A kolozsvári Jogtudományi Tanszék oktatói részt vettek a lisszaboni European Society for Comparative Legal History (Európai Összehasonlító Jogtörténeti Társaság) biennális konferenciáján június 21–24. között.
Dr. Veress Emőd egyetemi tanár (Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet/Sapientia EMTE), dr. Fegyveresi Zsolt (Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet/Sapientia EMTE), dr. Székely János (Sapientia EMTE) és dr. Vallasek Magdolna (Sapientia EMTE) egyetemi adjunktusok előadásainak a konferencia szervezői különálló, közös szekciót szenteltek. Ebben a Renner Bőrgyár Rt., későbbi nevén Dermata (utóbb Herbák, majd Clujana) kolozsvári nagyvállalat cégtörténetének komplex, jogtörténeti és összehasonlító-jogi kutatásából származó eredményeiket mutatták be. A konferencia tematikáját követve a szekció középpontjában Farkas Mózes ügyvéd és vállalatvezető tevékenysége, jogi ismereteinek ügyvezetői tevékenységére gyakorolt befolyása állt.
Dr. Veress Emőd Farkas Mózes cégalapítói, majd ügyvezetői tevékenységét ismertette a Renner Bőrgyár Rt., későbbi Dermata helyi és nemzetközi vállalati jelentőségét bemutató felvezető előadásában. Külön kitért a levéltári kutatás folyamán felfedezett, kifejezetten ritkának számító szindikátusi szerződésre, amely Farkas Mózes és más részvényesek titkos egyezségét rögzítette a szavazati jogaik összehangolt gyakorlásáról, és amelynek megalkotásában Farkas Mózes ügyvédi tapasztalata látványosan közrejátszott.
Dr. Székely János előadásában a cég vezetésének gazdasági paramétereit, a nagy gazdasági válságra adott jogalkotói és cégvezetői válaszokat (kartellalkotás, gazdasági protekcionizmus és ezzel szemben mutatott reakciók) mutatta be. Farkas Mózes egyidejűleg ügyvédi és ügyvezetői tevékenységére kitérve az ügyvédi hivatásrend korabeli szabályozását ismertette, amely – ellentében a maival – nem minősítette a két tevékenységet egymással összeférhetetlennek.
Dr. Vallasek Magdolna a vizsgált vállalat munkavállalóival szemben tanúsított magatartását, különösen a sztrájkok és más megmozdulások által kivívott kollektív bértárgyalást és annak eredményét dokumentálta. Különösen kitért a kollektív szerződések jelentőségére, a kor munkavállalói helyzetének javításában. Egyúttal ismertette a vállalat munkavállalók iránt tett gesztusait, szociális jellegű intézkedéseit.
Dr. Fegyveresi Zsolt a szekciót záró előadásában Farkas Mózes (végül visszavonása miatt nem érvényesült) végrendeletének tartalmát, a végrendelkező jogismeretének befolyását mutatta be. Ismertette Farkas Mózes egy modern, a későbbi nyugat-európai modelleket előre vetítő, munkavállalói döntéshozatalt foganatosító terveit, amelyek megvalósítására saját részvényeinek a munkavállalók kategóriái közötti szétosztását tervezte.
A szekciót dr. Veress Emőd összegzése, majd szakmai vita követte. Ebben részt vett az ESCLH jelenlegi elnöke, valamint korábbi elnöke is és több más jogtörténész.
Pályázati felhívás: Collegium Talentum program (2022/2023-as tanév)
Mesterisek, doktorisok, figyelem! Megjelent a Collegium Talentum pályázati kiírása, 2022. július 24., vasárnap 23:59-ig (magyarországi idő szerint) lehet jelentkezni online.
XVI. Mérnökavató ünnepség a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán
2022. június 16-án, csütörtök délután került sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszékeinek közös szervezésében a XVI. Mérnökavató ünnepségre, az egyetem épületében.
Központi tanévzárót szerveztünk a ballagással egybekötve Marosvásárhelyen
A 2022. június 25-én, szombaton megtartott esemény keretében hivatalosan is lezártuk a 2021/2022-es tanévet.
V. First Cut – bemutatják munkáikat a kolozsvári Média Tanszék idén végzett hallgatói
Július 1-jén, pénteken 16 órától várják az érdeklődőket a Kolozsvári Kar Hunyadi Mátyás dísztermében.
Sapviz – a 2022-es képességvizsga-eredményekről készítettek kimutatást hallgatóink
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának hallgatói dr. Jánosi-Rancz Katalin Tünde vezetésével vizualizálták, hogyan teljesített az ország a képességi vizsgán.
SapExperience 2022 – ott leszünk a VIBE Fesztiválon
A Koli Sétány külön helyszíneként hozunk különböző állandó programokat a hallgatói önkormányzattal közösen a megpihenni-szórakozni-tanulni vágyóknak 2022. június 30 – július 3. között a Maros-parton, ráadásul oktatóink is a VIBE Koli programját is erősítik.
Érd el önmagad legjobb verzióját! – startol a felvételi a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem június 24-től kezdődően megnyitotta a felveteli.sapientia.ro online felületét, itt iratkozhatnak az egyetemre azok az érdeklődők, akik 2022 őszétől az intézményben szeretnék megkezdeni tanulmányaikat.
Nemzetközi protokollversenyen szereztek különdíjat a Kolozsvári Kar hallgatói
Két éves megszakítás után idén június 10-én ismét sor került a Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyre.
Pályázati felhívás - Kőrösi Csoma Sándor Program és Petőfi Sándor Program
Ismét lehet pályázni a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság által meghirdetett Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjaira.
Elbúcsúztatta végzős hallgatóit a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara
2022. június 9-10-én tartották a hagyományossá vált ballagási ünnepséget a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. A 19 alap- és mesterképzésen 239 egyetemi hallgató ballagott el oktatóik kíséretében.
Elballagtak a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának végzős hallgatói
A 2021/2022-es végzős évfolyamok ballagási ünnepsége június 18-án volt megtartva a Farkas utcai református templomban.
Központi tanévzáró ünnepség a Sapientián
2022. június 25-én, szombaton 10 órától a Marosvásárhelyi Kar ballagási ünnepségével egybekötve zárjuk a 2021/2022-es tanévet a Sapientia EMTE-n.
Műhelykonferencia a jelenléti és online oktatásról
Metszéspontok a jelenléti és online oktatásszervezési formákban címmel szervezett műhelykonferenciát a Sapientia EMTE Tanárképző Intézete és a PedPsi Kutatóközpont 2022. június 13-án a Csíkszeredai Kar épületében.
Bronzérmet vehettek át mentorált diákjaink
A Belgrádban megrendezett 28th International Conference of Young Scientist nemzetközi világverseny ünnepélyes díjátadójára 2022. június 8-án került sor a kolozsvári állattani múzeum amfiteátrumában.
Felvételi 2022
Érd el önmagad legjobb verzióját! – online felvételi iratkozás június 24-től
Legmagasabb szakmai besorolás az időszakos akkreditációs felmérésen
Közzétette az ARACIS a Sapientia EMTE legfrissebb, ötévente sorra kerülő minőségi felmérésének eredményét.
A Nemzeti Összetartozás Napján futott félmaratont egyetemünk rektora
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján szimbolikusan Dél-Erdélyben, Nagyszebenben futott félmaratont egyetemünk rektora. A távot ezúttal is Sapientiás színekben, 1 óra 43 perc alatt teljesítette.
Nyári egyetem az olaszországi Leccében
A Sapientia EMTE 10 hallgatót delegál arra a nyári egyetemre, melynek során az európai biztonság különböző aspektusaira épülő tananyagot mutatnak be, és melyre 2022. július 18. és 22. között kerül sor az olaszországi Leccében.
Együttműködési megállapodást kötöttünk az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karával
Kétoldalú együttműködési megállapodást kötött 2022. május 27-én a szabadkai székhelyű Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara és a Sapientia EMTE a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramon belül.
Átvehetők az oklevelek a Marosvásárhelyi Karon
Átvehetők az oklevelek a Marosvásárhelyi Karon 2022. június 21-én, kedden 11:00 és 18:00 óra között, illetve 22-én, szerdán 9:00 és 13:00 óra között a 129-es teremben, a 2021-ben, valamint a korábban államvizsgázott hallgatók számára is.
Bemutattuk az Anyanyelvoktatás sorozat 11. kötetét Marosvásárhelyen
Az „Anyanyelvoktatás. Problémafeltáró vizsgálatok – problémamegoldó törekvések” kötetet 2022. május 19-én ismerhették meg az érdeklődők.
A Csíkszeredai Kar laborjában jártak a Mathias Corvinus Collegium diákjai
Egyetemünk Csíkszeredai Karának vendégei voltak az MCC-s középiskolás diákok (Mathias Corvinus Collegium, Középiskolás Program), hogy alapvető biotechnológiákban használatos laboratóriumi technikákkal ismerkedjenek meg.
Álláshirdetés: Kapus
A Sapientia EMTE versenyvizsgát hirdet KAPUS állás betöltésére.
Átvehetők az oklevelek a Csíkszeredai Karon
Átvehetők az oklevelek a Csíkszeredai Karon 2022. június 8-án, szerdán 12:00 és 19:00 óra között, illetve 9-én, csütörtökön 9:00 és 13:00 óra között a 20-as teremben, a 2021-ben, valamint a korábban államvizsgázott hallgatók számára is.
Gyászhír – elhunyt Molnár Beáta volt hallgatónk, óraadó oktatónk
A Sapientia EMTE munkaközössége mély fájdalommal búcsúzik Molnár Beátától, volt kommunikáció és közkapcsolatok szakos marosvásárhelyi hallgatónktól, a Kolozsvári Kar óraadó oktatójától.
Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2022
Június 5-ig pályázhatnak alapképzési és mesteri szakok végzős évfolyamaira beiratkozott hallgatók, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként odaítélt díj oklevélből és pénzjutalomból áll, melynek átadására a kari évzáró ünnepségek alkalmával kerül sor.
Sapientia Nap a Tiltott Fesztiválon
2022. május 28-án mi is részt veszünk a Tiltott Fesztiválon, egy kötetlen délutáni kikapcsolódásra hívjuk az érdeklődőket, akik a koncert előtt egy sör mellett néhány érdekes és izgalmas progamon vehetnek részt.
A Sapientiára látogatott az Óbudai Egyetem rektora
Prof. dr. Kovács Leventét dr. Tonk Márton rektor és dr. Balog Adalbert rektorhelyettes fogadta a Bocskai-házban.
Kollégáink is részt vettek „A XXI. századi pedagógus kihívásai és lehetőségei” szakmai konferencián
Dr. Tódor Erika Mária egyetemi tanár, a Tanárképző Intézet vezetője, dr. Tódor Imre egyetemi adjunktus, a PedPsi kutatóintézet vezetője és Osztián Pálma Rozália doktorandusz, a Marosvásárhelyi Kar tanársegédje képviselte egyetemünket 2022. május 14-én a Csutak Vilmos Pedagógusok Háza megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett eseményen.
Bemutatjuk Marosvásárhelyen a volt hallgatónkkal készült „Törpének lenni egy óriásoknak szánt világban” filmet
Nyikó Anetta mozgássérült informatikus és slammer portréját május 19-én, csütörtökön 19 órától vetítik a Marosvásárhelyi Kar 114-es termében.
Véradó kampány Marosvásárhelyen a Közegészségügyi Héten
A Regionális Vérközpont mobilegysége sikeresnek minősítette a május 17-ei akciót, amely során 41 jelentkezőből 38 személy sikeresen adott vért.
Hetedik alkalommal szervezik meg az Erdélyi Jogászgyűlést
A VII. Erdélyi Jogászgyűlésre 2022. május 20. és 22. között kerül sor Székelyudvarhelyen.
Táncművészet szakosok a táncházmozgalom 50. születésnapjára szervezett szabadegyetemen
Május 6–8. között szervezte meg az Erdélyi Hagyományok Háza, a Kallós Zoltán Alapítvány és a Széki Polgármesteri Hivatal a táncházmozgalom 50. születésnapját
TANÁROK AKADÉMIÁJA – dr. habil. Nádor Orsolya: A magyar mint tanított nyelv
A Tanárképző Intézetünk nyílt, online sorozatának harmadik meghívottja május 25-én, 18 órától tart előadást.
Tanulmányi látogatásokon a Csíkszeredai Kar hallgatói
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának hallgatói cukrászati- és sütőipari szakkiállításon, illetve bukaresti tanulmányi kiránduláson vettek részt, valamint egy húsmarhafarmot is meglátogattak az elmúlt időszakban.
Román nyelvű konferenciát szervez a Jogtudományi Tanszék
Dreptul penal și procesual în teorie și practică / Büntetőjog és büntetőeljárás elméletben és gyakorlatban címmel román nyelvű konferenciát szervez a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Jogtudományi Tanszéke 2022. május 13-14-én.
XXIII. Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia - Eredmények
A Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Hallgatói Önkormányzata (msHÖK) az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Tanács szakmai irányításával rendezte meg a XXIII. Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferenciát 2022. május 6. és 8. között.
Bővül intézményi partnereink listája: együttműködési megállapodást kötöttünk a Tokaj-Hegyalja Egyetemmel
Május 10–11-én látogatott a Sapientiára a sárospataki intézmény rektora, prof. dr. Bolvári-Takács Gábor által vezetett küldöttség.
15 éves a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék
Ünnepi programsorozatot szervez a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszéke fennállásának 15 éves évfordulója alkalmából május 11. és 13. között.
Szakmai programokon a Marosvásárhelyi Kar hallgatói
Az elmúlt hetekben a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának hallgatói számos olyan programon vehettek részt, melyek folyamatos szakmai fejlődésükhöz nagy mértékben hozzájárulnak.
Magyar állami kitüntetés egykori társult oktatónknak, dr. George Volceanov professzornak
2022. május 4-én a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki dr. George Volceanov professzort, a Csíkszeredai Kar Humántudományok Tanszékének korábbi társult oktatóját.
Együttműködés az UiT – The Arctic University of Norway egyetemmel
A Marosvásárhelyi Kar Gépészmérnöki Tanszéke támogatást nyert RoNo Cooperation for Virtual Manufacturing elnevezésű projektjére, melyet az UiT – The Arctic University of Norway egyetemmel, valamint a kolozsvári INNO Robotics Kft.-vel közösen valósít meg.
Még mindig lehet jelentkezni a Magyar Tudományos Akadémia Domus pályázatára – 2022
Tudományos könyvek kiadására, nemzetközi publikációk megjelentetésére, illetve nemzetközi konferenciákon való részvétel támogatására hirdetnek pályázatot.
HR: Az emberi erőforrás fontossága és kihívásai – megjelent a legújabb csíkszeredai Sapientia Podcast
A Sapientia Podcast következő részében három egyetemi oktató, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának munkatársai egy újabb témát dolgoznak fel, közelebb kerülünk a humánerőforrás szakmához.
Zöldségtermesztés gyakorlaton voltak a Marosvásárhelyi Kar másodéves kertészmérnök hallgatói
Héderfáján, az Anna-kertészetnél jártak.
Sapis sikerek a Pályázd be magad az EU-ba! versenyen
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának jogász hallgatói második és negyedik helyen végeztek.
HR Szakmai Napok második kiadása a Csíkszeredai Karon
2022. május 12-13. között a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke HR szakmai napokat szervez, hogy egy kis bepillantást nyerjünk a szakma titkaiba.
Megjelent a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram 2022/23-as tanévre szóló felhívása
A pályázati űrlap kitöltése és benyújtása, valamint a szükséges kötelező és opcionális iratok csatolása a Neptun webes felületén, a kérvény modulon keresztül lehetséges 2022. május 11–25. között.
Erdeink egészsége egy változó világban – dr. Csóka György tart előadást a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban
A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályának vezetője 2022. május 5-én 10 órai kezdettel tart előadást az A205-ös teremben.
A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja lett dr. Biró A. Zoltán professzorunk
Az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait – köztük a Csíkszeredai Kar volt dékánját – 110, a közös akadémiai jelöltlistára felkerült kutató közül választotta meg május 3-án, kedden az Akadémikusok Gyűlése.
15. Új Média Konferencia a Marosvásárhelyi Karon – fotókiállítás is lesz
A 2022. május 6–7. között zajló konferencia témája a digitális élet és a társadalmi fenntarthatóság.
Megjelent a KáVéPONT Sapientia legújabb epizódja
A KáVéPONT aktuális adásában dr. Tonk Márton egyetemi tanár, a Sapientia EMTE rektora mesél a keleti blokk retro autóiról.
Készül a magyar film napjára a kolozsvári Média Tanszék
Az 1921-es Drakula halála című film remake-jének előzőleg létrehozott és legújabb fejezeteit vetítik.
TDK 2022 – tudományos diákköri konferenciák a Sapientián
A Sapientia EMTE minden évben, minden karon megszervezi a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát, melynek célja, hogy ösztönözze a hallgatók tudományos diákköri tevékenységét, és teret biztosítson pályamunkáik ismertetésére.
EMTER 2022 – Matematika, informatika és fizika verseny a Marosvásárhelyi Karon
Idén 2022. április 30-án szervezik meg az EMTER: Matematika, informatika és fizika versenyt a Marosvásárhelyi Karon.
A bonchidai Bánffy-kastélyba látogattak filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgatóink
2022. április 6-án a filmművészet, fotóművészet, média szak első- és másodéves hallgatói és oktatóik, dr. Mira Marincaș és dr. Tóth Orsolya vezetésével a bonchidai Bánffy-kastélyba látogattak egy tavaszi terepgyakorlat alkalmából.
Sapientia Podcast: Hitek és tévhitek a táplálkozásban
Dr. Albert Csilla, a Csíkszeredai Kar Élelmiszertudományi Tanszékének adjunktusa és beszélgetőpartnere dr. Csapó János, a Sapientia EMTE és a Debreceni Egyetem emeritus professzora ez alkalommal a hitek és tévhitek a táplálkozásban témáját boncolgatják.
Bukaresti tanulmányúton jártak hallgatóink
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék 2022. április 13. és 15. között tanulmányutat szervezett alapképzéses és mesteris hallgatói számára.
Online is lapozható a 2022-es felvételi tájékoztató füzet
Még lehet jelentkezni az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2022-es hallgatói felhívására
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 25. alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem programot 2022. július 4. és július 10. között.
Látogatás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen
Egyetemünk rektora, dr. Tonk Márton látogatott az egri intézménybe, ahol az április 25-ei megbeszélés keretében előadást is tartott a Sapientia EMTE-ről.
Készülnek az államvizsgafilmek
Elkezdték államvizsgafilmjeik forgatását a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Filmművészet, fotóművészet, média szakos végzős hallgatói.
Nemzetközi versenyen értek el második helyezést hallgatóink
A SU Real Life Competition 2022 versenyen egyetemünkről Ilyés Kinga (Jog, IV. év) és Zeiler Hilda Izabella (FFM, II. év) vett részt.
Nemzetközi elismerésben részesült Keresztes Péter volt hallgatónk
A Román Televízió temesvári munkatársaként dolgozó Keresztes Péter a Prix CIRCOM 2022 nemzetközi televíziós fesztivál egyik különdíját nyerte el.
TANÁROK AKADÉMIÁJA – Prof. dr. Pusztai Gabriella: A szülők gyermeknevelő tevékenységének hatása a tanulmányi eredményességre
A Tanárok Akadémiájának második online előadására 2022. április 25-én, hétfőn 18 órától kerül sor.
Sikerrel zárultak a Nyílt Napok egyetemünk helyszínein
2022 tavaszán újra személyesen látogathattak az érdeklődő középiskolások a csíkszeredai, kolozsvári, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi oktatási helyszíneinkre.
Szakmai látogatás a Hargita Gyöngye Rt. ásványvíztöltődénél
A Csíkszeredai Kar Turisztikai mérnök-menedzser szakának másodéves hallgatói, valamint elsőéves Fenntartható biotechnológiák mesterszakos diákjai hivatalos szakmai látogatáson vettek részt a Hargita Gyöngye Rt. palackozó üzemnél.
Átadásra kerültek a 36. OTDK megbízólevelei
2023-ban, április 16–19. között a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara ad otthont a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatikatudományi tagozatának.
Országhatárokat átívelő pályázatban vesz részt a Marosvásárhelyi Kar
Támogatást nyert Horticulture 4.0 - Intelligens növényházak a kertészeti szakképzésben elnevezésű pályázatunk az Erasmus+ KA220-VET pályázati kategóriában.
Új robot érkezett a Marosvásárhelyi Karra
Az Accenture Románia egy Baxter robotot adományozott a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának.
Kolozsváron járt Szijjártó Péter – a Sapientia EMTE-re is ellátogatott
Magyarország külgazdasági és külügyminisztere egyetemünk vezetőivel is találkozott 2022. április 14-én, csütörtökön a Sapientia EMTE-n.
Hallgatóink hús- és tejfeldolgozó üzemeket látogattak meg
A Csíkszeredai Kar harmadéves élelmiszeripari mérnök szakos hallgatói szakmai látogatáson vettek részt a gyergyószentmiklósi Arterimpex húsfeldolgozóban és a csíkszépvízi Csengő Szövetkezet tejfeldolgozóban.
XVII. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia – program
A konferencián hazai és magyarországi szakemberek tartanak előadásokat környezetföldrajz, környezetkémia, ökológia, környezeti nevelés, környezetfizika, alternatív energiák, agrár-környezettudomány, illetve környezetföldtan szekciókban.
Élelmiszeripari mérnök szakos hallgatók szakmai látogatáson a Vegadom House papírtasak gyárban
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának végzős élelmiszeripari mérnök szakos hallgatói az Élelmiszerek csomagolása és csomagolástervezés tárgy keretében szakmai látogatáson vettek részt a csíkszeredai Vegadom House S.R.L. papírtasak gyárban.
Sikeres volt az adománygyűjtés
A Sapientia EMTE köszönetet mond mindazoknak, akik csatlakoztak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közösségének megsegítésére kezdeményezett gyűjtéshez, és adományaikkal támogatták a Sapientia partnerintézményét.
Biomérnök mesteris hallgatók szakmai látogatáson a csíkszeredai tejgyárban
A Fenntartható biotechnológiák mesteri szak I. éves hallgatói az Iparban használt mikroorganizmusok tantárgy keretében hivatalos szakmai látogatáson vettek részt a csíkszeredai S.C. Lactate Harghita S.A. tejgyárban.
Perspectives in Human Sciences – online workshop
2022. április 8-án a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Humántudományok Tanszékén működő Kultúraközi Kölcsönhatások Kutatóközpont a Kolozsvári Akadémiai Bizottsággal közösen egynapos angol nyelvű interdiszciplináris online workshopot szervez meghívottakkal Perspectives in Human Sciences címmel.
Elindult a „Lost Millennials” projekt
A projekt fő célja, hogy hozzájáruljon a 25 évnél idősebb NEET-ek sikeres munkaerő-piaci vagy oktatási és képzési integrációjához.
„Erős bástyánk nékünk” – film készült a Sapientia EMTE első 20 évéről
2022. március 29-én, kedden, este 19 órától mutatták be a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban az Erős bástyánk nékünk című dokumentumfilmet, mely a Sapientia EMTE 20 éves történetét dolgozza fel.
Megújult a Karrieriroda a Marosvásárhelyi Karon - bemutatkozó
A Marosvásárhelyi Kar Karrierirodájának bemutatkozó rendezvényére 2022. március 28-án került sor 12 és 14 óra között a koronkai campus C007-es termében. A karriertervezés kihívásairól dr. Tőkés Gyöngyvér tartott előadást.
Change4Impact - Konferencia és hackathon
Első alkalommal rendezik meg a Change4Impact hackathonnal egybekötött konferenciát. A hibrid eseményre 2022. május 26. és 29. között kerül sor.
Oktatónkat választották az EME új elnökévé
Bitay Enikő professzorasszonyt választotta az Erdélyi Múzeum-Egyesület Közgyűlése az intézmény következő elnökévé.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki egyetemünk rektorát
Egyetemünk rektora, dr. Tonk Márton az erdélyi magyar felsőfokú oktatás megszervezése, fejlesztése és magas színvonalú működtetése érdekében végzett kiemelkedő tudományos, oktatói és közösségszervező munkája elismeréséért a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át.
Budapesti egyetemek vezetőivel találkozott a Sapientia EMTE vezetősége
A Budapesti Corvinus Egyetem küldöttsége március 25-én, pénteken, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetői pedig szombaton, március 26-án találkoztak a Sapientia EMTE vezetőségével.
Trans-Linguistica VI. - Konferencia felhívás
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke és a DAMERG Kutatóközpont 2022. május 19. és 20. között online nemzetközi tudományos konferenciát szervez Trans-linguistica VI. Változó bölcsészettudomány: innováció, hagyomány, értékteremtés címmel.
Pályázati felhívás oktatók, kutatók tudományos tanácskozásokra, művészek fesztiválokra, mesterkurzusokra való kiutazásának résztámogatására - 2022 tavasz
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által hirdetett, Communitas Alapítvány által lebonyolított pályázatra online lehet beküldeni a szükséges iratokat 2022. április 14., 16:00 óráig.
Megújult a Karrieriroda a Marosvásárhelyi Karon
A Marosvásárhelyi Kar Karrierirodájának bemutatkozó rendezvényére 2022. március 28-án kerül sor 12 és 14 óra között a koronkai campus C007-es termében. A rendezvény keretében a hallgatók a Karrieriroda tevékenységeivel ismerkedhetnek meg, majd az egyetemi hallgatók karriertervezésének kihívásairól dr. Tőkés Gyöngyvér tart előadást.
Tanárok Akadémiája névvel indítunk online előadás-sorozatot
Elsőként dr. Petteri Laihonen tart előadást „Kisebbségi nyelvoktatás Finnországban” címmel március 30-án, szerdán 18 órától.
Online felvételi előkészítőt tart a kolozsvári Média Tanszék
A felkészítő az idén is kétnapos lesz. Április 21-én délután 17:00 órától kap helyet egy elméleti felkészítő, április 22-én pedig a beküldőtt fotókat, illetve filmeket elemzik és véleményezik oktatóink.
Daoda Zoltán tart előadást a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban a műtrágyakrízis kapcsán
Globális műtrágya-hiány, mértéktelen drágulás, leromló talajok, szigorodó előírások. „Alternatíva a műtrágyakrízisre” címmel tart előadást Daoda Zoltán az AGRO.bio Kft. szakmai igazgatója március 25-én 9 és 10 órától.
Rendhagyó történelemórát szervez a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat: várossétára várják az érdeklődőket
A március 23-ai sétát Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék vezetője, dr. Murádin János Krisztóf egyetemi docens, történész vezeti, aki bemutatja a kolozsvári értékeket, amelyek a hétköznapok rohanásában elkerülhetik figyelmünket.
Az Óperenciás tengeren és Hollywoodon is túl – megjelent a KáVéPONT legújabb epizódja
A KáVéPONT aktuális adásában dr. Virginás Andrea egyetemi docens, a kolozsvári Média Tanszék vezetője és Lakatos Mihály doktorandusz beszélgetnek az Oscar-díj jelenéről és jövőjéről. Műsorvezető: Farkas Boglárka.
Könyvbemutatót szervez a Bocskai-házban egyetemünk Scientia Kiadója
Március 29-én, kedden Wanek Ferenc „Fordulópontok és meghatározó személyiségek Erdély altalajkincseinek megismeréstörténetében 1920 előtt” című könyve kerül bemutatásra.
Sapientia Podcast: Könyvajánlók a fenntarthatóságról
Dr. György Ottilia egyetemünk Csíkszeredai Karán adjunktusként közgazdasági tárgyakat oktat, ezen belül pedig a fenntartható gazdasági fejlődés tárggyal is foglalkozik. A csíkszeredai podcast legújabb részében Haba Tünde projektmenedzserrel, civil aktivistával a fenntarthatóság kapcsán érdekes könyveket, olvasmányokat osztanak meg az érdeklődőkkel.
Új publikációs lehetőség fiatal műszakiak tudományos eredményeinek magyar nyelvű közlésére
A hallgatók publikációs lehetőségére kialakított felület a MŰSZAKI SZEMLE tudományos folyóirat „Fiatal műszakiak” különszáma formájában jön létre.
Március végéig lehet jelentkezni a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolába
Március 31-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara által meghirdetett doktori képzésre.
Újabb kiemelkedő siker a középiskolai tehetséggondozásban
A kolozsvári Környezettudományi Tanszék kollégái által is koordinált kéttagú csapat nyert I. díjat a 28. Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciája hazai szakaszán.
Make IT easy! néven szervez Hackathont a Marosvásárhelyi Kar
A 24 órás vetélkedőn a kar alap- és mesterképzéses hallgatói jelentkezhetnek háromfős csapatokban.
Megszervezték a XXXII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny erdélyi fordulóját
Egyetemünk Kolozsvári Kara március 5-én szervezte meg online a 7–8. osztályosoknak szóló vetélkedőt.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Rektori Hivatal
400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4
Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro