Nemzetközi nyelvészsikerek a Sapientián

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Nemzetközi nyelvészsikerek a Sapientián
Nemzetközi nyelvészsikerek a Sapientián
Nemzetközi nyelvészsikerek a Sapientián
2014. május 28.

A 2013/2014-es tanévben a Fordító és tolmács szak diákjai kimagasló eredménnyel szerepeltek számos nemzetközi versenyen, illetve több nemzetközi tanulmányi és kutatási ösztöndíjat nyertek. 

 

1. A magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával meghirdetett Élő tájnyelvek. A magyar nyelv táji gazdagsága anyanyelvi pályázaton Both Csaba Attila fordító és tolmács szakos másodéves hallgató első díjat nyert. A pályázaton magyarországi és határon túli hallgatók, kutatók vettek részt. Both Csaba Attila díjnyertes pályaművének címe: Testrészek a romániai magyar nyelvjárásokban. A díjak átadására május 24-én került sor a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban az Anyanyelvápolók Szövetsége rendes és egyben tisztújító közgyűlésén.
 
2. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Bálint Intézet Márton Áron Kutatói Szakkollégiumi Program tudományos-kutatási pályázatot hirdetett a 2013/2014-es tanévben tanulmányokat folytató, határon túli, legfeljebb 25 magyar alap-, mesteri és doktori képzésben részt vevő hallgató részére. Both Csaba Attila fordító és tolmács szakos másodéves hallgató Nyelvhasználat Háromszéken – a román nyelv hatásai című pályázatával felvételt nyert az ösztöndíjprogramba, magyarországi tutora (vezetőtanára) Dr. hab. Bodó Csanád nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának adjunktusa.
 
3. Zelch Tímea másodéves fordító és tolmács szakos hallgató elnyerte a Deutscher Akademischer Austausch Dienst (DAAD) egyéni ösztöndíját, melynek keretén belül a Ludwig-Maximilians-Universität, München Nyári Egyetemének programjában vesz majd részt. Az ösztöndíj célja elsősorban a német nyelv és kultúra elsajátításának és elmélyítésének segítése.
 
4. Simpf Liedia másodéves, valamint Borsos Ágota, Csíki Brigitta, Farkas Dalma, Bardóczi Ibolya, Kovács Kinga, Magyarosi Júlia, Borbáth Noémi és Kis-Szőcs Karolina harmadéves fordító és tolmács szakos hallgatók elnyerték a dániai Felsőoktatási és Kutatási Minisztérium ösztöndíját, melynek keretében valamely dániai felsőoktatási intézményben részt vehetnek a nyári egyetemi programban. Nem első alkalom, hogy a fordító és tolmács szak hallgatói részt vesznek ebben az ösztöndíjprogramban, de idén a nyertes pályázók száma minden eddigieknél nagyobb.
 
Gratulálunk, sikereiknek örülünk, és további jó munkát kívánunk!
 
 

Fordító és tolmács szak, 2014

Marosvásárhely, Műszaki és Humántudományok Kar

Helyek száma: 20 tandíjmentes, 30 teljes tandíjas

Képzés időtartama, formája: 3 éves nappali alapképzés

 
Hírek
2025-02-13
2025-02-12
2025-02-12
2025-02-11



Tagek

Sapixel Nemzetközi Fotóverseny - kiállításmegnyító
Kiállításra kerülnek a III. alkalommal megszervezett Sapixel Nemzetközi Fotóversenyre beérkezett pályamunkák Kolozsváron.

XII. Sapientiás kosármaraton
Csapatok jelentkezését várjuk az idei 24 órás csíkszeredai kosármaratonra!

Eötvös József Collegium, a magyarság közös eszménye
Kárpát-medencei szakkollégiumi konferencia I. és az ELTE Eötvös József Collegium megemlékezése (Gyimesbükk, 2014. június 3.)

Tenderfelhívás számítás- és irodatechnikai eszközökre
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara pályázatot hirdet számítás- és irodatechnikai eszközök beszerzésére.

Területi polarizáció és regionális fejlődés Romániában
Dr. Benedek József, a Babes Bolyai Tudományegyetem oktatójának előadása.

Pneumobil csapataink sikerei
Befejeződött a VII. Aventics Pneumobil 2014 verseny, melyet Egerben szerveztek május 16-17-én.

Kiváló Sapientiás programozói eredmények
A 2013-2014-es tanévben születettek az eddigi legjobb Sapientiás eredmények a nemzetközi és országos programozási versenyeken.

Csíkszereda város fejlődési irányai – Konferencia
Az Magyar Regionális Tudományi Társaság székelyföldi fiókszervezete és a győri Széchenyi István Egyetem, a valamint a Sapientia EMTE közös szervezésében ...

Domokos Pál Péter ösztöndíj lehetőség a Sapientiára felvételizőknek
A Sapientia EMTE csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kara ösztöndíjprogrammal támogatná a szórványban élő fiatalokat.

Első és harmadik díjat nyertek hallgatóink az ETDK Környezettudományi szekciójában
Május 15-18. között zajlottak Kolozsváron a XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) reál- és humántudományi szekciói.

Ha péntek, akkor Pénzmágnes!
A verseny második fordulójára Kolozsváron kerül sor május 16-án, ahol egy újabb megmérettetésen kiderül, hogy kik azok a diákok, akik hazavihetik az értékes díjakat.

XIII. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Verseny
A Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium és a Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar közösen szervezte meg a XIII. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Versenyt.

ECN 2014 - eredmények
Véget ért a IX. Sapientia ECN - Nemzetközi programozói és matematika verseny Marosvásárhelyen. Alábbiakban megtalálhatók az eredmények.

Tenderfelhívás
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai pályázatot hirdetnek a csíkszeredai egyetemi épület felújítására és bővítésére.

Médiakonferencia
A média hatása gyermekekre és fiatalokra elnevezésű konferenciára kerül sor május 12-13. között a Sapientia EMTE csíkszeredai campusán.

Hogyan dobjuk el a szemetet tízféleképpen?
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Hallgatói Önkormányzata így kampányol a tisztaságért.

Az orvosi műhibák büntetőjogi, polgári jogi és orvosi vonatkozásai
Konferenciát szervez a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete, amelynek a kar a kolozsvári Tordai úti épületegyüttese ad otthont.

Határtalan Pszichológia - végleges program
Elkészült a Magyar Pszichológiai Társaság XXIII. Országos Tudományos Nagygyűlés programja, amelyet Marosvásárhelyen tartanak 2014. május 15-17. között a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán.

Szerelempatak dokumentumfilm bemutató Csíkszeredában
A nagysikerű dokumentumfilm csíkszeredai bemutatójára kerül sor május 9-én.

Egyetemi Esték az oktatási jogok biztosával
Újabb beszélgetésre kerül sor az Egyetemi Esték rendezvénysorozat keretén belül csütörtök délután a Sapientia EMTE új Tordai úti épületegyüttesében.

Beszélgetés Frei Tamással Skype-on!
Az egyetem meghívására Frei Tamás, a Frei Dosszié riportfilmsorozat műsorvezetője tart beszélgető estet Csíkszeredában A világ és ami mögötte van címmel.

Szombaton zajlott a II. Tavaszi Bál
Második alkalommal szervezte meg legjelentősebb kulturális rendezvényét a Sapientia EMTE kolozsvári karának Hallgatói Önkormányzata a sétatéri Kaszinóban.

Sapientia ECN 2014
2014. május 10-én lesz a Sapientia ECN nemzetközi programozói és matematika verseny Marosvásárhelyen

Tavaszi bált szervez a kolozsvári Hallgatói Önkormányzat
Az immár hagyományossá váló eseményre április 26-án, szombaton 19 órától a sétatéri Kaszinóban kerül sor.

Kultúraközi párbeszéd - kerekasztal beszélgetés
2014. április 11-én sor került a Kultúraközi párbeszéd című kerekasztal-megbeszélésre.

TDK és ETDK 2014 - eredmények
Sikeresen zárult a XIII. Tudományos Diákköri Konferencia és az első Agrártudományi ETDK.

Kiváló Sapientiás programozói eredmény
A Morgan Stanley által szervezett programozói világverseny budapesti fordulóján második és harmadik, míg az európai összesítésben harmadik helyezést értek el a Sapientiás diákok.

Felvételi felkészítő Filmművészet, fotóművészet, média szakra
Idén április 12-én, szombaton tartja felvételi előkészítőjét a Filmművészet, Fotóművészet, Média tanszék, amelyre várja a leendő diákokat.

Nézz be az egyetemre!
A Nyílt napokat az Iskola másképp (Scoala Altfel) rendhagyó oktatási hétre ütemeztük.

Sapixel Nemzetközi Fotóverseny újratöltve!
Harmadik alkalommal hirdeti meg a Sapientia EMTE kolozsvári karának Hallgatói Önkormányzata a Sapixel Nemzetközi Fotóversenyt.

Sapientia Filmszemle
Idén is bemutatjuk a csíkszeredai Kommunikáció és PR szak hallgatóinak kisfilmjeit.

Pályázati felhívás: ERASMUS+ hallgatói mobilitási program
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Erasmus+ Program keretén belül hallgatói mobilitásban való részvételre a 2014/2015-ös tanévre.

Színházi világnapot ünnepeltünk
2014. március 26-án hallgatóink a III. Sapientiás Kultúrnap alkalmával ünnepelték a Színház világnapját Csíkszeredában.

Álláshirdetés - mezőgazdasági munkás (meghatározott időre)
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara pályázatot hirdet az alábbi munkakör betöltésére: mezőgazdasági munkás (meghatározott időre).

Újra itt a Pénzmágnes vetélkedő
Áprilisban értékes nyereményekkel gazdagíthat a tudásod, ha részt veszel a középiskolás diákoknak szervezett Pénzmágnes című versenyen.

Diákjaink önkéntes munkája
Beszámoló az angol nyelvű felkészítőről a Szent László Gyermekvédelmi Központban.

Kommunikációs Napok
Első alkalommal szerveznek Kommunikációs Napokat a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói!

Oktatási intézmények börzéje
Idén is részt veszünk az Oktatási intézmények börzéjén Marosvásárhelyen, amelyet 2014. március 28-30. között a Promenada Mall bevásárlóközpontban szerveznek.

X. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
Környezettudományi Konferenciát szervez a héten a Sapientia EMTE kolozsvári Karának Környezettudományi Tanszéke.

Előadás az IT Klub szervezésében
Információtechnológiai Klub alakult a a Gazdasági informatika szakos diákok kezdeményezésére a Sapientia EMTE csíkszeredai Karain.

Pályázati felhívás nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia EMTE, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem főállású oktatói és kutatói számára nemzetközi konferenciákon való részvétel támogatására.

Pénteken kezdődik a MédiaTér konferencia
Nemzetközi médiakonferenciát szervez partnerségben a Sapientia EMTE kolozsvári kara 2014. március 20-23. között, amelynek a Kar Tordai úti, új épületegyüttese ad otthont.

A Sapientia videója a világ legjobb Happy adaptációi között
Pharrell Williams és az ENSZ összefogott a Boldogság Nemzetközi Napjának alkalmából. Március 20-án Pharrell kihirdette a legjobb alkotásokat, amelyek közé a Sapientia EMTE Happy videóját is beválasztották.

Böjte Csaba tart előadást Csíkszeredában
A Nyílt előadások programsorozat keretén belül 2014. március 24-én, 18 órától Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Sapientia csíkszeredai campusának nagy aulájában előadást tart.

Új Média Konferencia Marosvásárhelyen
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Alkalmazott Társadalomtudományok tanszéke hetedik alkalommal szervezi a konferenciát március 21-én.

Egyetemi Esték dr. Duray Miklóssal
Egyetemi Esték beszélgetésre kerül sor csütörtökön, 2014. március 20-án 18 órától a Sapientia EMTE kolozsvári campusán a A314-es termében.

A modern kor rabszolgái
A Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium szervezésében Tánczos Levente-József tart előadást A modern kor rabszolgái címmel Csíkszeredában.

"Vétkesek közt cinkos, aki néma"
Vétkesek közt cinkos, aki néma címmel a külföldi országokban munkát vállaló személyek kizsákmányolásáról tartanak előadást a Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusán.

Dr. Henk Tamás tart előadást Marosvásárhelyen
Távközlési rendszerekről tart előadást Dr. Henk Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos tanácsadója.

Hazaért a Transilvania 4Africa csapat a Budapest-Bamako Rallyról!
Életre szóló élményekkel, tapasztalatokkal és díjjal tértek haza a Budapest-Bamako Rally erdélyi versenyzői.

50,000 fölé ugrott a YouTube nézettsége
Alig 5 nap leforgása alatt a Happy Sapientia videó nézettségi rekordot döntött.

Esettanulmány verseny: Víz és Energia
A víz világnapja alkalmából esettanulmány versenyt hirdet a Harvíz RT és a Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszéke. Fődíj: 500 RON!

Nyílt esték: sokszínű Caritas
Előadás- és beszélgetéssorozatot indít a Caritas Hargita megyében. Céljuk betekintést nyújtani azon témákba, társadalmi problémákba, amelyek a programjaik alapját képezik.

Kari Tudományos Diákköri Konferencia újratöltve!
Idén is szervez kari TDK-t a Sapientia EMTE kolozsvári kara, hogy tudományos kutatómunkára ösztönözze a hallgatókat. 2014. április 16! Jelentkezz!

Happy Sapientia
A pár perces kisfilm Pharrell Williams népszerű Happy című videoklipje alapján.

III. Sapientiás Kultúrnap
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai harmadik alkalommal szervezik meg a Sapientiás Kultúrnapot.

Velux ösztöndíj
A Velux ösztöndíjprogram keretében két dániai felsőoktatási intézmény fogad hátrányos anyagi vagy szociális helyzetű, tehetséges hallgatókat.

Egyetemi Esték dr. Dibó Gábor egyetemi docenssel
Szakmai beszélgetést szervez a Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszéke, amelynek meghívott előadója dr. Dibó Gábor egyetemi docens.

Corvinus Nyári Egyetem
Megnyílt az internetes jelentkezés a 2014-es Corvinus-i Nyári Egyetemre.

Nyelvtanulási lehetőség Csíkszeredában!
Heti rendszerességgel román és angol társalgási kört szervezünk hallgatóinknak.

Ismét Kolozsvárra érkezett az évente körútra induló Bocskai-zarándoklat
Magyarországi küldöttség tisztelgett és koszorúzott péntek délben Bocskai István fejedelem emlékművénél.

Bővült az egyetemen elérhető adatbázisok köre
A JSTOR Archívum és a Science Direct több tudományterületet is felölel, a folyóiratok mellett könyveket is tartalmaz. Használatukhoz jelszó nem szükséges.

Humanitárius tevékenységéért kapott díjat a Transilvania 4 Africa Team
Banjulban örömmel és hálával fogadták a csapat által szétosztott felszereléseket, ruhákat és tanszereket.

ETDK a Sapientián
Az Erdélyi Magyar Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományok szekcióját az idén először rendezzük meg az Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán.

III. Erdélyi Politikatudományi Konferencia
Hétvégén startol a tematikussá és nemzetközivé vált politikatudományi konferencia, amelynek egyik helyszíne a Sapientia EMTE új épülete.

Volt hallgatónk kiadta első ebook verseskötetét
Pálffy Tamás Szabolcs, volt hallgatónk, unitárius lelkész, kiadta első ebook verseskönyvét.

Vállalkozói életutak 2.0
A Gnome Design és a Mikro Atlas cégek vezetői előadást tartanak.

Felhívás szakmai gyakorlatra
A Szent György Napok szervezőcsapata gyakornokokat keres.

Ingyenes érettségi felkészítők Marosvásárhelyen!
Minden szombat reggel a Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusán 9 és 11 órától.

Bernády monodráma a Sapientián Marosvásárhelyen
Orbán Márton Bernády című monodrámáját adja elő Kozsik József, 2014. február 18-án, 18 órától, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának aulájában.

Interaktív beszélgetések
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, 2014 február 17-én, 16 órakor, “Interaktív beszélgetést” kezdeményez a Sapientia EMTE hallgatóival.

Hidvéghi Balázs tart előadást a Sapientián
„népem, te szent, te kárhozott, te drága!” Kihívások a magyar nemzetpolitikában az ezredfordulón címmel tart előadást Hidvéghi Balázs.

Interethnia Ifjúsági konferencia
Magyarok Európa Ifjúsági Fővárosában címmel szervez partnerségben konferenciát a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Kara.

Könyvesbolt nyílik az egyetemen, Kolozsváron
Az IDEA Könyvtér ünnepélyes keretek közt nyitja meg könyvesboltját 2014. február 19-én, 17 órakor a Sapientia EMTE kolozsvári karának az előterében.

Móricz Zsigmond felolvasó maraton
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai is bekapcsolódnak a Kájoni János Megyei Könyvtár által szervezett felolvasó maratonba.

Professzorok Erdélyben következő előadása
„Professzorok Erdélyben” előadássorozat keretében Botos Katalin közgazdászprofesszor asszony, az Antall-kormány volt tárca nélküli minisztere lesz az előadó.

Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny a Sapientián
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán szervezték idén az immár hagyományossá vált Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny erdélyi döntőjét 2014. január 11-én.

XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK)
Idén május 15–18. között szervezik meg Kolozsváron a 34 szekcióban meghirdetett XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK), amelynek fővédnöke dr. Mezey Barna, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) rektora.

Csíkszeredai humoristákat keresünk!
A Sapientia EMTE Hallgatói önkormányzatai humoristákat keresnek hamarosan útnak induló turnéjukhoz.

Álláshirdetés: Hálózat - felügyeleti informatikus / műszaki ügyintéző
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére: hálózat - felügyeleti informatikus / műszaki ügyintéző

Dr. Christian Mühlig tart előadást Marosvásárhelyen
Egyetemünkre látogat Dr. Christian Mühlig fizikus, a Leibniz - Institute of Photonic Technology kutatóintézet lézer diagnosztikai osztály egyik szakembere.

Meghosszabbított konferencia jelentkezési határidő
A Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke 2014. április 11-12. között harmadik alkalommal szervez angol nyelvű konferenciát, ezúttal Discourse, Translation and Intercultural Transfer címmel.

Jégkarnevál
A csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat idén is jégre viszi a várost. Az eseményt február 19-re szervezik.

Megjelent az Új média, médiakonvergencia, kulturális változások című konferenciakötet
A kötet szerkesztői Tőkés Gyöngyvér és Sántha Ágnes. A kiadvány teljes anyaga lapozható formába is elérhető.

Elrajtolt a Budapest-Bamako Rally erdélyi képviselete
A kolozsvári Deák Ferenc utcából rajtolt január utolsó hetében a Transilvania 4 Africa Team, akik Erdélyt képviselik a Budapest–Bamako Rallyn.

„Szülőföldön magyarul” című program - hallgatói támogatás
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2014. január 31-től meghirdette a „Szülőföldön magyarul” című program felhívását, többek közöt „hallgatói támogatás” igénylésére a 2013/2014-es tanévre.

Februártól folytatódnak az érettségi felkészítők Csíkszeredában
Február 15-én veszi kezdetét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karai által szervezett ingyenes érettségi felkészítők második modulja.

Boldogságra nevelés. Tökéletes élmény a tanulásban.
Csíkszentmihályi Mihály, a Chicagói Egyetem professzora tart előadást Skype-on keresztül a Sapientián.

Oktatónk is részt vett a Szerelempatak című film létrejöttében
2014. január 29-én került sor Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Szerelempatakcímű 70 perces néprajzi dokumentumfilm díszbemutatójára.

Eredményhirdetés: Egyetemi Kutatási Program 2013/2014
A Tudományos Tanács 2014/2. sz. határozata alapján az Egyetemi Kutatási Program keretében a 2013-2014-es tanévben a következő kutatások részesülnek támogatásban:

Eredményhirdetés: Sapientia Doktori Ösztöndíjprogram 2013/2014
A 2013-2014-es tanévben a következő oktatók részesülnek Sapientia Doktori Ösztöndíjban.

Sapientiás Sítábor
Sítábort szervez a Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat!

Nyelvvizsga államvizsgázóknak!
A Linguasap központ nyelvvizsgát hirdet államvizsga előtt állóknak.

A Sapientia is felolvasott Marosvásárhelyért!
Tegnap, a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Studium Alapítvány által szervezett Olvass fel Marosvásárhelyért! rendezvényen a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának több oktatója és hallgatója is képviselte az egyetemet.

Új média és ifjúsági hálózatok - felhívás
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Alkalmazott Társadalomtudományok tanszéke hetedik alkalommal szervezi meg az Új Média Konferenciát.

Határtalan pszichológia - jelentkezés
Marosvásárhelyen tartja a Magyar Pszichológiai Társaság XXIII. Országos Tudományos NagygyűlésétHatártalan pszichológia címmel. Regisztrálni és prezentációra jelentkezni kivonattal lehet 2014. január 15-ig.

Román társalgási kör Csíkszeredában
Minden csütörtökön 19 órától a csíkszeredai karok campusán.

Komyathy ösztöndíj - eredményhirdetés 2013
Egy magyar származású amerikai úr, Brian Komyathy, ösztöndíjat alapított és ajánlott fel 2000 RON értékben két végzős kommunikáció szakos diákunk számára. A pályázat lejárt, megvannak az eredmények!

Újabb együttműködési megállapodás
Együttműködési megállapodást írt alá Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Sapientia EMTE kolozsvári kara.

Partnerség a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel
Együttműködési megállapodást írt alá a Sapientia EMTE a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel.

Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign