Két volt joghallgatónk is felvételt nyert a Kolozs megyei Ügyvédi Kamarába

Hírek Két volt joghallgatónk is felvételt nyert a Kolozs megyei Ügyvédi Kamarába

2023. február 7.

Felvételt nyert a Kolozs megyei Ügyvédi Kamarába Kovács Regina és Sinkó Péter, a Kolozsvári Kar jog szakának végzettjei. Ennek kapcsán meséltek gyerekkorról, tanulmányaikról, a sapientiás évekről, jövőbeli terveikről.

Sinkó Péter 2017–2021 között járt a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán működő Jog szakra. Tanulmányait számos szakmai sikerrel és eredménnyel zárhatta:

IX. Tudományos Diákköri Konferencia – különdíj (2019. március)
X. Tudományos Diákköri Konferencia – II. helyezés (2020. október)
XI. Tudományos Diákköri Konferencia – I. helyezés és Országos Tudományos Diákköri Konferenciára való jelölés (2021. május)
dr. Lupán Ernő-díj az egyetemi évek alatt elért eredményekért – 2021. július
XII. Monroe E. Price Media Law Moot Court perbeszédverseny – Budapest
XXXIV – Országos Tudományos Diákköri Konferencia – opponens – Budapest

Kovács Regina a 2018–2022-es évfolyam tagja volt. Regina tanulmányai alatt II. helyezést ért el a XII. Tudományos Diákköri Konferencián, amivel kvalifikált az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.

Mindketten tagjai voltak a Collegium Iuridicum szakkollégiumnak. Peti így emlékszik vissza kollégista éveire:

„Ha közhelynek is tűnik, muszáj kiemelnem, hogy ez az időszak nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rengeteg tapasztalattal gazdagított, mely tapasztalatokat önszántamból nem biztos, hogy meg tudtam volna szerezni. Egyik példa lehet erre a fentebbi kérdésre adott verseny-részvételi lista is. Messziről jól nézhet ki, viszont az első dolgozatok leadásáig elhullajtott fiatal és naiv könnycseppek letörléséhez mindenképp a kollégiumi életre volt szükség. Mondjuk azt még hozzátenném, hogy a jogászi élettel járó nehézségek áthidalásában sokat segített a kollégium központi elhelyezkedése is, mely az egyetem alatt végig otthont jelentett és biztosított számomra. Ezúton is köszönöm, és kicsit irigységgel, de minden jövőbeli joghallgatónak bátran ajánlom.”

Szakmai pályafutásuk ezen fordulópontján megkérdeztük őket arról, hogy mi vezette őket erre az útra, és hogyan jutottak el idáig.

Ismerkedjünk meg a gyerek Petivel és Reginával. Honnan érkeztél hozzánk a Sapientiára? Hol nőttél fel? Melyik iskolába jártál?

K.R.: Kolozsvár környékén nőttem fel, és az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban tanultam.

S.P.: Az az igazság, hogy erre a kérdésre már van egy jól kidolgozott válaszom, úgyhogy most sem fogom meghazudtolni magamat. Úgy szoktam kezdeni, hogy „főút menti vagyok”, Kolozsvártól 50 km-erre, Sárvásáron nőttem fel. Sárvásár egy kis lakosszámmal, de annál nagyobb lélekkel és szeretettel teli kalotaszegi falu, ahol – már csak az elhelyezkedése miatt is – a környékről valószínűleg már mindenki járt, viszont a mérete miatt nem mindenki emlékszik rá. Ha valaki ezen a ponton sem ismerné fel, akkor jön a Bánffyhunyad melletti falucska jelző. Az általános iskolát a Körösfői Kós Károly Iskolában végeztem, majd tanulmányaimat a Bánffyhunyadi Octavian Goga Elméleti Líceumban folytattam. A mai napig úgy gondolom, hogy az iskolai évek Kalotaszegen való eltöltése az egyik lehető legjobb döntés volt, telis-tele jó emberekkel, néptánccal és a még hagyományosnak nevezhető kamaszévekkel járó, modern világtól megmenekült élményekkel.

Mi szerettél volna lenni gyerekként?

K.R.: Furcsa módon gyerekként nem igazán foglalkoztatott ez a kérdéskör, úgy gondoltam, ráérek majd később elgondolkodni rajta. Viszont amikor egyetemet kellett választanom, a jog mellett felmerült még a pszichológia, a történelem és a filozófia is.

S.P.: Nem kerülgetem sokat, röviden és velősen: motoros pizzafutár szerettem volna lenni Rómában. Ehhez sok további hozzászólást nem is fűznék. A tűzoltónál kicsit talán eredetibb. Megvalósítani nem sikerült, viszont Rómában pizzát rendelni igen, így bátran kijelenthetem, hogy jobb is ez így.

Hogyan döntötted el, hogy jogra felvételizel? Miért a Sapientia jogászképzését választottad?

K.R.: Mivel egészen tanácstalan voltam az egyetemválasztás kérdéskörében, megkérdeztem egyik volt tanáromat, hogyan is tudnánk megállapítani, hogy mi az, amit szeretünk, mi az, ami igazán passzol hozzánk. A válasz a következő volt: „Válassz bármit és fektess bele sok munkát, ha eleget dolgozol rajta, akkor valószínűleg jó is leszel benne, és ha jó vagy abban, amit csinálsz, akkor meg is szereted azt.” Akkoriban kicsit nyersnek találtam a választ, viszont így visszagondolva azt hiszem, igaza volt, persze a „bármi” túl tág fogalom, vannak olyan szakmák, amelyek különleges tehetséget igényelnek, ezeket nyilván nem kell beleérteni. Szóval, az én „bármim” a jog lett. És hogy miért épp a Sapientián? Nos, egy másik tanárom igen határozott javaslatára döntöttem ezen intézmény mellett, a tanár úr rávilágított az Apáczai és a Sapientia közötti hasonlóságokra, többek között arra, hogy mindkét intézményben a diák a legfontosabb. Ezen kívül fontos volt számomra, hogy itt kis létszámú évfolyamok indulnak, és a jól felszerelt, megnyerő kilátással rendelkező könyvtár is csábító volt.

S.P.: Most mondanám, hogy a döntés nehéz volt, de nem. Egy olyan szakmát szerettem volna, ahol az elméleti/szakmai készségeket és tudást megfelelően össze lehet egyeztetni az emberekkel való kommunikációval, a való világgal és a beszéd-szeretetemmel, ha mondhatom így. Innentől pedig a Sapientia már első ránézésre is szerelem volt (igen, lehet velem vitatkozni, de van ilyen): az emberek, az oktatók, az ottani hallgatók, az épület és a magyar közösség, együttesen a jogi szakmával a lehető legjobb kombinációnak tűnt, és a mai napig is az maradt.

Milyen tapasztalataid voltak az egyetemen? Hogyan jellemeznéd az egyetemista éveidet?

K.R.: Az egyetemista éveim nyugodtan teltek el. Az egyetemen mindenki segítőkész volt, és úgy éreztem, a fejlődésemhez szükséges minden eszközt a rendelkezésemre bocsátottak. A tanárok mindig készek voltak akár a legostobább kérdéseinkre is válaszolni, tényleg fontos volt nekik, hogy megértsük az anyagot.

S.P.: Ezt szépen nem magyarul egy kifejezéssel jellemezném: work-life balance (munka-élet egyensúly). Azóta is azt vallom, hogy az élet minden szakaszában és területén erre az egyensúlyra kell odafigyelni, hogy az ember nyugodt lélekkel feküdjön le aludni, most is és 40 év múlva is. Ennek a megvalósításához az egyetem volt a legmegfelelőbb platform: számos szakmai kihívás elé állított, s az ezeken való állandó részvételi rendszer mozgatórugója az volt, hogy mindennek megvolt a kézzel és lélekkel egyaránt megfogható eredménye. A konferenciákon való részvételek, az oktatóktól kapott folyamatos segítség és a barátibb hangulatban eltöltött vizsgaidőszakok egy csomagban jártak az utánuk következő e világi jókkal: külföldi tanulmányi kirándulásokkal, finom vacsorákkal, közösségi programokkal és egy egészséges diákélettel. Ezt még pár oldalon folytathatnám, de rövidre fogva azzal zárom, hogy számomra a sapientiás diákélet egy olyan jelenség, ami ha nem létezne, ilyen jó és összetett formában már ki sem lehetne találni.

Mi volt a legpozitívabb és a legnegatívabb élményed?

K.R.: A legpozitívabb élményem az államvizsga-dolgozatomhoz kapcsolódik, sajnos csak eléggé későn sikerült a vezető tanáromnak továbbítani a véglegesnek szánt verziót utolsó átnézésre. Ezért nem is reméltem, hogy még nyomtatás előtt választ kapok a tanár úrtól, nos ehhez képest, talán vasárnap késő este, megérkezett a válasz. Szerencsére minden rendben volt a dolgozattal, így nyugodt szívvel mehettem hétfőn a nyomdába. Rendkívül jólesett, hogy a tanár úr a saját szabad napján is hajlandó volt az én későn elküldött dolgozatommal foglalkozni.

A legnegatívabb élményem egy másik tanárhoz kapcsolódik. Reggel kezdődtek vele az óráim, reggel pedig az ember hajlamos ásítozni, nos, a tanár úr ezt nem igazán értékelte. Miután többszöri felszólítást követően még egyszer ásítani mertem, a tanár úr a legmegfelelőbb megoldást választva, megdobott egy írószerrel.

S.P.: Húha, ez most egy komolynak tűnő kérdés, amely őszintén túl sok gondolkodást igényelne. Éppen ezért nem gondolom túl, és nem komolyan azt mondom, hogy:
A legpozitívabb élményem – megtartva a korábban körülírt work-life balance szellemiséget – egy csokorba véve (tipikus, de nem tudok csak egyet választani): az olaszországi egyhetes szakmai jutalomkirándulás, valamint a ballagáson, az oktatóim részéről meglepetésként felajánlott Dr. Lupán Ernő tanulmányi díj elnyerése volt.

Hogyan döntötted el, hogy ügyvéd szeretnél lenni? Fontolóra vettél egyéb jogász életpályát?

K.R.: Nem mondanám azt, hogy eldöntöttem, hogy ügyvéd szeretnék lenni. Sokkal inkább eldöntöttem, hogy szeretnék ügyvédi szakvizsgát tenni, és ha az sikerül, akkor kipróbálni az ügyvédkedést, ha pedig tetszik, akkor folytatni. Más jogász életpályák esetleg akkor jönnek majd szóba, ha úgy érzem, az ügyvédi szakma nem nekem való.

S.P.: Természetesen fontolóra vettem mást is. Az alapképzés befejezése után kis időre engem is uralmába vett a „most mihez kezdjek az életemmel” nevű depresszió. Szerencsére nem hagytam, hogy leterítsen, ezért jelentkeztem és sikeresen felvételt is nyertem a Babeș–Bolyai Tudományegyetem jogász mesterképzésére [abban az időben a Sapientia EMTE-n még nem működött jogász mesterképzés – szerk. megj.]. Ezzel párhuzamosan továbbra is részt vettem a Sapientia keretein belül megrendezett konferenciákon. Az egyik ilyen alkalommal találkoztam az egyik jelenlegi vezető-ügyvédemmel. Mivel a mesteri elvégzéséhez szükség volt egy kéthetes szakmai gyakorlatra, ezért ezt szerencsém volt náluk teljesíteni. A két hét után felajánlották a lehetőséget, hogy maradjak náluk. Innentől pedig „csak” jól álltak a csillagok, és sokat lapoztam a könyveket.

Mindketten felvételt nyertetek a Kolozs megyei Ügyvédi Kamarába. Milyen út vezetett idáig?

K.R.: Ez egészen egyszerű, először is jogi diplomát kell szerezni, utána jelentkezni a szakvizsgára, majd sikeresen vizsgázni és kész. Persze a sikeres szakvizsga elengedhetetlen előfeltétele a kitartó olvasgatás.

S.P.: Most ez egy megúszós válasz lesz: a fentebbi kérdésekben felsoroltak összessége vezetett idáig, kiegészítve a leírást sok korán keléssel, későn fekvéssel, kávéval, családtól és barátoktól kapott támogatással, valamint rengeteg türelemmel és B-vitaminnal.

Mi szükséges ahhoz, hogy felvegyenek?

K.R.: Tulajdonképpen csak a sikeresen teljesített szakvizsga.

S.P.: A négyéves egyetemi jogi alapképzés elvégzése után minden sikeresen diplomázott joghallgatónak lehetősége van jelentkezni minden év szeptemberében a Román Országos Ügyvédi Kamara (UNBR) által megszervezett és Bukarestben megrendezésre kerülő ügyvédi felvételi vizsgára. A vizsgára való tananyag részben megegyezik az egyetemen tanultakkal. Nem kevés, de „legalább lehet kapni”. Maga a felvételi 100 karikázós kérdésből és ezen belül 5 tantárgycsoportból áll. A vizsga sikeres teljesítéséhez összesen 70 helyes válaszra van szükség, illetve arra, hogy minden tantárgycsoportból legalább 10 válasz megfelelő legyen. A rendszer kicsit összetett, de valószínűleg a jövőbeli szakmai élet sem lesz egyszerűbb, tehát felkészítőnek tökéletes.

Hol látod magad 10 év múlva?

K.R.: Nem szoktam ennyire előre tervezni. Véleményem szerint egyszerre egy lépést kell megtenni, utána pedig elgondolkodni a következőn. Amúgy sem alakulna úgy az élet, ahogyan én azt eltervezem, ennélfogva értelmetlennek tartom a hosszú távú tervezgetést.

S.P.: Ahhoz képest, hogy az utolsó, nem könnyű kérdés. A happy ending miatt azt mondom, hogy nyilván egy egészséges és nem szakmailag kiégett emberként látom magam. Szándékosan nem ügyvédet mondtam. Azt a részét is remélem, viszont minden az emberrel kezdődik és végződik, ezért azt remélem, hogy még akkor is jóban leszek magammal és a világgal is, s hogy ez esetben azt tudom majd mondani, hogy minden is megérte.

Hírek

Tíz sapientiás vehetett át OTDK70 Kitűzőt

2025-09-30

Újra Tanárok Akadémiája: Lean digitális oktatás – dr. Csernoch Mária

2025-09-29

Álláshirdetés – rendszergazda

2025-09-26

Újabb nemzetközi sikereket ért el a Drakula halála című filmünk

2025-09-26

Tagek