legújabb kiadványa (szerkesztette Biró A. Zoltán és Bodó Julianna, Státus Kiadó, Csíkszereda).
IV. Állásbörze a Marosvásárhelyi Karon
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Hallgatói Önkormányzata 2018. április 14-én újra Sapis Állásbörzét szervez a hallgatók számára. A rendezvény célja, hogy a hallgatók megismerjék a környékbeli cégeket és közintézményeket, valamint lehetőséget kapjanak nyári gyakorlat, önkéntesség, esetleg teljes vagy részidős munka végzésére.
Csíkszeredai szociológus hallgatók vettek részt a VIII. Szociológus Hallgatói Találkozón
2018. április 5-8. között került megrendezésre, immár nyolcadik alkalommal, a Szociológus Hallgatói Találkozó, amelynek idén a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem szociológus hallgatói voltak a házigazdái.
Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2018/19-es tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2018/2019-es tanév első és második félévében. Jelentkezni a kari Erasmus koordinátoroknál lehet. Jelentkezési határidő: 2018. április 23. hétfő, 16:00 óra.
Álláshirdetés: titkár, ERASMUS-koordinátor
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara titkárt, Erasmus-koordinátort keres
Munkaidő: napi 8 óra
Munkavégzés helyszíne: Kolozsvár, Tordai út 4 sz.
Két díjat is kapott Búzási Gyopár filmje az ÚTON Online Filmfesztiválon
A fesztiválon három kategóriában szavazhatott a közönség: a legjobb film, rendező és operatőr kaphatott díjat. A szavazás március 31-én zárult, Búzási Gyopár elsőéves mesteris hallgatónk Babuka a fűben című animációja két díjat kapott, a legjobb film és a legjobb rendező kategóriák nyertese lett.
XIX. Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia
A Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Hallgatói Önkormányzata (msHÖK) ezúton meghirdeti a XIX. Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferenciát (MTDK 2018).
Jogász szakkollégium alakul Kolozsváron
Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara együttműködésben indít jogász szakkollégiumot Collegium Iuridicum elnevezéssel.
Egyetemi állásbörze – felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára
2018. április 12-én, csütörtökön, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara egyetemi állásbörzét szervez a Hallgatói Önkormányzattal és a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségével közösen.
Erdély első magyar nyelvű HR konferenciája
Első körben szervezi meg 2018. április 20-án az eHRdély nevű HR konferenciát a Siegel Eastern Europe képzőcég, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara. A Toborzási innovációk témájú rendezvénynek az udvarhelyi Küküllő Hotel ad otthont.
Dísznövény 2018 - Nemzetközi kertészeti kiállítás és vásár
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara a székelyudvarhelyi és a kézdivásárhelyi dísznövény kiállításokat szervező magyarországi ASSA-DiVi Kft-vel közösen nemzetközi kertészeti rendezvényt szervez 2018. május 4-6. között az egyetem koronkai székhelyén.
Nyílt Napok a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán
2018. április 12–14. között újra megnyitjuk kapuinkat a középiskolások előtt. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretné kipróbálni, milyen sapientiásnak lenni! A program megközelítőleg 2 órás. Ezalatt a diákok ismertetőt kapnak az egyetemünkről, oktatási kínálatunkról, majd egy épületlátogatással körbejárjuk Tordai úti épületünket.
KKI–Sapientia: előadásokkal kezdődött meg az együttműködés
A Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója az Egyetemi Esték című programsorozat keretében tartott előadást, ahol a Nyugat-Balkánról beszélt, majd a magyar külpolitikáról, illetve Donald Trump amerikai elnök tevékenységéről esett szó a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgatóinknak tartott előadáson.
Dr. Magyarics Tamás: Az ír–észak-ír kapcsolatok alakulása a BREXIT fényében
Március 28-án, szerdán 18 órától könyvbemutatóval egybekötött előadást szervez a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék a Kolozsvári Karon. Az esemény folyamán sor kerül az Amerikai konzervatív gondolkodók című könyv bemutatójára, melynek szerkesztője dr. Magyarics Tamás nagykövet, egyetemi tanár.
Maros Dezső-díjjal tüntették ki hallgatóinkat Kolozsváron
Ferenc Katalin és Márton Loránd a Marosvásárhelyi Kar hallgatói a Fiatal Műszakiak Nemzetközi Tudományos Ülésszakán vehették át a kitüntetéseket.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerték el a Marosvásárhelyi Kar oktatójának munkásságát
A magyar nemzeti ünnep alkalmából Weszely Tibor magyarság érdekében kifejtett munkáját ismerték el és jutalmazták a rangos magyar állami kitüntetéssel. Az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetésta csíkszeredai Lázár-házban adták át.
Kisfilmmel népszerűsít az Élelmiszeripari mérnök szak
Az élelmiszeripari mérnöki szakterületen az országban kizárólag a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán folyik magyar nyelven az oktatás. Ezért az élelmiszeripari mérnök szakos hallgatóink, volt diákjaink elmesélik, hogy mivel is foglalkoznak itt az egyetemen.
Elsevier Scopus és ScienceDirect képzés a Kolozsvári Karon
2018. március 22-én 10 órától Elsevier Scopus és ScienceDirect képzést tart dr. Kocsis Dénes, az Elseier megbízott oktatója. A tréning a Dékáni Hivatal tanácstermében lesz (B203-as terem), és várható időtartama 1,5 óra.
Sikeresen zárult a VIII. Laborkukac diákvetélkedő
Sikeresen zárult 2018. március 16-án, pénteken a nyolcadik alkalommal megszervezett Laborkukac Diákvetélkedő a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.
Schőberl Márton nagykövet: Puskaporos hordó a kertek alatt – perspektívák a Nyugat-Balkánon
Az Egyetemi Esték előadás-sorozat újabb állomásának meghívottja Schőberl Márton nagykövet, a Külügyi és Külgazdasági Intézet főigazgatója, aki március 22-én 18 órától tart előadást a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának B301-es termében.
Két sapientiás államvizsgafilm a Mediawave fesztivál online versenyében
Buzási Gyopár: Babuka a fűben és Bán József: Az év lagzija c. filmjére március 31-ig lehet szavazni az online fesztiválon.
Több mint 200 diák vett részt az ERASMUS+ OPEN DOORS tájékoztatókon
Az Erasmus+ program iránti érdeklődés minden karon felülmúlta a tavalyit. Idén a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban is tartottak tájékoztatót a Sapientia EMTE Erasmus koordinátorai, így a négy helyszínen összesen 206 diák volt jelen az előadásokon.
2018. évi Domus pályázati felhívások
A legkorábbi, tavaszi pályázat leadásának határideje 2018. március 23., míg az őszi pályázatot 2018. október 12-ig lehet benyújtani. Ezek mellett szülőföldi ösztöndíjra, konferencia- és kiadványtámogatásra, valamint nemzetközi konferencia-részvételre is lehet pályázni.
Így teltek a Csíkszeredai Karon a nyílt napok
A Légy egy napra egyetemista! elnevezésű, 2018. március 9-10-én tartott rendezvényünkön több mint 380 diák vett részt. Folytatjuk még március 23-án, a részletekkel hamarosan jelentkezünk. Bejelentkezni ITT tudsz!
Gábor Áron-díjat kapott dr. Dávid László
A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága 2017-ben döntött arról, hogy Gábor Áron-díjat adományoz a Sapientia EMTE rektorának. A kitüntetést a Székely Szabadság Napján adták át Marosvásárhelyen.
Újra várja a jelentkezőket a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara pályázatot hirdet a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola keretében elvégzendő doktori képzésre a 2018 szeptemberétől kezdődő tanulmányi időszakra.
Felhívás: Művészeti alkotások szekció a VIII. Kari TDK-n
2018-ban először kerül megszervezésre a Kolozsvári Kar Tudományos Diákköri Konferenciája keretében a Művészeti alkotások szekció, amelyre a sík- és térbeli művészet, az időbeli művészet, zeneművészet, színművészet, táncművészet és az irodalom terén alkotók munkáit várják.
Pályázati felhívás: Bethlen Gábor Kutatói Ösztöndíj
A Bethlen Gábor Alapítvány, valamint a Lakiteleki Népfőiskola 2018-ban pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Kutatói Ösztöndíjra olyan fiatal Kárpát-medencei magyar főiskolai, egyetemi hallgatók számára, akik a bölcsészet-, vagy egyéb társadalomtudomány valamely szakágával, vagy művészettörténettel foglalkoznak.
Könyvbemutató Kolozsváron: Erdély jogtörténete
A kötethez kapcsolódó kutatói és szakmai munkát Dr. Veress Emőd, a kötet szerkesztője és társszerzője, a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének igazgatója ismerteti. A könyvbemutató helyszíne és időpontja: Sapientia EMTE, Bocskai ház, Óváry terem, 2018. március 16-a, 17.00 óra.
Sulibörze – diákszemmel? - kreatív kommunikációs verseny
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel közösen második alkalommal szervezi meg a Sulibörze – diákszemmel? nevű kreatív kommunikációs versenyt.
Science Espresso: Funkcionális élelmiszerek az egészséges táplálkozásért
2018. március 6-án, kedden délután tartja dr. Albert Csilla, egyetemi adjunktus a hatodik Science Espresso előadást, amelynek témája a funkcionális élelmiszerek.
Mindent a mobilitásról: Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés
Kíváncsi vagy, hogy milyen lehet az Erasmus+ programban részt venni, külföldön tanulni ösztöndíjjal? Pályáznál, de vannak kérdéseid? Most megismerheted a programot, valamint azok tapasztalatait, akik már részt vettek mobilitáson, és intézményünk Erasmus+ koordinátorai válaszolnak kérdéseidre!
Erasmus+ hallgatói pályázati felhívás
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2018 nyarán, és tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2018/2019-as tanévben.
XXVIII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny
A verseny a magyarul tanuló VII–VIII. osztályos biológiakedvelő iskolásoknak szól Felvidéktől Erdélyig, Vajdaságtól Kárpátaljáig. Az erdélyi fordulójának programja a hírben található. Megkérünk minden résztvevőt, hogy időben érkezzen a regisztrációra, ahol e-mail cím és telefonszám megadására is szükség lesz!
VIII. Laborkukac diákvetélkedő
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának keretein belül működő Biomérnöki- és Élelmiszertudományi Tanszékek nyolcadik alkalommal hirdetik meg a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános- és középiskolások számára.
Mesemozi a XXVI. Kolozsvári Mátyás Napokon
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, továbbá a Filmtett Egyesület és a Magyar Nemzeti Filmarchívum együttműködésében 2018-ban is folytatódik a magyar rajzfilmeket havi rendszerességgel bemutató rendezvénysorozat Kolozsváron.
Sapientiás oktató tanulmányát közölte a Scientific Data
A Nature című brit tudományos szaklap portfóliójába tartozó Scientific Data folyóirat publikálta Dr. Balog Adalbert és munkatársai cikkét. A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának oktatója és a társszerzők négyféle géntechnológiával módosított kukoricahibridekben, valamint azok kontrolljában vizsgálták a hasznos ízeltlábú szervezeteket.
VIII. Kiss Elemér Programozói tábor
A Kiss Elemér Szakkollégium Matematika Informatika Műhelye idén is megszervezi az immár VIII. Kiss Elemér Programozói Tábort 2018. március 9-11. között a Sapientia EMTE diákjainak. A tábor mindazoknak szól, akik szeretnek programozni, és izgalmas feladatokat megoldani.
Együttműködési megállapodást kötött a Sapientia EMTE és az Eszterházy Károly Egyetem
Együttműködési keretmegállapodást írt alá dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora és dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora Kolozsváron.
Hunyadi Mátyás díszterem avatóünnepsége
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán Hunyadi Mátyás díszteremmé avatják az eddigi aulát. A XXVI. Kolozsvári Mátyás Napok részét képező rendezvény 2018. február 23-án, pénteken 18 órakor kezdődik. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a teremavató ünnepségére!
14th Annual International Conference on Economics and Business
REGISTRATION AND ABSTRACT SUBMISSION DEADLINE EXTENDED! NEW DEADLINE: 19TH MARCH
Sapientia Hungarian University of Transylvania, Faculty of Economics, Socio-Human Sciences and Engineering Miercurea Ciuc invite you to the 14th Annual International Conference on Economics and Business CHALLENGES IN THE CARPATHIAN BASIN which takes place in Csíkszereda/Miercurea Ciuc (Romania), 10-12th MAY, 2018.
Pénteken érkezik a Bocskai-zarándoklat Kolozsvárra
Immár tizenkettedik alkalommal kerül sor a Bocskai-zarándoklatra, melynek során 2018. február 16–17. között egy magyarországi küldöttség tagjai a fejedelem életéhez kötődő helyszínekre látogatnak el. Már hagyomány, hogy Kolozsváron is állomásoznak a látogatók, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara látja vendégül őket.
Székelyudvarhelyi győzelemmel ért véget a Sapitour vetélkedő
2018. február 9-én került sor a Sapitour 3.0 középiskolás vetélkedő második fordulójára, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. A vetélkedő szervezői, a Turisztikai mérnök-menedzser szak hallgatói és oktatói azt tűzték ki célul, hogy a gasztronómia sokszínűségét és a turizmusban betöltött szerepét, arcát megismertessék a középiskolás diákokkal.
Ehető-e a hó? Világszerte beszámoltak a Sapientia EMTE mikrobiológiai kutatásáról
Közel húsz hazai és nemzetközi sajtóorgánum számolt be a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara ökológiai mérnök szakos hallgatóinak kutatásáról. Maxem Emese és Akácsos Beáta Emese, Dr. Máthé István vezetésével azt vizsgálták, hogy a frissen lehullott, illetve a több napos hóban előfordulnak-e mikroorganizmusok, és ha igen, milyen mennyiségben?
Mikrobiológusaink vizsgálták: ehető-e a hó?
Télen egy nagyobb havazás alkalmával gyerekekben, de felnőttekben is gyakran nagy a késztetés arra, hogy megkóstolják a havat, vagy akár fagyit készítsenek belőle a nagyi lekvárjával összekeverve. De mennyire egészséges a hóevés mikrobiológiai szempontból?
Meghosszabbított jelentkezési határidő a hangmester felnőttképzésünkre
Február 19-ig lehet jelentkezni a felnőttképzésre. Az egyéves képzés helyszíne Kolozsvár, és magyar nyelven zajlik. Az államilag akkreditált felnőttképzés típusa: egyéni és csoportos képzés.
Ilyen volt az idei CSI:Sapientia verseny
2018. február 1-3. között került megrendezésre a CSI: Sapientia döntője, a Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszékének szervezésében. A középiskolások számára januárban meghirdetett első fordulóra számos csapat jelentkezett az ország különböző városaiból (Sepsiszentgyörgy, Déva, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely)
Ők jutottak tovább az idei Sapitour második fordulójába
Kedves diákok, köszönjük az ügyes válaszokat. Voltak nehéz kérdések is, amikre csupán 6 csapat adott helyes választ, de sok könnyű kérdés volt, amelyekre mindenki jó választ adott.
Border Crossings ‒ International Conference 2018 Call for Papers
The Intercultural Confluences Research Centre of the Department of Humanities, Faculty of Economics, Socio-Human Sciences and Engineering, Miercurea Ciuc, Sapientia Hungarian University of Transylvania, Romania, organizes the English language International Conference Border Crossings in the Miercurea Ciuc campus of the university on 20-21 April, 2018. Extended deadline for submissions: 10 February 2018
Science Espresso: Prebiotikumok és probiotikumok a táplálkozásban
2018. február 6-án, kedden délután kerül sor a harmadik Science Espresso előadásra, amelynek vendége dr. Laslo Éva, egyetemi adjunktus lesz.
Sapientiás vizsgafilmeket is vetítenek a 4. Magyar Filmhéten
Február 7–11. közt zajlik a negyedik Filmhét a budapesti Corvin moziban, a kisjátékfilmes blokkba két sapientiás vizsgafilm is bekerült.
Légy egy napra egyetemista!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara Légy egy napra egyetemista! névvel nyílt napokat szervez, melynek keretén belül az érdeklődők, nemcsak nézelődhetnek, hanem meg is tapasztalhatják, hogy milyen a hangulat az egyetemen.
IN MEMORIAM Márton László-Ferencz
Isten akaratát elfogadva, ám mégis nehéz lélekkel vettük tudomásul Dr. Márton László-Ferencz egyetemi tanár evilágból való távozását. Döbbenten állunk, és bizony nem kevés idő kell, míg el tudjuk fogadni, hogy nincs velünk. Jelenlegi és volt munkatársai nevében is megrendülten búcsúzunk Márton Laci barátunktól.
A Neptun rendszer karbantartás miatt szünetel
2018. január 27-én, szombaton Neptun karbantartásra kerül sor, ezért a rendszer működése 09 és 21 óra között szünetelni fog.
Köszönjük a megértést!
Ott voltunk Magyarország legnagyobb oktatási szakkiállításán
Véget ért a 18. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, amelyen 2018-ban is képviseltette magát a Sapientia EMTE. A budapesti seregszemlén több mint 160 kiállítói pavilon várta az érdeklődőket. Az Educatio célja, hogy választ adjon az érdeklődőknek minden továbbtanulással kapcsolatos kérdésre, összekapcsolja a felsőoktatás szereplőit és a diákokat.
Sapiohile: Mi így ünnepeljük a magyar kultúra napját
A Sapiophile vlogunk következő részében dr. Prohászka-Rád Boróka, egyetemi adjunktus egy meghívottat kapott maga mellé. André Ferenc, a slam mozgalom képviselője és oktatónk együtt mutatják be, amit a slam költészetről tudni kell.
Pályázati felhívás: Kortárs hangon '18
A pályázat az elmúlt tizenkét év tapasztalataira építve továbbra is biztosítani kívánja a tehetséggondozás fórumát az önkifejezés, véleményformálás irodalmi igényű megfogalmazására. Ezzel a gondolattal a Kárpát-medence magyar nyelven tanuló egyetemistáinak anyanyelvápoló fórumot kívánnak biztosítani. A pályaművek leadási határideje: 2018. február 5.
Laboron kívül - csináld magad tudományos forradalom
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara 29 európai intézménnyel partnerségben részt vesz a Horizon 2020 program által támogatott Sparks nevű projektben, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy ők is a tudomány és az innováció alakítói lehetnek.
Ezüst Akadémia: Dr. Szép Sándor - A kálcium-karbonát szerepe a modern civilizációban
2018. január 9-11. között dr. Szép Sándor, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának professzora A kálcium-karbonát szerepe a modern civilizációban címmel tart előadást az Ezüst Akadémia Oktatási Program hallgatói számára.
A Sapientia EMTE is jelen lesz a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon
2018. január 18-20. között várunk minden érdeklődőt Budapesten a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Hungexpo "G" csarnokában! Standunk az AK03-as jelzésű helyet foglalja el.
Felvételit hirdetünk a 2018-as hangmester felnőttképzésre
Immár harmadik alkalommal indít államilag akkreditált hangmesteri felnőttképzést a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara. Jelentkezni január 28-ig lehet.
2018-ban is folytatódik az ingyenes mesemozi Kolozsváron
Az év első vetítése január 13-án, szombaton 10 órától kezdődik, a Vili, a veréb lesz megtekinthető a Kolozsvári Kar Hunyadi Mátyás termében.
Sapiophile: A változó női szerepek
Folyamatosan zajos a média a nők és a férfiak közötti társadalmi szerepektől, ezért Gergely Orsolya az utolsó 2017-es #Sapiophile részben megmutatja, hogyan változtak a női karakterek az elmúlt száz évben.
Csíkszeredában tartják a XXI. Agrártudományi ETDK-t
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Tehetséggondozó Bizottsága és Hallgatói Önkormányzata a 2017/2018-as tanév tavaszi félévére meghirdeti a XXI. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK).
Meghirdették a Kari Tudományos Diákköri Konferenciákat
A Csíkszeredai Karon 2018. április 25-én, a Kolozsvári Karon 2018. április 25-26-án, míg a Marosvásárhelyi Karon 2018. április 13-14-én lesz a TDK. Minden információ egy helyen!
Lélektani krimi lesz Felméri Cecília első nagyjátékfilmje
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara adjunktusának első moziját a román Országos Filmközpont és a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatja. A forgatás jövő februárban indulhat.
Hangulatvideó készült a Sapientia EMTE karairól
A videókból kiderül, milyen egyetemistának lenni a Sapientián, milyen a hangulat az egyetemen, és hogy miért tartják egy nagy, összetartó családnak az egyetemi közösséget.
Kihirdették a 2017-2018-as Collegium Talentum program nyerteseit
A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma az ösztöndíjbizottsági tagjaik javaslatát figyelembe véve közzétette a 2017-2018-as tanév CT program nyerteseinek névsorát.
PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására - 2018
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), valamint a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) főállású oktatói és kutatói számára nemzetközi konferenciákon való részvétel támogatására.
Oktatóink által mentorált középiskolás diákokat díjaztak a XVI. TUDEK-en
Oktatóink mentorálásával középiskolás diákok II. és III. díjat és egy különdíjat érdemeltek ki a XVI. TUDEK-en (Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáján). A diákok dolgozataikhoz szükséges laborkutatásokat a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán végezték.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Rektori Hivatal
400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4
Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro