III. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
III. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia
III. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia
III. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia
2015. április 20.

2015. május 15-16. között harmadjára kerül megszervezésre az Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia a Sapientia marosvásárhelyi helyszínén, a Kertészmérnöki Tanszék, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi Szakosztályának együttműködése által. 

A konferencia célja, hogy kapcsolatot teremtsen a romániai és a határon túli kertészmérnöki és tájépítészeti felsőoktatás intézményei között, gyümölcsöző szakmai együttműködés reményében.

Olyan fórumot szeretnénk létrehozni, ahol a hazai és külföldi szakembereknek alkalmuk nyílik ismereteiket egymással megosztani, a kollégákkal való konzultálás során látókörüket bővíteni.

Ez az esemény egyben lehetőség arra, hogy a napjainkban rendkívül gyorsan bővülő szakmai információkat nyomon tudjuk követni.

Rendezvényünkre szívesen látunk kertész és tájépítész szakembereket, valamint ezen szakterületekhez kapcsolódó tudományágakkal foglalkozó kollégákat, szakembereket, tudományos eredményeket elért hallgatókat.

Örömünkre szolgálna, ha tudományos kutatómunkájuk eredményeit megosztanák velünk.

A konferencia két nyelven (magyar és angol), valamint két szekcióban zajlik (kertészmérnöki, ill. tájépítészet). 
 
BIZOTTSÁGOK:
 
Tudományos bizottság: 
 
Kertész szekció:

Dr. Bálint János, Sapientia – EMTE MHTK, Kertészmérnöki Tanszék

Dr. Balog Adalbert, Sapientia – EMTE MHTK, Kertészmérnöki Tanszék

Dr. Benedek Klára, Sapientia – EMTE MHTK, Kertészmérnöki Tanszék

Dr. Fazakas Csaba, Sapientia – EMTE MHTK, Kertészmérnöki Tanszék

Dr. Ferencz László, Sapientia – EMTE MHTK, Kertészmérnöki Tanszék

Dr. Nyárádi Imre István, Sapientia – EMTE MHTK, Kertészmérnöki Tanszék

Dr. Orosz Ferenc, Sapientia – EMTE MHTK, Kertészmérnöki Tanszék

Dr. Szalai Márk, Szent István Egyetem, Növényvédelmi Intézet

Dr. Thiesz Rezső, Sapientia – EMTE MHTK, Kertészmérnöki Tanszék

 
Tájépítész szekció:

Dr. Fekete Albert, Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar, Kertművészeti Tanszék

Dr. Jakab Csaba, Széchenyi István Egyetem, Épülettervezési Tanszék

Dr. Kentelky Endre Sapientia – EMTE MHTK, Kertészmérnöki Tanszék

Dr. Kovács Lóránt, Sapientia – EMTE MHTK, Kertészmérnöki Tanszék

 

Szervezőbizottság: 

Dr. Kovács Lóránt docens - Sapientia EMTE MHTK (főszervező)

Dr. Fazakas Csaba egyetemi adjunktus - Sapientia EMTE MHTK (kapcsolattartó)

Dr. Benedek Klára egyetemi adjunktus- Sapientia EMTE MHTK

Drd. Henning Imola egyetemi tanársegéd - Sapientia EMTE MHTK

Drd. Hegedűs Noémi egyetemi tanársegéd - Sapientia EMTE MHTK

Zólyomi Mónika tanszéki titkárnő

Molnár Katalin labortechnikus - Sapientia EMTE MHTK

A konferencia tudományos bizottságának összetételéről a második körlevélben nyújtunk tájékoztatást.

 

Konferenciadíjak, jelentkezés

A konferencián való részvételi díj 100 RON, egyetemi hallgatóknak és doktoranduszoknak valamint a Sapientia EMTE oktatói és volt hallgatói számára 60 RON.

A részvételi díj magában foglalja a konferencia hivatalos kiadványának költségeit, mappát, frissítőket, ebédeket.

Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb 2015. március 1-ig jelezze.

A jelentkezési lap letölthető ITT.

 

Határidők

2015. január 27. Első körlevél

2015. április 12. Második körlevél

2015. április 26. Regisztráció és összefoglalók leadási határideje

2015. május 3. Harmadik körlevél, a program véglegesítése

2015. május 15-16. Konferencia

2015. július 1. A kibővített összefoglalók leadása

 

Összefoglalók, formai követelmények

Kérjük az összefoglalókat magyar és angol nyelven Word dokumentumban (.doc vagy .docx formátumban), Times New Roman 12 pt karakterrel, egyes sorközzel szerkeszteni.

A szövegtörzs terjedelme ne haladja meg a 250 szót. A cím félkövér (bold) nagybetűs, amit egy sor kihagyása után a szerző(k) család- és keresztneve, munkahelye és annak pontos címe, valamint e-mail címe követ. Külön sorban kérjük feltüntetni a kulcsszavakat (legtöbb 5 szó).

A rendezvényen elhangzó előadások írott anyagát szerkesztett és lektorált, ISBN számmal ellátott elektronikus kiadványban, egyes előadások angol nyelvű anyagát a DE GRUYTER által referált Acta Universitatis Sapientiae, Agriculture and Environment című kiadványban közöljük. Az Acta Universitatis Sapientiae-ben közlésre kerülő tudományos munkák kiválasztásáért a kiadvány szerkesztőbizottsága felelős.

 

A konferencia kiadványba szánt írások leadási határideje: 2015. július 1.

Az Acta Universitatis Sapientiae-be szánt írások beküldési határideje: 2015. július 15.

A szálláslehetőségekről és a konferencia helyszínének megközelíthetőségéről a második körlevélben adunk tájékoztatást.

A konferencia részletei és az aktuális információk felől érdeklődni lehet a következő e-mail címen:

Dr. Fazakas Csaba: fazakascsms.sapientia.ro

A konferenciával kapcsolatos információk továbbá megtekinthetők a Kertészmérnöki Tanszék honlapján: www.kerteszmernoki.ro

Hírek
2024-04-11
2024-04-08
2024-04-05
2024-04-04



Tagek

Pályázati felhívás: ERASMUS+ hallgatói tanulmányi mobilitási program
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2015/2016-os tanévre.

Épület átadó ünnepséget tartunk Csíkszeredában
Az átadó ünnepségre 2015. április 20-án, hétfőn 13 órától kerül sor a Sapientia EMTE csíkszeredai épületében.

SapiLineTracerRobot Competition Marosvásárhelyen
Robotverseny a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok karán!

Föld Napja a Sapientián!
A Föld napja alkalmából a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok kara háromnapos szemétszedési akciót szervez a Campus területén.

Dr. Trócsányi László egyetemi tanár tart előadást a Sapientia EMTE kolozsvári Karán
A Magyar Alaptörvény az alkotmányos identitás tükrében címmel hallgathatjuk meg a miniszter úr előadását.

Dr. habil. Maruzsa Zoltán az Egyetemi Esték következő előadásának meghívott vendége
A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár tart előadást a Sapientia EMTE kolozsvári karán.

Tenderfelhívás - Beléptető rendszer
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pályázatot hírdet beléptető rendszer beszerzésére.

PontKom - Kommunikációs Napok
Immár második alkalommal szerveznek Kommunikációs Napokat a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói!

Pályázat nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására - 2015/II.
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem főállású oktatói és kutatói számára.

Tenderfelhívás - Számítás- és irodatechnikai eszközök
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pályázatot hírdet számítás- és irodatechnikai eszközök beszerzésére.

Álláshirdetés - Gondnok (adminisztrátor) - Sepsiszentgyörgy
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi helyszínére munkatársat keres gondnoki (adminisztrátor) állás betöltésére.

Argumentor Műhely
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Argumentor Műhely, mely kétévente nyújt fórumot az érvelés-, a retorika-, illetve a diskurzuselemzés-szakértők és más, a témában érdekelt kutatók számára.

Laborkukac - eredmények
Lezajlott a diákvetélkedő első fordulója, az alábbiakban találhatók a csapatok által elért eredmények.

Kolozsvár képeslapokon
A kari Nyílt Napok keretében lesz látogatható április 8-10. között a Pillanatképek Kolozsvár életéből című képeslap kiállítás, amely egyedi találkozási pontot nyújt a 19-20. századi Kolozsvárral.

OTDK reklámfilm
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsváron szervezi meg idén a FiFöMa szekciót, 6 évtizedes történetében első alkalommal Magyarország határain kívül.

Eredményhirdetés: Egyetemi Kutatási Program 2015/2016
A Tudományos Tanács 2015/3. sz. határozata alapján az Egyetemi Kutatási Program keretében a 2015-2016-os tanévben az alábbi kutatások részesülnek támogatásban:

Pályázati felhívás határon túli fiatalok részére
AZ EDUTUS FŐISKOLA pályázati felhívása a Collegium Talentum tagság elnyerésére

A legnagyobb történet: Az anyag titkai
2015. március 26-án, csütörtökön 18 órától kerül sor az Egyetemi Könyvtár olvasótermében A legnagyobb történet című természettudományi előadás-sorozat második előadására.

Érettségi felkészítő
A Sapientia marosvásárhelyi helyszínén március 28-án a matematika érettségi felkészítő az EMTER verseny miatt elmarad

Kolozsváron mutatkozik be a budapesti Veritas Történetkutató Intézet
Meghívjuk a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának legújabb Egyetemi Esték rendezvényére.

Idén is megszervezzük a Pénzmágnest
A versenyen minden magyar középiskolás részt vehet, ezáltal a kezdeményezés egy összerdélyi megmozdulásra, megmérettetésre ad lehetőséget idén is.

START-UP!
Esély egy tars vállalkozói fejlődésre az észak-keleti és központi régióban.

VIII. Új Média Konferencia Marosvásárhelyen (program)
A digitális műveltség szerepe a mindennapi életben címmel rendeznek konferenciát 2015. március 20-21-én.

Fekete Március megemlékezés Marosvásárhelyen
Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával megemlékezést tartunk az 1990. március 16-21. közötti, a köztudatba Fekete Március néven ismert eseményekről.

Laborkukac diákvetélkedőt hirdetünk
A Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén működő Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszékek ötödik alkalommal hirdetik meg a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános- és középiskolások számára.

Dr. Braun Mihály vegyész kutató az Egyetemi Esték következő előadásának meghívott vendége
A debreceni kutató szerdán tart előadást a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai úti épületében.

dr. Hunyadi Károly ifjúsági emlékérem
Dr. Nyárádi Imre-Istvánt, a kertészmérnöki tanszék adjunktusát dr. Hunyadi Károly ifjúsági emlékéremmel tüntették ki.

Nyílt előadás: Octav Bjoza lesz a vendégünk Csíkszeredában
2015. március 16-án, hétfő délután 17 órától egy nyílt előadás keretén belül Octav Bjoza, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke látogat az egyetemre.

XIV. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Verseny
A Sapientia csíkszeredai helyszínén működő Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium 2002 óta minden évben megrendezi a nemzetközi Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Versenyt.

Egyetemi Esték Kolozsváron a Földgömb magazin főszerkesztőjével
A rendezvény meghívott előadója dr. Nagy Balázs, kutató–geográfus, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének oktatója.

II. Sapi Humorest Turné - 3 városban
Második alkalommal indul útnak a Sapi Humorest Turné rendezvénysorozat a Sapientia EMTE három Hallgatói Önkormányzatának szervezésében.

Álláshirdetés: Kapus állás (Kolozsváron)
A Sapientia EMTE pályázatot ír ki KAPUS ÁLLÁS betöltésére.

MACRo 2015 - konferencia Marosávásárhelyen
Ötödik alkalommal szervezi meg a MACRo nemzetközi konferenciát a Gépészmérnöki és Villamosmérnöki Tanszék 2015. március 6-7. között.

Pályázati felhívás alkotói ösztöndíj elnyerésére - 2015
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy évre szóló, 42 ösztöndíjat hirdet havi 770 RON értékben, harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a vizuális művészetek, a zeneművészet, a színházművészet, a film és a televízió területén.

Új magyar mitológia - konferencia
A Sapientia SZEMEISZTOSZ Web-szemiotikai és Online Kommunikációs Kutatócsoportja a Székely Nemzeti Múzeum partnerintézményi támogatásával konferenciát szervez.

Dr. Voigt Vilmos tart előadást Marosvásárhelyen
Dr. Voigt Vilmos, emeritus professzor, folklórkutató, a magyar szemiotika egyik megalapítója Milyen legyen a vallásszemiotika? címmel tart előadást a Sapientián.

Kárpát-medencei Egyetemek Kupája
A 2015. március 5-7. között hatodik alkalommal rendezi meg az ELTE és a BEAC a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját. A torna fővédnökei között szerepel Nyilasi Tibor, a Ferencváros legendája és Tarlós István főpolgármester is.

Diák menedzsment bajnokság - 2015
A verseny idén a telekommunikációs szolgáltatások világába viszi el a jelentkező diák menedzser csapatokat.

YounGOffice 2015 - SSC verseny
Érdekel a nemzetközi karrier? Belekóstolnál a multikulti színes világába? Kíváncsi vagy, hogyan használhatod az üzleti életben a nyelvtudásod?

Egyetemi Esték a Sapientián az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség szakértőjével (Kolozsvár)
Az előadás csütörtökön, 2015. március 5-én 18 órától lesz a Sapientia EMTE kolozsvári tordai úti épületében.

Akkreditálták a Környezettudomány képzésünket!
Nemrég érkezett a hír, hogy pozitívan bírálta el környezettudomány szakunk kérését az Akkreditációs Bizottság Bukarestben.

Trans - Linguistica 3. (konferencia) Marosvásárhelyen
Nyelvi és kulturális kölcsönhatások interdiszciplináris keretben címmel szervezi meg a harmadik Trans-Linguistica nemzetközi konferenciát az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék.

IV. Sapientiás Kultúrnap Csíkszeredában
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai negyedik alkalommal szervezik meg a Sapientiás Kultúrnapot az Egyetem hallgatói és oktatói számára.

Álláshirdetés: pályázatokért és nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatárs (Marosvásárhely)
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére:

XVIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
Az idén május 21. és 24. között kerül sor a XVIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára.

Tenderfelhívás a marosvásárhelyi egyetemi menza működtetésére
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara pályázatot hirdet az egyetemi menza (kantin) működtetésére.

Egyetemi Esték az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökével
A rendezvény meghívott előadója Asztalos Csaba elnök úr, aki a Tanács öt legfontosabb ügyéről beszél.

Érettségi felkészítők Marosvásárhelyen
Idén is folytatjuk az ingyenes érettségi felkészítőket Matematikából, valamint Román nyelv és irodalomból.

Egyetemi Esték a Károli Gáspár Református Egyetem docensével Kolozsváron
A rendezvény meghívottja Dr. Makkai Béla.

II. Sapi Humorest Turné
Második alkalommal indul útnak a Sapi Humorest Turné rendezvénysorozat a Sapientia EMTE három Hallgatói Önkormányzatának szervezésében.

Szakmai gyakorlatra van lehetőség
Az AGRYA Magyarország és a magyarországi Országos Széchényi Könyvtár szakmai gyakorlatos helyeket ajánlott fel a 2014/2015-ös tanévben.

12th Annual International Conference on Economics and Business
We gladly welcome you to participate in our conference, which provides an opportunity for young researchers, teachers and PhD students to present and discuss their research results.

Kányádi Sándor felolvasómaraton
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karainak Egyetemi Könyvtára csatlakozott a Kájoni János Megyei Könyvtár rendezvényéhez, a 2015. február 17-én sorra kerülő Kányádi Sándor felolvasómaratonhoz.

Álláshirdetés a Sapientián (Kolozsváron)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pályázatot hirdet projektmenedzseri és kutatóasszisztensi munkakör betöltésére.

Jogállami kerekasztal beszélgetésre kerül sor Csíkszeredában
2015. február 19-én, csütörtökön a Jogállami kerekasztal szervezői Csíkszeredába látogatnak.

Ösztöndíj lehetőség államvizsgázók számára
A Hargita Megyéért Egyesület és Hargita Megye Tanácsa meghirdeti a Szociális és tanulmányi ösztöndíjat a 2015-ös tanévben államvizsgázók számára.

XIV. TDK és II. Agrártudományi ETDK
Tizennegyedik alkalommal szervezzük meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát, valamint második alkalommal az Erdélyi Magyar Tudományos Diákköri Konferenciájának Agrártudományi Szekcióját.

Tenderfelhívás bútorok beszerzésére
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara pályázatot hirdet bútorok beszerzésére a sepsiszentgyörgyi helyszín részére.

Második Sapi Humorest Turné!
Közös szervezésben indítják ismét útnak a turnébuszt a Sapientia EMTE hallgatói önkormányzatai, jókedvet, poénokat szállítva az állomásokra.

Logikai és matematikai versenyen mérették meg tudásukat a diákok
Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának Matematika – Informatika Szakcsoportja idén ötödik alkalommal szervezte meg a Sapi Tehetségnapot középiskolások számára.

Eredményhirdetés
Pályázat nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására - 2015

Tenderfelhívás - laboratóriumi eszközök
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara pályázatot hirdet laboratóriumi eszközök beszerzésére a sepsiszentgyörgyi helyszín részére.

Elkezdődtek az ingyenes érettségi felkészítők második modulja Csíkszeredában - lehet még csatlakozni
A Sapientia EMTE csíkszeredai helyszíne folytatja februártól az ingyenes érettségi felkészítőit, ezúttal nem csak román nyelv és irodalomból kapnak segítséget a középiskolás diákok, hanem matematika felkészítőkön is részt vehetnek.

Amerikai ösztöndíj erdélyi fiatalok számára
A CTP Transylvania egyesület a Romániai Magyar Közgazdász Társasággal partnerségben március 6-án ismét megszervezi a Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány (CÖA) által felkínált amerikai ösztöndíjak interjúsorozatát Kolozsváron.

EMTER - országos Matematika, informatika és fizika verseny
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara 2015. március 28-án szervezi meg először az országos EMTER - Matematika, informatika és fizika versenyt középiskolások számára.

II. helyezést ért el az oktatók focicsapata
Azonos pontszámmal, de eggyel kevesebb rúgott góllal lett második a Pressing Kupa keretében a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának tanári csapata.

I. Közegészségügyi Konferencia Marosvásárhelyen
Egészségünk közös ügyünk címmel első alkalommal szervez konferenciát az Alkalmazott Társadalomtudományi Tanszék.

Keresztöltés: kettős könyvbemutató Csíkszeredában
2015. január 16-án, 18 órától a Gazdaság- és Humántudományok Kar oktatóinak könyvbemutatójára kerül sor a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Csíkszeredában.

Megállapodtunk a Csíki Sör gyártójával
Az együttműködés hallgatóink szakmai fejlődését is lehetővé teszi.

Pályázat oktatói minősítési pótlék megítélésére
A Sapientia EMTE vezetősége pályázatot hirdet az oktatók minősítési pótlékának a megítélése érdekében.

MTA-SZTE-Sapientia EMTE együttműködés
A közös szakmai munka eredményeként két konferencia részvételről, valamint egy újonnan megjelent tanulmányról számolunk be.

Tenderfelhívás - sepsiszentgyörgyi egyetemi épület
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara pályázatot hirdet a sepsiszentgyörgyi egyetemi épület (kb. 2.400 m2) belső kialakítására.

GBE kérdőív a karrierről és az oktatásról
Hasznos információk és még nyerhetsz is! Várunk a 2015-ös trendence Graduate Barometer Europe (GBE) hallgatók körében végzett felmérés oldalára.

Tudományos Diákköri Konferencia 2015
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai idén is megszervezik a TDK-t.

EHÖK sítábor
A marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat első alkalommal szervez sítábort az Egyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai hallgatói számára 2015. február 20-22. között!

Pótpályázati felhívás oktatói mobilitásra az Erasmus+ Program keretén belül
Erasmus+ szerződéses viszonyban álló külföldi (partner) intézményben végzendő oktatási tevékenység, amely hozzájárul az oktató személyes és szakmai fejlődéséhez, és bővíti a partner intézménnyel való együttműködéseket.

Vendégünk lesz Dr. Gundel János professzor Csíkszeredában
A leghíresebb magyar vendéglátós család történetéről tart előadást a Sapientián.

Sikerrel zárult Az Egyetem házhoz jön tájékoztató körút
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2014. november 17-28. között szervezte meg a már hagyományosnak számító Az Egyetem házhoz jön tájékoztató körutat.

Nyílt előadás: Korai fejlesztés - szempontok és nézőpontok
2014. december 15-én, hétfő este 18 órától a Tanárképző Intézet nyílt előadást szervez.

Esetmegoldó tréning a Sapientián
Az idei tanévtől a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium gondozásában útjára indult a C4S3SOLV3R, légy profi! elnevezésű, esettanulmányok megoldására felkészítő foglalkozás.

Komyathy ösztöndíj - eredményhirdetés 2014
Egy magyar származású amerikai úr, Brian Komyathy, ösztöndíjat alapított és ajánlott fel 2000 RON értékben két végzős kommunikáció szakos diákunk számára. A pályázat lejárt, megvannak az eredmények!

2. Kolozsvári Adventi Könyvvásár
Idén második alkalommal szervezzük meg partnerségben az Adventi Könyvvásárt 2014. december 12-14. között a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai úti épületében.

Álláshirdetés - labortechnikus (Gépészmérnöki Tanszék, Marosvásárhely)
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére: labortechnikus a Gépészmérnöki Tanszéken.

Dr. Kós Anna lesz a vendégelőadónk Marosvásárhelyen
Erdélyi magyar politikai marketing címmel tart előadást Dr. Kós Anna, egyetemi docens, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Karának dékánja.

Pályázati felhívás: Egyetemi Kutatási Program 2015/2016
A Sapientia Alapítvány - Kutatási Programok Intézete pályázatot hirdet az erdélyi magyar magánegyetemi hálózatban folyó tudományos kutatási tevékenység támogatására.

Dr. Tonk Márton székfoglaló előadása
Professzori kinevezése alkalmából tart székfoglaló előadást dr. Tonk Márton a Sapientia EMTE kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának dékánja.

2. Kolozsvári Adventi Könyvvásár
Idén második alkalommal szervezzük meg partnerségben az Adventi Könyvvásárt 2014. december 12-14. között a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai úti épületében.

Várjuk az V. SaPi Tehetségnapra a középiskolás csapatok jelentkezését
Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínének Matematika – Informatika Szakcsoportja ez alkalommal is megszervezi a SaPi Tehetségnapot a középiskolások számára.

Hackathon-in-a-box kreatív ötletverseny Kolozsváron
A versenyt az EIT ICT Labs nemzetközi szervezete támogatja. Az ötletverseny magyarul zajlik. Regisztrálj és látogasd meg a Prezit.

Mikulás Kupa Marosvásárhelyen
Idén is megszervezi a már hagyománnyá vált Mikulás Kupát a marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat!

Új Média Konferencia 2015 - Felhívás
A digitális műveltség szerepe a mindennapi életben címmel szervezi meg az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék az Új Média Konferenciát 2015. március 20-21-én.

MACRo 2015 - Felhívás
Ötödik alkalommal szervezi meg a MACRo nemzetközi konferenciát a Gépészmérnöki és Villamosmérnöki Tanszék 2015. március 5-6. között.

Elkészült a CSI:Sapientia verseny reklámfilmje
A múlt hónapban megrendezett verseny reklámját Virginás Bandó készítette.

A Sapientia Európában – a „Key Skills for European Union Hotel Staff” projekt indulása
A Sapientia EMTE csíkszeredai karának Humántudományok Tanszéke felkérést kapott egy kétéves nemzetközi projektben való részvételre.

Székelyudvarhelyen a Pénzidomár vándorkupája
Székelyudvarhelyi győzelemmel ért véget az idei Pénzidomár pénzügyi és gazdasági vetélkedő.

A „Gúzsba kötve táncolni” fordítóverseny I. fordulójának kiértékelése
2014 október–novemberében a Sapientia EMTE csíkszeredai Humántudományok Tanszéke hatodszor szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt középiskolák 11–12. osztálya számára.

Sapientiás eredmények a BankTech Java Challenge versenyen
Két innovatív, sikeres magyar cég az idén először szervezte meg a BankTech Java Challenge programozóversenyt.

Rendhagyó történelemóra a Sapientián
A Regeneráció Egyesület 2014. december 4-én szervezi a Rendhagyó Történelemóra előadássorozat 6-ik rendkívüli előadását, ezúttal a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán.

Díjat kapott a Scientia Kiadó és két kiadványa
Az Octavian Goga Megyei Könyvtár szervezésében 2014. november 19-én került sor a 2012-2013-as időszakban megjelent kiadványok díjazására.

Pályázat nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására - 2015
A Kutatási Programok Intézete pályázatot hirdet a Sapientia EMTE, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) főállású oktatói és kutatói számára nemzetközi konferenciákon való részvétel támogatására.

Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign