Volt hallgatónkat díjazták a 3. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen Budapesten

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Volt hallgatónkat díjazták a 3. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen Budapesten
Volt hallgatónkat díjazták a 3. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen Budapesten
Volt hallgatónkat díjazták a 3. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen Budapesten
2020. február 10.

Az öt díjazási kategória közül a kisjátékfilmest a zilahi születésű Bántó Csaba nyerte el, aki 2008-ban szerezte filmművészet, fotóművészet, média szakunkon az operatőri diplomáját, ezt követően pedig a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen mesterizett.

Február 7-én osztották ki a 3. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjait Budapesten. Az öt díjazási kategória közül a kisjátékfilmest a zilahi születésű Bántó Csaba nyerte el, aki 2008-ban szerezte filmművészet, fotóművészet, média szakunkon az operatőri diplomáját, ezt követően pedig a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen mesterizett. Az operatőr a Két csík díjnyertes filmen Dudás Balázs rendezővel dolgozott együtt.

Gratulálunk!


Két csík

Liza hiába várja, Gábor nem jön haza éjjel. Másnap Liza elmondja a nagy hírt, Gábor azonban nem úgy reagál, ahogyan azt a lány elképzelte. Ez akár fordulópont is lehetne kettőjük kapcsolatában. Lehet, hogy az is.

Hírek
2024-03-25
2024-03-21
2024-03-20
2024-03-19



Tagek

Tájékoztató a Springer Nature Kiadónál való publikálási lehetőségekről
A Springer-Nature 2020-ban is biztosítja kiadványaiban az ingyenes, teljes terjedelmű és nyílt hozzáférésű közlési lehetőséget. A teljes terjedelmű és nyílt hozzáférés díjmentesség feltétele, hogy a tudományos cikk levelező szerzője a Sapientia EMTE főállású oktatója legyen.

Volt hallgatóink sikerei a 2020-as Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Ugron Réka dobrogea-i magányos anyákról szóló dokumentumfilmmel nyert különdíjat, míg László Barna Isteni kéz című dokumentumfilmje versenyen kívül került a programba.

Politika és oktatás - interjú dr. Lányi Szabolcs egyetemi tanárral
A román televízió bukaresti magyar nyelvű adása interjút készített Dr. Lányi Szabolcs nyugalmazott professzorunkkal. Az alábbiakban megtekinthető a teljes interjú.

Sapiophile ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️: A vállalkozás 5 mítosza
Január elteltével se feledjük el az újévi céljainkat! Talán még nem késő megvalósítanod a milliókat érő ötleted. A Sapiophile 5 csillag legújabb részében segítünk, hogy a vállalkozói kedv kitartson egész évben. Tánczos Levente és Gergely Orsolya rámutat, milyen káros gondolatoktól szabaduljunk meg a siker érdekében.

Frankovič Boldizsár-díjat kapott Fülöp Tímea
A Marosvásárhelyi Kar szoftverfejlesztés mestarszakos hallgatója a 18. SAMI-konferencián vehette át az Óbudai Egyetem és a Magyar Fuzzy Társaság által alapított, a 35 év alatti fiatal résztvevők közül a legjobb cikk és előadás szerzőjének járó elismerést. A kitüntetést eredményező tudományos munkát Kovács Levente egyetemi professzor, az Óbudai Egyetem rektora, és Szilágyi László, a Sapientia EMTE professzora vezették.

Megjelent az EISZ 2020-as kiadói adatbázisa
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) égisze alatt működő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 2020-ban is biztosítja a határon túli magyar intézmények számára az e-könyvek hozzáférését az EISZ-en keresztül. 2020-ban a kedvezményezett intézmények az alábbi kiadói adatbázisokhoz, és így 8000 e-könyvhöz férhetnek hozzá.

Pályázati felhívás a Balassi Bálint−ösztöndíjprogram − Klebelsberg Kuno Tehetséggondozó ösztöndíjban való részvételre (2019/2020. tanév)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium ösztöndíjpályázatot hirdet a 2019/2020-as tanévben a magyarországi, szülőföldi és csehországi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik részére. A pályázati anyag beküldési határideje: 2020. február 6., csütörtök 24.00 óra (közép-európai idő /CET/).

PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való részvétel támogatására - 2020
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), valamint a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) főállású oktatói számára nemzetközi konferenciákon, fesztiválokon illetve művészeti kiállításokon való részvétel támogatására.

Álláshirdetés: Műszaki szakértő (projektmenedzser) - Sepsiszentgyörgy
A kolozsvári Sapientia Alapítvány pályázatot hirdet Műszaki szakértő (projektmenedzser)feladatkör ellátására, a Sapientia Alapítvány támogatásával és felügyelete alatt Sepsiszentgyörgyön megvalósuló egyetemi központ (campus) tervezése és felépítése céljából.

Együttműködési szerződést írt alá a Szegedi Tudományegyetem és a Sapientia EMTE
Az együttműködés történelmileg is megalapozott, hiszen Szeged és Kolozsvár két olyan egyetemi város, melyek a múltban is szorosan kapcsolódtak egymáshoz.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának pályázati felhívása
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa pályázatot hirdet végzős egyetemisták, mesteris hallgatók és doktoranduszok számára. A nyomtatott pályázati űrlapot személyesen vagy postai úton lehet benyújtani.

A Sapientia EMTE is jelen lesz a 20. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon
2020. január 9-11. között várunk minden érdeklődőt Budapesten a 20. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Hungexpo "A" csarnokában! A Sapientia EMTE a HA06-os jelzésű standot foglalja el.

Kari TDK-k és ETDK-k 2020-ban is a Sapientián – középiskolások felé is nyitunk
A 2019/2020-as tanévtől kezdődően a kari TDK-n olyan középiskolások is részt vehetnek az egyetemi hallgatók mellett, akik tudományos kutatási eredményeiket ezen a fórumon is be szeretnék mutatni, külön poszterszekció keretében.

Kiváló TDK-szervezői díjat kapott oktatónk, dr. Domokos József
A Marosvásárhelyi Kar Villamosmérnöki Tanszékének vezetője, tanulmányi programfelelős a felsőoktatási diáktudományos tevékenységet segítő, példamutató helyi és országos szervezői munkája elismeréseként részesült az Országos Tudományos Diákköri Tanács Elnöksége kitüntetésében.

Felvételit hirdetünk a 2020-as hangmester felnőttképzésre
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara egy hiánypótló, magyar nyelvű, akkreditált, rendszerezett körülmények között zajló és tudatosan felépített tantervet követő HANGMESTER felnőttképzést indít 2020 februárjában.

In memoriam dr. Weszely Tibor (1936-2019)
Elhunyt dr. Weszely Tibor, a Marosvásárhelyi Kar nyugalmazott oktatója, matematikus, matematikai szakíró. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Nyugodjék békében!

Jövőre indul a néptánc szak a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán
Az egyetem november 29-én kapta meg az értesítést a szak jóváhagyásáról. „Bizalmi besorolással engedélyezték, ami a legjobb „osztályzatot” jelentette számunkra. Ez egyben azt is bizonyította, hogy a tanintézményt felkészültnek találták a szak elindítására, s működtetésére” - mondta Tonk Márton dékán.

Farkas Boglárka filmjét díjazták Bukarestben a filmiskolák munkáit külön versenyben felvonultató IPIFF fesztiválon
Az UPFAR ARGOA (a Film és Audiovizuális Producerek Egyesülete) által 14. alkalommal megrendezett FÜGGETLEN FILMPRODUCEREK INDIE FESZTIVÁLJÁN a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektettek a fiatal filmesek munkáinak támogatására, a tehetséges pályakezdő filmesek elismerésére, bátorítására.

Lupescu Radu: Felesleges volt elbontani a kolozsvári Híd utcai kaputornyot
Elővédművek kutatására, ilyen típusú építmények azonosítására viszonylag ritkán nyílik lehetőség, ezért is fontos, izgalmas a kolozsvári Híd utcai kaputorony régészeti kutatása – hangzott el a Sapientia EMTE docensének előadásában a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2019 rendezvénysorozat művészettörténeti szekcióján, a kolozsvári Vallásszabadság Házában.

Tisztelgő kötet Vékás Lajos 80. születésnapjára
Vékás Lajos Kolozsváron született, ezért a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is ünneplő kötetet jelentetett meg díszdoktorának tiszteletére. Azért is, mert Vékás professzor úr erdélyi kötődései messze túlmutatnak e születés tényén: egyetemünknek és hallgatóinknak pártfogója és támogatója.

A „Gúzsba kötve táncolni” fordítóverseny eredményei
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Humántudományok Tanszéke tizenegyedik alkalommal szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt középiskolák 11–12. osztálya számára. A fordításokat tanszékünk tanárai és fordító-tolmács mesterszakos hallgatói értékelték.

A romániai magyarság elmúlt harminc évének egyik legjelentősebb eseménye a Sapientia EMTE létrehozása
Az elmúlt harminc év 10 legfontosabb romániai magyar vonatkozású történései között említi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozását a Transindex. A hírportál négy történészt kért fel a lista összeállítására és az események rangsorolására.

Középiskolások vetélkedtek - SapiSentia
Tíz háromszéki középiskolás csapat vett részt szerdán a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központja által harmadik alkalommal szervezett SapiSentia vetélkedőn. A vetélkedő központi témája a környezettudatos és fenntartható biogazdálkodás volt, a feladatok egyikén a diákoknak olyan innovatív ötletet kellett kidolgozniuk és bemutatniuk, ami a székelyföldi gazdálkodási feltételekhez köthető.

Gr. Mikó Imre-emléklappal tüntette ki az EME a Sapientia EMTE rektorát
Dr. Dávid László az erdélyi magyar műszaki tudományosság fejlesztésében játszott meghatározó szerepéért vehette át a kitüntetést. A laudációban elhangzott: a Sapientia EMTE rektora nagyban segítette a folyamatot, melynek köszönhetően a Sapientia és ezen belül a Marosvásárhelyi Kar az erdélyi magyar műszaki felsőoktatás legjelentősebb intézményévé fejlődött.

V. Közegészségügyi konferencia - 2019
A 2019. november 22-én megrendezésre kerülő V. Közegészségügyi konferenciát a Kortárs kihívások és megoldások a közegészségügyben címmel szervezik. A rendezvénya tudományterület aktuális kihívásait vizsgálja, és az azokra adott válaszlehetőségeket, megoldásokat mutatja be.

Kutassunk együtt! – tudományos konferencia – 2019. november 22.
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának legfőbb célja, hogy tevékenységei révén beágyazódjon a Székelyföld gazdasági- és társadalmi életébe. Ennek nélkülözhetetlen előfeltétele a közoktatásban tevékenykedő kollégák bizalmának elnyerése, ugyanis meggyőződésünk, hogy csak így tudjuk a jó képességű, a tehetséges és a motivált fiatalokat képzéseink és a térség számára megnyerni.

Magyar Tudomány Napja Erdélyben: 175 éve született Óvári Kelemen jogászprofesszor
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Jog-, Közgazdaság-, és Társadalomtudományi Szakosztályának társszervezésében előadássorozattal emlékezünk Óvári Kelemen jogászprofesszor születésének 175. évfordulójára. Színhely: Sapientia EMTE Rektori Hivatala (Bocskai-ház), Mátyás király u. 4, Óváry terem. Időpont: 2019. november 21-e, csütörtök, 16-20 óra.

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2019 – Társadalomtudományi szekció a Sapientián
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2019. alkalmából egynapos konferenciára kerül sor a Társadalomtudományi szekció keretében. Időpont: 2019. november 21.,csütörtök, 10 óra, helyszíne a Kolozsvári Kar épülete: Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., A303-as terem.

Merre tart a szelektív szemetünk?
A tavalyi hulladékmentes kihívása után, Mara Gyöngyvér ismét egy embert próbáló feladatra vállalkozik: kiüríti szelektív kukáját, majd végigköveti a hulladéka sorsát. A Sapiophile legújabb részében benéztünk a kulisszák mögé, elmerültünk derékig a szemétben, hogy hozzunk pár jó tanácsot a szelektív gyűjtéshez.

Sepsiszentgyörgyre került a VII. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő fődíja
A hetedik kiadásához érkezett vetélkedőn arra voltunk kíváncsiak, hogy miként látják a középiskolai diákok az érettségi utáni helyzetüket és miként viszonyulnak a következő dilemmához: „Továbbtanulni vagy munkába állni?”

Sapientiás oktatót díjazott a Kolozsvári Akadémiai Bizottság
A díjakat 2012 óta évente osztják ki a romániai magyar tudományos élet ösztönzése, valamint a kiváló tudományos, tudománynépszerűsítői és oktatói munka méltatása céljával. A Fiatal Kutatói Díjat Farkas Csaba matematikus, a Sapientia EMTE docense vehette át, aki diákként és kutatóként egyaránt magas szintű eredményeket ért el a matematika terén.

Sapientiás első díj a 15. Pannonfíling Mozgóképes Találkozón
A Veszprémben megszervezett filmfesztiválon Farkas Boglárka Angéla hallgatónk, Amit nem vettünk észre című munkáját díjazták. Az alkotás a 2019-es államvizsgafilmek sorát gazdagította, a rendező a filmtudomány mesterképzésünk hallgatójaként nevezett be a Pannonfíling Mozgóképes Találkozóra, ahol első díjat nyert.

Pályázati felhívás: szülőföldi PhD tanulmányok támogatása a 2019/2020-as tanévben
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet ösztöndíjra a szülőföldi felsőoktatási tanulmányok támogatása céljából a 2019/2020-as tanévben külhoni felsőoktatási doktori képzésben részt vevő román állmpolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.

Pályázati kiírás: Hunyadi János Ösztöndíj
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet Hunyadi János ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2019/2020- as tanév tavaszi szemeszterében.

VIII. Pénzidomár üzleti/gazdasági vetélkedő
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kar, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, az OTP Bank Románia és a Gyermelyi romániai leányvállalata idén VIII. alkalommal hirdeti meg a Pénzidomárt, amely egy középiskolások számára kiírt üzleti/gazdasági vetélkedő.

Eötvös Lorándra emlékezik a KAB és a Sapientia EMTE
A Kárpát-medence több térségében zajló, sokszínű programsorozatba, az Eötvös100-ba kapcsolódik be a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara: 2019. november 5-én, délután 17 órától az Eötvös Loránd-emlékülés keretében tudományos ülésszakra várják az érdeklődőket a KAB székházába.

Az M1 is beszámolt a Sapientián történt legújabb tudományos felfedezésről
A Szent Anna krátertóban izolált, az egyetemről elnevezett baktériumnemzetség felfedezésének körülményeiről dr. Máthé István mikrobiológus, a Csíkszeredai Kar oktatója beszélt. A riport 9 perc 18 másodpercnél kezdődik.

Székely Előfutár Ösztöndíjat nyert három biomérnök hallgatónk
Az Előfutár Szövetség (Forerunner Federation) által meghirdetett 2019-es évi Székely Előfutár Ösztöndíjpályázat 8 nyertese között van három biomérnök végzettünk: Becze Annamária, Fikó Dezső Róbert és Vincze Éva Boglárka.

Online is lapozható a 2020-as felvételi tájékoztató füzet
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem minden évben kiadja felvételi tájékoztató füzetét, mellyel a pályaválasztás előtt állókat szeretné segíteni. A külsőleg is megújult kiadványban, az egyetemi felvételire készülő diákok megtalálhatják a számukra leginkább tetsző szakot!

XI. „Gúzsba kötve táncolni” fordítói verseny középiskolásoknak
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Humántudományok Tanszéke idén tizenegyedik alkalommal hirdeti meg fordítói versenyét a középiskolák 11–12. osztályos tanulói számára négy kategóriában.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2019/20-as tanév, II. félév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2019/2020-as tanév második félévében. Jelentkezési határidő: 2019. október 23. szerda, 16:00 óra.

Borvízfogyasztási szokások - kérdőív
Tisztelettel megkérjük, hogy vegyen részt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által végzett kutatásban, amely célja közkedvelt székelyföldi ásványvízforrások beazonosítása, valamint a borvízfogyasztási szokások feltárása.

A Sapientia nevet viseli a legújabb baktériumnemzetség
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mikrobiológusai a Szent Anna krátertóból egy újabb, a tudományra nézve eddig ismeretlen baktériumnemzetséget izoláltak és írtak le Sapientia aquatica néven.

Idén is házhoz megy az egyetem
„Az egyetem házhoz jön” elnevezésű, 2020-as egyetemi felvételi tájékoztató körút során 50 települést keresnek fel, és közel 100 középiskolába látogatnak el a Sapientia EMTE hallgatói. A 2019. október 14-én induló és október 18-ig tartó karaván során a négy oktatási helyszínt 29 önkéntes hallgató képviseli.

A Kolozsvári Karon ünnepeltük az Egyetem Napját
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, és az intézményi akkreditációt követően a Szenátus elhatározta, hogy az első tanévnyitó évfordulóját az Egyetem Napjává nyilvánítja. Az idei évben a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara adott otthont az ünnepi rendezvénynek.

Szándéknyilatkozat a Marymount Egyetem és három külhoni magyar felsőoktatási intézmény között
A nyilatkozatot a külhoni magyar felsőoktatási intézmények részéről Dr. Juhász György, a Selye János Egyetem rektora, Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora és Dr. Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese írta alá, a Marymount Egyetem részéről az aláíró Dr. Irma Becerra, az egyetem elnöke volt.

Egyetem Napja a Kolozsvári Karon
A Sapientia EMTE első tanévnyitójának 18. évfordulóját Kolozsváron ünnepeljük. Az Egyetem Napi rendezvénysorozat 2019. október 3-án, csütörtökön, 11 órától kezdődik a Kolozsvári Karon. Az ünnepségre a Sapientia EMTE oktatóit, hallgatóit és adminisztratív munkatársait szeretettel várjuk!

Könyvbemutató Temesváron
A Scientia Kiadó Temesváron mutatja be Kommer Erika „Elindultak szeptemberben…” Ifjúságnevelés a kisebbségi szocialista sajtóban. A Neue Banater Zeitung és a Szabad Szó gyermek- és ifjúsági rovatai (1968–1990) című könyvét.

Junior Príma Díj elismerésben részesült András Orsolya, egyetemünk volt hallgatója
A Sapientia EMTE kommunikáció és közkapcsolatok szakán végzett egykori hallgatónk 2013-ban nyert felvételt a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének népi énekes tagozatára, melyről 2014-ben átjelentkezett népi ének és népzeneelmélet szakpárra, ahol idén fejezi be tanulmányait.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2019/20-as tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára az Erasmus+ tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2019/2020-as tanév második félévében.

Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben (KA107)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatók számára partnerországban (Ukrajnában, Kárpátalján) megvalósuló oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2019/2020-as tanévben.

Ezüst Akadémia Oktatási Program 2019/2020-as tanévben is
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 2019/2020-as tanévére is meghirdeti a töretlen sikernek örvendő oktatási programját az 50 év fölötti korosztály számára. A regisztráció 2019. szeptember 24., kedd reggel 9 órától veszi kezdetét.

A 19. tanévét nyitotta meg a Csíkszeredai Kar
2019. szeptember 16-án, hétfőn a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara a 19. tanévnyitó ünnepségét szervezte meg a friss elsőéves hallgatók és az egész egyetemi közösség számára. Idén a tanévet 341 hallgató kezdi meg elsőéven, ebből 254 alapképzéses és 87 mesteri szakos hallgató.

Megjelentek a Román Kutatási és Innovációs Alap pályázati kiírásai
Nyilvánosak a Román Kutatási és Innovációs Alap pályázati kiírásai. Általános és részletes információk, jelentkezési és pályázati űrlapok IDE kattintva érhetők el.

Ásványvizes konferencia Miskolcon
2019. augusztus 22-24. között Miskolcon került megrendezésre a XV. Kárpát-medence Ásványvizei elnevezésű nemzetközi tudományos vándorkonferencia, amelynek társszervezője volt a Sapientia EMTE.

Jogászképzés Erdélyben: helyzetjelentés
A célunk, hogy a klasszikus jogászi pályára nagyobb számban lépjenek a romániai magyarok - mondta dr. Veress Emőd, a Sapientia EMTE polgári jog professzora, aki a Jogélet.ro kérdezett az erdélyi jogászképzés helyzetéről, jövőjéről.

Honorary Professor címmel tüntette ki az Óbudai Egyetem Bitay Enikőt, a Sapientia EMTE docensét
Honorary Professor kitüntető címet kapott Bitay Enikő akadémikus, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának egyetemi docense 2019. augusztus 30-án az Óbudai Egyetem ünnepi megnyitóján a Művészetek Palotájában Budapesten.

In memoriam dr. Szilágyi Miklós (1940-2019)
Elhunyt dr. Szilágyi Miklós matematikus, a Sapientia EMTE emeritus professzora

Idén többen érdeklődtek a Sapientia egyetemi képzései iránt
A lesújtó érettségi eredmények ellenére a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem mindhárom helyszínén nőtt az egyetemre jelentkezők száma. Vannak népszerű képzések mindenhol, de sok szakon az őszi pótfelvételire is maradnak még helyek.

Több esetben is kicsinek bizonyult a Sapientia-sátor a 30. Tusványoson
A Sapientia EMTE 2019-ben is sátrat vert a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A korábbi kiadásokhoz hasonlóan, egyetemünk oktatói mellett magyarországi partneregyetemek – Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem - előadói is színesítették a Sapientia-sátor tusványosi programkínálatát.

Felhívás tudományos eredmények szemléjére
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) hozzá kíván járulni a legújabb jelentős tudományos eredmények népszerűsítéséhez. Ennek érdekében felhívást intéz az MTA romániai külső tagjaihoz és köztestületi tagjaihoz az alábbiak szerint.

Ismét elérhetők az Elsevier ScienceDirect adatbázisok
Újra elérhetővé váltak az Elsevier ScienceDirect adatbázisok a Sapientia EMTE IP tartományaiba tartozó számítógépekről, az EISZ Nemzeti Program szolgáltatásai keretében.

Újraforgatják a Sapientián az 1921-es Drakula-filmet
Különleges projektbe kezdtek a Kolozsvári Karon. A Média Tanszék az Erdélyi Magyar Filmszövetséggel társulva celluloid filmes workshopot szervezett a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT támogatásával: 2018 folyamán az elveszett magyar Drakula-film remake-jének forgatásán dolgoztak a Média Tanszék hallgatói.

Találkozzunk a 30. Tusványoson!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2019-ben is sátrat ver a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Egyetemünk oktatói mellett magyarországi partneregyetemek előadói is színesíteni fogják a Sapientia-sátor tusványosi programkínálatát.

Szakmai terepgyakorlat Herkulesfürdő vidékén
2019 júliusának első hetében az Ökológiai mérnök és Turisztikai mérnök-menedzser szakos hallgatók egy csoportja a Domogled-Cserna Nemzeti Parkban volt szakmai gyakorlaton.

Legyél Te is sapientiás hallgató!
Elstartolt a felvételi időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, ahol öt tudományterület 29 alapképzéses szakja közül lehet választani, míg mesterképzésen, 12 szakon folytathatók a tanulmányok.

Fesztiválos SapExperience – kiköltözünk a VIBE-ra
A Sapientia EMTE újra lesátorozik július elején a Maros-parton: babzsákos chill zone-nal, hangoskép-kiállítással, államvizsgafilmek vetítésével, társasjátékokkal és különböző izgalmas bemutatókkal várunk mindenkit a VIBE Koliban. Július 4–7. között külön helyszínnel várunk, de Csernobil, szólásszabadság, fotózás, geopolitika vagy épp külföldi munkavállalás témában is lesznek előadásaink.

XIII. Csűrszeminárium
A Marosvásárhelyi Kar Kommunikáció és közkapcsolatok szakos diákjai számára idén XIII. alkalommal kerül megszervezésre a Csűrszeminárium. A Nyárád mente múltjának és jelenének megismeréséhez a Marosvásárhelytől mintegy 25 kilométerre fekvő Jobbágyfalván található Tündér Ilona vendégház biztosít helyszínt.

Románia 20. legjobb egyeteme a Sapientia
Románia 20. legjobb egyeteme lett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) – derül ki az uniRank idei felméréséből, amelyet a Székelyhon szemlézett. Az uniRank egy olyan nemzetközi rangsor, amelyet független kutatóintézetek állítanak össze és publikálnak. Több ország egyetemei mellett a romániaiakat is listázzák.

Kommunikáció szakos hallgatóink sikere a Kreatív Gondolkodásfejlesztő Műhely Nemzetközi Vetélkedőn
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának kommunikáció és közkapcsolatok szakos diákjai nyerték a Budapesti Metropolitan Egyetem által 2019. június 13-án, Budapesten szervezett, angol nyelvel zajló Kreatív Gondolkodásfejlesztő Műhely Nemzetközi Vetélkedőt.

A Berni Alkalmazott Tudományok Egyeteme agrárszakos diákjainak látogatása a Sapientián
A Berni Alkalmazott Tudományok Egyeteme (Berner Fachhochschule) végzős agrárszakos hallgatói két vezetőtanáruk kíséretében látogatták meg egyetemünk Csíkszeredai és Marosvásárhelyi Karának Biomérnöki-, Élelmiszermérnöki- illetve Kertészmérnöki tanszékeit május végén.

Pályázati felhívás tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek kiadására – 2019
A Scientia Kiadó, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kiadója nyílt pályázatot hirdet erdélyi vonatkozású tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek megjelentetésére.

Erdélyből csak sapientiás hallgatók hoztak első díjat az idei OTDK-ról
Az erdélyi egyetemek közül csak a Sapientia EMTE hallgatói szereztek OTDK első helyet 2019-ben – derült ki a pénteken, június 14-én Kolozsváron megtartott 3. Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumon.

Pályázati felhívás: Collegium Talentum program 2019–2020-as tanév
A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma a tanulmányaikat és/vagy oktatói és kutatómunkájukat a felsőoktatásban/oktatásban végző külhoni magyar fiatalok szakmai munkáját, az értelmiségi pályán való előrehaladásukat segítendő, pályázatot hirdet a 2019–2020-as akadémiai évben a Collegium Talentum (CT) programban való részvételre.

Áder János a Sapientián: az embernek a saját természetével kell megküzdenie
Eddig az ember a természettel küzdött, most saját természetével kell megküzdenie – idézte Áder János magyar köztársasági elnök Gábor Dénes Nobel-díjas magyar fizikus hatvan évvel ezelőtti gondolatait csütörtökön a Csíkszeredai Karon tartott előadásában.

Sikeres szereplés a IX. Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszéke negyedik alkalommal vett részt az évente megszervezésre kerülő Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen. Ötfős csapatunk a negyedik helyen végzett.

Trans-linguistica 5. nemzetközi konferencia
A SAPIENTIA EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke május 30-31. között ötödik alkalommal szervezi meg a Trans-linguistica nemzetközi konferenciát, amelynek idén a „Nyelvek és kultúrák közötti közvetítés a digitális forradalom után – a 21. század kihívásai” címet választották.

Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj
A Sapientia EMTE Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a SAPIENTIA MAXIMUS HALLGATÓI DÍJRA, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként. A díj oklevélből és pénzjutalomból áll, annak átadására a kari évzáró ünnepségek alkalmával kerül sor.

Bocskai-díjjal tüntette ki Balog Zoltán miniszterelnöki biztost a Sapientia EMTE
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi tárcavezetője, miniszterelnöki biztos a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrejötte, működtetése és fejlesztése érdekében nyújtott töretlen támogatásáért részesült a kitüntetésben.

Sikeresen szerepeltek hallgatóink a XXII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekcióján
2019. május 16-17. között szervezték meg a XXII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekcióját Sepsiszentgyörgyön, melyen a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának hallgatói is részt vettek.

Könyvbemutató és díjátadó a Kolozsvári Karon
A Magyar politikai enciklopédia bemutatójára és a Bocskai-díj átadására várja az érdeklődőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara 2019. május 24-én, pénteken 11 órától a Hunyadi Mátyás díszterembe.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2019/2020-as tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára programországban megvalósuló képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2019/2020-as tanévben.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2019/2020-as tanévben. A pályázat célja lehetőség biztosítani oktatási célú mobilitás megvalósítására külföldi felsőoktatási intézményben, az Európai Unió Erasmus+ programjának keretén belül.

Miért sétálnak a szobrok? – ez is kiderült a Kolozsvári Kari TDK-n
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat immár 9. alkalommal gyűjtött egy csokorba hallgatói kutatásokat és alkotásokat a Kari Tudományos Diákköri Konferenciáján (TDK). A május 15–17. között zajló eseményen négy tagozatban tartottak bemutatókat az egyetemisták.

Sapiophile - Digitális detox
Te is az internet- és telefonfüggők anonim csoportjába tartozol? Akkor ezt a Sapiophile-t ne hagyd ki‼️ Orsolya Gergely telefon- és internetmentes napokat tartott. A szociológus saját tapasztalatain keresztül rávilágít arra, hogyan teremtsünk egyensúlyt a digitális életünkben. Ha te is csökkentenéd függőségedet, keress tippeket a videóban!

Beszámoló a XVI. Csíkszeredai Kari Tudományos Diákköri Konferenciáról
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán 2019. május 14-én került sor a XVI. Kari TDK-ra, amelyen összesen 66 diák, 60 dolgozathoz kötődő kutatáseredményeiről számolt be.

Hevesi Endre életmű díjat kapott dr. Oláh-Gál Róbert, a Csíkszeredai Kar adjunktusa
A díjban azok az újságírók – indokolt esetben újságírói munkát végző szakemberek is – részesülhetnek, akik az előző évben a tudomány és a technika új lehetőségeinek, eredményeinek népszerű ismertetése érdekében a legtöbbet tették, illetve a legérdekesebb és közérthető magyarsággal fogalmazott cikkeket írták.

Dura László Díj pályázati hirdetmény - 2019
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázatot, amelyre a 2019. január 1-jétől 2020. február 19-ig terjedő időszakban megvédett diplomatervek, szakdolgozatok nyújthatók be. A díjak oklevéllel és pénzjutalommal járnak.

A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott előadást Orbán Viktor miniszterelnök
Erdélyi körútja első állomásaként a Kolozsvári Karra látogatott Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke egy beszélgetés után a Sapientia EMTE hallgatóinak, oktatóinak és meghívottjainak tartott előadást, az esemény végén pedig kérdésekre is válaszolt.

“Székelybacillust” írtak le a Szent Anna-tóból
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mikrobiológusai a Szent Anna krátertóból a tudományra nézve új baktériumnemzetséget izoláltak és írtak le Siculibacillus lacustris néven, meghatározva annak teljes génállományát.

Kiváló szereplés a XXXIV. OTDK-n
Sikeres megmérettetésen vannak túl Sapientia EMTE hallgatói, akik összesen 17 díjat nyertek a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). Három első, négy második és négy harmadik hely mellett hat különdíjat is szereztek hallgatóink.

Az XXXIV. OTDK művészeti és társadalomtudományi szekciója is hozott sapientiás sikereket
Két első helyet, két harmadik helyet, valamint két különdíjat is szereztek hallgatóink a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi, valamint Társadalomtudományi szekcióiban.

Az Erdélyi Párt második világháború alatti történetéről szóló kötet jelent meg a Scientia Kiadó gondozásában
Megjelent a Scientia Kiadó legfrissebb kiadványa: Murádin János Kristóf „Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt története 1940 és 1944 között című könyve. Megvásárolható a kiadó székhelyén, a Bocskai-házban.

XXXIV. OTDK: Az informatika és közgazdaságtan szekcióban is díjazták hallgatóinkat
Egy harmadik helyet és két különdíjat szereztek a Sapientia EMTE hallgatói a XXXIV. OTDK informatika és közgazdaságtan szekcióiban. A szekcióülések az Óbudai Egyetemen illetve a Pécsi Tudományegyetemen zajlottak. Gratulálunk!

Hat díjat szereztek a sapientiás hallgatók a XXXIV. OTDK Agrártudományi Szekcióján
Egy első, két második, egy harmadik helyet szereztek, valamint különdíjakban is részesültek a Sapientia EMTE hallgatói a XXXIV. OTDK Agrártudományi Szekcióján, Debrecenben. A megmérettetésen tizennégy diák képviselte az egyetemet. Gratulálunk!

Elhunyt Hámos László, a HHRF elnöke
Hosszú és méltósággal viselt betegség után 2019. április 17-én New Yorkban elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) társalapítója és elnöke. Világos jövőképe és elkötelezettsége egy egész mozgalom hajtóereje volt, és alapjaiban formálta a HHRF-munkatársak és támogatók közösségét szerte a világon.

Magyarországi e-könyves adatbázisok böngészhetők a Sapientián
A magyarországi Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának köszönhetően, az Akadémiai Könyvtárban működő EISZ Nemzeti Programon keresztül a Sapientia EMTE-n mintegy 5000 elektronikus könyvhöz való hozzáférés vált lehetővé, az alábbi magyar e-könyves adatbázisokon keresztül.

A XVIII. Marosvásárhelyi Kari TDK díjazottai
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa és a Kar Hallgatói Önkormányzata szervezésében 2019. április 12-13. között zajlott a XVIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia (TDK).

Pályázati felhívások
Az RMDSZ pályázatot hirdet alkotói ösztöndíj elnyerésére valamint oktatók, kutatók tudományos tanácskozásokra, művészek fesztiválokra, mesterkurzusokra való kiutazásának résztámogatására. A részletes információk és pályázati űrlapok az alábbi hivatkozásokon érhetők el.

Hallgatói pályázati felhívás: ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2019
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 21. alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem programot 2019. július 10. és július 15. között. A program 9 szekcióban várja a hallgatókat.

Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign