A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2018 nyarán, és tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2018/2019-es tanévben.
1. A pályázat általános célja a hallgatók nemzetközi mobilitásának támogatása, lehetővé téve oktatási, nyelvi, szakmai és kulturális tapasztalatok megszerzését külföldi felsőoktatási vagy egyéb intézményben az Európai Unión belül.
Jelen pályázati felhívás célja az alábbi tevékenységek támogatása:
• Hallgatók szakmai gyakorlat célú mobilitása 2018 nyarán (időtartama minimum 2 hónap, maximum 3 hónap). A mobilitásnak le kell zárulnia 2018. szeptember 14-ig, végzett hallgatók esetén 2018. december 14-ig. A megpályázható helyek száma egyetemi szinten 60. A helyek karonkénti leosztásáról a Vezetőtanács később dönt.
• Hallgatók tanulmányi célú mobilitása a 2018/2019-es tanévben (időtartama egy egyetemi félév, a fogadó egyetem tanévszerkezete szerint, magába foglalva a vizsgaidőszakot is, minimum 3 és maximum 5 egymást követő hónap, ugyanabban a fogadó intézményben), kombinálható szakmai gyakorlattal. A helyek száma nem korlátozott.
2. A pályázattal elnyerhető ösztöndíj
• Az ösztöndíj folyósításának pénzneme az euró. Az ösztöndíj összege a mobilitás típusa, a fogadó intézmény országa és a teljesített mobilitás napok száma alapján kerül kiszámításra. A kiutazáskor kapott előleg mértéke a teljes grant 80%-a, kivételt képeznek a szakmai gyakorlatra kiutazó végzettek, akik 50% előleget kapnak; a maradék összeg elszámolás után kerül utalásra.
• A 2018/2019-es tanévben elnyerhető ösztöndíj összegek a fogadó ország szerint, tanulmányi vagy kombinált mobilitás esetén:
– Magyarország, Lengyelország, Szlovákia: 450 EUR/hónap;
– Dánia, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország: 500 EUR/hónap.
• Szakmai gyakorlat mobilitás esetén a fenti összegek havi 200 euróval nagyobbak.
3. Általános pályázati feltételek
• Alapképzésben és mesteri képzésben részt vevő hallgatóink pályázhatnak, és kizárólag azon a képzési cikluson belül megvalósuló mobilitásra lehet pályázni, amelyre a hallgató a pályázás pillanatában be van iratkozva.
• Hogyha a hallgató párhuzamosan két szakra van beiratkozva, mindkét szakhoz kötődően pályázhat, de csak az egyiken nyerhet el mobilitási támogatást.
• Kiegészítő éves hallgató nem pályázhat Erasmus+ ösztöndíjra.
Adott képzési ciklusban a hallgató összesített mobilitási időtartama nem haladhatja meg az Erasmus+ ösztöndíj-kalkulátorral számolt 12 hónapot, azaz 360 napot*a megpályázott mobilitás időtartamával együtt (beleértve a zero grant-os periódusokat is), ebbe beleszámít a korábban LLP-ben teljesített Erasmus mobilitási idő is.
• A kari Erasmus Bizottság pozitív döntése nem jelenti automatikusan az ösztöndíj folyósítását, ahhoz a támogatási szerződés megkötése szükséges. A mobilitás lebonyolítása a támogatási szerződés megkötésének pillanatában érvényes hallgatói Erasmus+ szabályzat szerint fog történni. Nem köthető támogatási szerződés olyan hallgatóval, aki nem teljesítette a tervezett kiutazása előtti teljes tanulmányi időszakra vonatkozó minimális kötelezettségeit (kreditszámot). Ha a pályázást követően vagy a támogatási szerződés megkötése után, annak érvényességi idején belül megszűnik a hallgatói jogviszony, akkor a pályázat, illetve a támogatási szerződés érvényét veszíti (kivéve a végzettek nyári szakmai gyakorlat mobilitás szerződését).
• Az a hallgató, akinek kiutazását a kari Erasmus Bizottság támogatja, de ösztöndíjas helyet nem kap, önfinanszírozó státust vehet igénybe, azaz zero granttal utazhat ki mobilitásra, amennyiben az intézményközi szerződések által rögzített tanulmányi mobilitás helyek és a fogadó intézmények által biztosított szakmai gyakorlat helyek ezt lehetővé teszik, és amennyiben vállalni tudja, hogy saját maga biztosítja az utazás és a kint tartózkodás költségeit.
A pályázó olyan alapképzésben vagy mesteri képzésben részt vevő hallgató lehet, aki:
• aktív hallgatói jogviszonyban van a Sapientia EMTE-vel, vagyis a folyó tanévben beiratkozott, aktív félévre regisztrált a Neptun rendszerben és Tanulmányi szerződést kötött a szakkoordinátorral való egyeztetés szerint, és teljesíti a pályázat speciális részvételi feltételeit;
• román állampolgár vagy Romániában érvényes letelepedési, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezik;
• legalább középfokú nyelvtudással rendelkezik abból a nyelvből, amelyen a tevékenység folyik a fogadó intézményben, és ezt igazolni is tudja (amennyiben nem a magyar a képzés nyelve);
• a tervezett külföldi szakmai/tanulmányi program beilleszkedik a tantervébe (évet halasztani Erasmus+ ösztöndíj miatt nem lehet);
• vállalja, hogy szükség esetén elvégzi a nyelvi kompetencia felmérésére szolgáló OLS online teszteket (kiutazás előtt és a mobilitás után egyaránt), és az online nyelvtanfolyamot;
• nyilatkozza, hogy ismeri és elfogadja a Sapientia EMTE Erasmus+ hallgatói mobilitás szabályzatát, amely elérhetőa karok honlapjainak Erasmus+ oldalain, valamint az egyetem honlapján ezen a helyen;
• eleget tesz a kari Erasmus bizottság által meghatározott egyéb pályázati követelményeknek.
3.1 Erasmus+ szakmai gyakorlat (SMP) mobilitás pályázat speciális részvételi feltételei
A megpályázható helyek száma összesen 60. A helyek karonkénti leosztásáról a Vezetőtanács a pályázás lezárulása után dönt.
• Végzett hallgatók nyári szakmai gyakorlat mobilitása kizárólag az államvizsga dolgozat/mesteri disszertáció sikeres megvédése után kezdődhet. Az a végzett hallgató, aki Erasmus+ szakmai gyakorlatát a végzést követően akarja teljesíteni, de nem tesz sikeres államvizsgát/disszertáció vizsgát az adott szak első záróvizsga időszakában (június/július/szeptember), elveszíti a megnyert Erasmus+ szakmai gyakorlat ösztöndíjhoz való jogát a vizsgaeredmények kifüggesztésének pillanatában.
Végzett hallgató nyári szakmai gyakorlat mobilitásra történő kiutazáskor az ösztöndíja összegének 50%-át kapja meg, a fennmaradó összeg elszámolás után kerül átutalásra.
• A szakmai gyakorlat célú mobilitásnak alapképzésben részt vevő hallgatók esetén 2018. június 11. és 2018. szeptember 14. között kell megvalósulnia, végzett hallgatók esetén a megvalósítás periódusa 2018. július 9. – 2018. december 14. A mobilitás időtartama minimum 2 egymást követő hónap ugyanazon fogadó intézményben, a fogadó intézmény kifejezett kérésére lehet maximum 3 hónap.
• A szakmai gyakorlat olyan intézményekben hajtható végre, amelyekben a hallgató a szakjához kötődő feladatokat láthat el, de nem támogatható az EU intézményeiben megvalósuló szakmai gyakorlat (teljes lista: http://europa.eu/european-union/about-eu/institutions-bodies_en). Adott szakmai gyakorlatnak egyetlen intézmény keretén belül kell teljesülnie, egy adott SMP mobilitásnak nem lehet több fogadó intézménye, és a gyakorlat nem teljesíthető Romániában, még részlegesen sem.
• Intézményközi szerződéseink által biztosított, szakmai gyakorlatra hallgatókat fogadó felsőoktatási intézmények karonkénti listája a kari koordinátoroknál és itt található, a fogadó intézmény kereséséhez segítséget nyújtó weboldalak javasolt listája itt érhető el.
• Az Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitás ösztöndíjat nyert hallgatóknak 2018. május 11-ig kell bemutatniuk a szakmai gyakorlatra őket fogadó cég/intézmény szándéknyilatkozatát (Letter of Intent), ellenkező esetben elveszítik a megnyert ösztöndíjat, és a helyükbe azon pótlistán lévő hallgatók léphetnek, a pontozás sorrendjében, akik 2018. június 29-ig szándéknyilatkozatot hoznak a fogadó cégtől.
3.2 Az Erasmus+ tanulmányi célú (SMS) vagy kombinált mobilitás pályázat speciális részvételi feltételei
• Azon partneregyetemeken megvalósuló tanulmányi mobilitásra lehet pályázni, amelyekkel a hallgató szakja szerinti tudományterületre vonatkozóan egyetemünknek van intézményközi (bilaterális) megállapodása. Ezek jegyzéke a kari Erasmus+ koordinátornál és itt érhető el.
• A tanulmányi időszak kombinálható szakmai gyakorlattal, amennyiben ezt az intézményközi szerződések lehetővé teszik. A kombinált mobilitás periódusa ugyancsak egy egyetemi félév a fogadó egyetem tanévszerkezete szerint, maximum 5 hónap. A hallgatónak igazolnia kell, hogy a két tevékenységet ugyanazon fogadó felsőoktatási intézmény felügyelete alatt végzi el. A kombinált mobilitás teljes periódusára vonatkozóan a havi támogatási összeg megegyezik a havi tanulmányi ösztöndíjjal.
• Nem pályázhatnak második féléves tanulmányi mobilitás ösztöndíjra azok a hallgatók, akik a 2018/2019-as tanévben végzősök lesznek.
• Alapképzésben részt vevő hallgatók esetében a pályázónak kiutazáskor legalább két befejezett félévvel kell rendelkeznie.
4. A pályázathoz csatolandó kötelező és opcionális dokumentumok:
1. Pályázati űrlap (Fişa candidatului). A szakmai gyakorlat pályázati űrlap innen tölthető le, a tanulmányi mobilitás pályázati űrlap innen tölthető le. Elektronikusan kitöltve, papír alapon, aláírva kell benyújtani.
2. Erasmus+ mobilitás nyilatkozat (Declaraţie mobilitate Erasmus+). A formanyomtatványok letölthetők innen, mindkét nyelven kitöltve, papír alapon, aláírva kell benyújtani.
3. Ajánlólevél a szakkoordinátortól.
4. Érvényes személyi igazolvány másolata, nem román állampolgárok esetén szükséges az érvényes tartózkodási vagy letelepedési engedély másolata is.
5. Curriculum Vitae – Europass formátumban, olyan nyelven megszerkesztve, amelyen a hallgató külföldi tanulmányait folytatni fogja (https://europass.cedefop.europa.eu/documents/curriculum-vitae).
6. Motivációs levél – max. 2000 leütés, olyan nyelven, amelyen a hallgató külföldi tanulmányait folytatni fogja.
7. Nyelvtudás igazolása abból a nyelvből, amelyen a hallgató külföldi tanulmányait folytatni fogja (kivéve hogyha a fogadó intézményben az oktatás nyelve a magyar).
8. opcionális: Tudományos tevékenységre vonatkozó iratok, pl. TDK-n vagy más versenyen való részvétel igazolása; publikációk esetében a publikáció első és utolsó oldalának, valamint a megjelenés helyéül szolgáló folyóirat/kötet első oldalának másolata; más szakmai tevékenységről szóló igazolás, oklevélmásolat.
9. opcionális: Társadalmi tevékenységről igazolás: pl. önkéntesség, Erasmus tevékenységek szervezésében való részvétel, az egyetem érdekében végzett munka stb.
A pályázathoz az összes nem opcionálisnak jelölt dokumentum benyújtása kötelező.
A pályázatokat nyomtatott formában, egy példányban, minden aláírással ellátva kell benyújtani a kar Erasmus+ koordinátorának.
A pályázati anyag beküldhető elektronikusan is akkor, hogyha a pályázó valamilyen ösztöndíjjal az EMTE tudtával és beleegyezésével külföldön tartózkodik a teljes pályázási periódusban. Ebben az esetben is az iratoknak tartalmazniuk kell az előírt aláírásokat, és a dossziét beszkennelve, pdf formátumban kell beküldeni. Hazaérkezés után a pályázónak a pályázati űrlapot és a nyilatkozatokat eredeti aláírással is el kell látnia.
Aki mindkét típusú mobilitásra pályázik, annak csak az egyik pályázati űrlaphoz kell csatolnia az eredeti dokumentumokat, a másik pályázathoz elegendő a másolatok csatolása.
Hiányos pályázat nem vehető figyelembe. Aláírás hiánya, adatok hiánya, beadási határidő elmulasztása kizáró ok lehet. Az iratok pótlására a pályázati határidő lejártáig van lehetőség.
A pályázat meghirdetésével egyidejűleg a karok közzéteszik a kari honlapokon és hirdetőtáblákon a következő információkat: a megpályázható helyek szakterületenként (az intézményközi szerződések függvényében), a pályázat további kari feltételei (pl. szóbeli meghallgatás kiírása), bírálati szempontrendszer, a kari Erasmus Bizottság személyi összetétele.
Túljelentkezés esetén hátrányban lesz az a hallgató, aki az állandó lakhelye szerinti országban szeretné végrehajtani mobilitását. Elutasításra kerül annak a pályázata, aki az aktuális tanulmányi ciklusában végrehajtott korábbi Erasmus+ tanulmányi mobilitása(i) alatt a fogadó intézményben nem teljesített egy egyetemi félévben minimálisan 15 ECTS értékű tárgyat az elismert kötelező, opcionális és fakultatív tárgyakból itthoni kreditértékben.
Jelentkezési határidő: 2018. március 21. szerda, déli 12:00 óra.
Jelentkezni a kari Erasmus+ koordinátoroknál lehet a fogadóórák alatt:
• Csíkszeredai Kar: Bors Hortenzia
• Kolozsvári Kar: Gál-Lázár Hajnalka
• Marosvásárhelyi Kar: Keresztes Zsófia.
Kolozsvár, 2018. február 28.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Rektori Hivatal
400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4
Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro